A Rams tegnap osztotta ki Todd Gurley-nek a valaha volt legnagyobb futószerződést garantált tartalmakat figyelembe véve és tette egyben toronymagasan a legjobban fizetett futóvá (hosszú távú szerződéseket nézve). Őrültség volt, vagy csak itt az ideje megfizetni az igazán kiemelkedő hibrid futókat?
A posztot vagy a játékost fizetjük meg? Ezen ment a vita Le’Veon Bell és a Steelers között és jó eséllyel ezen fog menni a vita a következő években is a csapatok és az ügynökök között. Ezen pedig érdemes elmélkedni kicsit, hiszen biztos jó az, ha minden futót egy kasztba sorolunk? Vagy vannak köztük olyanok, akiket egy magasabb szinten kell kezelni?
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A futók elértéktelenedése nem új keletű jelenség, az utóbbi jó pár évben arról szólt az NFL, hogy nem szabad megfizetni a futókat, nagyon rövid a karrierjük az NFL-ben, gyorsan elhasználódnak a sok ütéstől, ami miatt a sérülésveszély és az ezzel járó kockázat is megnő, 30 éves koruk fölött pedig már messze vannak legjobbjuktól. És ami a legfontosabb érv volt: minden sarkon találsz egy használható RB-t. Ez részben igaz, részben nem. Nagyon sok korrekt futót találni, akár a draft későbbi köreiben is, azonban igazán különleges futót már nagyon keveset.
Úgy látom, hogy át kell gondoljuk az utóbbi években kialakított nézetet a futókkal kapcsolatban. Nekem is át kellett. Két éve még azt írtam, hogy nem szabad futót draftolni korán és ezáltal nem szabad megfizetni sem a futókat. Mára már másképp látom, ami több dolognak is köszönhető.
Egyrészt két évvel ezelőtt máshogy nézett ki a futók piaca az NFL-ben. Nem voltak igazán top játékosok, generációs tehetségek, akik minden pénzt megérnek. Nem véletlenül rekedt meg a legjobb futók fizetése egy nagyon alacsony szinten, miközben minden más poszton az egekbe szöktek a fizetések, és nem véletlenül esett vissza a sapkában elfoglalt arányuk például LaDainian Tomlinsonhoz és az ő korához képest. Egyszerűen nem léteztek annyira kiemelkedő játékosok, akik megfeleltek a változó foci igényeinek.
És itt jön a “másrészt”, tehát megjelentek az utóbbi 3-4 évben azok az igazán kiemelkedő hibrid futók, akik amellett, hogy kiválóak a futójátékban, a passzjátékban is magas szintet képviselnek. Ezt pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni szerintem. Egyfajta reneszánszát éli a poszt és csak idő kérdése volt, amíg valaki megtöri a trendet és nagy pénzt akaszt le.
A nagyrészt egydimenziós játékosoknak ma már nem szabad nagy pénzt adni, ezért rekedtek meg a futófizetések az utóbbi években és húzott el mellettük minden más poszt. A többdimenziós RB-k viszont aranyat érnek. Bell karrierátlaga 129 scrimmage yard, ami a valaha volt legtöbb a futók közt. Olyan Hall of Famer játékosokat előz meg, mint Jim Brown (125.5), Barry Sanders (118.9), Walter Payton (111.9), Marshall Faulk (108.8) és LaDainian Tomlinson (108.6). Gurley egy normális támadósémában (értsd: nem Jeff Fisher alatt) tavaly az Év Támadója lett 2093 scrimmage yarddal és 19 TD-vel. David Johnson 2016-ben éppen hogy lemaradt az egészen különleges 1000/1000 klubtagságról (csak két tagja van a klubnak, Roger Craig és Marshall Faulk volt képes egy szezonon belül 1000 futott és 1000 elkapott yardot összehozni).
Ezek a játékosok nem csak a futóposzt mesterei, hanem mindeközben elsajátították egy másik pozíció képességeit is, hiszen nagyon sokszor edzenek együtt az elkapókkal és tanulják az útvonalfutás és hasonló képességek nüanszait. Akik pedig ezt magas szinten űzik, megérdemlik a magasabb fizetést is.
Hasonlítsuk össze a keresetüket a WR-ekkel. Jelenleg 11 elkapó keres évi legalább $14 milliót és 22-en keresnek többet, mint a Gurley előtt legjobban fizetett futó, Devonta Freeman. Kezdjük kis lépésekben: ér annyit egy top futó, mint az alábbi WR2-k?
- Randall Cobb ($10 millió)
- Donte Moncrief ($9,6 millió)
- Marqise Lee ($8,5 millió)
És ha egy kicsit tovább lépünk, Allen Robinson ($14 millió), Sammy Watkins ($16 millió) vagy Brandin Cooks ($16,2 millió) többet ér, mint Le’Veon Bell, Todd Gurley, vagy David Johnson? Szerintem nem.
Ehhez idomult most Gurley fizetése és ehhez fog idomulni David Johnson és Le’Veon Bell fizetése is. A Rams tehát szerintem nem volt őrült, mikor kiosztotta Gurley-nek ezt az elsőre megdöbbentő összeget, egyszerűen csak ők lettek az a csapat, amelyik megelőzte a többieket és az is lehet, hogy így végül a többiekhez képest olcsóbban láncolta magához a liga egyik legjobb támadófegyverét.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Kiváló cikk! Egyetértek minden szavával.
Igazából érdekes hogy minden szart megtudnak együtt szavazni a tulajok,azt viszont nem tudják egymás közt elintézni,hogy ne szálljanak el a szerződések.
Hát de nem is szállnak el. Csak egyszerűen a sapka emelkedésével a fizetések is emelkednek. Gurley fizuja szerintem teljesen rendben van, ahogy a cikkben is le van írva elit RB és mellette simán hoz WR2 számokat is egyben. Azt mondom inkább egy ilyen szerződést kössenek meg ennyi pénzért mint egy Nate Solder félét… pl. Ő a posztján szépen túl van fizetve, azt közelében nincs a top 5 tacklenek.
A Rams szerintem jól csinálta. Most képzeljük el, hogy csak az újonc szerződése után akarnak majd hosszabbítani 2020-ban. Már a sapka emelkedése is megnyomja a fizetéseket. Plusz egy Elliott vagy Barkley még jobban megnyomhatja a pozíció értékét. Nem hiszem, hogy évi 15-ért megtudnák tartani.
Ezt írtam ma én is. Most kiosztják a hatalmasnak tűnő összegeket, amik két-három év múlva már csak bagónak számítanak majd, és bőven marad keretük erősíteni.
Majd kiderül…
De az az érdekes, hogy nem is most fizetik ki. Mármint az újonc szerződésből hátralévő 2 év is benne marad. Ha úgy nézem Gurley most a biztosra ment. Mert ha végig játssza magas szinten a következő 2 évet nem keres az alatt sokat, viszont utána szerintem évi 20-as szerződést is kiharcolhatott volna. Persze, ha bejön egy sérülés vagy nem tudja a formáját fenntartani, akkor a mostaninál is kevesebbet keres.
Kiváncsi vagyok, hogy mikor választják le “hivatalosan” is a sima RB-ről és sorolják külön kategóriaként ezt a hibrid posztot (mint a safetyknél a SS-FS,vagy CB és WR esetében a slot) ?
Teljesen rendben van! Az elit futójátèkos megèri a wr1 pénzét!
A gond számomra igazán az, hogy Bell 5. éves, és az elsőt leszámítva minden évében hozta azokat az űrszámokat, amik alapján azt a 15 misi körüli összeget meg is érdemelné.
De ha Gurley eddigi 3 évét átlagoljuk, akkor kijön évente nagyjából 1100 futott és 420 elkapott yard. Úgy, hogy ebbe benne van a tavalyi, valóban űrteljesítmény is. Fournette tavalyi első éve 1040+302 yard volt, és csak 13 meccsett játszott részben sérülten.
Ezért vallom, hogy Gurley nem olyan egyedi, mint ahogy azt sokan állítjátok. Bell igen, de Gurley nem (legalábbis egyelőre). Számomra ezért kérdés, hogy megéri e a kapott pénzt? Mindenki a tavalyi valóban hihetetlenül jó teljesítményéből indul ki. És ha többet annak a közelébe sem kerül?
Csak kihagyod a számításból, hogy Gurley első évében még egy térdszalagszakadás után volt, a Rams-ek nem igazán volt fala, és az első két évében egy remek Jeff Fisher vezette a csapatot. És innen nézve ahhoz képest tényleg jók a számok. (A második éve volt gyenge, ha jól emlékszem)
Szerintem is többet ér egy hibrid RB mint egy WR2. ,már ami a hozott yardokat ,TD-ket illeti. És ezt meg is kell… kellene fizetni…
De ahogy itt többen hangoztatják , hogy egyre több ilyen játékos jön ki az egyetemről , akkor én mint GM miért is adnék nagy lóvét egy olyan pozicióért amit 4-5 évente cserélhetek ,ugyanolyan szintű vagy még jobb játékosért?
Az RB nem egy életbiztosítás hosszú távon ,főleg nem egy hibrid és szerintem ez határolja őt be nem a tehetsége… magyarán szerintem Gurley túl lett fizetve és nem ez lesz a trend hanem a kivétel , két- három szerződés hosszabítás előtt levő hibrid RB-t kivéve ,akik meglovagolják ezt a trendet ,a nagy lóvéért ,teszem hozzá jogosan .
Most lehet hazabeszélek de a Pats itt is előrébb járt a trendnél ,elengedte Lewist és első körben hozta Sonyt.
Meg kell várni, hogy a Bell-Gurley-Elliott-David Johnson-Fournette vonal folytatódik-e vagy ők generációs tehetségeknek tekinthetők. Tavaly a Hunt-Kamara duó illetve sérüléséig Cook is felvette velük a versenyt. Idén csak Barkley tűnik ilyen szintű tehetségnek. Penny,Michel, Ronald Jones, Nick Chubb és Derrius Guice inkább a hagyományos RB-ket idézik. Jövő évi draftra egyelőre nem mondanak óriási RB tehetséget. Ha a Gurley szintű játékosok csak az első kör elején lesznek elérhetőek, akkor bizony trend lesz, hogy őket nagyon megfizetik.
Nincs Gurley szerződésével semmi probléma, bőven Top 5-ös a posztján. Példa: (packers szurkolói szemmel) Mi lenne a jobb, ugyanannyi pénzből egy Adams – Gurley – Graham trió, vagy egy Adams – Cobb – Graham (+több közepes RB alacsony fizuval, rotálva). Mindenki döntse el magának…
Ha már túlfizetés, akkor inkább Watkins, vagy Solder (nah az a kettő WTF), egyik sem top10-es a posztján szerintem. Bár Watkins-ra Mahomes miatt volt szükség, Solderre meg Manningnek az utolsó éveire, de akkoris…
A piacon mikor kelt el utoljára top sztár az értékén? Ott mindig, mindenkit magasan túlfizetnek, kivéve azt az 1-2 ritka esetet, akit nem a pénz motivál, hanem SB akar nyerni.
A game changer játékosokkal lehet előrelépni, ha ilyeneket hosszan magadnál tartasz az tartós sikerekhez vezethet. Ha van egy hosszabb távon állandó magja a csapatodnak az gerincet ad egy gárdának, és a kiegészítő emberek óhatatlan rotációja mellett is van mire építeni.
Egy ilyen kiemelkedő tehetség megtartása szerintem poszttól függetlenül fegyvertény, persze kockázatokat is rejt. Mert a nagy pénzt a múlt alapján adják meg, és a jövő sokszor nem támasztja alá a várakozásokat, megsérül, elkényelmesedik, óvatosabb lesz, csökken a motivációja – ez mind előfordulhat, az ilyen jutalom szerződések nyerteseinél. Ezért fontos, hogy kire teszik a tétet, a Rams esetében most volt több opciójuk is, az az érzésem, hogy nem döntöttek rosszul, ezt nyilván csak a jövő mutathatja meg.
A futóposzt újraértelmezése és kisebb reneszánsza részben éppen a poszt piaci alulértékeléséből is adódott. Például a forrásokkal folyamatosan szűkösen álló Patriots, mely a sikerei folytán folyamatosan fókuszban van, valójában az olcsóság miatt tömte tele a rosterét tehetséges és sokoldalú futókkal.
Ugyanakkor azon is lehet merengeni, hogy ténylegesen mennyire értékelik helyesen a játékosok kvalitásait az NFL-ben. Egy Dion Lewis például noname játékosból simán sztár lett, vajon hány ilyen tehetség lappang még béna szakmai stábok reménytelen kezei között?
Szerintem a statisztikája önmagáért beszél,egy ilyen univerzális játékos aranyat ér minden szempontból,sokkal kreatívabb lehet egy olyan csapa,ahol van egy ilyen sokoldalú játékos,megkönnyíti az edzők életét is taktikai szempontból.
Nem is kérdés szerintem,hogy megéri és én személy szerint nagyon örülök is ennek,remélem trend lesz belőle,mert amúgyis nagyon kedvelem a jó futókat,nem is értettem az eddigi tendenciát,ami a háttérbe szorította őket.
Mondjuk az a része is igaz a dolognak,hogy egyértelműen ebbe az irányba megy a képzés az egyetemeken is,nem véletlenül került ki mostanában több ilyen hibrid játékos is,ami később lehet meggátolja majd azt,hogy trend legyen belőle,mert a kínálat is bővülhet,ami lehet megint a korábbi irányba viszi a dolgokat és megáll az ilyen játékos felértékelődése.Az biztos tűnik,hogy a következő 2-3 évben a zsebébe kell majd nyúlnia annak a csapatnak,aki meg akarja tartani/szerezni az ilyen univerzális futókat.