Miközben a Rams és Aaron Donald egyre közelebb kerülnek egy hosszú távú, rekordnagyságú szerződés összehozásában, addig a Raiders és Khalil Mack továbbra sem tud még csak a közelébe sem kerülni egynek. Az oaklandi csapat pedig egyes információk szerint a trade blockra tette Macket, de legalábbis nem zárkóznak el attól, hogy elcseréljék a 2016-os év legjobb védőjátékosát.
Arról már volt szó, hogy nagyjából egy tucatnyi csapat kereste meg a Raiderst, hogy beszéljenek Mackről, de nyilvánvalóan eddig nem született olyan ajánlat, ami elnyerné a Raiders tetszését. A ProFootballTalk információi szerint négy csapat érdeklődik igazán komolyan (legjobb tipp: Jets, Packers, Colts, Giants) és ők próbálják aktívan kitalálni, hogyan is tudnák megszerezni a kiváló pass rushert.
Az egész helyzet igazán különös. Állítólag Mack nem kapott ajánlatot február óta a csapattól és jelenleg úgy néz ki, hogy a Raiders kivárja, hogy hajlandó-e Mack meccsenként 814 ezer dollárt bukni az alapszakaszban. Ha nem, akkor a csapat rövidtávon jól járt, de nagy kérdés mi lesz a felek közt a jövő évtől. Ha viszont Mack hajlandó kiülni meccseket, az mindent megváltoztathat és felgyorsíthat. Meg persze az is, ha valaki olyan ajánlattal áll a Raiders elé, amit nehéz visszautasítani.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
- Triple Coverage #591 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (1. rész)
- Cousins nem akar kétszer pofára esni: csak a draft után fogad el bármilyen cserét
- A világ minden pénzének mondott nemet Chris Godwin, hogy a Bucsban maradhasson
- Jól halad Stefon Diggs felépülése, ami megdobhatja a piacát is
- Meccsek kiülésével fenyegethet Trey Hendrickson
- A Giants még versenyben van Russell Wilsonért
- Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Amikor a 10 milliárd dolláros franchise zsugori – Cowboys FA-értékelő
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Cseh Tibor on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Jani_Kovacs on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on A világ minden pénzének mondott nemet Chris Godwin, hogy a Bucsban maradhasson
- vicgeordie on A világ minden pénzének mondott nemet Chris Godwin, hogy a Bucsban maradhasson
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- mihaszna on Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
Remélem a Jets viszi el, de semmiképp se a Colts legyen az :))
Igen, azt én is díjaznám! Végre lenne pass rush…
De, a Colts legyen az. :-)))
Nem lehetne Chuckyt most azonnal bronzba önteni?
Elképesztő, hogy a “B” kategóriás Carr-nak kifizették akkor a világ pénzét, most meg egy elit pass-rushert szívatnak.
Gruden hosszútvon gondolkodik, az más kérdés -és szerintem magasról leszarja-, hogy ki ért egyet vele. Csak olyan játékosokat akar, akik tőle függnek, az önálló sztároktól szabadul (Chucky nem tűri a különvéleményt). Ráadásul Mack-el még nyerhet egy csomó tőkét is – felszabadul egy rakás pénz, és két első körből lehet épiteni tovább a csapatot. Egy f@szom van, de ráteszem, hogy Chucky régóta készült ezzel a “nemtalálkozunk- nembeszélünk” storyval, legalábbis nem látszik rajta az elkeseredés, sőt a nyilatkozataival még terelte is ebbe az irányba, hisz vhogy azért a Raiders-fanokat meg kell puhitani. Most már csak egyre kell odafigyelnie, hogy a következő idény lehető leggyengébbjének sikerüljön eladnia Mack-et, a teljes haszon reményében.