Írtunk róla, hogy a Redskins több futót is próbajátékra hívott, köztük volt Adrian Peterson is, akit végül le is igazolt a csapat egy évre. Ugyan Jay Gruden elmondta, hogy tele vannak jó futóval Guice kiesése után is, azért mégis hoztak egy veterán játékost a keretbe. Úgy tűnik tehát, hogy nem teljesen bízik a stáb Rob Kelley és Samaje Perine tehetségében.
Petersonnak ez lesz a 12. szezonja az NFL-ben és már csak 37 yardra van szüksége ahhoz, hogy a top10-be kerüljön az örökranglistán. A Redskins lesz a negyedik csapata karrierje során, de érdekesség, hogy 16 hónappal ezelőttig csak egy együttesben, a Vikingsban szerepelt. Az is érdekes, hogy épp legutóbbi csapata, a Cardinals ellen kezdi meg majd az évet a fővárosi csapat színeiben.
Peterson egyébként már eléggé kiöregedettnek tűnt tavaly, a 37 kvalifikáló futóból a 32. legjobb volt sikerességi mutatót figyelembe véve. A Redskinsbe ellenben jól illik, hiszen ők sem túl hatékonyak, ellenben első kísérletre szinte mindenkinél jobban szeretik futtatni a labdát. Nézzük mennyire tökéletes párost alkotnak, első félidei első kísérletes szituációkban:
Adrian Peterson:
- 3,48 yard per carry (34. legjobb a 37 kvalifikáló játékosból)
- 39%-os sikerességi ráta (32.)
Washington Redskins:
- 55%-ban futnak első kísérleten (8. legtöbb, miközben sokkal hatékonyabb passzolni)
- 42%-os sikerességi ráta és 3,5 yard per carry (30. legjobb a 32 csapatból)

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- atis123juve on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
Hú Dani, nagyon gonosz vagy :D.