Ha már beszéltünk a legjobbnak tartott elkapószekciókról, akkor nézzük meg, hol fognak a legjobban szenvedni idén az irányítók. A rangsor felállítása során egyedül azt vettem figyelembe, hogy melyik csapatnak vannak a legrosszabb elkapói, beleértve az elkapni tudó tight endeket és futókat is (már ha volt egyáltalán, próbáltam az öt legjobb játékost kiválasztani). Csak az elkapókvalitások számítottak és a legrosszabb elkapóötösök kerülhettek fel a listára.
5. Seattle Seahawks WR: Doug Baldwin, Tyler Lockett, Jaron Brown RB: C.J. Prosise, J.D. McKissic
Szegény Russell Wilson nagyon nincs eleresztve skillplayerekkel. Doug Baldwin rendben van, egy nagyon jó elkapó, de Tyler Lockett sokkal inkább returner, mint elkapó, Brown pedig öt év alatt tudott 1100 yardot összekapargatni. Persze mondhatnánk, hogy hát ott van Brandon Marshall, de nála már az sem biztos, hogy megéri-e a végső keretszűkítést. Jó elkapó TE nincs a csapatnál, a legjobb elkapó futó pedig tavaly McKissic volt a maga 34 elkapásával és 266 yardjával. Ötödiknek pedig CJ Prosise-t írtam, akiben legalább a tehetség ott van (de gyakorlatilag bárkit írhattam volna a helyére, az sem biztos, hogy az 53-as rostert megéri), az első körös Reshaad Penny ugyanis nem az elkapószekciót fogja erősíteni (az egyetemen négy év alatt 42 elkapása volt)
A tavalyi teljesítménye ennek az ötösnek : 191 elkapás, 2 316 yard és 16 TD.
4. New York Jets WR: Roby Anderson, Jermaine Kearse, Terrelle Pryor, Quincy Enunwa RB: Bilal Powell
Tight end játék nem lesz New York zöldebbik felén, azt már most elkönyvelhetjük és a futóposzttól sem várhatunk sokat, ha megint ennyire elhanyagolják Powell elkapóképességeit (amik egyébként jók, az új OC elvileg élni is fog vele). Az elkapószekció amúgy nem lenne olyan rossz, mert bár WR1 nincs, de akad négy darab második-harmadik számú elkapó is a csapatban. Anderson tavaly nagyot ment és ha nem tiltják el, megint lehet egy 1000 yard körüli szezonja és Kearse-nek is bejött a váltás. Enunwa nem volt rossz két éve, illetve ott van Terrelle Pryor, az egyetlen a Jetsben, akinek legalább már egyszer sikerült 1000 yard fölé jutnia, azonban előbbi sérülésből tér vissza, utóbbi pedig borzalmas volt tavaly.
A tavalyi teljesítménye ennek az ötösnek (úgy, hogy Enunwa sérült volt): 171 elkapás, 2 161 yard és 13 TD.
3. Jacksonville Jaguars WR: Marqise Lee, Dede Westbrook, Keelan Cole/D.J. Chark RB: Leonard Fournette, TE: Austin Seferian-Jenkins
Két éve még elitnek tűnő elkapópárosa volt a Jaguarsnak Allen Hurns és Allen Robinson személyében. Azóta már egyik játékos sincs a csapatnál és meg sem próbálnak a passzjáték felé orientálódni, jó nekik az, ha Blake Bortles csak a minimumot hozza és működik a futójáték. Így nem meglepő, hogy a csapat legjobb elkapója Marqise Lee jelenleg, mellette a tavaly többnyire sérült Dede Westbrook van, mögöttük pedig a draftolatlan Keelan Cole és az idei második körös DJ Chark.
A többi poszton sem áll jól a Jaguars, bár Fournette egy fokkal jobb elkapásokban, mint lehetett azt várni, azonban így sem nagyon van igazán jó kezű elkapó a csapatban (Yeldont lehetett volna Fournett helyére betenni esetleg). TE poszton pedig csak a tehetséges, de inkonzisztens ASJ-re lehet számítani, szóval tényleg arra tett fel mindent a csapat, hogy majd működni fog a futójáték.
A tavalyi teljesítménye ennek az ötösnek (Cole-lal számolva): 211 elkapás, 2 348 yard és 11 TD.
2. Buffalo Bills WR: Kelvin Benjamin, Corey Coleman, Zay Jones RB: LeSean McCoy, TE: Charles Clay
Első ránézésre nem is olyan rossz a Bills helyzete. Kelvin Benjamin első körös pick volt, Corey Coleman szintén, Zay Jones pedig második, tehetség tehát van itt. Benjamint azonban egy harmadik körös pickért lepasszolta a Panthers, Colemanért már csak egy hetediket kért a Browns, Jones pedig a Bills saját baklövése. Ráadásul nincs is mögöttük úgy igazából senki, akire azt lehetne mondani, hogy legalább a potenciál benne van.
McCoy persze jó, de őt lehet, hogy eltiltják és Clay is rendben van, viszont ők ketten önmagukban édeskevesek (tavaly egyébként nekik volt a legtöbb elkapásuk a csapatban). Persze elképzelhető, hogy találnak valamit Buffalóban és mindenki elkezd a tehetségének, vagy legalább a draftcetlijének megfelelően játszani, de erre azért ne tegyük fel a házat.
A tavalyi teljesítménye ennek az ötösnek: 206 elkapás, 2 319 yard és 11 TD.
1. Dallas Cowboys WR: Allen Hurns, Terrance Williams, Cole Beasley, Michael Gallup RB: Ezekiel Elliott
A 2017-es szezon két legproduktívabb Dallas Cowboys elkapója Dez Bryant és Jason Witten voltak – ma már egyikük sincs a csapatnál. Új tight endet nem is sikerült találni megfelelő minőségűt, és hiába van ott Zeke Elliott a remek kezeivel, ha a Cowboys érthetetlen módon nem akarja ezt kihasználni. Az elkapókkal kapcsolatban pedig olyat is olvastam, hogy Cole Beasley lehet az első számú, ami azért minimum szomorú lenne a csapat szempontjából.
Hurns egyébként nem lenne rossz, de a kiugró éve óta nem találja a formáját, Williams soha nem volt több egy második-harmadik számú elkapónál, Beasley pedig egy slot elkapó, akivel jól megérti magát Dak Prescott, de akkor sem egy életbiztosítás. Mindezek fényében simán elképzelhető lenne az is, hogy a szezon során a harmadik körös újonc, Michael Gallup válna a csapat sztárelkapójává.
A tavalyi teljesítménye ennek az ötösnek (úgy, hogy Gallup újonc): 154 elkapás, 1 635 yard és 8 TD.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Azért a Colts és a Ravens elkapó szekció se valami bitang…
Az a Colts ötösfogat (TY, Doyle, Ebron, Rodgers + Mack?) aki pályára lép szerintem a mezőny erősebb felébe fogja juttatni a passzjátékot, úgyhogy én egyáltalán nem érezném jogosnak ha itt szerepnének.
Elfogult vagyok, de a Jags-el nem értek itt egyet.
– Cole UDFA volt, de ennyivel azért nem intézném el, az egyik legjobb rookie WR volt tavaly, most pedig erős TC-t tol és esélyes a WR #1 posztra (mondjuk ez lehet mégis csak titeket igazol :-D)
– Westbrook piszok tehetséges, szerintem nem kifejezetten sérülékeny, tavaly pechje volt ezzel, de idén nagyon robbanhat.
– Lee-t én sem nagyon bírom, olyan semmilyen, de néha elég nagy játékokra képes. Szerintem az utolsó éve itt.
– DJ Chark-ban nagyon bízom, meg csapat is, eddig jól tolja, ha bejön akkor szerintem igen pofás elkapógárda jön össze
Moncrief kimaradt, aki elvileg kezdőnek lett hozva, bár efelől nekem is vannak kétségeim. RB-k közül meg érdemes figyelni Grant-et, idén elvileg jobban bevonják majd.
Erősen meglepődtem volna ha nem a Dallas az első ?
Akkor mennyire fogsz meglepődni amikor kiderül, hogy messze nem ők a legrosszabbak?
Ott ahol a max wr2 Hurns küzd meg a rookie Galluppal a wr1 posztért, háát, szerintem sincs rosszabb elkapószekció
Amikor a Cowboys 1/4en draftolta Elliottot, az okostojások szakértelme gátat szakított. Azóta hogy-hogy nem még két futó kelt el a top5-ben. Szóval most muszáj egy 1000+ yardos elkapó, vagy elég egy csapat tehetséges fiatal akiket a képességeiknek megfelelően használnak és meg tudják csinálni a 1st downt 3&8-nál? Amikor azzal foglalkozol hogy ki a wr1/2/3 akkor rossz ajtón kopogtatsz. Hurns, Beasley, Gallup, Austin és Elliott is elég veszélyes, ebből az ötből pedig négy simán ott lehet a pályán egyszerre.
Akkor tavaly is Prescottal volt a baj, mert Wittennel és Dezzel sem ment :( vagy az OC-vel természetesen, vagy mindenkivel együtt. Szvsz a Cowboys elég veszélyes elkapószekciójánál csak veszélyesebb van a ligában.
Az pedig, hogy mennyire volt jó ötlet futót draftolni a top5-ben, azt majd a Cowboys és a Giants megmutatja akár idén is :) A Jaguars pl pont nem Fournett miatt tart ott, ahol :)
Igen, Prescottal volt baj bőven, Tyron Smith nélkül és Elliott nélkül kifejezetten rossz volt. Amúgy Linehan is elég szürke volt. Trivia: melyik két WR kritizálta a tavalyi offense sémát? (Dez, Brice Butler. :o ) Dez, Witten és Terrance Williams statjai Romo óta mélyrepülésbe mentek, előbbi kettőnek már garantáltan nem fog emelkedni a Cowboysnál, Williams is csak a szerződése miatt van a csapatnál. Ő mondjuk össze tudott hozni 5 év alatt egy becsületes 3300 yardot a Cowboysszal, a legrosszabb két szeonja viszont vitán túl Dak alatt volt és a közvélemény őt alapban leírja. Romo stílusa jobban feküdt nekik, Daknek végig kell zongoráznia a readeken és nem biztos hogy egyből észreveszi ha valaki üresre játssza magát. A mostani szet sokkal inkább megfelel a képességeinek és olcsóbb is mint a tavalyi. És hiába sulykolod, hogy hú de rossz ez a sor, ha megnézem a Jets vagy még inkább a Pats elkapóit azt mondom ezek semmivel se jobbak mint a Cowboysé. Különös tekintettel utóbbira, mert Edelman és Gronk képtelen már egy egész szezont a pályán tölteni, mögöttük meg van Chris Hogan, egy levitézlett Kenny Britt és egy első körös returner Patterson? Csak épp egy valami van ami miatt nem kerülhetnek fel a listára: Bradyvel így is működni fog a dolog, még akkor is ha Edelman már öreg, Gronknak meg eggyel több sérülése volt már mint amit elbírt, így a legjobb 5be került be. :D :D
A RB trendnél nem sikerült eltalálnod a lényeget. :(
Ez egy szubjektív lista egy objektíven nem megítélhető dologról. Lehet ezen vitázni, látom meg is teszed, jó is ez, van élet :D De Tavon Austint jó példának felhozni vagy az ő 800 total yardját, amiből 300 lesz elkapásból, 500 meg trükkös futásból (már ha lesz annyi), azért minimum elfogult. Főleg, hogy Austin nem csak Fisherrel, hanem McVayjel is teljesen használhatatlan volt. Egyébként, ha ez valamilyen szinten megnyugtat, most megnéztem és a legtöbb amcsi, hasonló listán a Cowboys hasonlóan jó helyezéseket ér el, mint ahol nálam, de top20-ban még így sincs sehol :) Igaz, ők speciel sok esetben nem néztek TE-et, ami nyilván rontaná az összképet.
Az pedig, hogy ki mennyire lesz sérült, teljesen irreleváns, soha nem volt szempont, ez nem erről szól, ahogy az irányítót sem vettem figyelembe. Gronk Dallasban is elit lenne, Edelman pedig simán WR1 lenne ebben a felhoztalban, Hogan pedig minimum egy szint ezzel a bandával. Legalábbis szerintem :)
Olvasom én is a hasonló tárgyú amerikai rangsorokat, hidd el nem akarsz arra a szintre jutni. :) Józsinak kifejtettem mi a fő problémám ezért itt nem ismétlem magam, Austinnak pedig underdogként szurkolok. Lance Dunbarból mint mondtam Linehan ki tudott hozni legalább 1 nyamvadt (de látványos!) 100 yardos meccset ahol megkapta üres térben a tojást aztán cikázhatott szabadon fel-alá, Austin erre alkalmasabb játékos. Bagóért érkezett, bukni biztos nem bukik rajta a csapat. Ennyi.
TE poszton nem találni rosszabbat a ligában, mert semmit nem tudni egyelőre ki hogy fog játszani. Witten után ez normálisnak mondható. De a RB posztot is belevetted a kalkulációdba, a dallasi pedig azon a téren élmezőnybe tartozik. És bár a potenciális sérüléseket nem kalkuláltad bele az osztályzásba, azt pont igen, hogy Elliottnak nem fognak passzolni, pedig pont pár hete beszélt róla ő is és utalt a vezetőség is, hogy eljött az ideje az elkapott yardjainak szaporítása.
Neked is kedveskednék egy twitter bejegyzéssel amiben a Szenátor vázolja a helyzetet Cowboys elkapók terén.
https://twitter.com/jonmachota/status/1030282785020211200
Jajj ne, csak Austint ne… Értem én hogy Cowboys fan vagy de Austin?! Veszélyes? Really?? Az a baj hogy innen csak Zeke lesz veszélyes, a többieket egy közepes secondary is le fogja venni a pályáról. Ugy meg eléggé egysíkú lesz az offense/a defense-nek két dolga lesz: Elliottot valahogy levenni a pályáról (ez a nehezebb része de ha tudod hogy egyedül ő a veszélyes felkészülsz rá egy hét alatt simán) illetve Prescottot hibára kényszeríteni (ez lesz a könnyebb fele). Te azt mondod meg fogunk lepődni mennyire veszélyes ez az elkapószekció. Én azt mondom hogy annyira veszélyesek lesznek hogy Garrett munkájába fog ez kerülni az év végén.
Gondolom a kijelentéseink ugyanolyan hatással vannak egymásra. :) A különbség szerintem, hogy én nap mint nap követem a csapat munkáját, edzéseket, meccseket, míg Te szerintem megnézel max 2-3 meccsett (amiken ellenük drukkolsz). Egyebek iránt ha Austint tényleg úgy akarják használni mint anno egy Lance Dunbar névre hallgató kissé eszetlen, de fürge játékost, akkor 800 all purpose yard (visszahordás nélkül) teljesen reális jóslat.
Szeretem amikor így beskatulyáznak. Gondoltam reagálok rá de azt se tudom ki vagy, máris leírtál haternek, így én se pazarlok időt arra hogy elmondjam miért is tévedsz. Peace!
Nézd, fordított helyzetben én is megoszthatnám az általános tapasztalaton alapuló nézeteimet, de átgondolom és nem teszem, mert végső soron nem szeretek baltával véleményt formálni mert nem elegáns és nem pontos. Bocs, de már sok hozzászólásodat láttam Cowboys kapcsán, és hogy – hogy nem, egyik se esett a hízelgő kategóriába, szóval elég egyszerű volt megoldanom képletet. Sajnálatos, hogy megsértődtél emiatt, én mostantól igyekszem majd szemmel tartani a Cowboyst fényező cikkeket (mondjuk legjobb o-line kategóriában ha már ilyennél tartunk), keresve az elismerő szavaidat, hogy tanuljak egy leckét alázatból :). Lehet, hogy most lemarad a szentenciám időd hiányában, tudom milyen az, mert én is sokról mondtam már le ugyanazon okból. Béka!
Kérlek másold már be hol kritizáltam például a támadófalat vagy a futást Dallasban. Söt, a védelemröl is mindig azt írtam hogy kisebb csoda amit Marinelli evröl-évre kihoz abból a gyengécske keretböl, söt, továbbmegyek, Sean Lee nálam top5 LB évek óta, imádom a játékát, már ha egészséges.
Lelkes Texans fan vagyok de azt álmomban sem állítanám hogy a mi o-lineunk fasza, figyeljétek csak meg. Még akkor sem állnék le vitázni ha az FK hozna egy top5 leggyengébb o-line rangsort és mi nyernénk meg. Mégegyszer: lelkes, nem elvakult. Ami jó, az jó, ami szar az meg szar. Ha tetszik ha nem, az az elkapósor papíron benne van a top5 legrosszabba, ahogy a Texans támadófala is.
Ha nem csak a Cowboys munkásságat követnéd rendszeresen hanem mondjuk körülnéznél az NFC-ben, gyakrabban és objektíven, akkor lehet nem lenne olyan szuper az az elkapósor a te szemedben sem.
Hülyének nem nézlek, nem is szándékoztam olyanra célozni, hogy a Cowboys erősségeit kritizálnád, pusztán annyit jeleztem, hogy észrevételeim szerint gyakrabban vagy kritikus mint elismerő és nem minden alkalommal érzem jogosnak, mint pl. a jelenlegi téma. Nem olvasom az oldal összes cikkét vagy nem mindig görgetek le Cowboyst negatívan érintő témában mert tudom, hogy sokan nem kimondottan kedvelik a csapatot és olyankor lehet élcelődni ( :D ), ha netán úgy érzed nem volt fair meggyanúsítanom téged Cowboys ellenes elfogultsággal, akkor ezúton kérek elnézést tőled.
Az elkapók képességeit viszont továbbra se tartom kiemelkedően rossznak. Azt nyilván aláírom, hogy jónak nem mondhatóak, de volt már néhány éve olyan csoda, hogy amikor kb. mindenki leírta a Cowboys védelmet és “történelmien rossznak” bélyegezték szezon előtt, akkor a becsületes középmezőnyben végeztek. Ez egybe esik Marinelli elismerésével is, de akkoriban ha ezt megemlítettem máshol, kaptam az ívet rendesen. :)
Nekem olyan ez a lista mintha autókat hasonlítanánk össze: Nissan Skyline vs Suzuki Swift. :D Egyértelmű melyik a szexibb választás, melyik a gyorsabb, erősebb és szebb, de a Mi Autónk a legjobb futárautó és a céljának tökéletesen megfelel, pláne hogy érkezett a csapathoz egy új elkapó edző Sanjay Lal személyében akiről ódákat zengnek az elkapók, konkrétan Beasley, Hurns és Austin is. De 2018ban nem az elkapók vállán lesz a teher, mivel van a csapatban Egy Dodge Ram is Zeke személyében. Remélem jól tudtam érzékeltetni miből indult ki az alapvető felszólalásom.
Tökéletesen, ez sokkal közelebb van ahhoz amit én is gondolok. Szezon előtt csak abból tudsz kiindulni amit a számok mutatnak. A számok pedig azt mutatják hogy PAPÍRON bizony az egyik (szerintem a) leggyengébb elkapósor van Dallasban. Hogy a szezon végén is ezt fogom tudni mondani? Nem. Kritikus vagyok így azt mondom hogy közepesen gyengék lesznek (lesz rosszabb mutatókkal záró elkapósor, pl. Bills, Jags), ennél jobb eredmény meglepne, de legyen úgy! Szerintem ez a szezon Garrett munkájába fog kerülni de ezzel jól jár a Cowboys, főleg Dak.
Még linkelném ezt a cikket. Nyilván szurkolói elfogultság szól belőlük, de mind szurkolunk valamelyik csapatnak és szeretnénk hinni a pozitívumokban. Ha van időd olvasd át, én erre alapozom a relatív optimizmusom. Sanjay Lal az idei év Rod Marinellije. :)
https://www.bloggingtheboys.com/2018/8/16/17704230/sanjay-lal-helped-tavon-austin-have-his-best-training-camp-ever
bonus teaser :D
https://twitter.com/willespndfw/status/1026263783138684928?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1026263783138684928&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.bloggingtheboys.com%2F2018%2F8%2F7%2F17659414%2Fthe-tavon-austin-hype-train-is-picking-up-serious-steam
Köszi a linkeket, időm nem nagyon lesz rá, fanbase vélemények szoktak a legkevésbé objektívek lenni illetve ott szoktak a legnagyobb marhaságok megszületni. A Texanshoz néha benézek, hááát… Maradok az elemzők cikkjeinél (nfl.com, espn, fox…) Szurkolóként én is optimistán nézek a szezonra, szurkolok ahogy te is? Nem leaz könnyű dolga sem a Cowboysnak, sem a Texansnak idén, két nagyon erős csoportban vannak.
Ki rosszabb a nemlétező Dallas elkapóknál?
A Jags meg a Jets nincs szerintem az öt legrosszabban, igaz nincs kiemelkedő elkapójuk, de van mélységük az elkapásban, ezért messze lesznek az alsó ötöstől szvsz.
Az meg, hogy ténylegesen kik lesznek a leggyengébbek, az nagyban függ majd a sérülésektől. Például amíg Watson és Hopkins a pályán van addig a Texans erős elkapásban, de ha egyikük is megsérül máris az alsó 5-ben találják magukat. Vagy tavaly láttuk mi lett a Giants teljesítményével, amint kiesett Odell Beckham. Pozitív példa JG beugrása a 49ers támadó sorába, akkor hirtelen lettek elkapások. Elég sok ilyen egység van, amelyik rendkívül sebezhető és ezért kiszámíthatatlan, és ezek közül pár sajnos idén is bekapja majd a legyet.
Ez több mint egyértelmű, de mivel nehéz a jövőbelátni, így marad az egészségesek névsora :)
Szerinted ez a fajta kockázat egyáltalán nem értékelhető?
A példákkal arra próbáltam rámutatni, hogy egy-két kiemelkedő játékos egyes csapatokat erősebbnek mutat a statisztikák alapján – például elkapás tekintetében is – a hosszabb padokkal rendelkező, ám átlagosabb képességű egységeknél, de ez sokszor csalóka.
Az is igaz, hogy ezek a múlt statisztikáira alapuló és az elkapó csoportokat “önmagukban” értékelő listáknak nincs egyébként se túl nagy valóság alapja. Nézd meg Fullert (Texans) milyen számokat hozott Watsonnal és milyeneket amikor Savage irányított. Vagy Fischer vezényletével mire volt képes a Rams támadó alakzat és McVay mit hoz ki belőlük.
Igen nehéz ezeket az összetett tényezőket figyelembe venni, ugye sokszor nem is sikerül, messze alul vagy felül értékelnek egy-egy játékos vagy csapat jövőbeli teljesítményét.
Most is vannak hatalmas kérdőjelek. A Bears vagy Chiefs, a Colts vagy Texans elkapó egységeinek idei teljesítményét akár nagyságrendekkel lehet eltéveszteni. Az viszont számomra elég biztosnak tűnik, hogy Jags például nem lesz sem az első 5-ben, sem az utolsóban elkapás statisztikákban és ezt gondolom a Jetsről is.
Jaron Brown egy jó elkapó. Ha akarják majd használni, akkor Wilsonnak nagy segítségére lesz. Nem egy extraklasszis, de labdabiztos, jó kezei vannak és meg tudja nyerni a párharcait. Örültem volna ha nem a Hawkshoz kerül.
nálam azért a miami beférne valahova. talán a jets helyére, őket nem érzem annyira vészesnek.
Stillszer, Parkerrel és Drake-kel? :O
ebből igazából egyiktől se láttunk még semmit. parker egy örök ígéret, drake-nek volt összesen 5-6 jó meccse, stills meg jobban hullámzik, mint a gellértben a nagymedence. szerintem ez rosszabb mint a jets kvintettje.