Az alacsony színvonalú mérkőzések sokszor párosulnak kiegyenlített játékkal és végig szoros, végső soron izgalmas mérkőzéssel. A hajnali találkozóra sajnos még csak ez sem volt elmondható. A Cardinals remekül vizsgázott 1/1 esélyes csapatként, és keltette egy teljesen szétesett csapat benyomását. Miközben ha valaki ránéz a Denver pontjaira azt gondolhatná, hogy remekelt a vendég csapat, de ez nem volna teljesen igaz.
A mérkőzés egészét körülölelte a támadósorok gyenge játéka. A 45 pont ellenére a Broncos irányítója, Case Keenum mindössze 160 yardot és 1/1 TD-Interception mutatót tud felmutatni. Mondhatni persze, hogy többre ma nem volt szükség. Ez persze annak köszönhető, hogy Josh Rosen úgy ajándékozta a labdákat az ellenfélnek, mint szórólaposztó a marketinganyagot.
Az újonc irányító 2 picksix mellett egy “sima” INT-t és 3 fumble-t hozott össze, amiből 2-t el is vesztett. A bántó ráadásul, hogy mindkét statisztikából lehetett volna még több is. A mérkőzés alaphangjának egyből betett, hogy ezekből a labdavesztésekből a két visszahordott TD rögtön az első negyedben érkezett, előbbi Todd Davis, utóbbi Harris Jr jóvoltából.
https://twitter.com/WeAreDBNation1/status/1053092087229485056
Fel lehet sok mindent róni Rosennek. Tipikus újonchiba, hogy nem akarja felvenni a sacket. Ebből 1 csúnya INT és 1 majdnem fumble lett (épp megindult a dobómozdulat, így incomplete passznak nyilvánították). Sok esetben a labda még a kezében sincs, ő már az első számú elkapóját pásztázza és végig le nem veszi a szemét róla, amit már az egyetemen is büntet a védelem, hát még az NFL-ben.
Azonban a csapattársaitól sem kap túl sok segítséget. A támadófal sok esetben alig ad neki 2 másodpercet passzolni, ráadásul a dobásai több mint 50%-ban volt rajta nyomás. Hiába a csapat tagja az NFL egyik legveszélyesebb futója, ha megkapja a labdát nagyjából 50%-ban mehet is a fal közepébe -1, 0, 1 yardokért. A támadókoordinátor képtelen a tackle-ök kívül futtatni David Johnsont, vagy érdemben bevonni a passzjátékba.
A játékhívás kilátástalanságát jól mutatja, hogy zsinórban 16. sikertelen 3. down után tudtak végre egyet first downra váltani. Akkor is Rosen indult meg lábon második szándékból és futotta meg a távot. Pozitívum, hogy a védelem továbbra sem rossz. 45 pont ellenére alig engedtek 300 yardot, azonban sokszor kellett szinte reménytelen mezőnypozícióból kezdeniük a harcot.
A Denver esetében előbb kezdjük a védőkkel. 6 sack, 3 fumble, 3 interception. Von Miller és Bradley Chubb terror alatt tartotta a hazaiakat. A kíméletlen pass rush mellett a futójátékot gyakorlatilag nullázták, David Johnson 2.8-as átlaggal futott, és a garbage time-ot nem nézve nem tudott haladni a Cardinals ellenük.
Mint már említettem, nem a támadófutball ünnepe volt a mérkőzés. Azonban a Broncos oldalán találni kiemelni valót. A villámléptű draftolatlan újonc RB Phillip Lindsay továbbra is elképesztő. 6.4-es átlaggal 90 yardot és egy TD-t hozott ma is össze.
A mérkőzésre azonban évek múlva is talán Emmanuel Sanders miatt fogunk emlékezni. Az csak hagyján, hogy Keenum 161 passzolt yarjából 102-t és az egyetlen TD-t ő kapta el, de egy trükkös játék során egy end aroundból oldalra kifutva adott TD passzt Courtland Suttonnak.
SANDERS ➡️ SUTTON! 😲
📺: NFL Network #DENvsAZpic.twitter.com/RLAafKK1OL
— SportsCenter (@SportsCenter) October 19, 2018
A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a Cardinals utolsó játéka során Rosenre ráesett egy denveri védő, amibe belesérült az újonc bokája, így van izgulni való, hogy felépül-e a következő heti 49ers elleni találkozóra.
A Denver az impresszív védőjátékának köszönhetően nem szállt ki teljesen a rájátszásért folytatott küzdelemből, de hiába a kiütéses győzelem, elbíznia nem szabad magát a csapatnak, mert támadóoldalon van hova fejlődni.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Legalább a kötelező győzelem meglett! Ebből akár lehet egy 7-9-es mérleg is… :D
nem ez a srác volt aki a draft után azt nyilatkozta hogy minden csapat kapja be aki nem őt választotta?
sokan mondanak ilyet azért :)
plusz egy meccsből továbbra se vonjunk le következtetéseket, főleg hogy ilyen dilettáns edzői stáb és kisegítőszemélyzet van körülötte. Emlékezzünk Goff újonc évére
Nem vonok én már le semmilyen komolyabb következtetést, de azért árgus szemekkel követem az idei újoncokat, gondolom sejted miért.. :)
Te komolyan hiszel a negatív embereknek?:(
https://www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w
meggyőződésem hogy bennem van a hiba, de ezt kifejtenéd?
Gondolom Eli-re és a falra gondoltál.
Majdnem mindig, de most nem :) Igazából jó magyar szokás szerint úgy vagyok vele hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is, mert a draft előtt, közben és után is az a téma hogy miért futó lett húzva 1/2-re (teszem hozzá jogosan elnézve a szenvedést) és némi (nem sok) megnyugvást adna ha visszatekintve majd pár év múlva nem lenne hatalmas baklövés. Ennyi.
Ha tavasszal top 5-ben tudnak húzni egy jó QB-t,akkor szerintem már nem nagyon lehet baklövésről beszélni.
Az már más dolog hogy ehhez Eli mit fog szólni.
Volt itt egy cikk, a mestertervről, amiben szerintem is lehet igazság. Azaz ha 1/2-re QB érkezik, abból botrány lett volna. Ha Eli úgy folytatja idén, ahogy eddig sikerül, akkor a korszakos futó mellé érkezhet a top5-ben (vagy top3-ban) egy QB a 2019-es drafton…
Ott is leírtam hogy szerintem nem volt itt mesterterv. Egyszerűen azt gondolták hogy és amennyiben lesz használható futó játék meg tudnak emelni az O line teljesítményén akkor Eli-jal is elketyeg az offense, a D meg nem nézett ki szarul csak tavaly motivációjukat vesztették, ahogy az egész csapat. Ebből az lett hogy már nekem is bántó nézni Eli lassúságát és megoldásképtelenségét, több helyen írták már hogy cover 2 ellen hatástalan (ennyire sajnos nem értek hozzá hogy ezt cáfoljam vagy vitázzak ezzel), nem tudja jól olvasni a játékot és egyébként is olyan mint egy befosott óvodás :(. Ezeket a tényszerűségeket még most is nehéz megemésztenem, de a nyílvánvalóval értelmetlen vitázni. Az más kérdés hogy azokkal nem értek egyet akik azt mondják OBJ-nek igaza van hogy hisztizik és végre valaki kinyitja a száját, mert pont neki kéne a legjobban kussolni, minden kibaszott route-ot precízen megfutni, készen állni minden snap-nél hogy megkaphatja a labdát, mert azért nem zárható ki hogy fordul valamennyit a kocka és tisztességes meccseket hoznak le még az idényben. akit éppen multimilliomossá tett a csapat attól ennél sokkal magasabb fokú lojalitást várnék el.
Jövőre talán lehet QB-t draftolni, ezt nem tudom egyelőre, nem tudom mennyire adják fel a szezont, de az Arizonával nem lesz könnyű lemeccselni az 1/1-et, ha meg az nincs meg akkor nem biztos hogy marad olyan QB aki megmentő lenne, de itt megint csak arra támaszkodom amit olvasok, mert nem ismerem túlzottan a prospeckteket.
Chucky ott evez a surranópályán.
egész pontosan azt mondta, hogy minden csapat meg fogja bánni, aki megtehette volna, de nem őt húzta ki.
Ez a Chubb-Miller duó eddig zseniális. 2-en már 14 sack-nél járnak 7 meccs alatt, ami lenyűgöző. Kíváncsi lennek, hogy egy szezonban mennyi a rekordja a legjobb duónak. Mondjuk kicsit hiányérzetem van ezzel kapcsolatban, mert bár Chubb nagyon jó és biztos választás volt, de jó QB nélkül nem fognak előre lépni. Annyira meg most azért jó csapat a Broncos, hogy a közel jövőben ne húzzanak olyan magasan ahol elérhető jó QB. Fel kellett volna cserélni Darnoldért!
Szerintem a tavalyi év után elway tényleg elhitte hogy Keenum jó irányító. De tényleg. Meg sokan mások is.
Én csak az összefoglalót láttam a hajnaléi meccsből, de a Petersonnak dobott INT az általam valaha látott legszebb INT volt, tökéletes kivitelezés, az elkapó külső vállára, csak és kizárólag Ő kaphatta el, gyönyörűen behúzta, lában a pályán belül. Kár hogy nem WR hanem CB. :)
Ó dehogynem, én mar tavaly is azt mondtam hogy Keenum szar csak a csapata miatt látszik jónak és hogy a bye week után be kel tenni Teddyt ha sb-t akarnak nyerni. Se sb, se Teddy, és Keenum tényleg szar?
De, akkor Teddy messze rosszabb, mint Keenum, mert ő még csak jónak se látszott, pedig ugyanúgy meg volt neki Thielen-Diggs-Rudolph sőt még Wallace is és nem mellesleg egy jó formában lévő Petersonnak adhatta a labdát.
Nem, mert annó a playbook arra épült hogy ” add a labdát AP-nek” és nem a passzjátékra illetve az akkori védelem se volt annyira domináns. Thielen tavaly robbant be, előtte nem építettek ennyire rá. Zimmer elképzelése tavaly érett meg, csak épp kellett volna egy picivel jobb qb. Ha időben betették volna Teddyt (by week után), szerintem ő sb-t nyert volna a vikingeknek. Brees se hozta a megszokott számokat tavaly, mert inkább futásra épült a playbook, de ez nem jelenti azt hogy rossz lenne, ugye.
1. A csapatok azért építenek a futójátékra, mert nem elég jó a QB-juk a passzjátékhoz, vagy már nagyon veterán QB-juk van akit kímélni akarnak.
2. Thielen már Bradford-dal is 967 yarddal zárt, csak a relatíve gyenge Vikings szezon miatt nem lett annyira felkapott. Azért az már csak gyanús, hogy 3 QB-nál is jó tud lenni Thielen, de Teddy alatt 2 szezon alatt nincs 300 yardja.
3. Brees nem hozta a megszokott számokat? 103,9-es passer rating, 72%-os pontosság, 23/8 TD/INT, 4334 yard. A yardokban csak azért nem zárt 5000 yard felett, mert a védelem annyira már jó volt, hogy ne kelljen minden meccsen 300 yard felett zárnia és nyugodtan lehetett futni előnyben.
4. Tök jó hozzászólásaid vannak, meg örülök, hogy van még Texans drukker rajtam kívűl is, de ezt a 2 dolgot (Brady cseréltette el Jimmy-t és Teddyvel SB-t nyertek volna) nem tudom megérteni, hogy gondolhatod komolyan. :)
Mert ezek tények amikkel vitatkozni nem érdemes, nem is lehet ? (just kidding). Néha kell egy kis konspiráció. De tök komolyan gondolom ezeket. Brady miatt kellett mennie Jimmynek illetve Bridgewater etalon qb akivel a minnesotaiak simán sb-t nyertek volna. Word!
De, Bradyt miért zavarta volna, hogy ott marad Jimmy? :D Nem volt gondja vele, már 4.éve voltak csapattársak, semmi hír nem volt róla, hogy nem kedvelné. Felőle nyugodtan maradhatott volna, csak nyilvánvaló volt, hogy nem maradna cserének. Az igazi ellentét BB és Brady között volt, aki elvárta volna, hogy ha már megtalálta az utódját, akkor Brady segít megtartani őt és visszavonul.
A story a következő: Bill bácsi tényleg Brady utódjának szánta Jimmy G-t, Jimmy viszont már játszott volna, Bill pedig inkább vele képzelte el a jövőt. Ezt látta Tom is, életében először volt mellette valós konkurencia. Mivel ő még sokáig szeretett volna játszani aminek hangot is adott ugyebár, elpanaszolta bánatát Kraft-nak aki gyakorlatilag kikényszerítette Garoppolo elcserélését hiszen neki Brady volt a franchise arca, a barátja, az aranytojást tojó tyúk. Emiatt romlott meg a Brady-Kraft-BB koherencia. Higy ez igaz-e vagy sem, lehet sose fogjuk megtudni. Ők a profik krémjébe tartoznak és egyikük sem arról híres hogy ilyen dolgokat a nyilvánosság elé tárnának, viszont olyan nfl szakértők állítják azt hogy ez igaz akiket én régóta követek és tisztelek. Csak egy melléksztori: Brady hírhedt életmódguruját is kidobta először Belichick, Tom bedurcizott és ugyanúgy Kraft közbenjárására mehetett vissza az a kókler. True story.
De a sztori lényegét nem akarod megérteni és nem értem miért. :D Mivel Jimmynek nem volt szerződése 2018-ra, Brady pontosan tudta, hogy nincs konkurenciája neki a jövőre nézve, mert 2 QB-t nem tud megfizetni BB. Brady, ha tudta is, hogy jövőre Jimmyt szánnák a kezdőbe, akkor is angyali nyugalommal ülhetett, mert őt félre nem lehetett állítani. Kivágni és elcserélni nem lehetett a szerződése miatt, mert 28 ill. 24M halott pénzzel járt volna. BB pedig hiába győzködte, hogy vonuljon vissza nem gondolta meg magát.
Nem, eleve nem idén számolt vele BB, hanem legkésőbb 2020-tól, amikor lejár Tom szerződése. Csakhogy Brady még legalább 5 évig játszott volna, amit hangoztatott is (az más kérdés hogy amióta nincs Jimmy megváltoztatta 3-4 évre?). Addig meg Jimmy is elpadozott volna, esetleg sérülés esetén beugrott volna. Nem ő lenne az első aki lemond a nagy pénzről a Pats kedvéért. És de, még Bradyt is el lehet cserélni ha kell, bár elég jó jelenleg a qb felhozatal a ligában, biztos vagyok benne hogy többen is bejelentkeztek volna érte. Ráadásul jövőre csak 12 misi dead money maradt volna ha kivágják, bár ezt meg Belichick sem merte volna meglépni mert a nyílt utcán meglincselik Bostonban?. Lényeg a lényeg, 1-2 évig meg elpadozott volna Jimmy azért hogy ő legyen a franchise új qb-je, de 5 évig nem. Brady azért látta hogy ott van egy fiatal aki máris ugrik ha egy kicsit is gyengélkedik vagy megsérül, hisz ő is úgy vette át a stafétabotot, ráadásul a HC is szimpatizál vele. Ó dehogynem, Tom pontosan látta a konkurenciát Jimmyben.
Na, de a fő kérdés: Honnan tudod biztosra, hogy 1-2 évig padozott volna Jimmy? Akkor a hype volt körülötte, hogy a szenvedő franchise-ok mind megmentőként tekintettek rá (Browns, 49ers).Mit akarna a legtöbb ember? Elmenni egy olyan helyre, ahol te lennél a hős a franchise egyik legnagyobbja vagy maradni ahol legjobb esetben is csak 2.leszel az örökrangsorban? Ráadásul a pénzről való lemondás az itt legalább 15M lett volna, nem olyan mértékű, minthogy Gronk 3-4M-val kevesebbért játszik mint amennyit megkapna máshol. Szóval, ha a logika teljesen ellent mond neki, hogy maradna egy-két évig padozni, akkor te honnan tudod maradt volna padozni 1-2 évig Jimmy? :)
Csak akkor fogjuk biztosan megtudni ha valamelyikőjük elmondja. Mindenesetre olyan állította ezt akit mint mondtam régóta követek (10+ év) és eddig elég jólinformált volt, sokmindent feltárt még mielőtt kiderült volna, mint a bountygate pl. Nem, nem Schefter de nem is Rapoport az.
Btw, ha választhatnál, hogy egy olyan franchisenál legyél qb 1-2 év múlva amelyik dominálta a lígát az elmúlt 10 évben és a HC a legnagyobb agy evör vagy a több pénz miatt elmész egy másik franchisehoz ahol te leszel az arca de nem biztos hogy leszel annyira sikeres, melyikre szavaznál?
1.Még az előző hozzászólásomnál gondolkodtam is rajta. hogy megemlítsem-e a sikeres csapatot, mint döntési tényezőt. :)
2.BB már benne van a korban és papíron addig folytatja míg Brady vissza nem vonul és utána 1-2 év az új QB-val, hogy olyan csapatot hagyjon hátra amelynek meg van a fiatal franchise QB-ja.
3. Szóval szerintem azt Jimmy is úgy gondolta, hogy ha 10 évig kezdő New Englandben abból kevés idő lenne BB alatt. Ergo nagyon nem biztos, hogy sikeres lenne a csapat. Persze ugyanúgy nem biztos most se, hogy San Franciscoban jó lesz. Pedig ott fiatal és tehetséges HC dolgozik.
4. Kicsit OFF: Én BB-t inkább úgy fogalmaznám meg, hogy a legjobb vállalati/csapat kultúra építő. Hogy mindenki tudja a dolgát, mindig van ember aki beugrik ezt nem nagyon tudta még felépíteni senki. Magához a játékhoz is nyilván ért, de én messze ezt a képességét tartom többre. Ahhoz képest, hogy ő védőguru az utóbbi években/évtizedben már nem igazán tudunk arról beszélni, hogy domináns védelmet épített volna.
Ugyanígy látom, annyi különbséggel hogy BB pont azért fogja abbahagyni Tommal együtt mert nem kapta meg a támogatást a tulajtól az új dinasztia felépítésében, ahol az alapkő Jimmy lett volna. Én nem mondanám csak jó teambuildernek, szerintem messze az ő ötletein, új stratégiáin, új szemléletén keresztül lett a líga alakítva, gyakorlatilag mindenki őt próbálta másolni az elmúlt 10 évben, inkább kevesebb mint több sikerrel.
Az irasomban nincs ennek ellentmondo allitas.
Akkor szerinted is jó a konteóm hogy Teddyvel sb-t nyert volna a Vikings tavaly? Keenum csak jókor volt jó helyen? De hogy pont Elway ette ezt meg, nem hittem volna.
Nem, szerintem szegeny teddy nem hogy super bowlt de meccset se fog mar nyerni soha. Es ez tavalyra is igaz.
Keenum sokat volt kepernyon tavaly ertelemszeruen, es amit lattunk tole az legitim iranyitonak mutatta.
Csak a nekem cimzett valaszod volt fura mert olyat cafoltal amit en nem allitottam.?
Az mas kerdes hogy a konteoddal egyebkent nem ertek egyet de a konteok mar csak ilyen megoszto dolgok.
Konkrétan Darnold benn volt, amikor Csabit húzták, sehova nem kellett volna érte cserélni…
Nem Volt bent.
Jahh, tényleg, Allen volt benn és Rosen. Bocs
Nyomasztó az Arizona edzői stábja, valósággal könyörögnek a megváltó kirúgásért. Ebből a keretből ennyit kihozni már-már Browns mélységű félreértés. Ez most olyan reménytelen, hogy simán lépni kellene. 17 harmadik kísérlet sorozatban sikertelenül. Esküszöm egy gimnazista csapat is megcsinált volna legalább egyet. Nem hiszem, hogy ennek az edzői karnak van fordulópontja, úgyhogy elzavarnám a vezető edzőt és a támadó koordinátort is. Jó indulattal is közepes csapat törölte fel velük a padlót hazai pályán (megint), ezt nem szabadna megengedni. Érteni kellene a jelzéseket, hogy több Broncos szurkoló volt a stadionban már most is, mint Cardinals.