Hopkins show New Yorkban, megosztó edzői döntések Denverben

AFC szombatot láthattunk a 15. fordulóban, és mindkét találkozónak köze volt a rájátszáshoz. A Texans a csoportelsőségért utazott a már kvázi tét nélkül játszó Jetshez, míg a Browns és a Broncos az életben maradásért meccselt egymással.

 

Houston Texans @ New York Jets 29 – 22

 

Bár a Jets számára csak a tisztes helytállás maradt a szezon hátralévő részére, majdnem megtréfálták konferencia-riválisukat. A Texans nem élete meccsét játszotta, de klasszisaik megvillanásai eldöntötték a meccset. O’Brienék így megkönnyebbülve várják a vasárnapot, ahol a Colts és a Titans esetleges vereségével bebiztosíthatják a csoportgyőzelmüket.

 

Sam Darnold, a franchise QB

 

Az már a meccs legelején látszott, hogy a Jets a középső futásokat elengedheti. A Texans védelme két negatív yardos szereléssel, majd egy sackkel üdvözölte a hazai támadókat, és a futójáték szempontjából ez a sorminta a későbbiekben is állandósult. Isaiah Crowell sérülése miatt Elijah McGuire és Trent Cannon vállára hárult a futójáték biztosítása, de egy-egy 5+ yardos futást leszámítva csak a rövid szituációs játékokat tudták hozni. Így a Jets győzelmi esélyei az újonc Sam Darnoldon múltak, és felnőtt a feladathoz.

 

 

Sokszor volt nyomás alatt, de zseben kívül és zsebben is helytállt, pedig kezdő jobboldali tackle-je a meccs nagyobb részében nem állhatott szolgálatára. Olyan dobásai voltak, amik abszolút NFL szintű átadások, és nagyon ritkán kellett teljesen üres célponthoz passzolnia. Lábon sem remegett meg, több first downt is ő biztosított a futásaival, néha pedig Mahomest is megidézte egy-egy megoldásával. Személy szerint nagyon kritikusan ítéltem meg a draft előtt, de egyre inkább kezd meggyőzni a tévedésemről. Ha sikerül egy jó offseason erősítés New Yorkban (pénz lesz hozzá bőven), és Darnold köré épkézláb játékosokat tudnak majd beépíteni, akkor már jövőre is nagy fejlődés állhat be a Jetsnél.

 

A keretek közti különbség döntött

 

A Texans bebizonyította, hogy egyszerű játék ez a foci: legyen mindhárom csapategységedben egy klasszis, és kész a siker. Will Fuller és Keke Coutee hiányában sem volt egyszerű dolga Watsonnak, ráadásul a meccs elején Lamar Miller is kidőlt – és vele együtt a futójáték is. Ugyan most nem kellett a harmadik számú irányítónak is felállnia WR-nek, de annál azért kreatívabb is lehetne a gameplan, hogy Hopkinsnak dobni minden-egyes-labdát. Egy feladata lett volna a Jetsnek, de azt sem tudták megoldani a liga – szerintem – legjobb elkapója ellen. 10 elkapás, 170 yard, 2 TD, kell még magyarázni bármit is? Ha ő nem lett volna, vélhetően hatalmas zakó lett volna a vége, mivel Watsont agyba-főbe verték a védők.

 

Védőoldalon J.J. Watt volt az X-faktor, aki 2,5 sackkel, 2 negatív yardos szereléssel és egy kierőszakolt fumble-lel zárta a meccset, gyakorlatilag a szó szoros értelmében, hiszen az ő és Clowney együttes sackje adta meg a mattot. A special teamben pedig a kicker Ka’imi Fairbairn munkájára lehetnek büszkék, hibátlan napot zárt 5/5 mezőnygóllal (köztük egy 53 és egy 49 yardossal) és 2/2 extraponttal.

 

Cleveland Browns @ Denver Broncos 17 – 16

 

A védelmek határozták meg a meccs alakulását a rájátszásért folyó harcban, hiszen az első félidőben mindkét egység kivette a futást az ellenfél playbookjából. Ennek következtében az döntött, hogy az irányítók milyen performansszal lepik meg a másikat, és ellentétes utat jártak be a felek. Ám nem ez döntött, hanem két edzői döntés, ami sokáig téma lesz még, az egyszer biztos.

 

Keenum vs Mayfield

 

Ahogy írtam, a futójáték hiányában csak a passzokra lehetett számítani a pontszerzés reményében, de mindketten máshogy akarták kihasználni – hasonló sikerességgel. Mayfielddel eljátszatták az Aaron Rodgers-szindrómát, indokolatlanul erőltették a nagy játékokat ahelyett, hogy a rövid passzokra mentek volna rá egy Jarvis Landry – Duke Johnson – David Njoku felhozatallal. Nem csoda, hogy Mayfield borzasztó pontatlan volt a félidőben, noha a vezetést egy Perrimannek kiosztott hosszú passzal szerezték meg. Keenum hasonlóan pontatlan volt hosszú labdáknál (2 INT), de Josephék inkább a rövid passzokban bíztak, ám ez meg az előrehaladást gátolta a futójáték hiányában.

 

 

A fordulást követően a Browns jóval okosabban játszott, egy 9 perces drive-val nyitottak, de mit sem ért, hiszen labdavesztés lett a vége. Viszont amíg Nick Chubb egyre inkább beindult, addig a túloldalon Lindsayt nem erőltették – nem is volt különösebb értelme, hiszen több negatív yardos futásuk volt, mint pozitív. A védelmeken továbbra sem múlt semmi, noha a Broncos CB sora eléggé megcsappant a meccs végére Jamar Taylor kiállításával és Bradley Roby sérülésével.

 

Edzői döntések

 

Mindkét csapatnak akadt kulcsfontosságú döntése a meccs legvégén, amiről valószínűleg még sokáig fogunk beszélni. Először Josephet lehet kérdőre vonni, aki 17-13-as hátrányban állt komoly dilemma előtt. 4:39-cel a vége előtt, negyedik kísérlet 1 yardért, a Browns 6 yardosánál választhatott a mezőnygól – ezzel a hátrány vállalása, de a viszonylag sok idő miatt, valamint a védelmében bízva a gyors labdaváltás reményében – és a negyedik kísérletes támadójáték között – ami ha nem jön össze, akkor legalább hátul kezdheti meg támadását a Browns. Joseph a mezőnygól mellett döntött, ami annak tükrében volt fura, hogy nem sokkal előtte nyeltek be egy 9+ perces drive-ot, a Brownsak fele ennyit kellett volna égetnie az órából a győzelemért. Ráadásul ott volt a CB-probléma is, ami megint csak a Browns esélyeinek kedvezett.

 

Természetesen annak rendje és módja szerint az addig összesen 41 yardot szerző Chubb egy futásból csinált 40 yardot, és máris lőtávolba került a Browns. Eljutottak a Broncos 10 yardosáig, ahol rájuk is egy negyedik kísérlet várt, ugyanúgy egy yardot kellett volna megtenni. Ha a rúgást választják, és az bemegy, akkor a Broncosnak csak TD-vel lett volna esélye nyerni, 1:53-mal a vége előtt, egy időkéréssel, mikor Keenum egész meccsen nem tudott hosszú passzt dobni gyakorlatilag. Williams viszont megpróbálta megszerezni azt az egy yardot, sikertelenül, így a Broncosnak volt majdnem két perce eljutni mezőnygól távolságba a győzelemért. Végül csak a félpályáig jutottak el, aminek a végén 4th & 10-re az élete meccsét játszó Jabrill Peppers sackje bebiztosította a vendéggyőzelmet.

 

 

Utólag persze mindenki okosabb, de érzésem szerint mindkét esetben rosszul döntöttek a mesterek, de végül a Browns örülhetett.