Connect with us

Minden ami NFL

Mi ez a belterjesség az AFC Eastben?

A New York Jets nem húzta sokáig az időt, de ahelyett, hogy a még rájátszásban küzdő csapatok koordinátorai és pozíciós edzői, esetleg más csapatok ígéretes szakemberei közül válogatott volna, szinte pillanatok alatt megegyezett a pár napja kivágott Adam Gase-szel.  Ő pedig hozta magával a cimboráit Miamiből, mintha csak Rex Ryant látnánk, ahogy épp átteszi a székhelyét Buffalóba New Yorkból. Én kedvelem Gase-t, szerintem van benne potenciál, de így sem értem, miért gondolta ezt jó ötletnek a Jets.

 

 

Gase még mindig csak 40 éves, igazi támadóguru. A Broncos támadókoordinátoraként együtt dolgozhatott  Peyton Manningel, amit a Bearsben rögtön kamatoztatott, hisz Jay Cutler top10-es QB-nak nézett ki vele, az offense pedig top5-ös volt 2015-ben. A Dolphins nem is habozott, egy év után kinevezte főedzőnek, hátha Ryan Tannehillből is kihozza a vadállatot.

 

Ez részben sikerült neki, a Dolphins rájátszásba jutott, még ha nem is feltétlenül Tannehill miatt. A következő két szezon azonban pocsék lett, bár franchise irányítója folyamatos sérülései miatt hol a rozsdás, visszavonulása után visszacsábított Jay Cutlerrel, hol Brock Osweilerrel kellett boldogulnia. Ilyen körülmények között nehéz eredményeket elérni, de ennek ellenére ő is bőven kivette a részét a kudarcból.

 

Mire számíthatunk Adam Gase-től?

 

Gase helyzete különleges, hisz alig bontotta fel vele a szerződését a Dolphins, a Jets máris kinevezte, ami elég ritka jelenség. Könnyebb lenne arról írni, hogy mit csinált jól és mi vezetett a menesztéséhez, úgyhogy most egy kvázi pro-kontra érvrendszer mentén mutatom be, mire is számíthatnak a szurkolók. Mellette szól, hogy

 

  • Támadófelfogású, ami Sam Darnold kiválasztása miatt indokolt volt

 

Todd Bowles korábban védőkoordinátor volt és bár csak egy évet kapott Darnolddal, vélhetően nem látták benne azt, hogy akár egy új támadókoordinátor kinevezésével megteremtse a szükséges feltételeket ahhoz, hogy Darnold fejlődni tudjon. Persze vannak erre ellenpéldák, de McVay vagy Nagy eredményei alapján van az elképzelésben potenciál.

 

  • Kihozhatja a legtöbbet a Jets offense-ből

 

Messze nem a Jets támadósora a legjobb a ligában, de a Dolphinsnál látottak alapján Gase ki tudná hozni az egységből a maximumot. Hihetetlenül jó ért a screenekhez, Darnodolnak feküdhetnek a play action rollout játékok, illetve sokat segíthetnek neki a védelmek olvasásában a snap előtti mozgások. Tekintve, hogy a Jets támadófala a liga rosszabbjai közé tartozik, a screenekre, play actionökre, Darnold mobilitására felhúzott játékok kellően hatékonyak lehetnek egy jó védelem mellett.

 

  • Fiatal, az új generáció tagja

 

A 40 évével még mindig fiatal, változtathat és tanulhat, még mindig jobb döntésnek tűnik a kinevezése, mint például Jim Caldwellé. Ugyanakkor kellően tapasztalt már, ő az első Jets HC 1997 óta, akit úgy neveztek ki, hogy már volt korábban főedző.

 

  • A Jets ki van pucolva

 

A Dolphinsnál az volt a legnagyobb gond vele, hogy nem tudott a nagypofájú, akaratos, nehezen kezelhető játékosokkal együtt dolgozni. Összeveszett Suh-val, Jarvis Landryvel és a többi, még a csapatnál lévő veteránnal, elveszítette az öltözőt és ezzel együtt az állását is. A Jetsnél nem kell ezzel tartani, Bowlesék mindenkit elküldtek, aki kicsit is problémás, nem kell majd farokméregetésbe kezdeni a játékosokkal, biztos, hogy könnyebb dolga lesz, mint Miamiben volt.

 

  • Tökéletesen látja, hol sebezhető a Jets

 

A Dolphins élén 23-25-ös mérleget tudott felmutatni, a 23 győzelméből pedig öt a Jets ellen jött össze. Nyilván kiválóan ismeri a csapatot, a csoportot és a közeget, így talán könnyebb lesz sikereket elérnie, illetve a Jets egy nagyon könnyen formálható csapat rengeteg költőpénzzel, így viszonylag könnyen orvosolhatja a hibákat és a képére formálhatja a csapatot.

 

 

Nyilván van előnye annak, hogy Gase mellett döntött a Dolphins, ugyanakkor legalább ennyi a negatívum is vele kapcsolatban.

 

  • Most lett kirúgva 

 

Szerintem nem jó valakit alkalmazni rögtön azután, hogy menesztették. A főedzői állás nem ugyanolyan, mint egy koordinátori, sokkal nagyobb a stressz, a nyomás és az elvárások, a felelősségről nem is beszélve. Gase lehet, hogy annyira görcsösen akar majd bizonyítani, hogy az a csapat kárára válik, a gyors eredmények reményében olyan döntéseket hoz, ami hosszú távon árt a csapatnak, vagy egyszerűen nem képes meglátni a hibákat saját magában és ugyanazt elköveti újra. Persze lehet, hogy Gase-nek ez meg sem kottyan, de ilyenkor általában hasznos az alkotói szabadság.

 

  • Nem tud bánni a problémásabb játékosokkal

 

A Jetsben jelenleg nem nagyon van ilyen, ennek ellenére ez nem jó előjel. Ha a csapat győz és minden rózsaszín, akkor nincs baj, de ha folyamatosan jönnek a vereségek, csökken a morál, akkor a főedző feladata, hogy egyben tartsa a gárdát. Ha nem tud megbirkózni a hasonló helyzetekkel, akkor nem való főedzőnek. Most a Jets ezt élesben fogja letesztelni.

 

  • Outcoacholja saját magát

 

Egy tehetséges, kreatív edző, de néha már túlságosan is az. Ha például azt látja, hogy ül a futójáték, bármilyen előjel nélkül képes átváltani masszív passzjátékra, hogy meglepje az ellenfelet, vagy képes nyerőnek tűnő sémákról átállni valami teljesen újra. Ezek pedig gyakran nem jönnek be, egyszerűen outcoacholja magát.

 

  • Hiába voltak jó meglátásai, az Dolphins offense-e az elvártakhoz képest is gyengén teljesített

 

Az irányítókérdést nem lehet félvállról venni, de az elmúlt két évben a 26. és 27. volt a Dolphins a Football Outsiders értékelése alapján. Mindezt a számok is alátámasztják: 26. legtöbb szerzett pont (19.9) és a 31. legtöbb szerzett yard (289,9) meccsenként.

 

  • Nem tud jó stábot összerakni

 

Ez talán a legnagyobb baj. A Dolphins kerete a nevek alapján elég jó volt a PO-hoz, ugyanakkor a szakmai stábbal rengeteg probléma volt. Bár az offense-ért Gase felelt, Dowell Loggains OC hozzájárulásáról nem sokat lehetett hallani, Matt Burke és Vance Joseph pedig DC-ként voltak mellényúlások. A hírek szerint Loggains követi Gase-t New Yorkba, ráadásul a Broncosszal megbukott Joseph is a Jetsnél köthet ki. Utóbbi még említés szintjén is borzalmas elképzelés, hisz a Dolphinsnál is középszerű volt, a Broncosnál sem működtek az elképzelései, nem igazán látom, hogy ez a Jetsnél miért lenne másképp.

 

 

Mindent összevetve értem az elképzelést Gase kinevezése mögött, ugyanakkor annyi a negatívum vele kapcsolatban, hogy elsőre még a boom or bust kifejezést sem tűnik helyénvalónak. Inkább tűnik ez “egy talán oké vagy óriás bukta” helyzetnek.

 

Értékelés: C-

 

 

12 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
12 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
acsdav2
acsdav2
2019-01-11 17:53

“A Dolphins kerete a nevek alapján elég jó volt a PO-hoz”

Ezt te se gondolhatod komolyan Renningan.

renningan
renningan
Reply to  acsdav2
2019-01-11 18:53

Ezt úgy általában az elmúlt 3 évre értettem (egyszer ugye be is jutottak). De ezzel együtt is szerintem nem rossz a keret, az más kérdést, hogy még a minimumot sem sikerült kihúzni belőle. Persze lehet, hogy csak én látok túl sokat beléjük :D

acsdav2
acsdav2
Reply to  renningan
2019-01-11 20:23

“A minimumot se sikerült kihozni belőle” Ezeket te komolyan gondolod? :D A 49 meccs több, mint felén irányított Cutler, Moore és Osweiler. Szerinted mennyi győzelem lenne az elvárás?

renningan
renningan
Reply to  acsdav2
2019-01-11 22:04

Én nem gondolom, hogy csak és kizárólag Gase miatt lett volna a keret olyan, amilyen, ugyanis az offesne kifejezetten szar volt, a védelem pedig pláne. Ehhez képest jöttek a győzelmek, a Dolphins egyszer bejutott a PO-ba, utána az amúgy gyengén játszó Cutlerrel is majdnem. De ilyen Bills elleni leolvadások, Jets vagy Raiders elleni bukták, miatt nem jött össze, ami szvsz edzői hiba, nem pedig a kereté. Idén is érthetetlen vereséget szerzett a csapat, pedig asszem 3-0-val kezdett, bár most nem volt ennek realitása.

Gase néha hozzá tett, néha elvett, összebalhézott a legjobbakkal, aztán egy ilyen középszer lett az egészből. De szerintem egy jó coachinggal, vagy jobb szakemberekkel lehetett volna ez jobb is úgy overall.

acsdav2
acsdav2
Reply to  renningan
2019-01-12 20:39

Ahhhh. Cutlerrel esély sem volt. 6-10-re végeztek. Már az is a bravúr kategória egy Cutlerrel és 2 meccsen a kezdőben Moore-ral. Idén még inkább nem volt realitása 5 meccsen Osweilerrel. 3 idényből egyszer volt esélye a rájátszásra, akkor összejött, a másik kettőn tisztesen helytállt. Én így látom. Ha más mindenképpen középszerűnek vagy rossznak akarja tartani elfogadom. Mindenesetre amennyire csalódott voltam, hogy menesztették, most úgy érzem, hogy a sors igazságot szolgáltatott azzal, hogy a jobb lehetőségekkel kecsegtető Jetsbe került.

renningan
renningan
Reply to  acsdav2
2019-01-14 01:50

Önmagában nem tartom én rossznak, viszont van néhány nagyon látványos hiányossága. A Jetsben jó lehet, ha a prok jönnek, de szerintem ki kellett volna ülni egy évét.

Nyílméregbéka
Nyílméregbéka
Reply to  acsdav2
2019-01-11 19:00

Az utóbbi években mindig ott voltak a PO határán, az utolsó fordulókig az in huntban voltak, és egyszer be is jutottak.

acsdav2
acsdav2
Reply to  Nyílméregbéka
2019-01-11 20:25

Idén reális esély nem volt. Az, hogy a PO határán voltak Gase-nek volt köszönhető, nem a keretnek.

Fanyul23
Fanyul23
2019-01-11 18:06

Annyira sok mindenkire raaggatjak hogy tamado vagy vedo guru, valaki definialhatna mi a tokomtol guru valaki…

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
Reply to  Fanyul23
2019-01-11 18:24

comment image
Hát ettől!!!! ???

renningan
renningan
Reply to  Fanyul23
2019-01-11 18:49

Gase a Bearses kalandjával érdemelte ki. Meg ugye Manninggel, de az inkább Manning érdeme. Őt speciel tényleg jó OC-nek gondolom. HC az már más kérdés.

Zoltán Ancsin
Zoltán Ancsin
2019-01-11 19:39

Meg tudja verni a Patset. Ennyi elég volt a kinevezéséhez.

12
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x