Elfogyott a Foles magic, a Pats kiütötte a Chargerst

Nem hibáztak a kiemeltek, a Patriots bántóan könnyedén, a Saints jóval nehezebben biztosította be helyét a konferenciadöntőben.

Philadelphia Eagles @ New Orleans Saints 14-20

Mesébe illően kezdődött az Eagles számára a mérkőzés, Brees legelső passzát lehalászta Cre’Von LeBlanc, aztán Folesék végigmentek a pályán, a védelem kikényszerített egy three and outot, az offense pedig ismét TD-t szerzett. Az eredményjelzőn 14-0, a Saints 0 yardot szerzett két támadásból. Aztán jött a fordulat, és minden megváltozott.

Az Eagles megállította Ingramet a Saints harmicasa körül harmadik és rövidre, ráadásul egy holding miatt zászlót is dobtak a Saintsre, Pederson viszont (jogosan) nem kérte a büntetést, nem akart még egy esélyt adni Breeséknek harmadikra. Jött a speciális egység puntolni, de sejteni lehetett, hogy trükk lesz. Az Eagles a fake punt védekező egységét hagyta fenn a pályán, például Fletcher Cox is ott volt a falban, azonban így sem sikerült megállítani Taysom Hillt, ez a pillanat pedig feje tetejére állította a mérkőzést.

Innentől kezdve a labda mindkét oldalán a Saints akarata érvényesült. Mintha ez a játék kellett volna ahhoz, hogy lerázzák a rozsdát és felpörögjenek. A fake punt után Breesék vezettek egy hihetetlen hosszú drive-ot folyamatos harmadik kísérletes megoldásokkal, és itt látszott, hogy a Saints felébredt. A támadóknál Michael Thomas parádézott, 12 elkapással franchise playoff rekordot jelentő 171 yardot szerzett, egyszerűen nem lehetett megállítani. Minden felé szálló labdát elkapott és mindig üresre tudta játszani magát. Nem gondolom, hogy túlzás lenne a liga legjobb elkapójának nevezni.

De nem csak a támadó oldalon fordult meg a világ a Saintsnél, hanem a védelemben is. Elkezdték a line of scrimmage-nél megzavarni az Eagles elkapóit, ami oda vezetett, hogy nehezebben tudtak elszakadni és több időbe is tellett, hogy kialakuljanak a route-ok, ez pedig nem csak a WR-eket, hanem Nick Folest is megzavarta. Nem működtek a gyors rövid játékok, Cam Jordanéknek pedig ezáltal több idejük volt odaérni Folesra és szemmel láthatóan zavarni is tudták a második negyedtől kezdve, sokkal kevésbé tudott nyugodtan passzolni, mint az előző meccseken.

Foles az első két drive tökéletessége után egészen gyengén játszott. Nem tudta mozgatni a láncokat és egyszerűen nem találta meg az elkapóit. Több kifejezetten homály passza volt és olyanokat rontott, amit az utóbbi hetekben nevetve dobott meg. Üresen álló elkapókat hibázott el, folyamatosan zavaróan aluldobta célpontjait, nagyon nem tetszett neki, hogy nem tudott ritmusba kerülni. Ez persze a Saints secondary érdeme is, kifejezetten jó munkát végzett a második negyedtől a Saints defense.

Foles utolsó passza Eagleként egy interception lett végül, még ha ez épp nem is az ő hibája volt. Éppen a two minute warning előtt indított el egy játékot 6 pont hátrányban a Saints térfelén, Jeffery üresre is játszotta magát, meg is lett volna a játék, azonban a bordatöréssel játszó elkapó kezei közül kicsúszott a labda és épp Marshon Lattimore kezében landolt. Ez volt Jeffery élete első dropja a rájátszásban, véget is vetett az Eagles rájátszásának.

Az Eaglest egyébként rengeteg sérülés sújtotta a meccsen, Brandon Brooksnak elszakadt az achillese (ahogy a túloldalon Sheldon Rankinsnek is), de sok játékot kellett kihagynia Fletcher Coxnak – aki egy állat volt a meccsen -, Jason Petersnek, Rasul Douglasnak, illetve rövidebb időre le kellett mennie Brandon Grahamnek, Michael Bennettnek és Chris Longnak is, nem segítette a sasok dolgát a sok sérülés. Brooks és Cox mellett Douglas kiesése különösen fájó lehetett, hiszen az ismeretlen, gyakorlócsapatos Josh Hawkinsnak kellett beállnia és időnként fognia Michael Thomast – nyilván nem sikerült neki.

(katonadani)

Los Angeles Chargers @ New England Patriots 28-41

Ennél felemásabb meccset ki sem lehetett volna találni. A Pats feléledt álmából, és ugyan az első pár támadássorozatig még pariban voltak a csapatok, a New England hamar elhúzott, és nem is kicsit – lényegében a félidőben lezárta a mérkőzést egy 28 pontos előnnyel. Gilmore nagy megégetésén kívül (Allenről fordult le teljesen más irányba egy TD kárára) pengén játszott a Pats védelme, azért a Chargersnek ennyire keveset engedni nagy szó. Hightower kitesz magáért, a secondary fickós, a fal pedig lényegében ott ment át a Chargers porózus támadófalán, ahol csak akart. Sokat mond el az, hogy Rivers az első félidei 16 passzkísérlete során 12 alkalommal volt nyomás alatt, tehát praktikusan nem volt olyan dropback, ahol valaki ne lett volna az arcában. Ugyanezt a teljesítményt a Chargers védelme nem tudta hozni, amennyire lenullázták a Ravenst előző héten, most annyira homály módon engedték, hogy Sony Michel darabokra törje őket, Edelman pedig úgy érezte a zónahatárokat, mintha a Chargers védői felrajzolták volna, hogy ki meddig felelős. A fallal sem tudott mit kezdeni Ingram és Bosa, Brady kis túlzással kávézás közben verte meg őket.

Amennyire pisztolypárbajnak tűnt az elején, a Chargers annyira megtorpant. Mike Williams és Keenan Allen tehetségesek, Gordon és Ekeler tiszteletet parancsoló páros, de most nagyon nem ment, elsősorban a fal gyengesége miatt. Végig hátrányból játszottak, és ráadásul a futás sem működött, Gordon összetette a két kezét, ha a handoff után nem volt egyből kontaktban. Rivers, Allen, és Gates kitett magáért, a többiek lehorgasztott fejjel kell hazamenjenek, és Gus Bradley-nek mélyen magába kell néznie. Hogy egy kis jó is legyen a végére: Rivers az utolsó play során (a sikertelen kétpontos előtt) TD-t dobott Gatesnek, és lényegében száz százalék, hogy az utolsó elkapását láttuk a legendás TE-nek, aki minden bizonnyal a Hall of Fame-be fog kerülni, jó eséllyel első érvényes évében. A Chargers kemény éven van túl, 2010 óta messze a legjobb formájukat hozták idén, szóval azért van mit a levesbe tenni egy ilyen csúnya vereség után is.

(KGYM)