Hát ez meg mi volt?

Elkezdődött az NFL-rájátszása, az első két meccsen a Colts és a Texans, illetve a Seahawks és a Cowboys csapott össze. Egy borzalmas és egy végtelenül izgalmas meccset láttunk, tele olyan döntéssel és teljesítménnyel, amit még nagyon sokáig nem tudunk majd hová tenni.

Indianapolis Colts@Houston Texans 21-7

Ha ez nem elég ahhoz, hogy Bill O’Brient és stábját végre kivágják, akkor semmi. Hiába jutott 0-3-as kezdés után – én már ekkor elküldtem volna – csoportgyőztesként rájátszásba a csapat, a végére már nagyon látszott, hogy ez egy koncepció nélküli, parasztlengőkkel operáló csapat, aminek sikerült kihasználni azt, hogy borzasztóan könnyű volt a sorsolása (10 győzelemből öt jött a top10-ben választó csapatok ellen, illetve egy-egy az Alex Smith-t elvesztő Redskins és a Brock Osweiler vezette Dolphins ellen).

A rájátszásban azonban ez már nem működik. Bár O’Brien kellően tökös volt a negyedik kísérletekkel (többnyire), ő és az egész edzői gárda mindössze ennyit tudott felmutatni. Egyszerűen minden rossz volt.

A támadójáték értékelhetetlen volt, amit jól mutat a hét feltett pont, ami speciel pont a negyedik negyedben jött, 21-0-s Colts vezetésnél. Deshaun Watson rettentően és indokolatlanul pontatlan volt, a támadófal nem tudott sem futáshoz, sem passzhoz blokkolni, Hopkinst pedig olyan gyönyörűen kivette a Colts, hogy öröm volt nézni. A gameplan pocsék volt, a hívott játékok ötlettelenek, az elvileg támadóguru – nem az! –  O’Brien pedig egész meccsen nem tudott változtatni, amire egyszerűen már nem lehet mentség.

A Texans védelem is csődöt mondott, hiába JJ Watt vagy Jadeveon Clowney, az egység teljesen homály volt és gyakorlatilag azt csinált a Colts, amit csak akart: Andrew Luckék 64 százalékos hatékonysága a 3. kísérleteknél jól mutatja, mennyire nem volt képben a csapat. Én nagy rajongója vagyok Romeo Crennelnek, de a következő szezonra már nem a 71 éves védőkoordinárral futnék neki a Texans helyében.

Ami viszont a Coltsot illeti, elég nehéz jelzőket találni erre a teljesítményre. Chris Ballard jókat húzott, az egyik legjobb GM a ligában, de amit Frank Reich és Matt Eberflus kihozott ebből a keretből, az félelmetes. Utóbbi igazi húzónevek nélkül hozott össze egy top védelmet, ami ellen nagyon nehéz futni, kellően jól sietteti az irányítókat, és ami szinte egyáltalán nem enged hosszú és nagy játékokat az ellenfélnek.

Malik Hookert ráállítva Hopkinsra még a liga legjobb elkapóját is nevetve vette ki a Colts, Watson hosszú labdáiból pedig semmi nem lett. A Texans ráadásul csak 23 százalékban oldotta meg a harmadik kísérleteket, de a negyedik próbálkozások sem mentek jobban, ebből a védelemből a Chiefsnek is nagyon problémás lesz felkészülni.

Ami pedig az offense-t illeti, hihetetlenül összeszedett az egész. Marlon Mack zseniálisan fut, most is 148 yardot és egy TD-t szerzett 24 kísérletből, pedig a Texans védelem idén még nem engedett egyik csapatnak sem 100 yardos futót. A támadófal azonban parádés volt most is, öröm volt nézni, ahogy Quenton Nelson kivett bárkit, aki az útjába került. Ráadásul Luckot megint nem sikerült sackelni, ő pedig bármilyen védelmet képes kijátszani, ha épp nem verik agyon. Az első félidőben 21-0-ra ment a Colts, Luckék hiba nélkül játszottak, utána pedig már csak az órát kellett menedzselni. Óriási meccs lesz a jövő heti Chiefs-Colts.

Seattle Seahawks@Dallas Cowboys 22-24

A Seahawks dallasi vendégjátéka már inkább olyan volt, amilyet egy rájátszásmeccstől elvárhatunk. Szinte a végéig szoros, tele látványos megmozdulásokkal, és végül az a csapat győzött, ahol okosabbak voltak az edzők. És bármily meglepő, ők nem Pete Carrollék voltak.

Az alapszakasz legjobban futó csapata a Seahawks volt, ám ezzel együtt is az volt a csapat legnagyobb erőssége, hogy amennyiben a futójáték valamiért nem ment, akkor ott volt Russell Wilson, aki elit szinten osztogatta a labdákat és szinte bárkin át tudott gázolni 1,5 perc alatt. Ezt megvillantotta most is, csak nagy kár, hogy nem engedte neki többször a Hawks edzői stábja, kiváltképp Brian Schottenheimer.

A Cowboys szokásához híven zseniálisan felkészült az ellenfeléből, Rod Marinelliék ajtót mutattak a Seahawksnak és minden létező lyukat betömtek. Leighton Vander Esch félelmetes volt, de a két negatív yardos szerelést szerző Demarcus Lawrence is tarthatatlan volt: a 160 yardot átlagoló Seahawks 73 yardot ért csak el a földön. Ennek ellenére a vendégek megállás nélkül próbáltak futni, annak ellenére, hogy látták, Chris Carson 13 futásból csak 20 yardra volt képes.

Különösen akkor volt bántóan szembetűnő az eredeti, de használhatatlan gameplanhez való ragaszkodás, amikor a második félidőben a csapat – 10-6-os hátrányban – 3&outtal leparancsolta a Cowboyst a pályáról a saját 5 yardosán belül, majd a punt után három középső futást hívtak három yardért. Negyedikre persze neki kellett menni, Wilson meg is oldotta Doug Baldwin hihetetlen elkapása után – a drive végén végül TD lett – de ez akkor is jól mutatja, hogy a Seahawks mindenáron megpróbálta ellehetetleníteni magát.

A Cowboys támadósor ezzel szemben tökéletesen hozta azt, amit tudott. Zeke Elliott 26 futásból 137 yardot szerzett egy TD-vel kiegészítve, Amari Cooperből kilenc passzból hetet húzott le 106 yardért, Dak Prescott pedig kiválóan használta a lábát, és többek között 3&14-re megfutotta a meccset kvázi végleg lezáró first downt majd egy játékkal később a TD-t is a negyedik negyedben. Az INT-ről pedig nem tehetett, ellenben a Michael Gallupnak adott TD-je nagyon ott volt. Gyakorlatilag mindenkinek jár az ötös a texasi csapatban.

A Seahawks 24-14-es hátrányból még gyorsan levezett egy 50 másodperces TD-drive-ot (aminek egy sikeres kétpontos lett a vége, Janikowski ugyanis az első félidőben megsérült), de utána egy borzalmas onside kick következett, ami végleg lezárta a meccset. Pedig ez még a Cowboys jó játéka ellen is nyerhető lett volna, ha Carrollék időben kapcsolnak és a nem működő futójáték helyett előveszik az offense messze legjobb tagját. A Seattle bosszankodhat, a dallasiak pedig magabiztosan készülhetnek a következő körre.