Matt LaFleur önéletrajza korrekt, de ez még nem garancia

A Packers lett az első csapat, amelyik megtalálta az új főedzőjét: a Titans korábbi támadókoordinátora, Matt LaFleur kapta meg az állást. A 39 éves szakember annak a fiatal, új, támadószellemű generációnak a legújabb tagja, ami kitermelte Sean McVayt és Kyle Shanahant is, ráadásul mindkét támadóguruval dolgozott már együtt, így papíron jó választásnak tűnik. A Titansben látottak alapján ugyanakkor vannak kételyek vele kapcsolatban.

LaFleur abszolút offense-szellemű edző, egész karrierjét a támadóoldalon töltötte. Játékosként ugyan nem vitte sokra –az egyetemen három évig elkapót, három évig pedig irányítót játszott –, de a tapasztalatait remekül fel tudta használni az edzői pályafutásának beindításához.

2002-ben fejezte be az egyetemet, egy évvel később pedig már a Saginaw Valley State egyetemén volt asszisztens edző, majd a Central Michigan, Northern Michigan és Ashland egyetemein mászta meg a szamárlétrát, egészen támadókoordinátorig vitte. 2008-ban felfigyelt rá Gary Kubiak és elvitte a Texanshoz, 2010-ben pedig már a Redskinsnél volt QB-edző. Négy évig volt Washingtonban, utána dolgozott a Falconsnál és a Ramsnél, tavaly pedig kinevezték a Titans támadókoordinátorának.

A legjobbakkal dolgozott együtt

LaFleur a kiváló támadó-szakembernek tartott Gary Kubiak kezei alatt dolgozott NFL-es karrierje elején, majd együtt dolgozott évekig Kyle Shanahannel és Sean McVayjel. Utóbbi különösen sokat nyom a latba manapság, a Rams teljesítményét látva mindenki borzasztóan kapós lett, akinek csak egy kicsi köze is van McVayhez. LaFleur 2017-ben volt a Rams támadókoordinátora, de a játékhívásokhoz nem sok köze volt, Goffék idei produkciója pedig ékes példája annak, hogy ki is a csapat sikerének legfőbb kovácsa.

Ezzel együtt sem veheti el senki LaFleurtól, hogy a legjobb szakemberek mellett tanulhatott, ráadásul olyan irányítókkal dolgozott együtt, mint Matt Schaub, Donovan McNabb, Robert Griffin III, Kirk Cousins, Matt Ryan, Jared Goff és Marcus Mariota. Schaub, Cousins, Ryan és Goff tipikus zsebirányítók, McNabb, Griffin és Mariota pedig mobilisebb QB-k, vagyis LaFleur gyakorlatilag mindent látott már, amit irányítótól látni lehet.

A Titansszel már nem ment, de Rodgers így is leokézta

A rengeteg tapasztalat ellenére LaFleur titanses kalandja nem sikerült olyan jól, mint ahogy azt várni lehet. Gyakorlatilag semmivel sem sikerült többet kihoznia a Titans támadósorából, mint az ultrakonzervatív és végtelenül kiismerhető Mike Mularkey-nak, erre a teljesítményre pedig Mariota inkonzisztens egészségügyi állapota sem magyarázat (nem mintha Mariota bármikor is teljesen egészséges lett volna korábban).

Warren Sharp adatai szerint a Titans az esetek 56 százalékában futtatta a labdát a korai kísérleteknél, és mindössze 44 százalékos sikerességet tudott felmutatni (a sikeresség azt jelenti, hogy a 1. downhoz szükséges yardok 40-60-100-100 százalékát megtette-e a csapat 1-2-3-4. kísérletre). A Tennessee offense-e volt az egyik legkevésbé hatékony az egész ligában (22.), míg feltett pontokat nézve csak a 27. (19,4) volt a csapat. Ahogy arra is elég nehéz magyarázatot találni, miért kellett eltelnie a fél szezonnak ahhoz, hogy LaFleur rájöjjön arra, hogyan tudja hatékonyan használni Derrick Henryt.

A titanses produkció tehát egyáltalán nem mutat jól az önéletrajzban, ugyanakkor Aaron Rodgers és a Packers skillplayerei messze jobb alapot nyújtanak a kreatívabb, frissebb, az újabb trendeknek megfelelő koncepciókhoz. Ráadásul LaFleurt nem nevezték volna ki, ha Rodgers nem okézza le, így vélhetően nem kell majd attól tartani, hogy az esetek nagy részében a Packers majd kiismerhető, és messze nem hatékony középső futásokkal próbálja meglepni az ellenfeleit.

Továbbá LaFleur állítólag hajlandó megtartani védelmi koordinátornak Mike Pettine-t, ami fontos szempont volt a Packersnél, illetve Joe Philbint is marasztalná, mint támadókoordinátort. Ez utóbbi azért fontos, mert az idény közben ideiglenes főedzővé előléptetett szakembert imádja Rodgers, és bár ezt nyilván senki nem fogja elismerni, egyértelmű, hogy a klasszis irányító a legfontosabb tényező a képletben (hogy ez jó vagy sem, azt mindenki döntse el maga).

Mit várhatunk LaFleurtől?

Elsősorban kreativitást. Vélhetően sokszor láthatjuk majd a Packers játékosaitól, hogy mozognak a snapek előtt, ezzel is segítve Rodgersnek olvasni a védelmeket (McCarthy legendásan ódzkodott ettől). Továbbá sok lesz vertikális útvonalakra épülő játék – az ultrabiztonságosan játszó Rodgers azokat úgy is szereti –, persze kiegészítve könnyen megjátszható, rövidebb route-okat futó elkapókkal. A Titansből kiindulva pedig rengeteg run-pass option (RPO) játékot fogunk látni.

Az RPO a zone-read mondhatni továbbfejlesztett, átalakított változata, ahol a futó-opció mellé egy passz-opció társul. Ez röviden annyit tesz, hogy ekkor az irányító a snap után (vagy akár már a snap előtt) eldönti, hogy a védelem mozgása alapján milyen játék fog következni. Erről kvázi csak ő tud, a falemberek futáshoz blokkolnak, az elkapók pedig útvonalat futnak, a QB pedig eldöntheti, hogy az így kialakult helyzetben passzoljon, vagy inkább odaadja a labdát a futónak (a koncepció előnyeiről és hátrányairól bővebben ITT írtunk).

Ez Rodgersnek nagyon feküdhet, olyan szintű szabadságot és kreativitást biztosíthat a számára, amire Mike McCarthy alatt nem nagyon volt példa. Ugyanakkor attól, hogy valaki fiatal, kreatív és ismeri McVayt, illetve Rodgers is rábólintott, még nem biztos, hogy jó lesz főedzőnek. McVay is azért tud ilyen sikeres lenne, mert kiváló szakembereket (Wade Phillips – DC, Aaron Kromer – OL-edző és a futójátékért felelős edző) gyűjtött maga köré, illetve jól menedzseli a csapatot. Ebben LaFleurnek sok rutinja nincs, a felelősség korábban mindig másé volt, a Packersnél pedig nem formálhat semmit a saját képére, ráadásul azonnal eredményeket kell majd felmutatnia.

A Packers döntése védhető, de egyelőre nehéz megítélni, hogy azért választotta-e LaFleurt a csapat, mert őt gondolják a lehető legjobb elérhető edzőnek, vagy azért, mert maradéktalanul hajlandó bevállalni olyan dolgokat, amiket előre kikötött a csapat és Rodgers (mint amikor a Jaguars kinevezte Doug Marrone-t, mert hajlandó volt Bortlest játszatni). Kockázat van benne bőven, hisz koordinátorkodni nem jelent egyet egy csapat menedzselésével, és közel sem biztos, hogy újoncként rögtön kezelni tud egy Aaron Rodgers kaliberű játékost. Viszont összehasonlíthatatlanul több potenciál van benne, mint Jim Caldwellben vagy Josh McDanielsben, így még mindig lehetett volna ez sokkal rosszabb is.

Értékelés: B