Minél régebb óta követem az NFL-t, annál biztosabb vagyok benne, hogy a sikerhez nem a tehetséges játékosok vagy a franchise irányítók a legfontosabbak, hanem az edzők – jó fő- vagy pozíciós edzőkből ugyanis kevesebb van, van jó irányítóból. Ebből a szempontból nem is lehetett volna jobb párosítást találni a Super Bowlra.
A Rams és a Patriots is zseniális edzőket tud felmutatni. Bill Belichick minden idők talán legjobb szakembere, a legnagyobb taktikus, aki többet felejtett az évek alatt, mint amit a legtöbben valaha is tudtak az amerikai futballról. McVay egy zseni, akinél nem nagyon van jobb offensive szakember az NFL-ben, ráadásul minden megvan benne, hogy idővel az új Bill Belichick legyen. Josh McDaniels egy dörzsölt és tapasztalt OC, Wade Philips pedig a liga egyik legjobb DC-je. Ráadásul a legfontosabb pozíciós edző, a támadófaledző is ritka zseniális mindkét oldalon.
Sean McVay and Co. vs. Bill Belichick és Brian Flores
A Rams támadósor sikerének kulcsa egyértelműen a McVay vezette offense. A 33 éves mester hívja a játékokat, ő a csapat de facto offensive koordinátora, mellette pedig olyan segítők vannak, mint a futójátékért és a támadófalért felelő Aaron Kromer és a TE-ekért, a passzjátékkal foglalkozó Shane Waldron, illetve a QB edző Zac Taylor, akit HC-nak el is visz majd a Bengals a szezon után. Velük szemben ott áll az NFL történetének legjobb taktikusa és az egyik legjobb védőfelfogású elméje Belichick személyében, illetve a csapat LB-edzője és de facto védőkoordinátora, akit egy év után lenyúlt HC-nak a Miami Dolphins.
Belichickék remekül megmutatták, hogy képesek a legjobb offense-eket limitálni, az első félidőben gyakorlatilag lenullázták a Chiefst. Persze Andy Reid sem volt hülye, a második félidőben rájött arra, hogyan lehet feltörni a Pats védelmét, de McVaynek egyelőre talán még nincs meg a rutinja ahhoz, hogy például a Super Bowl szünetében változtasson, ha az A terv nem jön össze. Persze BB-ék is outcoacholhatóak, Doug Pederson például megtette ezt a tavalyi Super Bowlon, a Pats védelmi koponyái nagyon elszámolták magukat. Ugyanakkor az idei év alapján – a Lions, Eagles, Bears hármas elleni meccseket látva – inkább McVaynek kell izgulnia emiatt.
Belichick már 66 éves, vagyis kétszer olyan idős, mint McVay. Közel 44 éve edző, 41 éve éve foglalkozik a védelmekkel, védőkoordinátorként is nyert Super Bowlt a Giantsszel. Idén pedig rengeteget foglalkozott az egységgel, hisz Flores csak 2011 óta dolgozik a védelemmel és soha nem volt koordinátori tapasztalata – ezzel együtt is remek munkát végeztek. McVayt azonban így is nehéz lesz megfogni.
A Rams rengeteg 11 personnelt használ, többnyire három futókoncepciót (belső és külső zóna, illetve duo) alkalmaz, domináns a futójáték, amire egy nagyon erős play action épül. Az offense leginkább a külső zónás futásokban a legerősebb, a Patsnek elsősorban ezt kell meg akadályoznia: a tackle-öket 3-techique pozícióba kell állítani (a guardok és a tackle-ök közé), az endeket pedig a fal szélére.
Ez egy életképes taktika lehet, Matt Patricia a Lionsszel ügyesen alkalmazta és sikerült is többnyire megfojtania a Rams offense-t. Bár CJ Anderson vadállatként játszik és a husi futó nagyobb variációs szabadságot jelent, de alapkoncepciónak ez bőven megteszi.
Persze ott van még Jared Goff is, aki azért képes megdobni a passzokat. Nyomás alá nehéz lesz helyezni, hisz egyrészt pöpec a támadófala, ő maga pedig gyorsan szabadul a labdától. Ugyanakkor ő egyelőre egy game manager-irányító, McVay az utolsó másodpercekig koordinálja, így ha a védelmi felállásokkal jól tudnak blöffölni Belichikék – és miért ne tudnának? – akkor azzal könnyen zavarba hozhatják a másodéves QB-t.
Természetesen McVay sem hülye, nem véletlenül adnak főedzői és koordinátori állásokat mindenkinek, aki akár csak egyszer látta őt a tévén keresztül. 2008 óta foglalkozik a támadókkal, nála jobban talán senki nem érti az offense-ek működését. A no huddle offense-zel kapásból kiküszöbölheti Goff legnagyobb gyengeségét, illetve a Patriots Chiefs elleni játékából kiindulva nagyon megnehezítheti a védők dolgát.
Elsősorban a play actionökre építhet, fake outside zone futásokra, illetve abban sem vagyok teljesen biztos, hogy Gurley – a pocsék formája mellett – nem volt-e részben tudatosan kihasználatlan a rájátszásban. A fiatal futó ugyanis zseniális elkapásokban, a Chiefs pedig anno Kareem Hunttal megoldhatatlan akadályt jelentett a Patriots számára. Ráadásul McVay Sean Paytontól is elleshetett pár dolgot, nem lepődnék meg, ha többször teremtene olyan helyzetet, hogy Gurley-re hosszú passzokat tudjon hívni.
Ráadásul ne feledkezzünk meg Aaron Kromerről, aki már a Bills támadófaledzőjeként is csodát tett, a Ramsben pedig egyenesen zseniális munkát végez. A Rams terve egyértelműen az outside zone futások lesznek, ezekben a legjobbak és a Patriots is nyilván ebből fog első sorban készülni. Ráadásul a Pats eddig egyetlen 10+ yardos futást sem engedett a rájátszásban.
Ezzel együtt is még mindig a Pats futás elleni védelme a legsebezhetőbb, ráadásul most már ott van a Ramsben CJ Anderson, aki mellett kifejezetten jól működött az 12 personnel (1 RB, 2 TE, 2 WR). Az extra blokkolóval több ideje volt Goffnak passzolni, jobban tudta a csapat kezelni a blitzeket, ráadásul Anderson borzasztóan jól fut a tackle-ök között. Ha Kromer utóbbit korrektül megoldja, akkor a Rams nagyon simán dominálhatja a meccset.
[quote]A tökös és a töketlen
McVay annyira bízik a rúgójában, Greg Zuerleinben, hogy 55+ yardos mezőnygólnál sem hajlandó nekimenni a 4&2 vagy rövidebb szituációknak. Az elmúlt két évben 14 esetből csak ötször ment neki a 4. kísérletnek, a Saints elleni konferenciadöntőn például a 4&Goalt sem merte bevállalni egy yardról. Ez 35,7 százalékos arány, ami a 6. legkisebb az NFL-ben. Ezzel szemben a Patriots 50 százalékos aránnyal vállalja be a dolgot, 20-ból 10-szer, ráadásul emlékezhetünk például a Broncos elleni AFC döntőre három éve, amikor minden alkalommal nekiment a Pats (bár ez végül a vesztét okozta, Belichick tökösségét nem lehet kérdőre vonni).
Ráadásul McVay egyetlen egyszer sem próbált meg nekimenni egy 4&2-nek karrierje során, ha nem volt mezőnygól-pozícióban a csapat. Nyilván saját térfélen nem éri meg hősködni, de az ellenfél 40 yardosáról azért már nem olyan őrültség a dolog. Ez könnyen visszaüthet.
[/quote]
Josh McDaniels vs. Wade Phillips
McDanielst emberileg elég nehéz tisztelni, támadókoordinátorként pedig gyakran borzasztóan túlagyalja a dolgokat, összességében azonban egy jó szakember, aki Bradyvel kiegészítve bármelyik védelmet fel tudja törni. 2004-től foglalkozik a támadókkal, dolgozott többek között a Ramsnél is annak idején, nyert Super Bowlt a Patriotsszal, rutinból nincs hiány. Ugyanezt elmondhatja magáról Wade Phillips is, aki 1970-től dolgozik a védelemmel egyetemi vagy NFL-es szinten, szintén volt főedző, a Broncosnak pedig ugye kvázi ő nyerte meg az 50. Super Bowlt.
Phillips hagyományosan 3-4-es rendszert futtat, azonban nem a hagyományos verziót, hanem egy agresszívabb, 1-gap rendszert, ami nagyon jól illik például Aaron Donaldnak. Kiválóan alkalmazkodik az ellenfélhez, jól használ zónázást és emberezést, illetve bármilyen szituációban képes blitzet hívni. Elsősorban a pálya közepére prbálja öszpontosítani az energiáit és arra kényszeríteni az irányítót, hogy a széleket támadja: ez nagyon jól működött akkor, amikor volt egy Harris-Talib duója, és bár utóbbi most is alatta játszik, Marcus Peterstől azért kellene a jó játék, hogy nyugodt lehessen a 71 éves mester.
Szereti a Cover 1 Hole defense-t, ami egy emberező séma, ahol az egyik safety mélyen a pálya középen van, egy LB vagy egy safety pedig a második szinten van és az irányítót monitorozza. Ez kifejezetten hatékony lehet a Pats ellen, a Falcons rengeteget használta az 51. Super Bowlon. De Talib visszatérésével Cover 3 védelemből is lesz dögivel.
A védőfalra is nagy hangsúlyt fektet, nem véletlenül érkezett Donald mellé Suh, illetve csere után Dante Fowler, de az egységnek így is a közepe a legjobbja. Kell is Donaldéktól a jó játék, az Andrews, Thuney, Mason hármas ligaelit, ráadásul Dante Scarnecchia – aki 1970-től foglalkozik a támadófalakkal – konkrétan a liga legjobb támadófaledzője. Ez már csak azért is problémás, mert hiába a pass rushban kifejezetten jó Rams védőfal, futás ellen gyenge az egység: a Footbal Outsiders szerint konkrétan az 5. leggyengébb, miközben a Patriots nagyon ráállt a futásokra – tegyük hozzá, hogy a rájátszásban nagyon jól teljesített a Rams futás ellen.
Továbbá Phillips nem rotálja a védőfalembereit és nem is próbálja meg elrejteni azt, hogy mit akar csinálni. Aqib Talib jobboldalon lesz, Peters a balon, Joyner a gyengeoldalon, Johnson pedig a bal oldalon fog felállni. Nincs blöff, nincs semmi, a Rams def erőből akar lenyomni mindenkit és Wade Phillips szerint ez jó is lehet, hiszen a rutinos irányítókat borzasztóan nehéz átverni, őket erőből jobb esélyük van megfogni.
A Patriotstól a megszokottól ellentétben nem Tom Bradytől, hanem a futójátéktól várhatunk csodákat. A Patriotsnál csak a Rams szerzett több yardot a földön a rájátszásban (175 vs. 165,5), ráadásul idén a Pats is sokkal jobban épített a futójátékra, mint Bradyre. Sony Michel félelmetes újonc évet tudhat maga mögött, James White az egyik legjobb elkapó futó a ligában, miközben a földön is halálos. A támadófal is zseniálisan blokkol a futáshoz, ráadásul a futók sokoldalúságnak köszönhetően aPats mind Zone, mind Power futásokkal is tud operálni.
A Chiefst is többnyire így sikerült féken tartani és ez jó eséllyel nem lesz másképp a Rams ellen sem: sok futójáték és rövid passz a futóknak, ami lassú, idegőrlő, fárasztó játékot eredményez. Ráadásul bármilyen furcsa, így lehet kivenni a legjobban a top belső pass rushereket. Bradyt még egyszer sem sackelték a PO-ban, a Donaldhoz hasonlóan kiváló pass rusher Chris Jones (15,5 sack az alapszakaszban) köpni-nyelni nem tudott, csak nézte, ahogy futkároznak körülötte.
Továbbá a Pats imád fullbacket használni, James Develin egy amolyan titkos fegyver lehet. Ha pedig megy a futás, akkor nem kell a passzjátékot erőltetni, nem kell mély labdákat dobálni, ami idén kifejezetten közepesen ment Bradynek (26/73, 10 TD, 2 INT). Ez már csak azért is jó, mert Phillips legutóbb úgy verte meg a Patst, hogy Von Millerék végig terrorizálták és a Patriotsnak nem volt értékelhető futójátéka. Ha McDanielsék fognak tudni futni, akkor óriási bajban lesz a Rams.
John Fassel vs. Joe Judge
Mindkét csapat speciális egysége a legjobbak közé tartozik, a Ramsé pedig talán a legjobb a ligában. Fassel 2005 óta foglalkozik a special teammel (2012 óta a Ramsnél), zseniális szakember, talán a legjobb a ligában, a punter Johnny Hekkerrel együtt pedig csodákra képes. Minden puntban ott a veszély – a Seahawksnál tudnának erről mesélni – egy jókor elvégzett trükkös játék pedig meccseket dönthet el. Ráadásul ott van Cory Littleton is, aki az elmúlt két szezonban összesen öt puntot blokkolt.
A Patriots is rendben van, mint ahogy általában, stabil és jó az egység. Joe Judge is remek szakember, 2009 óta van a szakmában, 2012-től dolgozik a Patsnél – tőle nem feltétlenül várhatunk meredek dolgokat, viszont szinte garantált, hogy az egysége tökéletesen, hiba nélkül fogja lehozni a meccset.
Legfrissebb cikkeink
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
A get back coachok közül kié a jobb? :D
Egyébként szerintem lassan lesz a csapatoknál “get back to the field” edző is.
Aki majd szépen foglalkozik a játékosokkal 0-24,hogy ne rendezzenek kutyaviadalt,ne rúgdaljanak nőket,meg hasonló dolgok.
Én már korábban azt jósoltam, hogy eljön az idő, hogy minden fontos játékos fizujából levonják a 0-24 testőrök fizuját(a legjobbak keresnek 7-17 millát évente, abból 2-300e bolhafing).
Azt könnyű megoldani, Harrison erőnléti edző, utána nem lesz energiája senkinek hülyeséget csinálni.
” hanem az edzők – jó fő- vagy pozíciós edzőkből ugyanis kevesebb van, van jó irányítóból. “
Rams oldalról futós felállások, hogy külső vagy belső futás legyen, megfejelve optionnel passzra?