Az NFL-t szokás “Not For Long” gúnynévvel is illetni, ami arra utal, hogy milyen rövid ideig van a játékosoknak, edzőknek állásuk a ligában. Mike Clay posztolta twitterre az alábbi táblázatot arról, hogy a legmagasabb három edzői pozícióban (főedző, illetve a támadó- és védőkoordinátor) ki mióta van állásában. A sok piros szín pedig árulkodó, hogy milyen nagy volumenben történnek változások a koordinátorok közt.
A 2017-es szezon kezdete óta a koordinátorok több, mint 75 százaléka (76,6%) cserélődött ki az NFL-ben. A 64-ből mindössze 15 dolgozott ugyanabban a pozícióban két éve, mint most. Ebből a 15-ből négy támadókoordinátor: Ken Whisenhunt (Chargers), Josh McDaniels (Patriots), Pete Carmichael (Saints) és Kyle Shanahan (49ers), ráadásul Shanahan ugyebár a főedző, aki a támadókoordinátori feladatokat is ellátja, szóval ha szigorúak lennénk, akkor egyel csökkenthetjük is ezt a számot.
A védőoldalon 11 koordinátor maradt a helyén: Leslie Frazier (Bills), Rod Marinelli (Cowboys), Todd Wash (Jaguars), Gus Bradley (Chargers), Wade Phillips (Rams), George Edwards (Vikings), Dennis Allen (Saints), Jim Schwartz (Eagles), Keith Butler (Steelers), Robert Saleh (49ers) és Greg Manusky (Washington).
Ennek a nagy változásnak nyilván több oka is van. Egyrészt a koordinátorok az elsőszámú jelöltek főedzői állásokra, az utóbbi két évben pedig 14 csapat váltott főedzőt (a Cardinals kétszer ráadásul). Másrészt az új főedzők új koordinátorokat is hoznak magukkal. Harmadrészt a rosszul teljesítő csapatrészekért a koordinátorok a felelősök, ezért a főedzők gyakran bennük keresik a hibákat – nyilvánvalóan sokszor teljesen jogosan.
Persze aki koordinátorból lett főedzővé, az két helyen is beleront ebbe az elképesztő statisztikába…
Nekem az egésznek a tanulsága egy másik olvasatban jelenik meg:
nézzünk két csapatot, amelyből az egyiknek a vezetőedzője immár két évtizede a helyén (és a stábját se sűrűn váltogatja, ha lehet), a másiknál pedig a jelenlegi HC nem tudom hány évtized óta mindössze a harmadik a posztján.
És akkor vegyük észre, hogy ez a két csapat a legsikeresebb a sportágban a SB-győzelmek száma alapján.
Mellette, persze, megengedem, bármikor bárhol lehet létjogosultsága a “frissítésre van szükség”, “a fiatal szakvezető megélénkíti a csapatszellemet” és hasonló okosságoknak. Csak hát…
szerintem erre így nem lehet általánosítani. Belichicket nyilván nem váltod le, mert hát na…mondhatjuk, hogy az állandóság miatt ilyen jó a Pats, de ez hülyeség, azért ilyen jó a Pats, mert Belichick a valaha volt legjobb edző és még van egy Bradyje is. A Pats azért sikeres mert GOAT HC-QB kombója van.
De ellenpéldaként a Bengalsnál is nagyon sokáig volt Marwin Lewis, vagy a Ramsnél Jeff Fisher, mégsem gondolom jó döntésnek, hogy az utolsó pár évben nem rúgták ki őket. Ott nem segített az állandóság. McCarthynál sem segített. Szerintem Tomlinnál sem segít már. Utóbbi két esetben elvannak a “jó” szereplésekkel, de egyikben sem látom, hogy megújulna és SB lenne belőle.
Másik oldalra ellenpélda Doug Pederson meg Sean McVay csak az utóbbi 2 évből.
Szerintem alapvetően bullshit a fiatal szakvezető megélénkíti a csapatszellemet érv. Én inkább úgy látom, hogy ha sokáig van X ember egy poszton és nem jönnek a sikerek, nem jön semmi előrelépés, akkor semmi értelme tovább húzni, mert úgysem lesz belőle semmi. Ő nagyon jó eséllyel nem fog tudni megújulni. Így mindegy az állandóság. Ha rossz szakembered van, aki nem viszi előre a csapatot, akkor nincs sok értelme állandóság címszóval kitartani mellette.
BB-t azért nem cserélték le, mert az első négy évében hozott három gyűrűt. Ilyen HC-t nincs ember, aki lecserélne, csak ha komplett elmebeteg. Annyiban viszont igaza van Walter Mittynek, hogy a stabilitásra, a türelemre törekvő csapatok (Steelers, Packers, Pats, Cowboys, etc.) alapvetően sikeresebbek és itt most nem kizárólag a gyűrűkre gondolok. Természetesen ezek a csapatok sem a végtelenségig türelmesek, a tartós sikertelenség náluk is fekete posztó. Azonban egy-két kicsit gyengébb év, de látható csapatépítés még belefér náluk. Azért is sikeresebbek, mert nem kapkodnak, megfontoltabban döntenek.
Ami Tomlint illeti neki nem volt nehéz dolga, mivel egy kitűnő csapatot örökölt és igen hamar hozta a gyűrűt, így ezért őt nehezebben akarják elküldeni, holott már igen rég meg kellett volna tenni(sztem már 5-6 évvel ezelőtt). És ezt még akkor is így érzem, ha Tomlin az utolsó öt évben négyszer bevitte a csapatot a PO-ba. Sokak szerint ez nem kunszt ezzel a bandával, de voltak olyan csapatok, akiknek szintén kiváló gárdájuk volt és nekik mégsem sikerült. Szóval Tomlin nagyon tud valamit, de nekem akkor sem szimpatikus és én is többet láttam a Steelersben ebben az időszakban. McCarthy kis túlzással ugyanez pepitában, csak neki az utolsó két éve nagyon gáz volt, így ott nem csoda, hogy lapátra került. És nagyjából ezt tekinthető a követendő hozzáállásnak egy sikeres csapat esetében. Ha látszik, hogy nem vagy csúcson, akkor adnak még egy, kettő, sőt, néha még akár harmadik esélyt is, mert aki már igazolta, hogy jó, abban ott van a potenciál, csak valami gátolja a kiteljesedését. Azonban ha harmadikra sem, akkor fájdalommal, de búcsúznak.
Azért emlékezzünk csak BB-re, akinél sokan már kezdték kongatni a vészharangot(2008-2009), hogy elfásult, már nem olyan jó, TB12 sem annyira motivált, már a PO-ba sem jutnak be, ha mégis, abban sincs köszönet, etc., és mégis hitt benne a vezetés, a többit meg ugyebár tudjuk. Ceterum censeo: aki már bizonyított, annak hagyjunk időt és keressük meg azt a helyzetet, ami újra motiválja és csak akkor váljunk meg tőle, ha minden erőfeszítésünk ellenére sem tud már úgy teljesíteni, ahogy szeretnénk.
1. Szerintem a kérdés most elsősorban az, hogy mennyi ideig kellene türelmesnek lenni egy új HC-val. Az NFL HC pozíciója egy rendkívül speciális munkakör. Nehezíti, hogy nem lehet rá felkészülni úgy, mint más sportágakban. Egy Mourinho pl. a gurulós fociban szépen feltudta magát építeni kis csapatoktól a nagy csapatokig. A munkaköre pedig végig ugyanaz volt. 23 fős keretet irányítani és hasonló kb. 10 fős edzői stábot irányítani. Az NFL-ben folyamatosan nő a mennyisége az edzett játékosoknak és az irányítandó edzőknek a száma, ahogy lépked előre egy edző jelölt. Nyilván az utolsó lépcsőfok a legnagyobb, amikor koordinátorból lesz valaki HC. A kérdés bennem itt merül fel leginkább, hogy amikor ennyire új kihívásokkal néz szembe egy HC, akkor érdemes rögtön sikereket várni? Érdemes rögtön elbocsátani egy Wilks-et? Pár év után Gase-t “hátba támadni” és a játékosok oldalára állva kirúgni őt? Vagy mondjuk Joseph és Koetter?
2. Ha az ember megtekinti BB első 6 szezonjának mérlegét valószínűleg teljesen ledöbben. 41-55! Tudom a Brownsban az utolsó szezonjában nem teljesedhetett be a munkája a költözés miatt, de előtte az első 3 szezonja sem volt pozitív. A legmeglepőbb, az első szezonja a Pats-sel ami 5-11 volt. Pedig nem is vett át rossz csapatot. Ha valaki ekkor azt mondja, hogy BB lesz a GOAT szerintem mindenki körbe röhögi az illetőt. Én azt gondolom, hogy újonc HC-val kifizetődőbb, ha türelmes egy tulaj, akár 3-4 évig is, viszont azt is aláírom, hogy a Lewis, Fisher féle kapcsolatokat se szabad sokáig nyújtani.