Draft

Josh Allen

Published on

Élete első gimis edzésén elkapóként akkorát kapott, hogy be kellett vinni az öltözőbe. Szétverték az edzéseken újoncként. Kétszer-háromszor pedig konkrétan abba is hagyta a focit abban a szezonban. Egy évvel ezelőtt még kis túlzással azt sem tudta, hogyan forduljon be a sarkon az offensive tackle-t megkerülve. Ma viszont senkit nem lep meg, ha a 3 legjobb játékos közt emlegetjük a nevét a 2019-es draft classban.

Josh Allen 195 centijével, 119 kilójával és hosszú karjaival prototípus méretekkel rendelkezik az edge posztra. Paraméterei, felépítése és atletikussága mind top kategóriájú kvalitásai, egy újabb atletikus szörnyetegről beszélünk.

Allennek hihetetlenül gyors az első lépése, borzasztóan gyorsan indul el a line of scrimmage-ről, szinte leesik az állad néhány játéknál. Ráadásul még jobb is lehet, hiszen nagyon keveset indult a Kentuckyn három pontos beállásból, de amikor abból indult, akkor még robbanékonyabbnak tűnt.

Ahhoz képes, hogy egy éve egyáltalán nem tudott befordulni a tackle mellett az irányítót támadva és folyamatosan kitolták a játékból, most ez az egyik legnagyobb erőssége. Rendkívül hajlékony, nagyon jól fordítja be a vállát a támadófalember felé, hogy minél kisebb támadási felületet hagyjon magán, a “sarkon” való befordulása pedig egész egyszerűen halálos. Ráadásul mindig a labdát célozza az irányító kezében, ami egy plusz pozitív tulajdonság. Sebességből és hajlékonyságból csillagos ötös a srác, legjobban kívülről tudja megverni a támadófalembereket, ez a legveszélyesebb fegyvere.

Azonban nem az egyetlen fegyvere. A kézhasználata kiváló, nagyon jól üti le a tackle-ök kezét, miközben épp kívülről rohamozza őket, így azok nem tudják rátenni a mancsukat, hogy lelassítsák. Ráadásul a kezével is sokféleképpen tud dolgozni, több mozdulatot fejlesztett tökélyre. Az alábbi thread ezt mutatja be, vannak elképesztően gyönyörű dolgok benne.

Tegyük hozzá, hogy még ebben is fejlődhet, lehet konzisztensebben agresszívabb, lehetne még technikásabb, de mivel kis suliban tanult, így minden bizonnyal NFL edzők közt még jobb lehet.

A counter move-ok azonban hiányoznak egyelőre az arzenáljából. Én általában nagyon szeretem egy pass rusherben, ha több úton tud nyerni, hiszen így kiszámíthatatlanabb lesz. Allen egyelőre nagyon ritkán mutatta meg, hogy kívülről indulva befelé váltva is tud nyerni. A képessége azonban megvan hozzá, hiszen nagyon jó a rip move-ja és jól is vált irányt, szóval elvileg működnie kéne ennek is, de nem láttuk még ezt igazán. Az NFL-ben erre is nagyobb hangsúlyt fognak fektetni, és nem látom, hogy ezt ne tudná megoldani.

Nem kifejezett erőssége a bull rush és hogy a sebességet erővé alakítsa át. Mondjuk ilyen adottságokkal nem csoda, hogy nem ez volt a fő fegyvere, főleg a gyengébb ellenfelek ellen, ahol a szélen is pusztítani tudott. Ezt, illetve a counter move-okat is fejlesztenie kell, illetve felvehetné a repertoárjába a spin move-ot és a long arm move-ot is, mindkettőre képesnek kell lennie, csak gyakorolnia kell, el kell sajátítania. Ezekből látszik, hogy nem teljesen kifejlett játékos, még mindig lehet jobb, a határ pedig a csillagos ég, mert igazából limitációja nincs a csávónak.

Allen egy sokoldalú játékos, hiszen a Kentucky egyetemen főleg kétpontos beállásból indult és sokat küldték coverage-be is, így simán lehet 3-4 OLB is az NFL-ben. Ráadásul mikor hátraküldték, abban is kiváló volt. Nagy területet tud bejátszani, jó a range-e, tudja tartani a lépést tight endekkel és futókkal is akár. Az alábbi videóban a coverage képességeiről láthattok egy összeállítást.

A futás elleni védekezésről nem esett még szó. Nem ez lesz Allen kifejezett erőssége vagy húzó tulajdonsága a profik közt, az alsóteste egyelőre nem elég erős, ezen kell majd fejlesztenie a nagyok közt, különben bajban lehet a nagyobb darab, erősebb tackle-ök ellen. Nem egy olyan játékos, aki szétrombolja a falat futásnál, de meg tudja tartani a falembert és le tudja zárni a széleket, még ha ez egy olyan pontja is a játékának, amivel nem fog mindenki fölé nőni. Allen egyébként összességében jól szerel és a labdára megy, de előfordul, hogy vállal próbál ütközni és nem karolja át a támadót, ezt mindenképp korrigálnia kell majd.

Josh Allen egy borzasztóan tehetséges és sokoldalú pass rusher, aki már most egy egészen kiváló játékos, de még egyáltalán nem érte el teljesítőképessége határát. Igazából ijesztő belegondolni, hogy van még hely a fejlődésnek. Az én szememben top3 játékos az idei drafton.

1 Comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group