Draft

Nick Bosa

Published on

A draft idei nagy reménysége Nick Bosa, a kérdés kizárólag az, hogy a top pickek melyikén fog elkelni. Ritkán érkezik ennyire elit prospect, pláne egy olyan poszton, ami egyre fontosabb az egész ligában. A lehetőség megvan, a név kötelez – Nick Bosa.

Életút

A Chargers Joey Bosájának öccse már gimnáziumban is kiemelkedő volt, négy évig kezdő, több évben pedig all-state játékos volt. Ötcsillagos tehetségnek tartották, és nem meglepő, hogy az Ohio State azonnal lecsapott rá. Itt három szezont játszott, 13-14-3 meccsel. Már az első két évében is kiemelkedő volt, a Big Ten East tackle-jei meg is említették, hogy minden évében egyre jobban játszott. A 2018-as szezonban csak 3 mérkőzésen kezdett, azonnal 4 sackkel és 14 tackle-lel, viszont egy hasizom-műtét azt jelentette, hogy több snapet nem játszik egyetemistaként.

 

 

Erősségek

Lényegében teljesen mindegy, hogy milyen elemzést olvasunk róla, melyik filmjét nézzük, egy dolgot azonnal ki lehet emelni: a kéztechnikája parádés. Ösztönösen érti az erőkarokat, és ritkán engedi a támadó blokkját befejeződni. Széles a technikai repertoárja. Ez nagyon jól párosul a robbanékonyságával, a hatékony és gyors első lépésével, és a hárompontos beállásból való lendületével. Folyamatosan száz százalékon pörög, sípszótól sípszóig játszik – furának hathat, de ez nem egy annyira gyakori tulajdonság.

Csodálatosan olvassa a tackle-t, mindenki a csontig lerágott “football IQ” jellemzést hozza fel rá. Az oldalirányú mobilitása ezzel párosítva képessé teszi arra, hogy jó szöget válasszon az első támadására, akár változtatva is azt a snap után.

Annak ellenére, hogy kisebb a bátyjánál, képes erőből megoldani blokkokat, igaz nem mindig. A vérében van a Bosa-féle swipe and rip mozdulat, amivel már Joey is kitűnt az egyetemen. Ennek során egy fake lépéssel leülteti a tackle-t, majd egy karsöpréssel máris mögé kerül. Ez teljesen ellentétes a klasszikus passzsiettetéssel, ahol azt figyelik, hogy lesz a sebességből erő – itt erőből megy át sebességbe. Alább látni ezt Joey Bosával (99-esben a védőfal számunkra jobb szélén).

 

Aki egy jó highlightot akar látni tőle, annak ajánlom a Wisconsin elleni 2017-es mutatványát.

 

Gyengék

Nem szabad elmenni a legnagyobb gond mellett: komoly sérülést szedett össze már az egyetemen. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy “sérülékeny” lenne, és az is jó döntés volt, hogy rehabolt a játék helyett, de mégis ott lóg a levegőben. Joey Bosa három szezon 48 meccséből csak 35-ön vett részt, nála hasonló problémák merültek fel a draft előtt, mint most az öccsénél.

Nick Bosának van néhány jellegzetes gyengéje. Kétpontosból gyengén játszik, ez jelentősen csökkenti a pályán való felhasználhatóságát – nyilván kevésbé lehet trükközni vele, coverage-be küldeni, elrejteni a valódi feladatát a playben. (Ehhez hozzá kell tenni, hogy DT-ként is volt használva, és úgy zabálta a duplázásokat, mint egy nose tackle, szóval azért ne lássunk túl sokat ebbe a kritikába.) Nem hajlik csípőből elég jól, ezt lábból és a csípő helyes irányba forgatásából kompenzálja, viszont mégis egy létező rizikó. Nem kiforrottak az ellenmozdulatai, nagyban függ az első lépésétől/mozdulatától, bár az egyetemi karrierje végére elkezdett begyakorolni forgásokat, amiknek nagyon nagy hasznát fogja venni a ligában.

 

 

Nagy rizikó a futásvédelemben. Ebben fejlődnie kell, ha ezt nem teszi meg, akkor (sarkítva) egy szituációs pass rusher válhat csak belőle, nem pedig három downos védő. Sokszor letolják erőből, jelenleg inkább csak levadássza a futókat, mint a playt magát zavarja meg. (Ezt láthatjuk nagyban is a bátyjánál.)

Aki egy rosszabb napját is szeretné látni, annak itt a Michigan elleni 2017-es highlightja.

 

Mit várhatunk?

Bosa az elsők között fog elkelni, de messze nem biztos, hogy a Cardinals fogja elvinni. Felcserélni nem fognak érte, mert egész egyszerűen top pickeken az irányítók szoktak olyan értéket generálni, ami megéri. Ettől függetlenül Bosa az elmúlt évek egyik legjobbja lehet, a Clowney-Mack-Joey Bosa-Garrett tandem szintjéről beszélve. Többet várnak tőle, mint a bátyjától, úgyhogy a nyomás biztos megvan.

 

 

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group