Connect with us

Draft

Marquise “Hollywood” Brown

Elkapóként nehéz jobb rokont találni, mint Antonio Brown, már ami a pályán mutatott teljesítményt illeti. Ezzel az ajánlólevéllel, és persze egy fantasztikus egyetemi karrierrel érkezik az NFL-be Marquise “Hollywood” Brown, aki sokak szerint már az első évében olyat fog hozni, ami miatt nem drága érte feláldozni az első kört. Nagyon izgalmas dolgokra képes, sok mindenért lehet imádni őt, aki ha úgy tud fejlődni, mint az Oklahomán, akkor hatalmas dolgok előtt áll.

Sebesség

Már a Twitter felhasználóneve (@Primtime_jet) is árulkodik arról, hogy nem kis sebességű elkapóról van szó, de egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy Brown a class top5 leggyorsabb játékosa közé tartozik, figyelembe véve az összes posztot. Teljes felszerelésben egyszerűen olyan gyors, hogy nincs olyan defensive back jelenleg az egyetemi foci köreiben, aki fel tudná venni vele a versenyt védekezésben, de talán profi szinten is csak egy-egy olyan akad, aki képes tartani vele az iramot. Akadnak olyanok, akik Tyreek Hillhez hasonlítják, már ami a sebességéből fakadó alkalmazhatóságát illeti, és jobban belegondolva, igazi coverage beater lehet, ami ellen nehéz jó védekezést hívni.

 

Ha karrierje kezdeti szakaszán nem is akarnak neki olyan nagy szerepet szánni, csak azt kamatoztatni, hogy ő bárkit meg tud verni a gyorsaságával, akkor a kevésbé bonyolult, de mélységi útvonalakon, mint a post, a corner és a go, sok galibát okozhat majd az ellenfél védelmeinek. Ezt Hillnél is láthattuk, aki annyira nem kiemelkedően agilis vagy elit elkapó, de akár labdával, akár anélkül, komoly fejtörést tud okozni, ráadásul nagy teret tud nyitni a társainak is, ha külön kell rá scheme-elni. Ez Brownra is igaz, aki ugyan nem egy kiköpött Hill-klón, de lehet köztük hasonlóságokat találni.

Elkapási utáni yardok

Akire inkább hasonlít Brown, az Desean Jackson, aki mozgáskultúrájában, stílusában sokkal inkább hasonlít rá, hiába nem szerencsés profi játékosokhoz hasonlítani prospecteket. Brownban is megvan az, hogy ha a labda a kezében van, akkor borzasztóan nehéz utolérni őt, elkapni és földre vinni. Ez több dolognak is köszönheti, egyfelől a rövid- és hosszútávú sebességének (quick&fast), másrészről az agilisságának, illetve a pályán való látásának is.

Ahogy Matt Bowen a fenti videónál is említi, nagyon veszélyes célpont, amikor az offense keresztező útvonalakat alkalmaz, ilyenkor sem zónázással, sem emberezéssel nem lehet Brownt lekövetni, és amint a kezébe kerül a labda, olyan testcselei vannak, amikben bokájukat törik a védők. Nem fél a tömegtől, a pálya belső zónáiban is megél, illetve a fürgeségének, atletikusságának köszönhetően nagyon jól tudja lerázni az őt szerelni igyekvő védőket. Open field szinte lehetetlen első szándékból tackle-t jegyezni rajta, ha pedig sikerül elhibázott szerelést kierőszakolnia, akkor bye-bye-t is is int minden ellenfelének.

Másik aspektusa a játéknak, hogy Brownt elég sokrétűen lehet használni egy kreatív, akár option játékra (is) építő offense-ben. Képzeljük csak el, hogy jet sweepeknél, end aroundoknál milyen veszélyes lehet, ha az ő kezébe kerül a labda és vannak előtte megfelelően blokkoló társak. Erre pedig lehet építeni fake-eket is, ahol az egész védelmet elhúzva, egy amolyan zavaró tényező is lehet, hiába nem kapja meg a játékszert.

Útvonalfutás

Egy olyan elkapónak, aki nem a termetéből, nagyságából, fizikálisságából él meg, más eszközhöz kell nyúlnia, hogy meg tudja verni a rá állított védőket. Hollywood nagyon is kis termetű receiver a maga 5’10-es (178 cm) magasságával és 166 fontos (75,5 kg) testtömegével, amiből több hátránya is fakad, de erről majd később, most nézzük meg, hogyan tudja ezt kompenzálni.

Egyfelől szó volta fürgeségéről, de nem minden a sebesség, technikailag is magasan képzettnek kell lennie egy elkapónak, hogy a profik között is meg tudjon élni – elég csak Marquise unokatestvérére, Antonióra gondolni, aki ezt mesteri szintre fejlesztette. Nyilván cikkünk főhőse nem tart ott, mint a Raiders újonnan igazolt sztárja, de neki sincs sok oka a panaszra, mert a route futási repertoárjában van egy-két olyan dolog, amire fel lehet kapni a fejünket.

Volt szó korábban a testcseleiről, amiket a labdával a kezében szokott megjátszani, de ezek mellett a játékszer nélkül is tud olyan testbeszédet előadni, amiből nehezen fog rájönni a defensive back, hogy mi fog következni. Ezt mutatja a fenti videó is, ahol pontosan azt játssza el, hogy a 9-es útvonalat választja, majd egy gyors mozdulattal bevág és a pálya teljesen üres, belső zónáját támadja. Ez egy viszonylag egyszerű példa tőle, de rövidebb útvonalakon, ahol a fineszességre van szükség, szintén kiemelkedő megmozdulásokkal tudja magára hívni a figyelmet, ezt használta ki Baker Mayfield és Kyler Murray is.

Kérdőjelek

Sokan elsőkörös tehetségnek tartják, ami nem véletlen, a filmjein nagyon jó dolgokat tudott bemutatni, de ezzel együtt nagyon sok kérdőjel akad körülötte, kezdve a fizikai paramétereivel. Egy NFL elkapóhoz mérten rendkívül alacsony és könnyű, kezei kicsik, karjai rövidek, amiből eredően a karfesztávolsága sem túl nagy. Ilyen adottságokkal pedig nem lehet megélni a profik között, illetve ha lehet is, nagyon nehezen és elég kevés példa volt rá korábban.

Maradjunk egy kicsit a kezei méreténél, ami sok gondot okozhat neki a következő szinten. Egy elkapónál szeretik, ha nagyok a kezei, mert abból lehet következtetni a labdabiztosságára is. Brown ugyan nem egy ügyetlen, fakezű elkapó, sok nehéz elkapást tudott végrehajtani korábban, de többen azt hozzák fel negatívumként, hogy az NFL-ben a rövid útvonalakon olyan erős labdák fognak felé szállni, amiket nehezen fog tudni elkapni – abból kiindulva, hogy ezekkel korábban is meggyűlt a baja.

Szintén a testalkatából eredő probléma, hogy nem tud elég fizikális lenni, ha olyan helyzetek adódnak, ahol az 50/50-es labdákat kell leszedni a levegőből. Nehéz elképzelni, hogy 5’10 magasan és kevesebb, mint 170 font tömeggel dominálni tudjon cornerbackeket. Főleg úgy nehéz ezt elképzelni, ha már a line of scrimmage-en sikerül megütni őt, tehát elvenni tőle azt, amiben igazán jó, a kiindulási sebességét. Érdekes lesz majd megnézni, mennyire tudja majd megoldani azt, ha az arcába állnak és már az első lépésénél ráteszik a cornerek a kezüket a testére.

Ami szintén okot adhat az aggodalomra, hogy bár Brown hajlandó a blokkolásból is kivenni a részét és agresszívan is teszi azt, az a következő szinten nem lesz elég, amit collage-ban hozzátett a játék ezen eleméhez. Egész egyszerűen nem fogja tudni dominálnia a védőket, ha egyes szituációkban blokkolási szerep jut majd neki, ami miatt snapeket is fog majd veszíteni. Éppen ezért fontos lesz, hogy szedjen magára tömeget, méghozzá hasznosat, és mindezt úgy tegye, hogy ne veszítsen a sebességéből. Ez pedig rendkívül sok munkával és nehézséggel fog járni.

 

Összességében, úgy gondolom, hogy Marquise Brown egy nagyon ígéretes tehetség, akiben sokkal több az olyan dolog, amiért rajonghatunk, mint a negatívum, amiket a korábbi pályafutása során mutatott. Egy nagyon izgalmas, tehetséges játékos, akit a mai modern NFL-be tökéletesen lehetne beilleszteni a divatban lévő sémákba. Sebességből, fineszességből kiváló, egy olyan rendszerben, ami ezekre építeni tud, igazi kincs lehet, amiért nem túlzás beáldozni egy első kört. Még akkor is, ha voltak kisebb sérülései, amik a pálya mellett tartották, és aggaszthatnak egyes csapatokat a hosszútávú teherbírása miatt.

5 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
d zoli
d zoli
2019-03-20 14:12

Hagyjátok már a süket dumát és térjetek a lényegr: Milyen színű a bajusza?

Amúgy remélem olyan helyre kerül, ahol fantáziadús az OC. Szeretném fifikás rendszerben megnézni.

d zoli
d zoli
2019-04-09 15:32

Hé Márkiz,
Milyen érzés, hogy amikor a kuzinod tweetel, akkor te csúszol?

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  d zoli
2019-04-09 19:06

Nézem wiki-n, “Human Relations”-t tanult a kis kópé.
Bizonyára tanult Ántonió példájából… :D

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x