Legenda

Bart Starr – A csapat vezére, I. rész

Published on

Május 26.-án 85 éves korában elhunyt Bart Starr, a Green Bay Packers legendás irányítója, aki 5 bajnoki címet nyert a csapatnak. Ma már senki nem tudná megkérdőjelezni Starr nagyságát, és vezetői képességeit, azonban a karrierje elején sokan megtették ezt. Starr NFL-pályáfutása nem kezdődött álomszerűen, többször is megjárta a poklot, de ő állta ezeket a kihívásokat, és a végén a csapat igazi vezérévé lépett elő.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

 

Nehéz kezdetek

Bart Starr 1934-ben született az alabamai Montgomery városában. Starr apja Benjamin Bryan Starr katona volt, aki a II. világháborúban a csendes-óceáni hadszíntéren teljesített szolgálatot. A kapcsolata vele nem volt felhőtlen, ugyanis míg az apja egy kemény katona vonásaival bírt, addig Starr egy kedvesebb természetű, visszahúzódóbb gyerek volt, aki ritkán mutatta ki az érzelmeit.

Mikor Starr középiskolás lett, kipróbálta a footballt, azonban először nem tetszett neki, és pár hét után ott is hagyta. Mikor az apja erről értesült, akkor azonnal magához hívatta, és két opciót ajánlott neki. Vagy visszamegy a footballhoz, vagy a családi kertben kell dolgoznia. Starr inkább a footballt választotta. Ugyan eleinte nem tetszett neki ez a sport, de idővel megszerette, és egyetemistaként is folytatta.

Az Alabama egyetemen több poszton is kipróbálta magát (safety és punter is volt) de az irányító poszt volt számára a legmegfelelőbb. Ugyan Starr jól játszott, mégsem sikerült maradandót alkotnia, ezért kérdéses volt, hogy vajon az egyetemről kikerülve az NFL-ben helyet kapna-e. Azonban az Alabama kosárcsapat edzője, Johnny Dee többször is látta őt játszani, és neki megvolt a benyomása, hogy Starr helyt tudna állni a nagyok között is. Dee ezért felkereste az egyik közeli barátját, Jack Vainisit, aki ekkor a Packersnél volt a personnel director, és beajánlotta neki az irányítót. Vainisi ugyan meghallgatta Dee-t, de nem kapkodott azért, hogy megszerezhesse Starrt. Végül azonban az ’56-os draft 17. körében a 200. választással draftolta a beajánlott irányítót.

Starr örömmel csatlakozott a Packershöz, igaz eleinte túl sok szerep nem jutott neki. Újonc évében végig csere volt, és csak ritkán mehetett fel a pályára. A következő 2 évben már több lehetőséget kapott, de nem tudott élni vele. Borzalmasan játszott, és a Packers semmivel sem volt előrébb vele sem. A mélypontot az ’58-as szezonban érte el, mikor 3 TD mellett 12 INT-t dobott, és a 7 kezdőként lejátszott meccséből egyet sem tudott megnyerni. A csapattársai és a közönsége is lenézte őt, és ezen a ponton úgy tűnt, a profi karrierje véget is érhet. Azonban ’59-ben érkezett valaki, aki mindent megváltoztatott Green Bayben. Ez a valaki Vince Lombardi volt.

Új szelek fújnak

Mikor 1959-ben Lombardi megérkezett, akkor nemcsak Starr, de az egész Packers is mélyponton volt. ’58-ban mindössze egy győzelmet tudtak szerezni, és ligautolsók voltak. Lombardi nagy változásokat ígért, és ezt az ígéretét keményen be is tartotta. Olyan edzéstervet dolgozott ki, amire még a kemény szó sem elég. A Packers játékosok utólag mind azt nyilatkozták, hogy a legelső Lombardi edzések után azt hitték, ott helyben össze fognak esni, annyira kimerültek. Lombardi a lelket is kihajtotta belőlük, és keményen próbára tette az állóképességüket. Nagyon megszenvedtek az új edző kezei alatt, de a rengeteg szenvedés nem volt hiábavaló. Lombardi edzéseinek hála megnőtt az állóképességük, és mind fizikálisan, mind mentálisan megerősödtek, többé nem voltak könnyű prédák az ellenfelek számára. A csapat készen állt a következő szezonra, egy poszton azonban még komoly kérdőjelek maradtak.

Lombardi nem volt rossz véleménnyel Starrról, azonban eleinte nem vele képzelte el a jövőt. Az ő irányítója Lamar McHan volt, és őt nevezte ki kezdőnek az ’59-es szezonra. McHan azonban 7 mérkőzés után megsérült, és a mester Starrt küldte fel a pályára, aki ezúttal nem okozott csalódást. A vezetésével a hátralévő 5 meccsből négyet megnyert a Packers, és 11 év után újra sikerült pozitív mérleggel befejezni a szezont (7-5).

Starr teljesítménye azon az 5 meccsen bizalomra adott okot, de Lombardi még nem volt meggyőzve arról, hogy Starr az ő embere. A ’60-as szezonban eleinte McHannek adott bizalmat, de a szezon közepén meggondolta magát, és újfent Starrt küldte fel a pályára. Emellett a döntése mellett pedig ki is tartott a szezon végéig.

Ugyan Starr nem játszott kimagaslóan jól (4-8 TD-INT), de a Packerst többi egysége igen. Lombardi munkája 2 év alatt beért, és egy 8-4-es mérleggel sikerült bejutni az NFL-döntőbe, ahol azonban nyerni már nem sikerült. Egy szoros meccsen 17-13-ra a Philadelphia Eagles diadalmaskodott. A végső cél ekkor még nem jött össze, és sokan úgy gondolták, ennek a legfőbb oka az volt, hogy nem a megfelelő ember állt a center mögött.

Egy csapat vezére

A Starrt ért kritikák elsősorban nem a játéktudását érték. Ugyan nem volt kimagasló irányító, de nem is volt kimondottan rossz. Azonban mint a csapat vezére senki nem tudta komolyan venni. Ennek pedig az volt az oka, hogy Starr a szó legszorosabb értelmében vett úriember volt. Ő mindig mindenkivel kedves volt, soha senkire nem mondott egy rossz szót sem, és soha nem emelte fel a hangját. Mindehhez pedig még hozzátársult az is, hogy nem szerette a rivaldafényt, mindig megpróbált a háttérben maradni, és kerülni a konfliktust. Ezek a tulajdonságai a pályán kívül mindenkiben tiszteletet váltottak ki, a pályán belül azonban inkább csak lenézést. A csapattársak puhánynak tartottak, és nem tudtak rá mint a csapat tényleges vezérére felnézni.

A kritikákat Starr is meghallotta, és megértette, hogy nem érhet el sikereket, ha nem válik igazi vezérévé a csapatnak. A személyiségén azonban nem tudott változtatni. Ő mindig is ilyen volt, és ezen az apja szigora sem változtatott semmit. Más módon kellett tehát elérnie, hogy a csapattársak tiszteljék őt.

Első lépésként Lombardit kereste fel. Az edző Starral ellentétben soha nem félt kimutatni az érzelmeit, és a legkevésbé sem félt felemelni a hangját, ha valami olyat látott, ami nem tetszett neki. Ezt Starr is megtapasztalta többször is, mikor edzéseken valamit rosszul csinált, és a mester az egész csapat előtt leszúrta őt. Ezzel pedig még jobban csökkent a tekintélye a csapattársak között. Ezt Starr is észrevette, és elhatározta, hogy változtat ezen.

Az egyik hasonló kimenetelű edzés végén odament Lombardihoz az irodájába, és közölte vele, hogy ez így nem mehet tovább. Elfogadja, ha valamit rosszul csinál, és egyáltalán nem zavarja, ha ezért leüvöltik őt a sárga földig, azonban ha ezt az edző az egész csapat előtt teszi meg, akkor soha nem fog tudni igazi vezérré válni, mert csak szánalmas lesz a csapattársak szemében. Ha valamit rosszul csinál, és ezért szidást érdemel, akkor legyen, megérti. De akkor ne az edzésen mindenki előtt kapja meg azt, hanem itt az irodában, négyszemközt.

Lombardi végighallgatta őt, és megértette, hogy igaza van. A csapatnak egy vezérre volt szüksége, ezt a vezért azonban nem kaphatja meg úgy, ha a jelöltet folyamatosan megalázza. Innentől kezdve Lombardi soha nem kiabált Starral az edzések alatt. Ha volt valami problémája vele, akkor azt mindig az irodájában négyszemközt beszélték meg.

Starr ezzel a lépésével egy féket megszüntetett, azonban attól még nem tisztelték őt jobban a csapattársak, hogy nem kapott kemény leszúrást az edzőtől. A tiszteletüket csak a pályán tudta kivívni, és pontosan ezt is tette. 1961. október 1-jén a Bearst fogadta a Packers, és a meccs során Starrt több alkalommal is keményen megütötték a Bears védői. Az egyik ilyen kemény ütés után felrepedt Starr ajka, és ömleni kezdett belőle a vér. A guard Jerry Kramer visszaemlékezése szerint közvetlenül az ütés után Starr felnézett az ütést kiosztó Bill George-ra, és csak annyit mondott neki:

Bill George, ezért elkapunk téged!

Ezután Starr felállt, és vérző szájjal visszasétált a huddle-ba, majd folytatta a játékot. Csak azután hagyta el a pályát, miután végigvezette a drive-ot, és egy TD passzt kiosztott. A pontszerzés után gyorsan összevarrták a sebét, és mire újra a Packers támadott, már újra a pályán volt, és folytatta a meccset, mintha mi sem történt volna. Végül a Packers 24-0-ra legyőzte a Bearst.

Ezzel a meccsel megváltozott minden. A csapattársak ráeszméltek, hogy Starr mégsem olyan puhány, mint azt korábban hitték. Képes volt vérző szájjal végigvezetni egy drive-ot, és utána is végig fent maradt a pályán. Ettől a pillanattól fogva már máshogy néztek rá.

Starr bizonyított a pályán, és nem sokkal később a pályán kívül is. Lombardi szidásait mindenki elszenvedte, és mindenki csendben tűrte, főleg azért, mert jogos volt a kritika. Néha azonban a mester is tévedett, és valami olyanért szidott le valakit, ami nem az ő hibája volt. A játékosok ezt is csendben tűrték, azonban Starr megtörte ezt a csendet. Ha úgy érezte, hogy Lombardi téved, és valakit jogtalanul kritizál, akkor azonnal felállt és megmondta az edzőnek, hogy ebben most nincs igaza. Ki mert állni a csapattársakért, ha a szükség úgy hozta, és ezzel a tettével végleg kivívta magának a tiszteletet.

Starr e tetteivel azzá a vezérré vált, akire a csapatnak szüksége volt a végső cél eléréséhez. 1961-ben a Packers végigdominálta a divízióját, és 11-3-mas mérleggel ismét bejutott az NFL-döntőbe, ahol a New York Giants volt az ellenfél. Ezúttal azonban a megfelelő ember állt a center mögött. Starr vezetésével a Packers 37-0-ra kiütötte ellenfelét, és megnyerte a bajnokságot. Ezek után pedig már nem csak Lombardi, nem csak a csapattársak, de a szurkolók is elfogadták Starrt, mint a csapat vezérét.

Folytatása következik…

[/ppp_patron_only]

5 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group