Az egyetemi bajnokságokban akad egy-két olyan csapat, amely gyártja magából a tehetségeket. Az egyik ilyen az Ohio State is, amely immáron minden posztra tudott kiváló, vagy legalább nagy potenciálú játékosokat adni a profi ligának. Az ElevenWarriors pedig össze is állított egy 53-as keretet az akítv ex-Buckeyes játékosokból, amibe itt-ott belenyúltam kicsit, de így is egy egészen erős rostert sikerült fabrikálni.
Irányítók
- Dwayne Haskins, Washington Redskins
- Cardale Jones, Los Angeles Chargers
- TJ Barrett, New Orleans Saints
Hiába akadnak elit prospecteket hányó egyetemek, irányítót a legnagyobbak sem mindig tudnak felmutatni. Azzal, hogy Dwayne Haskins tavaly bedöntötte a falakat a teljesítményével, az első körben választotta ki a fővárosi csapat egy hete a drafton. Ugyan egy snapet nem játszott még az NFL-ben, de adjuk meg a bizalmat, hogy elkaristolna egy csapat élén imádott ligánkban.
Futók
- Ezekiel Elliott, Dallas Cowboys
- Carlos Hyde, Kansas City Chiefs
- Mark Weber, Dallas Cowboys
A 2016-os elsőkörös ohiói class az egyik legjobb, amit valaha kiválasztottak a draft első napján a ligában. Az egyik húzónév épp Elliott volt, aki a teljesítményével alaposan rászolgált az őt körülvevő felhajtásra. Ha sikerül az off-field dolgait teljesen levetkőznie, akkor Cantonig meg sem áll majd karrierje után. Szintén Dallasból érkezik az újonc Weber is a rosterre, aki egy remek gadget játékosa lenne ennek a keretnek, Hyde pedig tökéletesen látná el a feladatokat azokon a snapeken, amin Zeke pihen.
Elkapók
- Michael Thomas, New Orleans Saints
- Ted Ginn Jr., New Orleans Saints
- Curtis Samuel, Carolina Panthers
- Parris Campbell, Indianapolis Colts
- Terry McLaurin, Washington Redskins
- Noah Brown, Dallas Cowboys
Thomas a liga egyik legjobb elkapójává vált 3 szezon alatt, jövőre pedig akár a legjobban fizetett WR lehet az NFL-ben – van is miért multimilliomossá tenni. A 26 éves játékos 3787 elkapott yardnál és 23 elkapott TD-nél jár mindössze három idény után, nem kérdés az ő helye a csapatban. Csapattársa, Ted Ginn lehet a mélységi célpont Haskinsnek, míg Curtis Samuel és Parris Campbell a YAC-ekben teheti hozzá a magáét. Haskins tavalyi célpontja, Terry McLaurin a Redskinsnél is irányítója segítségére lehet, az utolsó helyet pedig Noah Brown kapta meg a keretben.
Tight Endek
- Nick Vannett, Seattle Seahawks
- Jeff Heuerman, Denver Broncos
- Marcus Baugh, Carolina Panthers
Nem ez a szekció az offense erőssége, de egy átlagos felhozatalnak megteszi. Vannett messze nem tudott egy harmadik köröshöz méltó teljesítményt nyújtani Seattle-ben, pedig minden adott volt hozzá számára. Heuerman idén kapott új szerződést a Broncostól, ami talán jó jele annak, hogy egyenesbe hozhatja sérülésekkel teletűzdelt karrierjét. Baugh idén került a ligába draftolatlan újoncként, de tartaléknak, illetve a special temabe ideális.
Tackle-ök
- Taylor Decker, Detroit Lions
- Jamarco Jones, Seattle Seahawks
- Isaiah Prince, Miami Dolphins
Decker elsőkörös játékos volt 2016-ban, és bár nem tartozik a legjobb OT-k közé, egy teljesen korrekt kezdő lenne a liga 3/4-ében. Jones tavaly került Seattle-be, de a teljes szezont sérültlistán töltötte, míg Prince az idei drafton érkezett Miamiba. Egy fontos poszton akad egy elég nagy lyuk a képzelt kezdőnkben, de Jones talán hozhat egy átlagteljesítményt a jövőben.
Belső támadófal
- Andrew Norwell, Jacksonville Jaguars
- Corey Linsley, Green Bay Packers
- Billy Price, Cincinnati Bengals
- Pat Elflein, Minnesota Vikings
- Michael Jordan, Cincinnati Bengals
- Demetrious Knox, UDFA
Centertúltengés van a korábbi Buckeyes játékosokból, de egy elég jó nevekből álló csoportot tudnak produkálni a támadófal közepére. Akár az a luxus is beleférne, hogy Norwell OT poszton játszana (mint ahogy azt az egyetemen tette), és akkor még mindig lenne NFL-ben is kezdő játékos a fal belsejébe. Jordan és Knox újoncként tartaléknak tökéletesen megfelelnek.
Szélső passzsiettetők
- Joey Bosa, Los Angeles Chargers
- Nick Bosa, San Francisco 49ers
- Sam Hubbard, Cincinnati Bengals
- Tyquan Smith, Indianapolis Colts
A két tesó elvinné a snapek nagy százalékát, és hatalmas pusztítást végeznének a támadófalak szélein. Hubbard és Smith tökéletes rotációt produkálnának mögéjük, utóbbit akár a védőfal belsejében is láthatnánk néhány snap erejéig, ha mindenképp az irányító terrorizálása lenne a cél.
Belső védőfalemberek
- Cam Heyward, Pittsburgh Steelers
- Johnathan Hankins, Oakland Raiders
- Dre’Mont Jones, Denver Broncos
- Jalyn Holmes, Minnesota Vikings
- Michael Bennett, Atlanta Falcons
Heyward az egyik legalulértékeltebb belső védő a ligában, aki elképesztő munkát végez a Steelers védelmében. A két Bosával karöltve komoly nyomást tudna helyezni az ellenfél irányítóira, de a futások ellen is hatékonyan lépne fel. Hankins az egyetlen nose tackle a felhozatalból, annak viszont kiváló – ebben a csapatban talán nem lenne akkora fizetési igénye. Jones remek csere lenne Heyward mögött, de mellette is egész nyugodtan ellavírozhat a Broncos újonca. Holmes és Bennett a tartalék szerepét töltené be, utóbbi meg főleg a special teambe lenne hasznos.
Linebackerek
- Raekwon McMillan, Miami Dolphins
- Jerome Baker, Miami Dolphins
- Darron Lee, New York Jets
- John Simon, New England Patriots
- Ryan Shazier, Pittsburgh Steelers
- Chris Worley, Cincinnati Bengals
Három egészen atletikus linebacker alakítaná a kezdőt, amit a védelem svájci bicskája, John Simon egészítene ki akár az LB sorban, akár a védőfalban. Sajnos Shazier lehet egy snapet nem lépne pályára ebben a csapatban, de nem volt szívem kihagyni innen.
Cornerbackek
- Marshon Lattimore, New Orleans Saints
- Denzel Ward, Cleveland Browns
- Bradley Roby, Houston Texans
- Gareon Conley, Oakland Raiders
- Eli Apple, New Orleans Saints
- Kendall Sheffield, Atlanta Falcons
Nem hiába kapta a “DBU” becenevet a Buckeyes, egészen elképesztő névsort delegált ebbe a csapatba. A Lattimore-Ward-Roby kezdőnél nem kell jobb egy védelembe, Conley és Apple pedig remekül egészítenék ki a kezdőket. Sheffield egyelőre a special teamben kaphatna nagyobb szerepet, mivel rendkívül gyors játékos, de idővel biztos bejátszaná magát a secondarybe is.
Safetyk
- Malik Hooker, Indianapolis Colts
- Malcolm Jenkins, Philadelphia Eagles
- Vonn Bell, New Orleans Saints
- Nate Ebner, New England Patriots
- Damon Webb, Tennessee Titans
Hooker egészségesen a liga egyik legjobb free safetyje lehetne, remélhetőleg ez idén összejön számára, kár lenne ha egy ilyen talentum nem tudna kiteljesedni. Mellé Jenkins remek pár a safety sorba, akiket Bell rotálhat. Ebner és Webb a special teamben teheti magát hasznossá.
Special Team
- Mike Nugent, FA
- Cameron Johnston, Philadelphia Eagles
- Jacob McQuaide, Los Angeles Rams
Jelenleg nincs a ligában olyan ex-Buckeyes kicker, aki valamelyik csapat rosterén lenne, így jobb híján Mike Nugent az, aki beugorhat mint potencális rúgó. Johnston remekül látja el a punter feladatokat Phillyben, míg McQuaide 2011 óta dobálja hátra a snapeket rúgások előtt a Ramsben.
Ez lenne az Ohio State Buckeyes NFL franchise, szerintem elég komoly konkurenciát jelentene akár a legjobb együtteseknek is. Ti mit gondoltok?
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Elég jó kis névsor! Jövőre az Alabamaról is jöhet egy ilyen, mert Tua-val meg lesz a franchise QB-juk is.:)