A Dolphins tankol, a Bills félúton jár, a Jetsnél áll a bál, a Patriots megint címvédőként várja a szezont – megnézzük, hogy 2019-ben lesz-e változás, vagy folytatódik-e a hegemónia.
Buffalo Bills
A Bills sorsolása a tavalyi szezon alapján a 9., míg a vegasi oddsok szerint az ötödik legkönnyebb a ligában, mindezt két Patriots elleni mérkőzéssel. Ennek ellenére hét győzelemnél többet nem várnak a fogadóirodák, ami a keret minőségét elnézve nem olyan meglepő.
A Bills New Yorkban kezdi az alapszakaszt, ráadásul rögtön két mérkőzéssel: előbb a Jets, majd a Giants vendégeként. 2006 óta nem fordult elő a csapattal, hogy két idegenbeli mérkőzéssel kezdjen, akkor a Patriots és a Dolphins volt az ellenfél, és 1-1-gyel kezdett a csapat. Most a 2-0 sem lenne meglepő, a Giantsnél erősebbnek gondolom a Billst, a Jets elleni pedig egy ki-ki meccs lesz, de New Yorkban kétszer nem fog győzni a csapat, csak a Giants ellenit adom meg nekik.
Ezután két hazai találkozó jön, előbb a Bengals, majd a Patriots ellen. A Bengalst is a Bills mögé sorolnám, így a győzelmet is a hazaiaknak adom, a Patriots elleni viszont sima zakó várható. A csapat ezután Tennesse-be utazik, ahol kikap a Titanstől (2-3), majd jöhet a bye. Érdekesség, hogy a csapat összes, nem főműsoridős találkozója 19 órakor fog kezdődni, ami nem túl jó hír a hazai rajongóknak.
A szabad hét után három meccset is otthon játszik a Bills, sorrendben a Dolphins, az Eagles és a Redskins lesz a csapat vendége. A tankoló Dolphins meglesz, és a Redskinsben sem látom a potenciált, az Eagles pedig top10-es csapat, így simán győzni fog. Ezzel együtt is elég jól kezd a Bills, a szezon felénél nem rossz a 4-4-es állás.
A következő két meccs már idegenben lesz a Browns és a Dolphins ellen. A Dolphins ellen ismét összejön a győzelem, a Browns viszont túl nagy falat lesz, a Baker Mayfield-parádéval nem fogja tudni tartani a versenyt Allen. Apropó Mayfield: a Bills tavaly választotta ki Josh Allent az első körben, mellette Mayfield, Sam Darnold (Jets) és Lamar Jackson (Ravens) kelt el az első körben, és mindegyik ellen pályára lép a csapat.
A következő héten a Broncos lesz az ellenfél hazai pályán, és meglepetésre behúzza a mérkőzést a csapat. 6-5-tel még lenne esély a rájátszásra, de a következő periódus olyan brutális lesz, hogy legfeljebb egy győzelem fog összejönni. A 13. héten a Cowboys vendége lesz a Bills Hálaadáskor – Cole Beasley hazatér–, ez lesz a csapat egyetlen kiemelt meccse a szezonban. A Buffalo mérlege 4-4 az ünnepen, de ez nem most fog javulni, sima Cowboys győzelemmel kezdődik meg a zuhanás.
A hátralévő négy héten a Ravens (otthon), a Steelers (idegenben), a Patriots (idegenben) és a Jets (otthon) ellen játszik a Bills, egyiken sem Allenék lesznek a favoritok. Talán a Jets ellenit be lehet húzni, de a másik három top csapat ellen nem sok esélyt látok, így egy 7-9-es mérleg jön össze az alapszakaszban.
Miami Dolphins
A Dolphins sorsolásának erőssége a 18., ha csak a tavalyi mérlegeket vesszük alapul, de a pontosabbnak számító vegasi oddsok szerint a hetedik legnehezebb. A Billshez képest ez azt jelenti, hogy a Titans és a Broncos helyett a Super Bowlra is esélyes Colts és Chargers ellen kell játszaniuk, az pedig már csak hab a tortán, hogy az NFL leggyengébb keretével rendelkeznek. Már az is meglepő lenne, ha öt győzelmet szerezne és nem 1/1-esként végezne a csapat.
A Miami sorsolása az egyik legbrutálisabb az egész ligában – hiába lesz három hazai meccse az első négy héten, csoda kellene a 0-4 elkerüléséhez. Az első héten a Ravens érkezik, a másodikon Brian Flores korábbi munkaadója, a Patriots, a negyedik héten pedig a Chargers lenne az ellenfél. A Ravens és a Chargers simán győz, a Patriots pedig hiába veszített az elmúlt hat alkalomból ötször Miamiben, ez így is három hazai bukta lesz, köztük egy dallasi kiruccanással a Cowboys vendégeként. Nagyon hamar elúszik a szezon (0-4).
Az ötödik héten jön a bye week, ami arra jó lesz, hogy a Redskinst legyőzze a Dolphins, de ezután sem a Steelers, sem az Bills ellen nem sikerül nyerni – a pittsburghi meccs lesz egyébként az egyetlen főműsoridős találkozója a csapatnak. A kilencedik héten lesz az első Jets elleni csörte, Adam Gase pedig nem kegyelmez korábbi csapatának, majd a Colts és a Bills ellen is kikap a Dolphins. Mivel az idegenbeli Patriots és Jets elleni meccseken sem jósolok sok sikert a Miaminek, így a 2007-es, 1-15-ös szezon után most először végezhet 0-6-tal a csoportban.
A 12. héten a Dolphins a Browns ellen lép pályára, ami Jarvis Landry miatt lehet különösen érdekes, bár idegenben nem sok sikerélménye lesz a csapatnak. A következő héten az Eagles ellen is kikapnak, de a szezont így is sikerül relatíve pozitívan zárni, a Bengals és a Giants legyőzésével ugyanis 3-13-as lesz a csapat végső mérlege. Bár arra nem vennék mérget, hogy ez garantáltan elég lehet az 1/1-re.
New England Patriots
Meglepően könnyű dolga van a címvédőnek: a tavalyi mérlegek alapján a második, Vegas szerint a legkönnyebb sorsolás az övé (ez elsősorban a gyenge csoportellenfeleknek tudható be). Emiatt nem meglepő, hogy a fogadóirodák 11 győzelmet várnak a csapattól, és meglepő lenne, ha azt nem abszolválnák Bill Belichickék.
A Liga idén szakított a hagyományokkal, és a nyitómeccsen nem a bajnok és első körös ellenfele, a Steelers, hanem a Bears és a Packers lesz a pályán. A Patriots így vasárnap este lép pályára főműsoridőben, és bár voltak, akik jobban örültek volna a bombaformában lévő Chiefsnek, a Steelersre sem lehet panasz – már csak azért sem, mert mindössze ez a két franchise mondhatja el magáról, hogy története során hat Super Bowlt nyert. Én a bajnokot jóval erősebbnek gondolom, így győzelemmel kezdi a szezont a Patriots.
A következő három héten három csoportmeccset játszik a Belichick-csapat: hazai pályán sem a Bills, sem a Jets nem lesz ellenfél, a változatosság kedvéért pedig a Dolphinst is sikerül legyőzni idegenben. A hatodik héten a Redskins sem okoz gondot, viszont ezután beindulnak a dolgok, és négy héten belül három főműsoridős mérkőzés következik.
Először a két New York-i csapat ellen játszik a csapat: hazai pályán a Giants annak ellenére meglesz csütörtök este, hogy csak három napja lesz felkészülnie a Patriotsnak úgy, hogy előtte Washingtonból is haza kell még utazni. A Jets ellen viszont már nem sikerül másodjára is győzni a szezonban, Adam Gase megint megvicceli Tom Bradyéket (6-1). A Browns sem lesz akadály, viszont kisebb meglepetésre nem sikerül legyőzni a Ravenst Baltimore-ban vasárnap este, így 7-2-vel mehet pihenni a csapat.
A bye week után brutális lesz a csapat sorsolása, négy tavalyi PO-résztvevővel kell megküzdenie. Először utazik Phillybe (visszavághat a két éve elveszített Super Bowlért, ráadásul Michael Bennett is volt csapata ellen fog pályára lépni), majd fogadja a Cowboyst, ezután ismét repülőre kell ülni a Texans elleni rangadóra, végül pedig otthon játssza le a tavalyi AFC-döntő visszavágóját a Chiefsszel. A négy csapat tavaly 42 győzelmet szerzett, nem lepne meg, ha kettőt is elveszítene a Patriots (az Eagles és a Chiefs elleni meccset). Érdekesség, hogy ezek közül egyedül a Texans elleni meccs lesz főműsoridős, és ezen kívül nem is lesz több kiemelt találkozója a Patriotsnak.
A hajrára 9-4-es mérleggel fordul majd a csapat, a hátralévő három meccs pedig gyerekjátéknak tűnik. Sem a Bengals, sem a Bills, sem pedig a Dolphins nem okozhat gondot az első kiemelésért küzdő Patriotsnak, így magabiztos 12-4-es mérleggel zárja az alapszakaszt (bár a Chiefs elleni vereség miatt nem biztos, hogy meglesz az első kiemelés).
New York Jets
Nem én vagyok az, aki a legtöbbet kinézi a Jetsből, vagy épp Adam Gase-ből, ettől függetlenül a második (tavalyi mérlegek alapján negyedik) legkönnyebb sorsolásból profitálhat a csapat. Főleg, hogy a csoporton belül összejöhet egy 4-2-es mérleg (Dolphins oda-vissza, Bills és Patriots egyszer-egyszer), ami már egy jó kiindulópont egy PO-közeli szezonhoz.
A Jets hazai pályán kezdi meg a szezont a Bills ellen, amire legelőször 1960-ban, legutóbb pedig 2012-ben volt példa. Ezt a győzelmet meg is adtam a csapatnak, ami nem ördögtől való gondolat, a legutóbbi 10 évben hétszer kezdett otthon a Jets, és ebből ötször győzni is tudott. A második héten ismét hazai pályán játszik a csapat, amire korábban csak háromszor volt példa a franchise történetében, legutóbb 2011-ben – akkor Rex Ryanék 2-0-val kezdtek, de csak 8-8-ig jutottak az alapszakaszban. Most nem fog 2-0-val kezdeni a Jets, a Brownsnak megelőlegezem a hype-ot és a hétfő esti győzelmet.
A csapat sorsolásának brutális része ezután jön. A harmadik és hetedik hét között a Jets kétszer játszik a Patriotsszal, idegenben az Eaglesszel és hazai pályán a Cowboysszal. Ráadásul a bye week is rosszkor, már a negyedik héten jön, így egyedül a hazai Patriots elleni hétfő esti rangadót sikerül bravúrral behúzni, de 2-4-es állás még nem is olyan rossz a szezon hátralévő részét figyelembe véve.
A Jetsnek komoly ellenfele, és ennek megfelelően primetime mérkőzése nem lesz egészen a 14. hétig, ráadásul ez idő alatt egyszer sem játszik kétszer egymás után idegenben. A felzárkózás a Jaguars ellen kezdődik, de szerintem a Dolphins (oda-vissza), a Giants, a Redskins, a Raiders és a Bengals is meglehet. Ha nem is sikerült hozni egy hétmeccses győzelmi sorozatot, de öt-hat W simán benne lehet a pakliban (8-5). Ráadásul kellenek is a győzelmek, a szezon végi ugyanis meglehetősen húzós lesz.
A 15. fordulóban rövid hete lesz a csapatnak, csütörtökön lejátssza a harmadik főműsoridős meccsét a Ravens vendégeként. CJ Mosley hazatérése nem lesz örömteli, a Jets kikap Baltimore-ban, majd a következő fordulóban elveszíti a másik revans-meccsét is. Le’Veon Bellel az élen csúnyán megég Pittsburghben a csapat, ez pedig az utolsó fordulóra is rányomja a bélyegét, ahol a tét nélkül futballozó Bills hazai pályán tönkreteszi a PO-reményeket. A 8-8-as mérleg kifejezetten reálisnak tűnik, Vegas 7,5 győzelmet jósolt a csapatnak.
Összegzés
A Patriots dominanciája jó eséllyel nem idén fog megszakadni, a Dolphins pedig kibérelte magának az utolsó helyet. A Bills és a Jets között viszont nagy csata lesz a csoport második helyéért, de a keret erőssége és az irányító személye miatt én inkább a Jetsben látom a potenciált egy meglepetésre. Főleg, ha sikerül egy-két nagyobb skalpot behúzni, vagy a szezon közepén hozni egy hét meccses sorozatot, a pozitív szezon, de akár a 6. wild card-hely sem lepne meg.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
szép kis bold az a Jets wild card :) keret alapján még akár meg is lehetne (mázlival), de Gase-ben én nem látok ennyit
Reális értékelések ezek, de persze sok a bizonytalanság. Én nem lepődnék meg, ha a Bills és a Jets is előre tudna lépni.
A Bills biztosan előre léphetne, ha a HC nem az lenne aki. Így csak jó esély van arra, hogy a csapat megint közel lehessen egy esetleges PO hely elcsípéséhez. Ehhez Allennek előre kellene lépnie egy nagyot, de simám benne lehet ez.
A Jetsnél még inkább ott a lehetőség. Gase számára ez egy utolsó esély, eléggé most vagy soha helyzetben van. Anyag van a csapatban, simán versenyben lehetnének a csoport elsőségért is, ha Darnold stabilizálná, amit tavaly még csak néha villantott. Őt úgy láttam komolyan mentorálták, nem nyomták agyon, idén már fokozottabb nyomás lesz rajta, most derülhet ki, mennyi spiritusz van benne valójában.
A Pats sorsolását nem érzem annyira könnyűnek, mint a szakértők. Főleg, hogy az elején teljesen felpörögve kell belemenni az idénybe a csoportmeccsek miatt. Amikor legutóbb ez volt, akkor nem sikerült egészségesnek maradni. A később csatlakozókkal (Watson, Thomas, Gordon?, ha nagyon ég a ház Gronk ??) persze akár egy újabb SB run sem kizárt, amíg BB-TB van ezt ugye komolyan nem lehet kizárni, de ez idén sem lesz egyszerű az biztos. A 12-4 vágyálom jelenleg a 11-5 is elfogadható a részemről, minden ami jobb ezeknél mesés.
A Miami nem tudom akarja-e ezt az idényt. Minek hozták el Rosent, ha nem? Fitzpatrickkal megint érdekes és vicces lesz az idényük. Annyira lehúzzák őket, hogy az már aggaszt kissé. Szerintem az elején hozhatnak pár meglepő eredményt. Meglátjuk, ez a csapat teljesen homály a számomra.
mi a bajod McDermottal egyébként?
Egészen elképesztő döntéseket hozott mindkét évében. Taylor padoztatása Peterman beállítása, aztán tavalyi év első meccseire “összerakott” csapat, különösen a Vikings elleni idegenbeli győzelem fényében, és nem annak ellenére, egyszerűen botrányos.
Én nem látom a 4 zakót jönni (az egysíkú Ravens ellen pláne nem, de a Jets is boldszagú), ami necces, az a nyitómeccs a Steelers ellen, és az Eagles-Cowboys-Chiefs trió. Mindegyiket tuti nem veszti el a csapat, kis szerencsével lehet ez 15-1, 16-0 is.
A Browns is rangadó lehet. A rangadókat nem fogjuk zsinórban elveszteni, hacsak nem lesz valami nagyon komoly sérülés ügy. Tavaly eléggé vitatható körülmények között buktuk a Steelers elleni rangadót, de a többit (Chiefs, Packers, Vikings, és az összes még PO-ba jutott csapat ellen, Texans, Colts, Bears) hoztuk. Általában ez az arány a rangadókon.
A vereségek többnyire nem igazán kiemelkedő középcsapatoktól, olykor gyenge csapatoktól is, jönnek többnyire nálunk. Nem lepődnék meg, ha Jets, Giants, Redskins, nyerne ellenünk, vagy akár Bills, a Cincin esetleg az elparentált Dolphins kapna el minket. Gronk hiánya egyre komolyabbnak tűnik számomra. De persze legyen neked igazad.
Én viszont tartok tőle, h. idén mégsem lesz “meglepően könnyű” fenntartani a “dominanciát”. Sok a változás a csapatban és az edzői stábban, továbbá a játékosok szokás szerint nem csiszolódnak össze a szerzon elején úgy, hogy a megjósolt 6-1-t vagy akár a 7-2-t hozni tudja a Pats. Ehhez egy brutális D-re van szükség már az elejétől kezdve. Ami rendkívüli meglepetés lenne szerintem. A bye week után pedig a nehezebb ellenfelek és sérülés faktor tovább nehezíti a dolgot. Következésképpen teljesen elégedett lennék az írt 4 zakóval.
Bár inkább a szurkolótárs 15-1 vagy 16-0 jóslata váljék be ;)
Két olyan faktor van, ami segíthet. Most, hogy BB kezébe vette a D-t (bár Mayo hívta a játékokat az OTA-n) van esély egy nagyon stabil védelemre, legalábbis nem lehet kizárni. Az LB sor és a secondary elég pöpec, a fal közepe is megvan, a passzsiettetés lehet kérdőjel, de ebben a nagydarab LB-k segíthetnek. Remélem marad a tavalyi agresszívabb mentalitás, és akkor ez lehet egy nagyon jó védelem.
A másik amiben reménykedem, hogy WR és RB sor erősödése ellensúlyozhatja a TE poszt gyengülését. Tavaly azért Gronk is leginkább a blokkolásban jeleskedett a PO-ig, ez azért megoldható.
Elkapóknál a nagydarab új fiúk, segíthetnek TB-nek, és nagyon bízom benne, hogy Berrios és Inman is bent ragad a keretben, és Dorsett végre megkapja azt a szerepet, amire egyszerűen alkalmas. Őt szerintem nagyon alulhasználtuk eddig, idén vagy áttör vagy az év végén elengedjük, a tavalyi PO nagyon bíztató volt nála, ezért is maradhatott. Kérdés az is, hogy Edelman bírja-e még, és hozza-e a tőle megszokott szintet.
Az új futó gyerek plusz a White, Michel, Burkehead trió, upgrade lesz tavalyhoz képest, kérdés a blokkolásnál a fal. Nyilván kulcskérdés lesz, hogy Wynn be tud-e épülni. Megint limitált volt a srác a minicampen, pedig őt direkt párba hoztuk Michellel, nagyon remélem, hogy összekapja magát. Amíg az öreg mester irányítja ezt az alakulatot, azért joggal reménykedhetünk.
Úgyhogy nem kizárt egy nagyon erős, akár elsöprő Patriots sem.
Legyen így! Végig zongorázva a jelenlegi kereten, a védelemmel nem szabad, h. gond legyen, ha pedig az offense idén (amellett, h. az elkapószekció sem gyenge) méginkább futószörnnyé válik, ám legyen!
Ua. továbbra is azt gondolom, az idényt megint nyögvenyelősen kezdjük (2-2-vel) – szemben a majd mindenki által beikszelt nagy győzelmi szériával – ami után már megint nem marad nagy mozgástér. Mondjuk ez tavaly is doppingszerként hatott a csapatra. ;)
Úgy látom, hogy a DEF vonalunk erősebb lett, mint a szezon végi. Ebben nem látok hiányt.Sőt! At egyik legjobb védelem lesz az idén. A támadó oldalról egyedül a TE poszt miatt vannak kétségeim. De…. Ha BB erre a szezonra csak blokkoló TE-t akar átlátom a stratégiát. Mind a WR, mind a RB deepchart elégséges és mély. Jobbnak tűnik nekem, mint a tavalyi keret. Főleg, ha TB12 összhangba kerül az újoncokkal… A tippem 13-3
Teljesen rendben van ez az értékelés. :)
A Pats szerintem is inkább 13-14 győzelmet szerez a realitások alapján a szezonban, ezt nyilván renningan is tudja, de ezt bejósolni nagyon bátor dolog lenne, én sem tettem volna meg a helyében.
A 14. hét után egy 8-5-ös Jets mérlegnek nagyon tudnék örülni! A próféta szóljon belőled, renningan! :)
Az első mondatnál járok még csak, de megjegyezném, hogy a Bills New Yorkban játssza a hazai meccseit is