Air Coryell – a vertikális megsemmisítés receptje

Az Air Coryell támadórendszer több, mint 40 éve ütötte fel a fejét a profi futballban, de még a jelenkori NFL-ben is vannak olyan játékok, amik nagy kárt tudnak okozni az ellenfél védelmeiben. Ez a szisztéma a vertikális támadójátékot emeli ki és teszi hangsúlyossá, egy olyan felfogást alkalmazva, amiből sokat meríthetnek napjaink profi startégái is. Nézzük is meg, miről van szó!

Eredete

Az Air Coryell elnevezésű szisztéma eredetének megismeréséhez nélkülözhetetlen, hogy ejtsünk pár szót a mesterről, akiről az egész kifejezést elnevezték. Don Coryell volt az az ember, aki olyan szintű újítást hozott az NFL-be a 70-es években, hogy egy külön rendszert neveztek el róla, ez pedig árulkodik nagyságáról. A közel 40 éves edzői pályafutása során számtalan csapatot edzett, de az igazán híres évei a San Diego State Egyetemen (1961-1972), a St. Louis Cardinalsnál (1973-1977) és mindenekelőtt a San Diego Chargersnél (1978-1986) eltöltött időkre eredeztethetők. Coryell nem túl fiatalon, 54 évesen került az akkoriban igencsak szenvedő Chargershez, ahol a megváltót keresték benne, és tökéleteset húztak a szerződtetésével, mert óriási átalakulást hozott a csapat életébe.

A San Diego-i csapat támadóegysége a bukdácsolások után pillanatok alatt lett az akkori NFL egyik legveszélyesebb offense-e, ami némileg a West Coast rendszerre épített, mégis kicsit megcsavarta a dolgokat és egy más szellemiségű értékrendszert helyezett előtérbe. Ez pedig teljesen szembement a trendekkel, egy olyan innováció volt, ami eredményt eredményre halmozott, az újdonság ereje pedig csak lassan akart csillapodni. Nem véletlenül vezette a Chargers a ligát passzolt yardokban 1978 és 1983 között.

Filozófiája

Coryell a támadójáték több elemében is újításokat hozott, az egyik legfontosabb ezek közül az volt, hogy a passzjátékkal akarta megnyitni a teret a futójátéknak, ami teljesen szembement az akkori szokásokkal, trendekkel. Gyakorlatilag az volt az elve, hogy elsődleges fontosságú a passz, a levegőben kell nyerni, nem pedig a földön, a futójáték csak egy kiegészítése a sikeres támadórendszernek. Ez pedig olyan modern felfogás, amit jelenleg sem tud minden franchise meghonosítani a játékában.

A másik nagyon fontos dolog pedig a vertikális támadójáték felépítése és erőltetése volt. Egy nagyon erősen pass happy rendszert hozott, amit erőfutással egészített ki, hogy a számára megfelelő egyensúly alakuljon ki az offense-ben. Beépítette a play actionöket, amivel azt akarta elérni, hogy minél nagyobb hatékonysággal tudja szétszedni az ellenfelek védelmeinek mélyebb zónáit. Azt az elvet vallotta, hogy nem feltétlenül úgy kell meccseket nyerni, hogy a rövid passzjátékokat hajtja végre egy támadósor minél nagyobb pontossággal, hanem úgy, hogy minél hosszabb route-okon kell megverni a védőket, még akkor is, ha ez kisebb passzpontosságot fog eredményezni. Tehát a biztosabb játékokat adta fel a nagyobb nyereség érdekében, és ez egy kifizetődő gondolat volt.

Alapfeltevések, player personnel

A rendszer alappillérének egy olyan irányítónak kell lennie, akinek megvannak a kvalitásai, hogy vertikális játékot lehessen vele játszatni, meglegyen a karereje, és a szemét végig a pálya mélyebbi zónáin tudja tartani. Kvázi egy gunslinger legyen, aki meg tudja oldani a ritmuspasszokat és megfelelően pontos is azokban az esetekben, amikor mélyen, szűk ablakokba kell passzolni.

Coryell rendszere olyan elkapókat kívánt meg, akik egyszerre vagy nagyon gyorsak és agilisek, vagy pedig nagyobb termetűek, ezzel könnyebben célba vehetőek. Melléjük kellett egy olyan tight end, amit a jelenkori NFL is nagy becsben tart: gyors, agilis, ügyes kezű. Ez szintén nem volt mindennapi elvárás, mert a klasszikus tight end szerepkör a blokkolás köré épült, elkapásban ritkábban kellett brillírozniuk, egészen az Air Coryell rendszer előttig. Fontos itt megemlíteni az idősebbik Kellen Winslow-t, aki prototípusa az elkapásban kiváló tight endeknek, ezt pedg Coryell tökéletesen építette be a rendszerébe, halálos fegyvert adva Dan Fouts kezébe.

A passzjáték sikeressége azonban az irányítótól és az elkapóktól önmagában nem fog megvalósulni, kell egy olyan támadófal is, amelyik megvédi a QB-t azokon a snapeken, mikor meg kell várni, hogy egy hosszabb útvonal-kombináció kifejlődik. Az 5-7 lépéses dropbackeknél olyan védelem kell, hogy ezekre az olvasásokra idő legyen, ilyen falat pedig nem könnyű építeni, de megfelelő sémával menedzselhető a feladat.

A passzjáték mellett a futásokra is kellett némi hangsúlyt fektetni, Coryell pedig az képzelte el, hogy power running játékokat integrál a rendszerbe. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a futó segítségére egy fullback is felkerült a pályára, illetve a folyosók megnyitása, illetve a blokkolás érdekében guard-húzásokat alkalmaztak, hogy megfelelő útvonal nyílhasson a futó előtt. Ez már akkoriban sem volt újkeletű dolog, de ez csupán egy kiegészítő eleme volt a rendszernek, az esszenciája nem ebben rejlett, hanem a korábban emlegetett passzjátékban.

Játékok

Több olyan játékot is hozott Coryell a chargerses edzősködése során, amik korábban nem jellemezték az NFL passzjátékát, és ezek a playek így vagy úgy,  kisebb átalakításokkal, de a mai modernebb rendszerekben is felfedezhetőek. Ezekből lássunk most párat:

525 F Post Swing

Ez a játék a Coryell-éra egyik legkedveltebb és leginkább használt játéka volt, egy olyan vertikális koncepció, ami tökéletesen tud támadni több védelmi sémát is. Bontsuk is ki, hogy mit jelentenek a számok, illetve szavak. A játékban balról jobbra haladva az X-elkapó fut egy kb. 15 yard mély comeback útvonalat kifelé, a futó (TB) egy swing route-tal mozog oldalra, majd halad mélyre. A játék jobb oldalán a fullback (FB) feladata, hogy megfussa a post útvonalat, az Y-elkapó (vagy tight end) egy shallow crossszal mozog el a linebackerek előtt, míg a Z-elkapó feladata ugyanaz, mint az X-é, csak a másik oldalon. Ugyanez a játék híres 585 Y Post Swingként is (lásd: kiemelt kép), ekkor a fullback helyett egy elkapó megy fel és lesz az Y, a fal mellett pedig egy klasszikus tight end futja a shallow-t.

Hogy miért érdekes ez a játék? Coryell előtt korábban nem nagyon alkalmazták a futókat és tight endeket (akár egyszerre is) elkapói szerepkörbe vonva, ráadásul ritkán bíztak a backekre ilyen mély útvonalakat. Ez pedig olyan fegyvert adott az irányító kezébe, amivel több dolgot is eredményesen tudott támadni. Ha a védelem Cover 2-es sémát alkalmaz, akkor a két szélső receiver a mélységi útvonallal lefoglalja az oldalra kiváltó két safetyt, a tight end a keresztező route-tal a linebackereket “viszi el”, míg a két backnek az a feladata, hogy a secondary és a második vonal mögött üres területet keressenek. Ha Cover 1 van, akkor pedig az egy az egyben maradó szélső elkapók lehetnek azok az opciók, amiket jó hatékonysággal lehet tesztelni.

989

A Coryell-rendszer jellegzetessége a vertikális támadójáték, az alábbi play pedig iskolapéldája annak, hogyan lehet megnyújtani a pályát hosszanti irányban. Az X fut egy go route-ot, az Y (vagy TE) egy postot, a Z pedig ezúttal is ugyanazt teszi, mint a túloldali társa.  A két backnek nincs elsődlegesen megadott útvonala, feladatuk lehet többrétű. Ha pedig nem kell blokkolniuk, akkor a fullbacknek a flat zóna felé kell kimozognia, a tailback pedig egy egyszerű checkdown opcióként beül a védőfal mögé.

Ez egy tipikusan olyan játék, amihez két domináns szélső elkapóra van szükség, akik vagy nagyobb termetűek vagy sebességben tudnak a védők mögé kerülni. A másik fontos elem egy olyan Y vagy sokkal inkább tight end, aki középen okoz zűrzavart, a linebackerek mögött, a defensive backek előtt. Jelen korunk elit tight endjeit (Kelce, Ertz vagy korábban Gronk) igencsak nagy rendszerességgel küldik ilyen útvonalra, hiszen mind sebességben, mind fizikálisságban megfelelnek a koncepció kívánta feladatoknak. Cover 1/3-as alapot alkalmazó sémák ellen ez a játék tökéletes fegyver, mire az Y-elkapó/TE a linebackerek zónája mögé ér, a safetynek nagyon kevés ideje lesz zárkózni, ezzel pedig megnyílik a nagy játék esélye.

Bang 8

Ez a játék a Coryell-érára eredeztethető, de a legnagyobb fénykorát az Aikman-féle Cowboysban élte, amikor X-ben Michael Irvin, Z-ben pedig Alvin Harper dolgozott a Hall of Famer irányító mellett. A játék eredeti elnevezése a Coryell-rendszerben 824, tehát az X-é a post, az Y-é a shallow, az Z-é pedig egy post/dig kombináció, tehát mélyen vág a pálya belső felébe az elkapó.

A játék lényege megint csak az, hogy a mélységi zónákat, a mélységi safetyt támadja az offense. Leegyszerűsítve, az irányító dolga az, hogy megvárja, míg a hosszú útvonalak kifejlődnek, és amikor a két elkapója irányt vált, megnézze, a safety melyik emberező cornernek segít be…és azonnal támadja a másikat, ahol egy az egyben maradt az elkapó a védőjével. A Bang 8 kifejezés pedig arra vezethető vissza, hogy legtöbbször az volt a játék kimenetele, hogy a safety lefelé, a Z felé mozdult, azonnal ment a bomba a postot futó X-nek, ami nagy játékokat eredményezett. Ezt a játékot kivitelezte oly sokszor eredményesen az Aikman-Irvin duó a 90-es években.

Jelenléte a mai NFL-ben

A Coryell offense egy nagyon innovatív rendszer volt a 70-es/80-as években, amiből sokat emeltek át a jelenkor modern, a pályát minden irányban megnyújtó sémái. Természetesen nem lehetett a rendszert egy az egyben átemelni, mert mára több hiányosságot is mutatna, de vannak olyan edzők, stratégák, akik a Coryell rendszer elemeit vegyítik egyéb spread és West Coast koncepciókkal.

Egyik közülük Todd Monken, aki Tampából Clevelandbe helyezte át a székhelyét, és korábban Winstonnal a center mögött épített be Air Coryell játékokat a rendszerébe. Nem is véletlen, hogy szerette ezeket a koncepciókat, hiszen D-Jaxszel, Evansszel és Howarddal a főszerepben olyan játékosállománya volt, amivel hatékonyan lehetett támadni a 15-20 yardnál mélyebb zónákat. Ha kicsit kitekintünk a Brownshoz, akkor pedig ezt a filozófiát átültetheti a clevelandi csapatba is. Mayfield egy született gunslinger, és a Beckham-Landry-Callaway-Njoku kvartettel is el lehet azt játszani, hogy széthúzzák a pályát, hogy mélyre lehessen menni. A Chubb-Hunt páros egyikét pedig route-ra küldve az underneath zónákat sem lehet figyelmen kívül hagyni, ha nem megfelelő hosszúságú a protection. Így pedig széltében és hosszában is egyszerre lehet veszélyes a Monken-féle offense.

Bár nem a leglátványosabb támadófocit játszotta 2018-ban a Carolina Panthers, de a Norv Turner edzette offense-ben is többször fel lehetett fedezni, hogy Air Coryell alapokhoz nyúlt vissza. A player personnel kissé eltért a megszokottól, ugyanis a Funchessen kívül sem DJ Moore, sem Curtis Samuel, sem Christian McCaffrey nem azok az Air Coryell alapanyagok, de atletikus képességeiknek köszönhetően működtek velük is a játékok.

Persze nem csak ez a néhány csapat veszi elő a Coryell-játékokat, szinte az összes offense-ben fel lehet fedezni a Don Coryell alkotta rendszer jegyeit, legfőképpen ott, ahol olyan irányítók játszanak, akikkel könnyű megnyitni a pályát vertikálisan. A megfelelő irányító jelenléte nagyon fontos, a többit már hozzá lehet igazítani, hogy olyan játékokat lehessen eladni, amik az Air Coryell rendszerbe illenek. Gondoljunk csak a Chiefsre vagy éppen a 49ersre, ahol a kreativitás párosul a játékosállomány minőségével, ezeknél a csapatoknál könnyen lehet olyan koncepciókat alkalmazni, amik nagy játékokra építenek.