Idén is feledhetetlen élménnyel gazdagodtunk az Austrian Bowlon!

Nagyon úgy néz ki, hogy a tavalyi évvel egy hagyomány vette kezdetét, ugyanis 2018-ban chesterrel közösen látogattunk el Sankt Pöltenbe, hogy átéljük a Silver Bowl és az Austrian Bowl nyújtotta élményeket. A tavalyi rendezvény pedig annyira elragadott, hogy idén sem maradhattam le róla, és egy olyan élmény ért, amit sose fogok elfeledni.

Helyezzük picit kontextusba a dolgokat: az osztrákok a Div1-es (másodosztályú) döntőt, a Silver Bowlt és az Austrian Football League fináléját, az Austrian Bowlt egy napon rendezik, amit leginkább egyfajta futballünnepként definiálhatunk. Maga az esemény úgy van megszervezve, hogy az adott napon már déltől várják a vendégeket a stadionnál, igazi tengerentúli a hangulat, talegating van, játékok, programok valamennyi korosztály számára. Ez idén is azért volt annyira jó, mert a Bécs melletti kisvároska, Sankt Pölten stadionja, az NV Arena egy olyan helyszín, ahol egy ilyen eseményt tökéletesen le lehet bonyolítani. A stadion parkjában állítják fel a pavilonokat, teszik le a sörpadokat, és várják az odalátogató szurkolókat, családokat, kilátogatókat.

Maga a hangulat fergeteges. Olyan érzése van az embernek, hogy egy teljesen profin megszervezett, jól átgondolt és a sporthoz illő körítést akarnak adni a rendezők, egy olyan élményt kínálnak, amiért érdemes évről évre visszajárni. Persze, megvan a rutinjuk ebben a szomszédoknak, mert mégis csak ez már a harmincötödik Austrian Bowl volt, de azért mindenképp érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen felütést adnak az eseménynek, mert ha valaki teljesen laikusként látogat ki, akkor is olyan élménnyel gazdagodik, amit sokáig fog emlegetni.

Tehát, a szombati nap úgy nézett ki, hogy délután háromkor jött a Silver Bowl, ahol a Bratislava Monarchs és Cineplexx Blue Devils mérkőzött meg az AFL-be való feljutásért, majd este 7-től jött Európa egyik csúcsrangadója, a Swarco Raiders Tirol vs Vienna Vikings klasszikus. Csalódni pedig az alacsonyabb osztályú meccsben sem kellett, mert mindkét csapat úgy ment fel a pályára és játszott 48 percig, hogy ezen a meccsen múlik minden. A Monarchs tűnt erősebbnek, de nem nagyon sikerült nekik a drive-okat végigvinni, a Blue Devils red zone védelme nagyon jól dolgozott. A mérkőzés végig lüktetett, még annak ellenére is, hogy 10-10 lett a rendes játékidő eredménye. De milyen 10-10 volt az…a Blue Devils a vége előtt két másodperccel ment neki egy field goal kísérletnek 7-10-es állásnál, amit magabiztosan értékesítettek is, jöhetett a hosszabbítás. Ugye itt az amerikai egyetemi foci szabályait veszik át, tehát a felállás az, hogy az ellenfél 25 yardosáról támad a csapat és bármi van (TD, FG vagy turnover on downs), az ellenfél támadhat. Ez kvázi olyan, mint a labdarúgásban a tizenegyes párbaj hirtelen halálos része, ha nem szerzel pontot, de az ellenfél igen, vesztettél.

A Blue Devils nyerte a pénzfeldobást az overtime előtt és egy pillanatig se bíztak semmit sem a véletlenre, egyetlen passzjátékból jött is a touchdown, majd sikeres volt az extra is, 17-10-re húztak el. Ez azt is jelentette, hogy a Monarchsra óriási nyomás került, érződött is, hogy nem találják a ritmust, majd egy negyedik downos kísérletre az irányító kezéből kiütötték a labdát, amivel meg is pecsételte a csapata sorsát. Esélyesebbként jött Sankt Pöltenbe a pozsonyi csapat, de a Blue Devils egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, megnyerte a 2019-es Silver Bowlt, ezzel pedig a jogot is, hogy 2020-ban az AFL-ben indulhasson.

Az első döntő tehát nagy izgalmakat hozott, nehéz lett volna felülmúlni, de erről a Raiders és a Vikings is mást gondolt. Meg kell jegyezni, hogy az osztrák Div1 legjobbjai és az AFL krémje között hatalmas a színvonalbeli különbség, a játékosok sebessége, pontossága, tudása, rendre eltér egymástól a kiemelt osztály javára, ez nem is véletlen, hiszen Európa két top10-es csapata tényleg olyan játékerőt képvisel, amit élmény nézni. A nagydöntő krónikájához még az is hozzátartozik, hogy ez a két csapat idén negyedjére találkozott, kétszer az alapszakaszban, egyszer pedig az ECTC (European Club Team Competition) döntőjében, és mindhárom alkalommal a Raiders nyert, ráadásul mindegyik alakalommal 20+ pontos különbséggel. A Vikingsnak tehát fel volt adva a lecke, mert hiába nagyon jó csapat, a tiroli együttés idén valamennyi mérkőzésüket dominálni tudta.

A meccs hihetetlenül érdekesen kezdődött, hiszen a bécsiek egyből fumble-t vétettek az első drive-ban, de sikerült felállni a korai hiba okozta pofonból. Ehhez persze az is kellett, hogy a Raiders egyébként szenzációs támadósora ne találja a ritmust, ne tudjanak úgy haladni, ahogy azt az egész szezonban tették. A tiroliak irányítója, Sean Shelton (aki a kontinens egyik, ha nem a legjobb irányítója) önmagához képest rozsdásabbnak tűnt, nem mentek azok a szépen felépített, szisztematikusan haladó drive-ok, amiket egész évben megszokhattunk tőlük. A pontszerzés és pofonváltás viszont nem maradt el, a Vikings és a Raiders is igyekezett ütéseket bevinni az ellenfélnek, aminek az eredménye egy 28-21-es bécsi vezetés lett a félidőre térve.

A félidei programokról is meg kell emlékezni, mert az is olyan volt, amit itthon nem nagyon tapasztalhatunk. Egy kisebb koncert mellett olyan cheerleader showt láthattunk, ahol egyszerre több, mint száz lány (raidersös, vikingsos, minden egyebes) szórakoztatta a kilátogató nézőtömeget, ez pedig egészen látványos és hangulatos volt.

A fókusz azonban nem kerülhetett le a fociról, a csapatok pedig gondoskodtak is róla, hogy ne foglalkozzunk mással, mint a szezon egyik legjobb meccsével. A tiroliak a harmadik negyedre borzasztó éhesen jöttek ki, a védelem harapott, a támadók pedig felpörögtek arra a szintre, amire egy ilyen eseményen kell. Ráléptek a gázpedálra, padlóig nyomták, és nem is néztek hátra 14-0-val tudták le ezt a játékrészt, ezzel pedig kezükbe vették a mérkőzés irányítását. Az utolsó negyed is nagyon izgalmas volt, egy-egy minimális hiba sokról dönthetett volna, a Vikings hihetetlenül kapaszkodott, de a Raiders tudta, mi kell a győzelemhez, jól kontrollálták az órát és végül 42-34-re győzedelmeskedni is tudtak a Vikingek felett, amivel megvédték címüket és újra Ausztria trónjára ülhettek. Rengeteg játékos hozott emberfelettit, sorolhatnánk a jobbnál jobb egyéni teljesítményeket, de szinte annyi volt, hogy visszaemlékezni is nehéz rájuk.

A 2019-es Silver és Austrian Bowl tehát nem okozott csalódást, hihetetlen és egyben feledhetetlen élmény volt az elsőtől egészen az utolsó percig. Sok olyan dolog volt ezen a rendezvényen, amiből itthon tanulni lehet, és ez így is van rendjén, hiszen fejlettségben legalább tíz évvel járnak előttünk. Aki tehát top focit akar nézni Európából, az ne mulassza el ezeket a döntőket, mert tényleg nagyon más élményt hoznak az megszokottól. Aki pedig nem akar 2020 nyaráig várni, annak ott van az idei GFL (German Football League), ahol most kezd élesedni a harc a rájátszásért, és szintén olyan csapatokat vizslathatunk, amelyek európai szinten top10-es színvonalat képviselnek.