NCAA fejtágító

Végre újra college football a magyar tv-képernyőkön – ráadásul szerkesztőnk, Kovács Bálint lesz az egyik szakkommentátor -, ennek örömére részletesen körüljárjuk az immár 150 éves liga alapjait.

Az NCAA futball kezdete (részletesebben “Az amerikai futball hőskorszaka” című cikkünkben olvashatsz erről az időszakról)

Az amerikai futball eredete egészen az 1820-as évekig nyúlik vissza, amikor a Princeton egyetem diákjai egy „ballown” nevű, rögbihez hasonló játékot kezdtek el játszani, igaz ez a játék még nem sok mindenben hasonlított a mai futballhoz. Egy-egy csapatban 15 játékos ütötte, rugdalta a labdát (és gyakran az ellenfelet), bár részletes szabályrendszerről nem maradt fenn semmi információ. Néhány évvel később a Harvard egyetem diákjai kezdtek el egy hasonló sportot játszani, ám a futball kialakulása az amerikai polgárháború végét követően indulhatott be igazán. Az első amerikai futballmeccsre – noha a játék inkább a labdarúgásra hajazott, mint a későbbi amfocira – a Rutgers és Princeton egyetemek csapatai között került sor 1869-ben, a csatát 6-4-re (akkoriban még „gólokat” számoltak) Rutgers nyerte.

1873-ban négy egyetem képviselői (Rutgers, Princeton, Columbia, Yale) New York-i találkozójukon megalakították az NCAA elődjét, az IFA-t [Intercollegiate Football Association] és lefektették a játék legelső szabálykönyvét. A 15 fős csapatok vetélkedése azonban még mindig jobban hasonlított a rögbire és a labdarúgásra, mint a mai amerikai futballra, és számos további reformra volt szükség az elkövetkezendő években. Ezek meghozatalában leginkább Walter Camp, a Yale csapatának edzője és az IFA szabályairól döntő bizottság elnöke járt az élen: a csapatok létszámát 15-ről 11-re csökkentették és a rögzítették pálya hosszát is, ami ekkor még 110 yardos volt. 1882-ben bevezették a „down”-rendszert, ekkor még minden csapatnak 3 próbálkozása volt, hogy 5 yardot haladjon előre a labdával. (Ezt később, 1906-ban 10 yardra növelték, a negyedik down-t 1912-ben vezették be). 1883-ban az addigi gólrendszer helyett bevezették a ma is használt touchdown, field goal, extra point és safety fogalmát és pontértékét. Érdekes módon ekkoriban még legálisnak számított a derékon (övön) aluli fogás és ütközés, a holding.

A játék népszerűsége gyorsan terjedt: míg 1880-ban még csak 8 csapat vett részt a „bajnokságban”, a századfordulón már 43 főiskola vetélkedett egymással. Sokakat elriasztott viszont a sportág durvasága: csak 1905-ben több százan sérültek meg és majd két tucat játékos halt meg a pályán, főképp az akkoriban népszerű, durva tömegfigurákban (pl. flying wedge). Az elnök, Teddy Roosevelt is sajnálatát felyezte ki a tragikus események miatt, de az csak legenda, hogy ő maga személyesen beavatkozott volna az IFA munkájába, határozottan kérte viszont a sportot megalapító egyetemek (Harvard, Yale, Princeton) képviselőit, tegyenek valamit a biztonságért.

1905 decemberében több mint 60 egyetemet invitáltak meg arra a találkozóra, ahol az IAAUS (Intercollegiate Athletic Association of the United States) megalapításának tervét tárgyalták még, és melyre az elhúzódó gyűlések miatt végül 1906. március 31-én került sor. A szervezet 1910-ben vette fel az NCAA (National Collegiate Athletic Association) nevet, és ma is ezen a néven tömöríti az amerikai egyetemi sportélet számos különböző sportját. A sorozatos egyeztetések során az amerikai futballt is megreformálták. Fontos, új szabálynak bizonyult a játékidő 60 percre csökkentése, a két felálló csapat közti semleges zóna (neutral zone) bevezetése és az előre történő passz legalizálása. (Korábban a csapatok rögbihez hasonló módon futófigurákkal, vagy oldalra/hátra passzolt labdával és abból történő megindulással próbálkoztak.)

Az amerikai futball az elmúlt majd száz évben számtalan újabb reformon esett át, főképp a támadó/védő/speciális csapatok szerkezete és a különböző játékbéli figurák sokfélesége változott. A másik nagy fejlődésnek az bizonyult, hogy újabb és újabb csapatok jöttek (a keleti part után a teljes országot megfertőzte a futball-láz), egyes régiek pedig mentek (Sewanee, Centre, Chicago…), a pénzügyi különbségek keltette szakadék pedig ahhoz vezetett, hogy egy komplex bajnokságrendszert is ki kellett alakítani. A következő fejezetben ennek a részletesebb megtárgyalása következik.

A NCAA football felépítése

Az első 4 csapatos „bajnokságot” létrehozó szervezők soha sem gondolták volna, hogy mintegy másfél évszázad múlva az egyetemi csapatok vetélkedése több száz gárdát tömörít majd, jóllehet ez pont így történt: ma négy különböző osztályban több mint 500 csapat vesz részt a küzdelmekben. Ennyi egyesület számára természetesen lehetetlen egyetlen egy közös bajnokságot szervezni. A csapatok közt ráadásul hatalmas különbségek mutatkoznak, pénzügyileg és toborzólehetőségek – vagyis a középiskolai játékosok „leigazolása”, azaz a toborzás (recruiting) – terén egyaránt. Épp ezért a bő félezer csapat négy különböző osztályban, azokon belül pedig kisebb egységekben, ún konferenciákban oszlik el.

Az NCAA bajnokság négy osztálya erősségi sorrendben a következő: FBS (legerősebb), FCS, Division II és Division III (leggyengébb). Ezeket talán úgy a legegyszerűbb elképzelni, ha a magyar focibajnokság csoportbeosztásának szerkezetére asszociálunk: az NB I, NB II, NB III, Megye 1 hierarchia-szerkezete valamennyire hasonlít az NCAA futballkonferenciáihoz. Igaz, különbségek azért akadnak, mert míg itthon az alsóbb osztályokból a bajnokság győztese automatikusan feljuthat magasabb osztályokba (ha rendelkezik a pénzügyi előfeltételekkel) és van kiesés is, az egyetemi bajnokságnál a feljutás nem közvetlen módon történik. Osztályváltás csak abban az esetben lehetséges, amennyiben az adott csapat megkapja a ligától az áldást a szintlépésre. A visszautasítás szinte példa nélküli, mivel amúgy is azok a programok nyújtanak be kérvényt, melyek egy komoly tanulmány és az anyagiak előteremtése után erre felkészültek (az FBS-ben fontos feltétel a legalább 15 000 férőhelyes stadion).

Ha bármilyen egyetemi futballal kapcsolatos hírt hallunk, akkor 99%-ig biztosak lehetünk benne, hogy a hír az NCAA bajnokság legererősebb divíziójából származik. Az FBS (korábbi nevén Div. 1-A) tömöríti a legjobb csapatokat és a legjobb játékosokat, ebben a divízióban zajlanak a legnagyobb érdeklődéssel várt küzdelmek, innen draftolják a később NFL-ben játszó játékosok meddő többségét (több mint 90%-át), egyszóval a Football Bowl Subdivision a college football krémje. Hogy azonban mutassunk néhány ellenpéldát is: talán akad néhány sportrajongó, akinek mond valamit egy bizonyos Jerry Rice neve. Rice az FCS-hez (korábban Div I-AA) tartozó Mississippi Valley State egyetem csapatában játszott, és hogy ne csak WR-eket emlegessünk, Steve McNair minden idők egyik legjobb college pályafutását produkálta a szintén FCS-es Alcorn State egyetemen. Sőt bőséggel akadnak játékosok az alsóbb osztályokból is: Larry Allen, Shannon Sharpe, Rod Smith, Adam Vinatieri, Walter Payton az NCAA Div II-ben játszott NFL-pályafutása előtt. És ha valaki azt hinné, hogy ennél lejjebb már nem lehet csiszolatlan gyémántot találni, az ismét csak téved: Matt Turk vagy London Fletcher-Baker a Div. III-ból, vagyis a negyedosztályból (!) verekedte be magát az NFL legjobbjai közé.

Visszatérve az NCAA bajnokság szerkezetéhez: korábban már említettük, hogy a divíziókat kisebb egységekre, ún. konferenciákra osztják. Ezek a konferenciák általában földrajzi alapon szerveződő kisebb csoportok, melyekben leggyakrabban 8-12 csapat szerepel. A legerősebb konferenciák közé tartozik az ACC, a Big Ten, a Big XII, a Pac-12 és az SEC, ám éppúgy, ahogy az NFL-ben, az egyetemi bajnokságban sem lehet egyértelműen legerősebb divízióról vagy legjobb csapatról beszélni (az utóbbi években mondjuk az SEC hihetetlen módon dominál, a bajnoki címek és a draftolt játékosok terén egyaránt). Az erőviszonyok persze minden idényben változnak, attól függően, hogy mennyire erős az egyetemet elhagyó harmad-/negyedéves korosztály, és mennyire erős az utánpótlás. Vannak azért hagyományosan erős (Alabama, Ohio State, stb.) gárdák, illetve általában gyenge teljesítményt nyújtó csoportok (MAC, Sun Belt).

Mint az látható, a konferenciák geográfiai alapon alakultak ki és mindegyikük egymáshoz relatíve közel eső iskolákat tömörít. Például a Pac-12 a Csendes-óceán (Pacific Ocean, innen a név) térségének csapataiból áll, hasonló az elgondolás az ACC esetén, csak ott épp a keleti parti iskolákkal. Az SEC nevében benne van, hogy a délkeleti országrész csapatai alkotják, a Big 12 főleg Texas és környékét jelenti, míg a Big Ten csapatai a nagy tavak környékén székelnek. Ennek a felosztásnak egyrészt praktikus okai vannak (költségkímélő, az utazás jóval könnyebb és egyszerűbb a játékosok számára), másrészt egyes helybeli iskolák közötti rivalizálást is elősegíti (elég a két Los Angeles-i csapat csatáját, a USC-UCLA mérkőzést példaként említeni). “Néha” persze előfordul, hogy a földrajzi szempontok helyett a pénz diktál, ilyen volt a Colorado Pac12-hez, vagy a Nebraska Big Tenhez való csatlakozása.

A bajnokság szerkezete

Az FBS-ben 1997-től az ún. BCS-rendszer [Bowl Championship Series] működött, de a számtalan kritika és a tv-csatornák nyomása miatt a döntéshozók beadták a derekukat, 2014-től jött a 4 csapatos rájátszás.

Minden egyetemi csapat összesen 12 mérkőzést játszik egy évad során (a Hawaii és otthoni ellenfelei az utazási költségek enyhítéseként 13-at). Ezen felül az összes konfban még egy plusz mérkőzést, a konferenciadöntőt is megrendeznek, ahova a két részvevő a csoport-, és azon belüli divíziórekord alapján kvalifikálja magát.

Alap esetben tehát minden csapat szezonja 12 meccsből áll. Ebből nyolcat saját konferenciájukban található ellenfelek ellen vívnak (a Big XII-nél, Big Tennél és a Pac 12-nél kilencet), míg a többit szabadon választható, konferencián kívüli ellenfelek ellen. A szabadon választható kifejezés nagyjából a valóságot takarja, bár apróbb szabályozások akadnak (pl. FBS-es gárda nem választhat Div. II-es/III-as ellenfelet…), az egyetemek kezét nem sok minden köti abban, hogy eldöntsék, milyen ellenfelet akarnak találni a csapat 3-5 szabad hétvégéjére.

Rögtön adódik a kérdés: mi akadályozza akkor a jobb csapatokat abban, hogy gyengébbek ellen, úgymond alibi meccseket szervezzenek és ezzel is a rekordjukat tupírozzák? Az ilyen sajnos elő-előfordul, több program vállalja ezt be a kritikák ellenére. Ebből kifolyólag a “gyávákra” a média és a szurkolók keményen rá tudnak szállni, de szerencsére vannak pl. tradicionális riválisok, akik ugyan nem egy konferenciában vannak, de a tradíció okán mégis “illik” velük meccselni (pl. USC-Notre Dame csata ilyen tradicionális mérkőzésnek számít). A harmadik ok pedig az egyetemi bajnokság rangsor-rendszerében rejlik. Ha valaki egy gyengébb csapat ellen kap ki/játszik szorosabb meccset, az többet árt a rangsorbéli helyezésének, mintha ugyanezt egy jobb csapat ellen tenné.

Az FBS csapatai és a konferenciák beosztása

A TOP 25 rangsor (történelmi áttekintés ITT)

A 2013-ban leváltott BCS rendszer alapját egy olyan ranglista képezte, amely minden héten kiválasztotta és rangsorolta az ország legjobb 25 csapatát (csak FBS csapatokról van szó). Az nem változott, hogy a legelső ranglistát még a szezon kezdete előtt publikálják, az előszezonban nyílvánosságra hozott ún. pre-season rangsor pedig még azelőtt jelenik meg, mielőtt bármelyik csapat akár egy meccset is játszott volna. Efféle előszezonban kiadott ranglistát az Associated Press újságírói (AP Poll) és az FBS csapatainak edzői (Coaches Poll) készítenek; akik aztán a szezon kezdete után minden héten új, frissített ranglistával jelentkeznek, ahol saját belátásuknak és az adott héten történő erőviszony-változásokat újrarangsorolják a csapatokat. Másféle ranglisták is készülnek (Sagarin, Billingsley, stb.), ám a korábbiaktól eltérően ezeknek sincs már semmi beleszolása nincs az utószezonba: a college football 4 csapatos rájátszásának részvevőiről és a kiemelt bowl-párosításokról egy 13 tagú bizottság dönt (TAGOK).

Bevezetés a Bowl-tudományba (bővebben azonos című cikkünkben)

Kezdjük a legelején. Van 130 csapatunk, és egy mindössze 12 (+1) meccses alapszakasz. Ráadásul az egyetemisták december közepe táján vizsgázni kezdenek, ezért az alapszakaszt legkésőbb december elején be kell fejezni. Egy 8 vagy 16 csapatos rájátszásra nem lenne elég idő (plusz a TV-társaságok számára nem lenne szerencsés, ha az egyetemi bajnokság annyira elhúzódna, hogy átfedné egymást az NFL rájátszással), ezért nem nagyon maradt más megoldás, mint a 4 csapatos College Football Playoff. Igen ám, de 130 csapat van, és a két elődöntőben mindössze 4 csapat játszik. Mi a helyzet a maradék 126-tal

Nos, a maradék 126 gárda nagy része sem marad játék nélkül, a jobb csapatok ugyanis december közepe és január eleje közt (a Nagydöntőt és a két elődöntőt nem számítva) 38 Bowl-meccsen mérhetik össze erejüket. 2019/20-ban így 80 egyetem szurkolói számára van lehetőség, hogy csapatuknak szorítsanak az év végi kupameccsek egyikén, s egy esetleges győzelem esetén büszkén és elégedetten tekintsenek a következő szezon elébe.

A Bowlok (kupák) története 1901-ben kezdődött, amikor a kaliforniai Pasadena-ban egy Tournament of Roses nevű rendezvényen Michigan 49-0-ra verte Stanfordot. A mérkőzés nagy profitot hozott, ám az egyoldalú eredmény miatt a szervezők attól tartottak, hogy a nézőszám megcsappanhat, ezért rákövetkezendő évben nem szerveztek újabb mérkőzést, sőt, egészen 1916-ig várni kellett a következő ilyen találkozóra, igaz innentől kezdve évi rendszerességgel rendezték meg az eseményt. A Tournament of Roses aztán 1923-ban átköltözött egy nagyobb stadionba – az új helynek Rose Bowl volt neve (később innen kapta az esemény a nevét).

Az esemény sikerességén felbuzdulva, 1933-ban Miami-ban szerveztek egy futballmérkőzést, amit 1935 óta Orange Bowl-nak neveznek. Az első Sugar Bowl-ra is 1935-ben került sor (ennek a meccsnek mindig New Orleans ad otthont), míg Dallasban 1936 óta rendezik meg a Cotton Bowlt. A ’40-es, ’50-es években tucatjával születtek az év végi kupameccsek. Számos Bowl mérkőzés csak egy-két éven át került megrendezésre (néhány példa az ’50-es évekből: Cigar Bowl (Tampa), Harbor Bowl (San Diego), Oil Bowl (Houston), Raisin Bowl (Fresno), sőt akadt egy phoenixi Salad Bowl nevű rendezvény is), melyek nevüket leggyakrabban egy-egy helyi sajátosságról kapták. Meg kell még említenünk az első ízben 1971-ben megrendezett Fiesta Bowlt, amit akkor Tempe-ben, az Arizona Cardinals focistadionjában játszottak (2006-tól az új satdionban, Glendale-ben kerül sor erre a meccsre.)

Eredetileg ezeket a mérkőzéseket mindig újév napján játszották, ez a ’80-’90-es évek elején megváltozott, amikor a szponzorok és televíziós közvetítések megjelenése teljesen átformázta a kupasorozatot. A kupák nevei egyre gyakrabban a szponzor nevét is fölvették (pl. Discover Orange Bowl, Allstate Sugar Bowl), sőt előfodult, hogy maga a szponzor neve volt egyben a kupa neve is (pl. Blockbuster Bowl, Carquest Bowl, vagy talán a legidétlenebbül hangzó kupameccs, a MicronPC.com Bowl).

Minden Bowl maga dönthette el, mely csapatokat hívja meg a mérkőzésre (a Rose Bowl pl. 1946 óta szinte mindig a Pac-12 és a Big Ten konferenciák bajnokát látta vendégül). Kezdetben a meghívás nem volt kötelező jellegű, viszont erősen illendő volt elfogadni (a csapatok 99% így is tett), később azonban a meghívott csapatok előre rögzített szerződés (amint látni fogjuk, ez a ’90-es évek közepén nem egyszer okozott problémákat). Egy-egy kupameccs szervezőinek viszont nem volt kötelező egy előre rögzített csapatot meghívniuk, sőt! Sok Bowl-mérkőzés csak az egyik pozíciót (ezt általában egy közeli, helybéli csapat volt) írta elő, a másik opcionális.

Fontos kiemelni, hogy bár a Bowlok száma jelentősen megnőtt, jelenleg sem játszik mind a 130 csapat kupameccset. Akik gyengébb végeredménnyel fejezik be a szezont (negatív mérleggel nem lehet sehova kvalifikálódni – kivéve ha az adott csapat konfdöntőn játszott), azok december végén is csak tévéről nézhetik a Bowlokat, ám a nagynevű ligák (Big Ten, Big XII, SEC, stb.) akár 7, 8 vagy 9 csapatot is delegálhatnak különböző rangos vagy kevésbé rangos kupameccsekre. Értelemszerűen egy erősebb konferencia 4. vagy 5. helyezettje egy kisebb pénzdíjazású, kevésbé rangos Bowlra kap meghívót, mint a konferencia győztese.

Az év végi kupameccsek sorozata ekképpen zajlott, egészen a ’90-es évek elejéig. A csapatok részt vettek a jól fizető Bowl meccsek valamelyikén, ám a bajnokcsapat kiválasztását mindig az AP Poll és a Coaches Poll döntötte el. Amennyiben a két rangsor két különböző csapatot választott, megosztott bajnoki címet hirdettek ki.

Épp ez a megosztottság és kettősség vezetett ahhoz az elképzeléshez az 1990-es évek elején, hogy megreformálják a kupameccsek rendszerét és bevezessenek egy esetleges playoff-rendszert. Ez a bowl-szervezők számára katasztrofális hírnek bizonyult, ugyanis a bevételektől való teljes elesést jelentette volna. Ezért négy nagy bowl szervezői összefogtak (Cotton, Fiesta, Orange, Sugar) és vállalták, hogy az alapszakasz végen az elsőnek és másodiknak rangsorolt csapatok párviadalát a négy kupa valamelyik meccse rendezze és döntse el. Ez az ún. Bowl Coalition nevű szerveződés 1992-1995 között létezett, majd egy Bowl Alliance nevű szerveződés próbálta ugyanezt megtenni.

Mindkét esetben ugyanaz volt a probléma. Bár előfordult, hogy a két legjobb csapat párharca létrejött, ez nem történt meg minden évben. Ennek oka az volt, hogy az elsőnek és másodiknak rangsorolt csapat gyakran két külön kupameccsre volt hivatalos, a nagy kupameccsek közül egyedüliként a Rose Bowl szabta meg előre mindkét részvevőjének személyét (Big Ten és Pac-12 bajnokok), így ha valamelyik csapat ezek közül az első kettőben végzett, akkor nem mehetett másik kupameccsre, még akkor sem, ha esetleg az a mérkőzés lett volna a bajnoki döntő.

Aztán erre a problémára is megszületett a megoldás: 1998-ban megalakult az ún. Bowl Championship Series (BCS), amely előírta, hogy a Rose Bowl köteles megengedni a Pac-12 (akkor még Pac-10) vagy Big Ten bajnokának, hogy más Bowlon játsszon, amennyiben valamelyik csapat #1 vagy #2 helyre van rangsorolva. A BCS rendszer 4 fő kupameccset emel ki a többi közül, ezek a Rose, Sugar, Orange és Fiesta Bowl. Minden évben a négy kupameccs közül az egyik rendezhette meg a bajnoki döntőt, ahol az ország két legjobb csapata játszhatott; azt pedig, hogy melyik évben melyik kupameccs a bajnoki döntő, egy 4 éves rotációs ciklussal döntötték el.

2007-től némileg megváltozott a BCS Championship Series. A négy klasszikus Bowl mellett létrehoztak egy új, ötödik kupameccset – a sokat sejtető nevű BCS National Championship Game-t. Ezen a mérkőzésen csapott össze a végső BCS rangsor első és második helyezettje, míg a négy klasszikus Bowl-meccs ezután választhatott meghívásos alapon (mikor az Ohio State már biztos résztvevője volt a 2006/2007-es bajnoki döntőnek, a Rose Bowl a Big Tent csoportot nyerő Buckeyes helyett kénytelen volt a konferencia 2. helyezettjét, a Michigant meghívni. 2014-től aztán a bevezetésre kerülő College Football Playoff ezen is változtatott.

Ejtsünk szót az NFL és az NCAA szabályok közötti különbségekről is. Bár a lényeg mindkét szervezetnél ugyanaz, és a labda is tojás alakú, vannak alapvető és igen fontos eltérések:

• NCAA: a passz sikeres, ha az elkapó egyik lába leér az elkapásnál. NFL: mindkét lábnak le kell érnie
• NCAA: a játék véget ér, ha a játékos kezén vagy talpán kívül bármelyik más testrésze földet ér. NFL: csak akkor „halott” a labda, ha a játékos akarata ellenére került a földre
• NCAA: mikor a bíró a labdát a snap helyére tette, 25 másodperc áll rendelkezésre. NFL: 40 másodperc a támadóidő, és az óra az előző play után egyből indul
• Az NCAA-ben időmérő óra áll az előző próbálkozás vége és a bírói jelzés között
• NCAA: a hosszabbítás 1996 óta létezik, előtte minden esetben döntetlennel zárult a találkozó. Mikor a rendes játékidő véget ér, mindkét csapatnak megvan a lehetősége, hogy az ellenfél 25-yardosától indulva pontot szerezzen. Aki ezután több ponttal áll, nyer. Ha ez nem dönt, újabb ráadás jön, maximum három. Ezután két-pontos kísérletek következnek, felváltva. NFL: itt az 1974-es szezontól a hirtelen halál szabálya él
• NCAA: a kétpontos kísérletet a 3 yardos vonaltól kell megpróbálni. NFL: a 2 yardostól
• NCAA: az egypontos XP-nél a 3 yardos vonalról megy hátra a snap. NFL: a 15 yardosról
• Two-minute warning (két perccel a negyed vége előtti szünet) nincs az egyetemi fociban, csak ritka esetekben, mikor az időt jelző óra meghibásodik.
• Az NCAA a kickoffot a 35 yardos vonalról, az NFL-ben a 30 yardosról végzik el
• Továbbá az NCAA szabályok szerint a jogosult elkapó mindaddig szabályosan blokkolható, amig a szabályos előre passz el nem indult

Amint az látható, a College football nagyon üzletté vált mára, szinte minden bowl-meccs előtt ott található a szponzor neve. Sokak szerint éppen a nagy pénzek miatt nem volt várható, hogy a közeljövőben a több mint 50 csapatot megmozgató BCS-sorozatból egy rájátszásos rendszerre állna át az egyetemi bajnokság. Ez mégis megtörtént, épp a nagy pénzek miatt, de biztosak lehetünk benne, hogy a következő nagy vita arról szól majd, elég-e 4 csapat a playoffban. Az természetesen egyértelmű, hogy az egyetemi futball világát is áthatja az üzlet. Bár évtizedekkel ezelőtt sem feltétlen a győzelem volt a legfőbb cél és a végső jutalom, ma már nem kérdés, hogy a diadalittas öröm mellett más, egyéb „aprócska” díjak is várnak a legjobbakra. A legmagasabb pozíciókban draftolt játékosok vaskos, több évre szóló tízmilliós NFL-szerződéseket köthetnek, mielőtt akár egyetlen meccset is játszanának a profiligában. Hogy az elanyagiasodás pozitív vagy negatív tendencia, azt mindenki szubjektívan döntse el maga. Az azonban mindenképp örömteli dolog, hogy a futballszerető közönség számára, akinek nem elég az öt hónapig tartó vasárnaponkénti NFL-szezon, más forrás is található. A találkozókat általában a legnagyobb amerikai adók (ESPN, FOX, CBS, abc, NBC) közvetítik, és a legtöbb, legjobb információt az NCAA futballal kapcsolatban szintén ezen csatornák weboldalain találhatják meg az angolul értő rajongók. 2019-től pedig újra magyar képernyőkön is követhető a liga, a Galaxy4-nek hála.

Épp úgy, mint az NFL-ben, az NCAA bajnokságban is az ősz jelenti a kezdetet. Minden szeptemberben 130 élvonalbeli és 500+ egyetemi csapat nemes versengése kezdődik meg újra meg újra. Decemberben és januárban aztán megkoronázzák a szezon legjobb csapatait, és az idény betetőzése kétségkívül az áprilisi NFL játékosbörze. Ez a körforgás pedig évről-évre újrakezdődik. Minden évben újabb remek játékosok százait, ezreit ismerhetjük meg az egyetemi bajnokságban, és ha legtöbbjüket nem is látjuk viszont az NFL-ben, akkor is számtalan alkalommal gyönyörködhetünk remek passzaikban, futásaikban, elkapásaikban. Ha az NFL-ben egy csodaszép akciót láthatunk az egyik héten, szinte biztos, hogy az NCAA-ben legalább fél tucat legalább olyan szép vagy még káprázatosabb megmozdulás történt.

A cikk eredetileg a bowl.hu-n jelent meg.