A Giants-Buccaneers találkozó őrült végjátékot hozott, aminek része volt, hogy a Bucs 1 pont hátrányban az ellenfél 9 yardos vonalán 10 másodperrcel a vége előtt, egy időkéréssel a tarsolyában földhöz vágta a labdát, majd lefuttatta a támadóórát, kapott egy delay of game büntetést, majd szándékosan még két yarddal hátrébb mozgott, hogy középre igazítsa a labdát. Elképesztően nagy hülyeségnek tűnt, és mint utólag kiderült, az is volt, ugyanis az újonc Matt Gay kihagyta az összesen hét yarddal hosszabb mezőnygólt.
Persze sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha 7 yarddal közelebbről rúghat Gay, neadjisten még egy játékot megpróbál a Buccaneers előrehaladni, de ez a döntéssorozat óriási hülyeség volt Bruce Arianstól. Aki ráadásul nem is “véletlenül” döntött így, vagy hibázott a mérkőzés hevében, hanem elmondása szerint direkt csinálta.
Direkt volt. Jobban rúg messzebbről, könnyebb neki öt yardról hátrébb berúgnia a mezőnygólt.
– mondta Arians a meccset követően, írja a PFT.
Gay a meccsen kihagyott már két extrapontot, nem tűnik a legbiztosabb lábú rúgónak, és semmi nem támasztja alá, hogy messzebbről könnyebb rúgnia – akár neki, akár bárkinek. Ez teljesen nonszensz.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Hagyjuk az okokat, jó volt ez így! :)
Mondjuk Barkley sérülése nagyon nem hiányzott, Jones viszont egészen jól mozgott, igaz, az egész meccset nem láttam, csak összefoglalót…
Legközelebb liveball.tv-n tudod nezni a meccset! ;)
Amugy jol jatszott Jones, a ket fumble ellenere. Azokat pedig azert nyelte be, mert abszolult nem torodott az erkezo nyomassal. A FOX kommentatorai elmondtak, hogy a tapsztalat hianya miatt szopja be meg ezeket. Amugy jol hosszabitotta meg a jatekokat, a masodik futott TDje pedig kulon szep volt. Ettol fuggetlenul a vedelem pocsek. Hiaba sackeltek tobbszor Winstont, Jenkins mellett azt csinaltak amit akartak, mind Evans (3TD) mind a tight endek. Ha a drafton erositik a D-t, jovore egesz jo evunk lehet. :)
Szerintem nem volt hülyeség,az első félidőben 52 yardròl berúgta.Ez egy könnyű mezőnygól volt.Például én ki is kapcsoltam a gépet,csak reggel tudtam meg,hogy nyert a Giants.Nem akartam hinni a szememnek. :))
Ertem, hogy a cikknek nem ez a konkluzioja, de egy nfl rugonak kb mindegynek kellene lennie, hogy a 9 vagy a 16 yardos vonalrol indul a jatek.
Láttuk a végeredményt! :) Ezek szerint mégsem mindegy. :D
Mi, akiknek a többsége azért a magyar gurulóson nőtt fel, lehetnék megértőbbek…
Te csak ne emlegesd a gurulóson felnövést! Mracskó stadionból (jó a Kórház utcában ezt nem volt nehéz kivitelezni) a mai napig rémálmaim vannak. Meg jó lövés bedobás megoldásiból.
Ez a táv kb. olyannak számít az NFL-ben, mintha gurulósban valaki szabadot rúghatna a 16-oson kívülről, csak kapus nélkül. Az ilyet illik beverni, mert lényegében csak az üres kaput kell eltalálni, sorfal és blokkok mellett/fölött.
Azt nem tudom, hogy az a 9 yard valóban számított-e – ilyen távolságoknál papíron tényleg nem szabadna számítania -, de annak abszolút volt értelme, hogy oda pozícionálják a rúgást, ahová a kicker kérte. Én sem érzem ezt ordas hibának.
Jó de ha bejött volna akkor ő a nagy stratéga.
Megérdemelte ezt a Giants méghozza baromira!!! Meg sem tudom számolni az elmúlt években hányszor nyertek ellenünk utolsó másodperces FG-al az ellenfelek, sokszor lehetetlen távolságokból (kapásból 2 is ott van a leghosszabbak között: https://en.wikipedia.org/wiki/Field_goal ).
Szóval ez már nagyon kijárt, bár nem nagyon értem miért kell külön cikkben elemzni, hogy mennyire elbénázta a Tampa. Azért ilyesmi elég gyakran előfordul, – már mint a kihagyott FG – ebből a távolságból is, és az a 9 yard kizárt hogy ennyit számítson, pláne hogy elismerten tudatosan csinálták. Ha belövi, ők lennének a királyok, hogy 1 perc alatt végigmentek, az órára is figyeltek, és még be is állították a lasztit a rúgónak középre. Így elbénázták, de nem ezen múlt, hanem a 2. félidei teljesítményükön egy olyan sec ellen, ahol a legjobb játékost izzé – porrá égette Evans 2 negyed alatt.