A Texans és egész pontosan Bill O’Brien ismét bizonyítja, hogy nagy szükség van egy general managerre. Már maga a trade is bizonyítja ezt, ahol két első- és egy második körös picket adott a Dolphinsnak Laremy Tunsilért és Kenny Stillsért cserébe (plusz mindkét oldalon egy kis apró), de az még kristályosabban mutatja a GM hiányának problémáját, hogy úgy hajtotta végre ezt a cserét, hogy előtte nem egyezett meg Tunsillal a szerződéshosszabbításról.
Minden valamire való GM csak és kizárólag akkor cserélt volna a Dolphinsszal, ha előtte meg tud állapodni Tunsillal. Bill O’Briennek erre azonban nem volt szüksége, majd megoldja később – állítólag folynak már a tárgyalások. Egy ilyen trade után azonban mekkora alkupozíciója van a csapatnak? Nulla. Minden kártya Tunsil kezében, és ha az ügynöke nem hülye, akkor simán a legjobban fizetett tackle lesz, ráadásul arra is megvan az alkupozíciója, hogy magasan az legyen.
Ha akarnák, QB-pénzt is kérhetnének a szolgálatukért, hiszen nincs az az isten, hogy a Texans két első- és egy második körös picket adjon csak azért, hogy 2 (franchise taggel három) év után elengedje a tackle-t. Simán meglehet a történelem első évi $20 millió dolláros támadófalembere.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Jézusom, ne már…
Remélem rendesen lehúzza őket, idióták. Ebből mindenkinek tanulnia kell, főleg BoB-nak.
Meanwhile in Foxborough :)
//uploads.disquscdn.com/images/a830555b0db5326e647bba8bda3ad06b05b507dd5bcbd3a99eb82f4e07ef4e50.jpg
Van 2-3 év a jelenlegi szerződésből… Ilyen korán nem szokás új szerződést adni. Anno 13-ként úgy vitte ki a Dolphins, hogy top3-asként tartották számon. S
Ha azzzal számolunk, hogy statisztikailag a 15-dik választás felett az első körösök fele, a második körös választások 2/3-da jó esetben is csak átlagos játékos lesz… valójában alig adtak érték felett Tunsilért. Ráadásul nagyon kellett, hiszen Lick visszavonulásával potenciális rájátszásesélyesek lettek. Ezzel együtt az adott pickkek érteké is csekélyebb. Jó irány lehet, hogy nem hagyják összetörni az ígéretes irányítónukat.
2 év van a jelenlegi szerződéséből, jövőre pedig jó eséllyel holdoutolni fog egy újért, ahogy szinte az összes 5. éves játékos. Az irány jó, csak rosszul csinálták, Tunsil pedig hiába volt top 3-as tehetség, kb a legrosszabb első körös tackle volt 2013-ban – az átlagos szintet éppenhogy megüti.
Speciel a Texans ennél kevesebbet adott (két első kör) a saját franchise irányítójátért, de még Mahomes is olcsóbb volt a Chiefsnek. Ráadásul benyelték Stills 8 millás fizuját is, ami szintén érthetetlen. Ennél jobban járnak, ha Trent Williamst vagy Jason Peterst próbálják meg elhozni fele ennyiért.
Tudom most a Texans a hülye ebben az esetben, de a Dolphins mégis mi a bánatért tradelt Rosenért még tavasszal? Nyilvánvaló, hogy nem akarnak rá építeni, sőt még ki is húzzák a lába alól a talajt, hogy a kevés normális játékost is elcserélik. Most már kezdem azt hinni, hogy valami olyasmi tervük volt, hogy inkább legyen nálunk, mert a Pats lehet képes lenne belőle TB utódot képezni.
Már vártam, hogy egy texans/dolphins cikknél mikor jelenik megy a pats sz*pó komment 😂😂
nem is baj, nekik kivételesen bele is fér, vagy mi.
Könyörgöm, valaki segítsen, hol is tanulta az alapokat Bill? Tán csak nem a névrokonától leste el, hogy kell ezt csinálni? Nem tűnik úgy, hogy rendesen figyelt…
Ennyire kellett a bongmaszk receptje?