Kaliforniában elfogadták azt a törvényt, miszerint az egyetemista sportolók 2023-tól pénzt kereshetnek a nevükből, arcukból, stb., Természetesen Nemzeti Egyetemi Sportolói Szövetség a törvény elfogadása ellen lobbizott – az NCAA-ben a játékosok semmilyen módon nem profitálhatnak a sportból -, de nem sikerült meggátolniuk a dolgot. A kaliforniai kormányzó reméli, hogy több másik állam is követi a példáját, ami egyébként történelmi jelentőségű.
Az iskolák továbbra sem fizethetik a játékosokat, azonban a fiatalok aláírhatnak szponzori megállapodásokat különböző cégekkel. Rendkívül sokan támogatják ezt a dolgot, hiszen a sportolók rengeteg bevételt termelnek az iskolájuknak, emellett kidolgozzák a belüket is az edzéseken, eddig azonban semmilyen módon nem profitálhattak a munkájukból – egyedül ösztöndíjat kaptak, ami persze sokaknak óriási segítség az amerikai tandíjak fényében, viszont sokan közel sem kapnak akkora kompenzációt, mint amennyit érnek.
Felvet persze érdekes problémákat is ez a törvény. Vajon emiatt többen választják majd a kaliforniai egyetemeket (pl. USC)? A kaliforniai egyetemek így majd szponzori szerződésígéretekkel csábítják magukhoz a fiatalokat? Felboríthatja ez az erőviszonyokat az egyetemi fociban? Vajon így kevesebb underclassman jelentkezik majd a draftra?
Persze a legnagyobb kérdés, hogy követi-e Kalifornia példáját több állam is.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Még mielött valaki kérdezné:underclassman=a 4. egyetemi éve elött draftra jelentkező játékos.
Kritérium hogy 3 év elteljen miután végzett a középiskolában.
Pl idén:Nick Bosa,Dwayne Haskins,N’Keal Harry,T.J. Hockenson
Egyébként szerintem a sérülékenyebb posztokon nem hoz semmi változást a draft tekintetében,viszont simán kitolhatja egyes játékosok college karrierjét ha legálisan tudnak neki plusz évet finanszírozni
Értem ez alatt hogy kedvezőbb draftclassba is kerülhet ez által pl egy QB.
Egyébként hány szezont játszhat egyetemen egy játékos?
Van megkötés?
Hurrrááááá, nem hiába lobbiztam az ügyben! :D Az egész annyira természetes következménye a trendeknek, hogy nem is értem, miért kellett ennyit várni rá.
Amúgy ez a sztori kezdete, lesz még ebben nem kevés változat és a vége az lesz, hogy az egyetemek fizetni fognak a legjobbjaiknak.
azért nem csak a usc, hanem a stanford, a ucla, és a cal is kaliforniai, van ott erő. de változás csak akkor lesz az egész országban, ha ezek a csapatok a recruit során tényleg profitálni fognak ebből a törvényből. csak ebben az esetben lesz rákényszerítve legelőször a pac-12, majd főként a sec és a big10, végül rajtuk keresztül az egész ncaa, hogy változtasson
Uuuh, ez nagyon komoly történés, nagyon kiváncsi vagyok mi lesz ennek a hozománya!
Ez igencsak fel fogja borítani az erőviszonyokat, egészen biztos vagyok benne, hogy a többi nagy egyetem részéről is megkezdődött már a lobbi az államaik felé. Gondoljunk csak bele, hogy ezen játékososk jelentős része milyen körülményekből érkezik az egyetemre és, hogy a legtöbbnek emelett milyen erős kötődése van a családjához. Egészen biztosan azt a helyet fogják választani ahol legálisan pénzt rakhatnak a zsebükbe a jövőjük kockáztatása nélkül. Arról nem is beszélve, hogy bármilyen jók is az egyetemen ettől még a profik között a túlnyomó többség besül és üres zsebbel távozik a sportból.
Nem siették el. Pár évtizedik elnyammogtak rajta. Kicsit csodálkozom, hogy pár széllipsi jogvédő nem ugrott rá a dologra, hogy fekete srácokat ingyen egy cirkuszban fizető nézők előtt mutogatnak. Nálam ez minimum rabszolgaság.
A politikai aktivizmus félretéve tényleg nem tudom mi tartott ennyi ideig. Főleg, hogy a rendszer kijátszásában kb a NCAA vezetőin kívül mindenki érdekelt volt. A szabály meg annyira rigrózus volt, hogy kb otthonról sem kaphatott zsebpénzt senki.
Amúgy nem gondolnám, hogy ha fizetést kapnának, az súlyos dollár-milliókat jelentene, pár 10k a legjobbaknak, a többiek meg kapnak majd használt autót meg benzinpénzt.
Az NFL továbbra is népszerűbb marad, mivel az igazán nagy pénz továbbra is ott lenne elérhető, másrészt a max 4év a NCAA kötelékben továbbra sem változna.