Connect with us

Hír

Flowers: Nem tudtam, hogy a “hands to the chest” is büntetés

Trey Flowerst még életében sosem büntették meg “illegal use of hands – hands to the face” eset miatt, tehát amikor az ellenfél arcába nyomta a kezét, erre most a Packers ellen kétszer is dobtak rá sárgát emiatt, ráadásul egyik sem tűnt jogosnak a visszajátszások alapján. A két eset egyébként sorsdöntő volt, mindkettő a negyedik negyedben született, a Packers tovább haladhatott mindkét alkalommal, majd végül megnyerte a meccset 23-22 arányban.

Nem tudtam, hogy a “hands to the chest” is büntetés. Ez egy része a mozdulatsoromnak, amit csinálni szoktam. Nem hiszem, hogy szabálytalan volt, de a bírók így látták

– mondta Flowers a meccs után a riportereknek, miközben elmutogatta az említett esetet.

A szabály egyébként arról szól, hogy a fej- és nyakrésszel nem lehet erőteljes kapcsolatot létesíteni. Bakhtiari hátrahajtott fejéből valószínűleg úgy ítélték meg a bírók – pontosabban konkrétan az umpire -, hogy felnyomta Flowers a kezét a nyak/áll részhez, ami szabálytalan lenne, ezért repülhetett a zászló. A visszajátszásokból és lassításokból persze a képernyő előtt könnyebb dolgunk van ezt megítélni.

25 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
25 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
csak ezt ne
csak ezt ne
2019-10-15 10:09

Ezzel a két rossz ítélettel konkrétan elcsalták ezt a meccset. Nem tudom elhinni, különösen a 2. esetben, hogy nem szándékosan történt, elég felháborító. Egy élvezetes, jó meccs nagyon méltatlan lezárása volt ez.

fullánk
fullánk
Reply to  csak ezt ne
2019-10-15 10:26

És ez már nem az első …
A Lions kontra bírók meccs idén már 0-2 -vel áll.
És az elmúlt éveket tekintve is van évente 2-3 ilyen…
Morálisan és mentálisan baromira frusztráló.

acsdav2
acsdav2
Reply to  fullánk
2019-10-15 13:32

1.A Chiefs ellen a bírók mégis mit rontottak el?
2. Amúgy a Lions valami borzasztóan szerencsétlen ilyen téren. Emlékszem, hogy amikor 16-ban a PO-ba jutottak, akkor még az alapszakaszban Dallasban Dez Bryant úgy kapott el TD-t, hogy facemasket csinált a Lions CB-jén. Majd a PO-ban a Hawks elkapója ugyanúgy csinált egy ilyen elkapást. A poén az egészben az, hogy annak ellenére, hogy mindkét esetben a támadó csinált facemasket a bírók még a védőre dobták a sárgát…..

a
a
Reply to  acsdav2
2019-10-15 15:32

“A Chiefs ellen a bírók mégis mit rontottak el?”

Láttad a meccset?

Kb ugyanazt mint itt. Dobtak egy sárgát Roughing the passer, ami kb vicc kategória volt. Amúgy meg adtak egy nagyon-nagyon kérdéses 100 yardos TD-t a KC-nek. Meg volt még egy-két homály sárgájuk. Kb ennyi. Ja és én semleges néző voltam.

Fetyke
Fetyke
Reply to  a
2019-10-15 16:45

A 100 yardos TD-én mi volt a kérdés? Egyértelműen még a gólvonal síkja előtt mozdult ki a futó kezéből a labda, ami fumble, amit egy KC játékos összeszedett és visszahordott TD-re, miközben mindenki más megállt a pályán. Egyértelműen jó ítélet volt (vissza is nézték egyébként), tiszta helyzet, jó döntés született!

ahanem
ahanem
Reply to  Fetyke
2019-10-15 17:37

Ez így van, az ott egy szabályos fumble volt, de a Cards meccsen is volt most egy ilyen, amit meg lefújtak idő előtt. A gond azzal van, hogy a bírók nincsenek tisztában a szabályokkal, legalábbis nem az összessel.

acsdav2
acsdav2
Reply to  a
2019-10-15 21:40

Mi volt kérdéses a TD-n? Tán nem volt fumble?

acsdav2
acsdav2
Reply to  fullánk
2019-10-15 13:32

comment image

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
2019-10-15 11:03

“Trey Flowerst MÉG életében sosem büntették meg “illegal use of hands – hands to the face” eset miatt”
comment image

demonsss
demonsss
2019-10-15 12:43

A problèma az , h a Lions simán mehetett volna a csoport elsősègèrt így már nem realitás a bíróknak köszönhetően.
Egyèbkènt èn is látok rációt benne h inkább a GB t akarja az NFL biztosan bejutatni a Play offba , ráadás kèppen vèletlenül se akarják őket wild card helyre dobni

Fetyke
Fetyke
Reply to  demonsss
2019-10-15 16:45

Azért ki ne találjuk már, hogy máris lefutott lenne ez a csoport! A Lions is fogadja még hazain a Packerst, ahol visszavághat és akár még meg is előzheti a sajtfejűeket.
Jelen helyzetben abban a csoportban még a PO sem biztos egyáltalán a Packers számára (és senki más számára sem). Egy-két váratlan vereség, és már vége is a szezonnak.

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2019-10-15 21:20

Ebben a csoportban egyetlen dolog biztos, hogy mivel bűnszarok vagyunk, tehát megnyerjük a csoportot. A többi már valóban bizonytalan, mint a kutya vacsorája. ;)

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
2019-10-15 13:54

A bírók ezt nyilatkozták az esettel kapcsolatosan (aki jobban tud angolul, mint én, értelmezhető)
Basically, it’s for illegal use of the hands, hands-to-the-face foul,” Blakeman told a pool reporter. “To be a foul, we basically need some forceful contact that’s prolonged to the head and neck area of the defender.

“So, in his mind he had pinned him back, it was prolonged, and that’s what created the foul.”

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  Gáspár Bollók
2019-10-15 13:54

Ha jól értelmezem, hiába a vállvédőt fogta, ha a nyak vagy fej irányában ment a nyomás, akkor a nyaki területet erő behatásnak ítélik meg. Akkor ítélték volna szabályosnak, ha az erohatas nem nyak és fej irányú, tehát a védtelen nyaki zónát elkerüli.

Wide open
Wide open
Reply to  Gáspár Bollók
2019-10-15 16:22

Még szerencse hogy a bűntetés neve “hands to the face” és nem “hands to the upper torso, neck and face area”, bár lassan már nem tudnám megmondani mi lenne a különbség. :D
Lehet itt magyarázni a bizonyítványt, de továbbra is azt gondolom, hogy röhejes ítéletek voltak.

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  Wide open
2019-10-15 17:01

A büntetés neve:
“ARTICLE 7. ILLEGAL USE OF HANDS BY DEFENSE
It is a foul if a defensive player thrusts his hands or arms forward above the frame of an opponent to forcibly contact him on the neck, face, or head.

Note: Contact in close-line play is not a foul, unless it is direct and forcible, or prolonged.

Penalty: For Illegal Use of Hands by the Defense: Loss of five yards and an automatic first down.”

Az első eset egyértelműen kimerítette ezt a szabályt, a másodiknál két mozdulat volt védekezés közben (az első jobb kézzel, a második ballal), amelyikből a másodikat lassították, és az nem tűnt szabálytalannak.

Wide open
Wide open
Reply to  Gáspár Bollók
2019-10-15 17:48

Ezzel azért nem tudok egyetérteni, mert a “frame” ebben az esetben szerintem a védőöltözet/mez vonalát takarhatja (legalábbis ha gyakorlati szempontból közelítem meg a kérdést) és mivel Flowers azt ragadja meg és a keze látszólag a kontakt végéig ott is marad, így szó sincs ennek a határnak az átlépéséről + én a felvételek alapján nem látom hogy különösebben rá is csúszna a keze a fejére/nyakára.
De ha már itt tartunk, Bakhtiari kezét ha nézzük (főleg a második esetben) az sem tűnik túl szabályosnak. Nyilván ha minden ilyen kontaktra repülne a zászló akkor valszeg még most is tartana az esti meccs…

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  Wide open
2019-10-15 18:00

comment image

25
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x