A Bucs 3-6-os mérleggel rendelkezik kilenc hét után, tehát nem mondhatjuk, hogy jó éve van a csapatnak. Ez ugyanakkor nem elsősorban a 4. legtöbb pontot szerző offense, hanem a liga legtöbb pontját benyelő védelem sara (még ha a sok eladott labda miatt a védelemnek sincs mindig könnyű dolga). A támadósor teljesítményéből Jameis Winston is kivette a részét, a főedző Bruce Arians szerint pedig jó esélye lehet egy új szerződésre a szezon után, már amennyiben kitart a formája.
Az elmúlt két héten meccsben tartott minket, remekül játszott az utolsó két percben. Valami ilyesmit akarsz látni egy fiatal irányítótól. Ha a szezon hátralévő részén is úgy játszik, ahogy az utóbbi hetekben, akkor jó esélye van egy új szerződésre
– nyilatkozta Arians az NBC-nek.
Winston a Seahawks ellen egy egyenlítő TD-drive-ot vezetett a meccs végén, de a hosszabbításban végül a Seahawks azonnal mattot adott, míg a Cardinals ellen egy kvázi game winning drive-ot vezetett az utolsó két percben. Tényleg jobban játszik most, mint előtte bármikor, de azért így is összehozott három turnovert, illetve a szezonban kilenc mérkőzés után már 18-nál jár. Jó eséllyel nem ő lesz a következő 30+ milliós irányító, de a bustságtól talán megmenekülhet Arians kezei alatt.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
93 turnovers and counting…
érdekes hogy a hardcore tampa fanok Brett Favrehez hasonlítják Winstont :D Ami szertintem egy kicsit azért erős, winston eddig pont hogy a clutch playeknél volt kifejezetten gyenge. De szerintem is egyre jobban játszik 1-2 éves szerződést simán megérdemel amíg kinevelik a kövi franchise QBt
akkor ezek szerint én nem vagyok hardcore fan…. de én legfőbbképpen a vezetésben, tulajdonostól szinttől kezdve az edzőkig látom a hibát…. vagy el vannak átkozva.
Arianssal és az edzői stábbal sztem nincs nagy gond, az eddigi évekhez képest egész jó a csapat. GM tulajdonosnál ezt viszont már sajnos nem lehet elmondani. A draftolás nem az erősségünk. Winstonnal és az offenssel tényleg nincs nagy baj,egyik legjobban teljesítő offense vagyunk csak baromi szerencsétlenek. na a secondary az ami borzasztó egy középiskolás lacrosse csapat megveri a fiukat…
Arians eddig mindenhol hozta, amit tud: potenciálisan jó QB-ból kihozta a benne rejlő tudást és egy komoly támadójátékot tett a pályára. Akkor lesz kihívó a csapat, ha a védelmet is megtolják pár komoly tehetséggel. Ehhez persze jól kell draftolni. Az meg ugye nem megy annyira…