Connect with us

Érdekességek

David Johnson állása biztonságban van

David Johnson a liga egyik legtehetségesebb futója, legjobb évében –, ha nem számítana a csapata mérlege –, ő lett volna az MVP. Ez azonban 2016-ban volt, azóta meg sem tudta közelíteni a korábbi formáját, miközben 13 millió dolláros fizetése van. Egyelőre viszont biztonságban érezheti magát, kivágni ugyanis csak a 2020-as szezon után lehet.

 

 

A Cardinals elég jól áll futókból. Chase Edmonds és a friss szerzemény Kenyan Drake is nagyon jól szállt be DJ sérülése után, ráadásul Edmonds a következő két évben 1,5 milliót fog keresni összesen, Drake pedig egy új szerződéssel sem fog többet kapni évi 5-6 millió dollárnál. Anyagilag mindenképp jobb lenne rájuk építeni, vagy csak simán Edmondsra, míg a DJ-re szánt milliókat sokkal jobban is el lehetne költeni. Csakhogy Johnson helye betonbiztos.

 

DJ 2016-ban (másodévesként) 1239 yardot futott futott és 879 yardot kapott el összesen 20 TD kíséretében, mindezt úgy, hogy az utolsó fordulóban kvázi nem játszott sérülés miatt. A következő éven ismét megsérült, csak egy meccsen játszott, de 2018-ban így is kapott egy 3 éves, 39 millió dolláros szerződést. Az 1/1-es Cardinalsban azonban ő is gyenge volt, a teljesítménye pedig idén sem sokat javult, ráadásul sérülés miatt megint meccseket kénytelen kihagyni.

 

Kivágni mégsem lehet: a jövő évi, 10,2 milliós alapfizetése garantált, többe kerülne a csapatnak, ha nem lenne a rosteren, mintha játszana. Persze elcserélni el lehetne, de pont a magas fizetése és a posztja miatt aligha találna partnert a Cardinals. Így pedig nem marad más (ahogy a Jets és a Rams esetében is), mint reménykedni, hogy a sztárfutó majd visszahozza valahogyan az árát.

 

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Szilárd Süveges
Szilárd Süveges
2019-11-04 18:15

Újabb példa hogy költsön más az extra futokra.
Persze olyan könnyű hinni benne hogy van évekig egy elit playmakered.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x