DK Metcalf az egyik legmegosztóbb, és legtöbb kritkát kapó prospect volt az idei drafton. Felépítése mint egy görög istené, sebessége és súlypontemelkedése nem evilági (4.3-as 40 yard), a munkamorálja is kiemelkedő, ezek alapján igazi domináns első számú elkapónak gondolhatnánk. Kritikusai azonban elszörnyülködtek pocsék agilitásán és úgy gondolták, csak egyenes vonalon tud mozogni, így egy egyszerű mélységi célpont lehet legfeljebb, ha egyáltalán.
A Seahawks végül a második kör utolsó pickjével választotta ki, de jelenleg Metcalf és a csapat nevethet mindenkin. DK ugyanis 9 fordulót követően 525 elkapott yardnál jár, ami a legtöbb az újoncok közt, emellé pedig felpakolt 5 TD-t is, amivel holtversenyben szintén az első helyen áll. Egyébként 29 elkapása a harmadik legtöbb az elsőévesek közt.
Ráadásul Metcalf nem csak és kizárólag go útvonalakon kap el labdákat – habár továbbra is ez a legerősebb fegyvere, itt szinte megállíthatatlan -, folyamatosan fejlődik az útvonalfutása, ez látszódott többek közt a Buccaneers ellen akár az 53 yardos TD-jénél, akár a backshoulder elkapásnál. Nyilván utólag könnyű okosnak lenni, de Metcalfnek nem szabadott volna a második kör végéig csúsznia, és így jelen állás szerint azoknak lehet igazuk, akik nagyon magasra tartották őt, akár a top10 legjobb prospect környékén.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A görög istenes részt mások mondják vagy szerinted van így Dani? :D
“A görög istenes részt mások mondják vagy szerinted van így Dani?”-Katonáné
ki szerint nincs így?
DJ Metcalf > Julio
Valami amatőr, Jerry Rice, nem ért veled egyet.
Persze ez csak akkor, ha DK-re gondoltál, nem valami lemezlovasra.
DJ Metcalf > Jerry Rice
0:54
https://www.youtube.com/watch?v=vsBwPIC1hVc
ez zseniális :DDDD
@cablethanos twitteren. A gyerek tavaly kezdett hasonlóan retardált hype videokat csinálni a Hawkbloggernek, idén már Russell Wilson produkciós cégénél dolgozik.. :D
Danikám mi ez a cikk ??
Lesz egy üveg italom tán??
Év Újonc Támadója díj még messze van azért :)
De tudod, hogy mennyire Metcalf párti vagyok egyébként. Ti meg végre már legalább csak ligaátlag szinten futtok, amit nagyon jót tesz, remélem így is marad :D
Na várjál ha jól emlékszem nem kell annak lennie hanem csak esélyesnek vagy 1000yard felett és 10 TD felett ??? Az az igazság már nem emlékszem pontosan.Ha lennél olyan kedves és vissza tudnád keresni annak nagyon örülnék.
De azért ha ugyan ennyit lepakol az 1000 yard felett lesz plusz 10 TD nel nem hiszem hogy ezzel ne nyerne nem nagyon látom kitudna támadó oldalon többet ennél szerezni idén az újoncok közül :)
csak az év támadójára fogadtunk, bár igazából el is felejtettem a fogadást amíg nem mondtad :D
de egyébként Josh Jacobs már 740 yardnál (+102 elkapott yard) és 6 TDnél jár
Itt volt a beszélgetés (hülye disqus miatt már csak ilyen formában olvasható)
http://fuzovelkifele.com/2019/05/triple-coverage-137-a-jovo-ev-legjobb-ujoncai