Az NFL legértéktelenebb posztjai

Bizonyára sokatok elgondolkozott már azon, hogy egyes posztokra miért ekkorák a fizetések, miért feccölnek bele annyi magas draftpicket, vagy szimplán a meccseket nézve látjuk, hogy egyes játékosok mennyi pluszt adnak hozzá egy csapat teljesítményéhez. Nincsenek nélkülözhetetlen pozíciók az NFL-ben, ám könnyen találni olyat, amit nagyon könnyen lehetne pótolni, a franchise-ok mégsem teszik ezt meg. Na ezek jelentik számomra az értéktelent, amikről lentebb olvashatsz!

A célom nem az, hogy lehúzzam a játékosokat, hanem rávilágítani arra, hogy mennyire túl van fújva jó pár dolog a ligában akár a sajtó, akár a szurkolók, akár a benne dolgozó szakemberek által. Lehetne okosabban is csinálni, és ezt nem azért mondom, mert én jobban értek hozzá, mint a general managerek, hanem szimplán statisztikai alapon bizonyítani lehet egyes döntések helytelenségét. Mivel egyre nagyobb teret nyer az analitika a játékon belül és kívül is, talán eljön az idő, amikor ezeket a helytelen döntéseket sikerül a minimumra csökkenteni, de ehhez jó pár begyöpösödött állásponton kellene változtatni, ugyanakkor a munkáját egy szakember sem akarja elveszteni a kockáztatás miatt.

A leggyakrabban előforduló hiba az, hogy olyan csapatok engedik meg maguknak azt a luxust, hogy ezen posztok játékosait fizetik meg, akiknek amúgy esélyük sincs Super Bowlt nyerni. Idén sem, és jelen állapotukban pár éven belül biztos nem. Sőt, akad olyan, ahol még egy normális alap sincs meg a sikerekhez, cserébe egy felesleges poszton van egy jó játékosa, vagy ami még rosszabb, egy rengeteg kereső átlagos játékosa. Az ilyen szerződések számomra teljesen érthetetlenek egy olyan sportágban, ahol a fizetési keret miatt addig nyújtózkodhatsz, ameddig a takaród ér, és nem egy GM zsugorítja ezt a takarót magának. Na de elég az off topikból, térjünk a tárgyra!

Rúgó

Nem akarok külön kitérni a long snapperre, a punterre, a gunnerre, meg a komplett special teamre, de ők sem bírnak túl nagy értékkel, mint ahogy a rúgók sem. Velük mégis azért foglalkoznék kiemelten, mert ellentmondást vélhettek felfedezni.

Történelmi mélységekben van ugyanis az értékesített rúgások száma az NFL-ben, ennek tükrében merész azt állítani, hogy a kicker nem fontos. De, a kicker fontos, viszont nincs akkora bőség jó rúgókból, hogy azt ne lehetne okosan megoldani. Vagy úgy is fogalmazhatnám, hogy ezen a poszton van Justin Tucker, és a többiek – ezzel össze is foglaltam nagyjából a gondolataimat a posztról. A Ravens kiválósága ugyanis az egyetlen olyan játékos a posztján, aki minden pénzt megér, érinthetetlen, legenda, stb, mert nem hibázik. Annyit.

Mindannyian tudjuk, hogy a rúgók élete nagyon mostoha tud lenni az NFL-ben, hiszen gyakran az utolsó másodpercekben kell megnyerniük csapatuk számára a meccset egy jól elhelyezett nyeséssel, ami ha nem sikerül, akkor keresztre feszítik a póznákon. Ez az egyik olyan berögzült gondolkodás, amit gyökerestül kellene kiirtani a fejekből. Dani szavait tudom csak idézni:

[quote]

Miért kellene a rúgóra kenni a vereséget egy last minute kihagyott mezőnygól miatt, mikor volt előtte 59 perc 57 másodperce a csapatnak arra, hogy nyerjen?

[/quote]

Maximálisan egyetértek. Persze, vannak nagyon jó ellenpéldák, mint mondjuk Adam Vinatieri, akin több meccset is bukott már idén a Colts, de a Titans is megszívta, amikor Cairo Santos képtelen volt betalálni a Bills ellen négy mezőnygól kísérletből, pedig most milyen sokat érne az az egy aprócska győzelem.

De ha el is fogadjuk, hogy a rúgó igenis számít, akkor is tudnak érthetetlen döntéseket hozni a general managerek. Mivel nincs 32 Tucker a ligában, szerintem fölösleges nagy erőket mozgósítani a tökéletes rúgó megtalálásába, és össze-vissza hosszabbítani azzal, aki három egymást követő meccsen sem hibáz egy kísérletet sem. Hogy bizonyítsam ezt, szimplán elővettem az idei statisztikai adatokat, és megnéztem ki a 8 legpontosabb rúgó 2019-ben (minimum meccsszámot tekintve).

• Josh Lambo, Jaguars (28/29 FG, 16/17 XP)
• Justin Tucker, Ravens (23/24 FG, 51/53 XP)
• Mason Crosby, Packers (16/17 FG, 38/38 XP)
• Chris Boswell, Steelers (27/29 FG, 26/26 XP)
• Dan Bailey, Vikings (22/24 FG, 38/42 XP)
• Jake Elliott, Eagles (19/21 FG, 29/31 XP)
• Zane Gonzalez, Cardinals (28/31 FG, 28/29 XP)
• Younghoe Koo, Falcons (17/19 FG, 11/12 XP)

Ebből a névsorból Tuckerről már volt szó, de lássuk ki még az ismertebb név. Crosby a 12. idényét tapossa Green Bayben, de sosem volt a liga legpontosabb rúgói között, inkább átlag feletti volt társaihoz képest. Mi a két játékosban a közös? Hogy a 10-es listáról csak ők azok, akik már több éve profik, és ugyanazon csapat rosterén voltak pályafutásuk során.

Miért emelem ezt ki? Mert számomra ez mutatja meg, hogy bárhonnan le tudsz akasztani egy kickert, és mivel nincs megbízható játékos a poszton Tuckeren kívül, így jobbára abban bízhatsz, hogy pont akkor lesz egy jobb periódusa a karrierjében, amikor a csapatod a Lombardiért hajt. Lambót a Chargers vágta ki, igen, az a Chargers, amely évek óta szenved a rúgókkal, és nem mondhatjuk, hogy jogtalanul szabadult meg a korábbi kapustól, hiszen a back-to-back 81%-os FG-értékesítés nem túl acélos. Azóta harmadik szezonját tölti Floridában, és sose ment 90% alá. Hektikusság, erről beszélek.

Hektikus rúgóból pedig Dunát lehet rekeszteni, mint ahogy a fenti névsor is mutatja. Boswellt és Elliottot gyakorlócsapatából kukázták, Bailey a Cowboysnak nem kellett, Gonzalez a Browns poklából talált menedéket Glendale-ben, a koreai csodagyerek pedig az egyik legnevetségesebb PK teljesítménnyel került lapátra Los Angelesből, hogy két év szünet után most a legjobb nyolcban emlegessük. A mai NFL-ben minden az időzítésen múlik, így fölösleges egy kickerre berendezkedni, amire például a Bears Cody Parkey-val való esete lehet az állatorvosi ló. Elliott nemrég kapott egy ötéves szerződéshosszabbítást az Eaglestől, de egyáltalán nem érne váratlanul, ha két éven belül távozna a Sasoktól az első gyengébb időszakot követően, ami milliós halott pénzeket okozna – hiszen könnyű lenne pótolni.

És ha már Elliott hosszabbítása, nézzük meg azokat a játékosokat, akik ebben a naptári évben kaptak új szerződést, és hogy mennyire hálálták meg a bizalmat:

• Robbie Gould, 49ers, 4 év, $19 millió

Hosszas kálvária után csak sikerült a 49ersnek magához láncolnia a korábban franchise taget kapó rúgót, amivel a liga második legjobban fizetett kickerévé tette őt John Lynch az éves átlagot tekintve. Hogy egy 37 éves játékosnak jó ötlet volt-e egy ilyen szerződést adni, aminek több, mint a fele garantált ($10,5M), az már alapból egy érdekes kérdés lenne, de idén sem a sérülések, sem a pontossága nem az ő javára játszik. Persze ha belövi a meccset eldöntő mezőnygólt a Super Bowlon, a kutyát nem fogja érdekelni, de ez üzleten alapuló sportot nem lehet ennyivel elintézni.

• Stephen Gostkowski, Patriots, 2 év, $8,5 millió

A 35 éves rúgó hosszú idő óta tartozik a Pats kötelékébe, és nem kívánták ezt megszakítani az idei szabadügynök-piacot követően sem. Ő a negyedik legjobb átlagfizetést kapta, pedig tavaly öt mezőnygólt is kihagyott az alapszakaszban, de az idei évét sem teheti ki az ablakba. Sérülés miatt csak négy találkozón állhatott Belichick rendelkezésére, amiken egy FG és négy XP is kimaradt általa. Talán hiba volt erőltetni ezt a hosszabbítást.

• Harrison Butker, Chiefs, 5 év, $20,275 millió

A Panthers gyakorlócsapatából kihalászott Butkernek két szezon elég volt arra, hogy gazdaggá tegye őt a Chiefs, és az ERFA tender helyett egy ilyen volumenű kontraktust kapjon. Nem tökéletes, de ő is azért átlag feletti pontossággal bír, és 50-en belül elég nagy százalékkal vágja az Y közé a zsugát. Hogy ez megér-e majd’ 4 milliót évente, főleg egy olyan támadósorral, ami könnyen megoldhat negyedik kísérletes szituációkat, az egy másik kérdés – szerintem nem. Legalább a szerződést jól összerakta Brett Veach, de így is bőven annyi halott pénz maradna utána egy cut esetén, ami fedezné egy random kicker éves bérét.

• Will Lutz, Saints, 5 év, $20,250 millió

Mind a szerződése, mind a teljesítménye kísértetiesen hajaz Butkerére, csak Lutznak nem akadály berúgni 57 vagy 58 yardról sem a labdát. Tucker mögött nem sok babér termett neki Baltimore-ban, de a Saints lecsapott a gyakorlócsapatban tengődő draftolatlan Lutzra. A szerződése alapján sosem fogja tudni a Saints idő előtt elküldeni minimum 1 milliós halott pénz nélkül, de az eddig látottak alapján erre talán nem is lesz szükségük.

• Adam Vinatieri, Colts, 1 év, $3,875 millió

Fölösleges szaporítani a szót a nyilvánvalóra, a 46 éves ágyú végleg besült, és ez a szerződés kvázi életműdíj a számára.

• Josh Lambo, Jaguars, 4 év, $15,5 millió

Három floridai szezonja alatt mindössze 3 mezőnygólt és 4 extrát hagyott ki, nála talán már beszélhetünk állandóságról, ehhez képest bőven áron alul sikerült kifizetni.

A szerencsésebb helyzet akkor van, ha csak a rúgód van irreálisan túlfizetve, hiszen ők a cap space 1-3%-át foglalják csak el. A továbbiakban azonban súlyosabb összegekkel is találkozhatunk majd.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Center

Egy passzorientált bajnokságban nem lehetsz sikeres jó támadófal nélkül, de még egy átlagossal is csak nagy mázlival. Manapság legalább olyan fontos a jó O-Line, mint a jó irányító, de mivel öt emberről beszélünk az egységet illetően, az idő múlásával itt is változtak a prioritások. Régen a vakoldali tackle volt a prime pozíció, ma már mindkét oldalra kell egy normális OT, ahogy a guardok szerepe is megnőtt az Aaron Donaldokhoz hasonló belső védőfalemberknek hála. A center ugyanakkor egyre inkább pótolható eleme egy támadófal működésének.

A Pro Football Focus fő ismérve a játékosok snapről snapre való értékelése, amit sokan elfogadnak, sokan nem, de iránymutatónak jelen helyzetben tökéletes. Értékelésük alapján a liga legjobb centere Jason Kelce (PHI) 77,4-es grade-del, ami náluk a “Jó” szintnek felel meg. Nem kiemelkedő, nem középszer, szimplán, egyszerűen: jó. Akkor hol itt a baj? Hajszálpontos statisztikám nincs róla, de amik előfizetőknek látható adatok, abból kiderül, hogy soha nem volt még ilyen alacsony osztályzattal valaki a legjobbra értékelt center.

Mielőtt belevágnánk a boncolásba, addig megosztok néhány statisztikát. Ha összezavarodnátok, semmi gond, utána majd lesz egy összegzés és levonjuk a tanulságokat. A PFF-nél maradva, a statisztikáik alapján ezek az egységek blokkolnak a leghatékonyabban passzjátékokhoz 2019-ben, illetve feltüntettem, hogy milyen passzblokkoló grade-et kaptak a centereik:

Ugyanezt megcsináltam a legrosszabb hatosról is:

Ezúttal a futójátékot vegyük górcső alá. Ehhez a Football Outsiders statisztikáit veszem alapul, amely megmutatja, hogy az A gapben lévő futásoknál melyek azok a támadófalak, amik átlagban a legtöbb yardot teszik hozzá a centerrel és a két guarddal karöltve:

1. New Orleans Saints, 5,32
2. Philadelphia Eagles, 5,16
3. Green Bay Packers, 4,92
4. Washington Redskins, 4,92
5. Dallas Cowboys, 4,76
6. Cleveland Browns, 4,68

Bár ez nem mutatja meg a teljes összképet a futójátékoknál, talán ezekben a leginkább lemérhető a centerek hozzáadott értéke a földön való előrehaladáshoz. Az alábbi képen pedig azt láthatjátok, hogy a fenti csapatok centerei milyen futásblokkoló osztályzatot kaptak a PFF-től.

Összehasonlításképp itt is megnézzük ugyanezt a két adatot, csak a liga leggyengébb egységeinél:

1. Miami Dolphins, 3,27
2. Atlanta Falcons, 3,54
3. Kansas City Chiefs, 3,70
4. Cincinnati Bengals, 3,74
5. New York Jets, 3,76
6. Chicago Bears, 3,85

Na összegezzük a látottakat!

Ami elsőre látszott, hogy sokkal inkább kidomborulnak a centerek érdemei a futójátéknál, mint a passzjátéknál, és a jó csapatoknál tényleg jól teljesítő játékosok vannak. Passzjátéknál már nem ennyire egyértelmű a helyzet, de ez valahol érthető, hiszen nem a centeren múlik általában az irányító megvédése. Egy-egy példát azért látunk a jó és a rossz falak között is, hogy miért tarthatnak ott, ahol, ugyanakkor a liga legrosszabb falának centere jobban teljesít, mint a liga legjobb falában játszó kollégája. Ha pedig megnézzük a játékosokat egyesével, akkor megkapjuk, hogy igazából nem éri meg erre a posztra invesztálni.

Passzblokkolásban Hudsonnak nincs párja, de ez már lassan tendencia a 30 éves játékosnál, nem véletlenül ő teszi zsebre a legtöbb pénzt évente a posztján. És ha már fizetés: megéri megfizetni egy jó centert, ha nincsen különösebb hozzáadott értéke a játékhoz? A legjobban fizetett centerek közé tartozik Mitch Morse, Nick Martin, Maurkice Pouncey, J.C. Tretter és Ryan Jensen is, mindannyian a legjobb 10-ben vannak a PFF-nél ha passzblokkolásról van szó, ám innen mégis csak a Raiders fala az, ami ténylegesen jónak mondható. Mindezt azért, mert egy center nem csinál nyarat.

A Ravens fala úgy a legjobb, hogy két korábbi draftolatlan játékos náluk a center, a Chiefsnél Reiter vándormadárként végre megtalálta a helyét 28 évesen, Shipley 33 évesen, sérülésből visszatérve robotol a Cardinals falában, McCoy meg egy második körös újonc. Ha összeadom a fizetéseiket, akkor is kisebb összeget kapunk, mint Hudson bére, mégis működik velük az egység. Mert jó társak vannak körülöttük, és ez a kulcs az előző bekezdéshez: tök fölösleges dollártízmilliókkal kitömni egy centert, ha ő az egyedüli épkézláb játékos a faladban, hiszen az ő hozzáadott értéke a legkisebb.

Persze itt nincs olyan kényelmes helyzetben az egyszeri general manager, mint a rúgóknál, hiszen jóval kisebb a merítési lehetőség, így nehezebb is a zavarosban gyémántot halászni. Ahogy az is védhető álláspont, hogy az OL többi posztján sem szaladgál mindig tucatszámra minőségi erősítés akár az FA-ról, akár a draftról, a pénzt pedig el kell költeni, főleg ha van miből és a támadófalad romokban van. Persze ha az említett drága centerekhez előbb-utóbb sikerül méltó társakat találni, akkor lehet keresnivaló, de csak jobb azzal a tudattal OL-t kiegészíteni, hogy már csak egy center hiányzik a boldogsághoz, mintsem az, hogy köré kell még négy használható játékost találni. Ha csak Hudson példájából indulunk ki, könnyű szívvel lemondott róla a Chiefs, akik azóta kinevelték Mitch Morse-t, most pedig Reiter illeszkedik remekül a passzblokkoláshoz.

Futó

Most bizonyára rengeteg ember meglepődött… Sokan, sokszor, sokféleképp mondták már, hogy a running back pozíció a leginkább túlértékelt mind közül az NFL-ben, és ez nem véletlen. Elképesztő mennyiségben termeli az egyetem erre a posztra a játékosokat, és egy jó edzői stábnál gyakorlatilag mindegy, hogy végül kit állítanak a backfieldre, nem lesz visszaesés a futójátékban. Persze ez a kisebbség, viszont a sztárfutó sem tud csodát tenni fal nélkül, illetve ha nincs passzjáték, akkor nagyon kevés reményed lehet Super Bowlt nyerni. Mielőtt szétverve a klaviatúrát pötyögnéd be a Ravenst, nem Mark Ingram miatt átlagolnak 200 yardot meccsenként Baltimore-ban.

Az összes szóban forgó poszt közül ez bosszantja leginkább azokat a szurkolókat, akik akár kicsit is komolyabban veszik az analitikát, még nem is kell a számmisztika rabjává válnia, a general managerek mégis nagy ívben tojnak rá. A kedvenc példám erre Jerry Jones, aki csak bepucsított a holdouttal fenyegető Ezekiel Elliottnak.

A Cowboys tulajdonosa, gondolom, úgy volt vele, hogy Amerika Csapata nem teheti meg, hogy egy olyan fancy nevet, mint Ezekiel Elliott csak úgy elenged. És legyünk őszinték, a korábbi 1/4-es futó teljesítményére nem lehet panasza senkinek, meccsről meccsre szállította a yardokat csapatának. Mondjuk sokra nem mentek vele, mert nem egy futó hozza meg a Super Bowlt egy franchise számára. Három szezonja alatt 4048 yardot termelt 29 TD mellé, köszönhetően tehetsége mellett a támadófal hadhatós közreműködésének. Két szezonban is közel járt a 2000 scrimmage yard átlépéséhez, tényleg a liga legjobb futói közé tartozott, ami nagy lóvéval is jár: 6 év, $90 millió, $50 millió garantált, évente $15 millió, minden tekintetben ligacsúcs a posztján. De kérdem én, minek, ha ezt egy rookie is hozná?

Tony Pollard az idei draft negyedik körében érkezett Dallasba, és amíg Zeke eltiltása a levegőben lógott, sokáig úgy tűnt, kezdhet majd a támadósorban, ám ez végül nem valósult meg. Bár Elliott igazi workhorse back, Pollard is megkapta a maga lehetőségét, és élt is vele. Olyannyira, hogy még a csúcsgázsit kapó kollégáját is lenyomta nem egy mutatóban, hiszen kevesebb kísérletenként csinál nagyobb dolgokat, mint Elliott.

És ez nem csak a Cowboys játékosára húzható rá, megannyi futóról derült ki a szezonban, hogy pótolható. Alvin Kamara, David Johnson, Saquon Barkley, Marlon Mack, Melvin Gordon, mindet sikerült helyettesíteni addig, amíg sérüléssel bajlódtak. Itt ki is térhetünk arra, hogy a világ legfeleslegesebb dolga első körben futót draftolni, ennek ellenére három olyan játékosbörze is volt, ahol a top 5-ben kelt el RB, 2015 óta pedig minden évben jut egy játékos az első napra. A rookie szezonok rácáfolhattak a kétkedőkre, hiszen a Zeke-Fournette-Barkley hármasból előbbi kettő rögtön playoffba repült csapatával (ahogy McCaffrey is), többek között a jó játékuknak hála, de azóta nem sok babér termett számukra. Barkley-val konkrétan semmilyen szintet nem lépett a Giants, de legalább övék egy generációs futótehetség, hurrá, a hajukra kenhetik. Lehet azzal takarózni, hogy ezek legalább biztos pickek voltak, hiszen az utóbbi évek elsőkörös futóit böngészve talán csak Fournette marad el az elvártaktól. Aztán nézzük meg azt, hogy hol vannak idén a csapataik…

A másik problémám az a nézőpontok összeférhetetlensége, amivel egy játékosnál egyre gyakrabban találkozom. Sony Michelről mindmáig megy a diskurzus, hogy megérte-e azt az első kört a Patriotsnak. Az józan paraszti ész azt mondatja hogy meg, hiszen óriási postseasont nyomott, amivel a Patriots megszerezte a Lombardi-trófeát, minden játékos álmát, ami csak keveseknek adatik meg. B-U-L-L-S-H-I-T. Nem lehet minden döntésre az a magyarázat, hogy “OTT A GYŰRŰ!!!!!!!”, amivel nagyon sokan takarózni szoktak, és még fognak is valószínűleg más csapatok szurkolói is ha összejön a siker. A valóság az, és erre egyre több ember kezd rájönni, hogy James White vagy Rex Burkhead semmivel sem rosszabb futó nála, ráadásul a passzjátékban jóval hasznosabbak fiatal kollégájuknál. Felfogás kérdése, hogy addig nyerje magát rommá a Patriots, amíg Brady és Belichick van, szurkolóként ez nyilván elfogadottabb érv, de ez csak szerecsenmosdatás érzésem szerint. És egyre inább tűnik úgy, hogy a Patriotsnál ez most a cél, Garoppolo elcserélésétől kezdve Michelen át Harryig.

A másik példa pedig a 49ers. Kyle Shanahan bizonyította, hogy a labdaszedő sráccal a backfielden is képes lenne potens futójátékot összehozni. Matt Breida, Raheem Mostert vagy Jeff Wilson draftolatlanként került a ligába, mégis remekül tudja őket használni Shanahan. Ebből kifolyólag érthetetlen, hogy minek kellett egy zsák pénzt kiadni más futókra. A 49ers 2019-ben 15,3 millió dollárt költ a Kyle Juszczyk – Tevin Coleman – Jerick McKinnon hármasra, akik közül utóbbi még nem lépet pályára az Aranyásók mezében, amióta nyugatra tette át a székhelyét. Belefért ennyi költekezés? Bele, hiszen temérdek cap space állt John Lynch general manager rendelkezésére. Sikeres a csapat? Abszolút, jelenleg robognak az NFC döntő felé, ahonnan bármi lehet. Ha netán sikerül behúzniuk a Super Bowlt, akkor pláne nem lehet megcáfolni majd ezeket a döntéseket, ugyanakkor nem gondolom, hogy ez lenne a jó irány.

Belső linebacker

Pár évvel ezelőtt még úgy gondoltak a posztra, hogy a védelmek irányítói, hiszen nem csak az edzői utasításokat, de olykor saját olvasásaikat is megosztják a társakkal a snapek előtt a sikeres védekezés érdekében. Akkor miért lenne mégis értéktelen ez a poszt? Leginkább azért, mert nem tudod meghatározni, mi kell a jó linebackerhez. Illetve megtudod, csak ilyenből egy kézre való játékos jut.

Az elértéktelenedéshez elsősorban a trendek felelősek. A passzjáték fejlődésére a védelmeknek is reagálniuk kell, nem engedheti meg magának egy DC sem, hogy cula linebackerek fogják a fürge elkapókat. Egyre több csapat kezdi a secondaryt feltölteni, de a védőfalban is gyakori a túltöltés játékszituációk függvényében – mindkét esetben egy belső linebackert áldoznak be a csapatok, de néha kettőt is. Egy feláldozható posztra pedig nehéz azt mondani, hogy mekkora értéke van. Tényként nem lehet közölni ezt, így jobbára általánosítanék – egyes csapatok ugyanis két, de néha három jó képességű LB-t is tartanak a rosteren. A Panthersnél szerepel a 10 legjobban fizetett LB közül kettő is, a Vikingsnál a top 13-ból, a Jetsnél a top 20-ból kettő, mások a meglévő sztárvédőjük mellé hoznak egy elsőkörös tehetséget (Buccaneers, Cowboys). Ám nem feltétlen értek azzal egyet, hogy ezek a csapatok csinálják jól.

Vegyük például a Ravenst, akik elvesztették az offseasonban C.J. Mosley-t, és egyáltalán nem mondhatjuk, hogy megszakadtak a pótlásában. A meglévő Onwuasor mellé két veterán, Josh Bynes és L.J. Fort érkezett – mindkettő a szezon közben, szeptember végén! Ráadásul a mindössze másodéves Kenny Youngot is feláldozhatónak vélték a Peters trade-ben, holott negyedik körben hozták el tavaly. Nem mondhatjuk tehát, hogy komoly erőfeszítéseket ölnek a posztba, de nincs is gyenge védelmük. Persze a játék azon elemében gyengébbek, ahol nem lenne rossz egy jó LB sor, de láthatjuk, hogy így is működik egy defense. Az egész Ravensre ráhúzható az analitika: Don Martindale mérlegelte a teljes védelmét, és úgy vélte, ez az a poszt, ahová kvázi mindegy kit állít oda, mert Mosley-t tudásban nem tudja pótolni egy játékossal sem – hát hoz olyanokat, akik mondjuk a játék egy adott elemében jók, és őket pakolgatja fel rotálva, az ellenfélhez igazítva. Ezek után aligha hökkentek meg, hogy a Ravens snaprekordere a poszton Onwuasor a maga 50,3%-os snap countjával, Peters érkezése és Jefferson sérülése miatt pedig nem ritkán 6 DB is eléri a legalább 60%-ot.

És akkor térjünk rá a bevezetőben elhangzottakhoz, hogy mitől is jó egy linebacker. Nyilván attól, ha levédekezi a passzokat, képest nyomást gyakorolni az irányítóra, a futásokat kíméletlenül öli, nem hibázik szerelési kísérleteknél, meg rózsaillatút fingik. Úgy gondolom ezek a mai NFL-ben irreális elvárások olyan játékosoktól, akik számára egy agilis támadó könnyű mismatch lehet. Marad az, hogy a játék legalább két elemében használható legyen, vagy, és ami szerintem a legközelebb áll a valósághoz, legyen benne playmaker skill. Ez alatt egy kulcsszituációban leütött passzt, kierőszakolt fumble-t, interceptiont értek. Olyan momentumokat, amik sorsfordítóak lehetnek egy csapat számára. Tökéletesen ugyanis sosem fognak már ezen a poszton játszani a védők egy 16 meccses sorozaton keresztül, mert itt van a legnagyobb esély a hibákra – és mind tudjuk, ezeket sokkal jobban szeretik megjegyezni az emberek.

Vegyük először a coverage-et alapul. Egyre több offense épít arra, hogy a középre passzolt labdákkal a slot elkapók vagy a futók könnyű párharcot nyerhetnek a náluk nagyobb védőkkel szemben. Mindez rengeteg elkapást eredményez, holott a coverage egyik lényege az, hogy minél kevesebb elkapást engedj a támadónak. Ezt nagyon nehéz kivitelezni ezen a poszton, és a legtöbb játékosnak nem is megy. Még a legnagyobb neveknél is bőven meghaladja a 60-70%-ot a targetek és engedett elkapások aránya, ami persze nem feltétlen az ő hibájuk. Az egy kivétel Eric Kendricks, aki 2019-ben a legközelebb van a tökéletes linebacker fantazmagóriához, hiszen 64 felé dobott labdából csak 36 elkapás született, ami magasan a mezőny fölé helyezi. Ha a yardokat nézzük, ott sem látunk kedvező adatokat. Nem kell matematikusnak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: ha sok elkapást engedsz, akkor abból könnyen sok yardot nyelhetsz be. Erre a példára Jordan Hickset fogom hozni, aki emlékezetes szezont hoz a Cardinals borzasztó védelmében. 5 turnovert is kiharcolt már, amikből 3 INT formájában érkezett – gondolnánk, passzok ellen biztos jó. A PFF adatbázisa azonban mást mutat: 69 felé szálló labdából 62(!) elkapás született 742 yardért, amikből ráadásul 4 TD is lett. Erre sem mondanám, hogy micsoda védekezés…

Futások ellen Zach Cunningham emelkedik ki eddig a szezonban. A Texans védője 43 alkalommal harcolta ki, hogy az ellenfél támadósora ne szerezzen plusz yardot egy futójáték során, ami úgy tízzel több a második helyezettnél (Joe Schobert), hogy 50-nel kevesebb próbálkozása volt erre. Kendricks egyébként itt is a legjobb 20 játékos között van hatékonyságban, a 30 “run stopja” pedig a hatodik legtöbb a linebackerek között. Jordan Hicks neve itt is felbukkan egyébként, és ismét csak a látszat mutathatja azt, hogy jól végzi a dolgát. A 26 stop szép mutató, de 357 snapen már annyira nem, ráadásul 10 missed tackle-je is van már idén, ami holtversenyben a második legtöbb (Anthony Walker vezet 16-tal) – és ez csak a futójátékoknál, passzoknál szintén 10 áll a neve mellett ebben a mutatóban.

A passzsiettetés talán a legkevésbé fontos a három fő mutató közül, érzésem szerint ez függ a leginkább attól, hogy milyen koordinátora van a csapatnak, de említés szintjén emlékezzünk meg erről a szegmensről is. A Patriots-iskola például arra neveli az edzőket, hogy bárhonnan képes legyél nyomást gyakorolni, így az olyan nem várt posztokról is, mint a belső linebacker. Belichick tanai nagyon szépen látszanak ha arra szűrünk, melyik LB-ket küldték a legtöbbször az irányítókra, a legjobb 11-ben ugyanis hat játékos kap helyet a Dolphins-Patriots-Lions hármasból – ugyebár mindhárom védelméért korábbi, vagy jelenlegi Patriots-alkalmazott felel. A kulcs nem csak ebben van, hanem hogy előszeretettel pakolgatják akár szélre, akár belülre ezeket a játékosokat, hogy végképp megkavarják az irányítókat. Ezek után aligha meglepő, hogy a két legtöbb sackbe torkolló játékot (még ha nem is közvetlenül ők szerezték a zsákolást) két Patriots játékos, Jamie Collins (7) és Dont’a Hightower (5) szerezte. Kendrickset egyébként itt is előkelő helyen találjuk, a snapek és a nyomásgyakorlások arányában a harmadik legjobb az övé, csak Jarrad Davis és Darius Leonard előzi meg.

Na de elég a rizsából, térjünk a lényegre: nincs egy kis hiányérzetetek? Nem nagyon látni ugyanis a populárisabb neveket a külön kategóriák legjobbjai között. Hol van egy Leonard, egy Kuechly, vagy Fred Warner, akiről annyi szó esik? És nem mondhatjuk hogy érdemtelenül, hiszen összességében ezeknek a játékosoknak jó idénye van, egyszerűen csak annyira benne van a posztban a hibaszázalék, hogy ezek miatt nincsenek statisztikailag a legjobbak között, ellenben sokkal hamarabb sorolhatsz fel idén emlékezetes Warner védekezéseket, mint mondjuk Cunningham látványosabb megmozdulásait. Nagyon érződik a poszton, hogy ha nem vagy teljesen reménytelen a védekezéshez, de benned van a big play potenciál, akkor te a jobb linebackerek közé tartozol, ezért pedig érzésem szerint nem éri meg bankot robbantani egy játékosért, hiszen ilyeneket találni a zavarosban is elég nagy eséllyel. A kedvenc példám ide Alexander Johnson, a legújabb Vic Fangio csúcstermék a posztra, de a Broncos drukkereken kívül nem sokan tudták, hogy ő NFL játékos. Draftolatlanként tavaly egy meccsen lépett csak pályára, idén viszont bejátszotta magát a Vadlovak kezdőjébe, és ő áll talán a legközelebb a Kendricks-szinthez 2019-ben.

Összegzés

Ha van general manager Patreon támogatónk álnéven, akkor szívesen a tippekért! Nagyon kíváncsi leszek, hogy az egyre inkább látszódó trendek mennyire fogják befolyásolni a piac alakulását ezen a poszton. Mert ugyebár azért lehetnek ezek értéktelenek, mert más posztok egyre inkább felértékelődnek, amikre minél hamarabb érdemes több erőforrást rááldozni. Az okosabb GM-ek meg is fogják ezt tenni előbb-utóbb, amivel a Lombardi-trófea is karnyújtásnyira kerülhet. Ugyanakkor azt sem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a rúgókat leszámítva mind megoldható egy jó edzői gárdával, akik átlagos játékosokból is képesek az extrát kihozni. Ezt sokkal inkább megérné megfizetni, mint a legnagyobb nevű szabadügynököket erről a posztról.

Kihagytam valamelyik posztot, netán jogtalanul soroltam fel őket? Írd meg észrevételeidet, ugyanis ez egy erősen szubjektív témakör, ahol nem minden ember véleménye egyezhet!

[/ppp_patron_only]