Connect with us

Hír

Már megint videózáson kapták a Patriotsot

A New England Patriotsot a 2007-es SpyGate után most ismét azon kapták, hogy egy soron következő ellenfél oldalvonal melletti jeleit videózza. A Patriots beismerte felelősségét és vétkességét, habár van magyarázatuk a dologra.

A sztori úgy került napvilágra, hogy a Bengalsnál észrevettek egy Patriots cuccban lévő embert a sajtópáholyban, ahogy az oldalvonalat és a kispad melletti részt videózza, és mivel őket nem tájékoztatták semmiről, így jelentették ezt a ligának – írja többek közt Dianna Russini, Ian Rapoport és Adam Schefter is. A Pats a Brownsszal egyeztetett a dolog kapcsán (a Bengalst és a ligát azonban nem tájékoztatta), a stáb kapott is akkreditációt, hogy egy behind-the-scenes anyagot forgasson a “Do Your Job” sorozatukhoz, ahol most épp egy játékosmegfigyelő munkáját akarták bemutatni.

A játékosmegfigyelővel történt interjúnak azonban a mérkőzés kezdete előtt már vége volt, a kamerát pedig a Bengals oldalvonala felé fordították és a teljes első negyedet felvették – így a Bengals edzői stáb jeleit tudták rögzíteni. Mikor a kameramant rajtakapták, akkor felajánlotta, hogy törli a videót, csak felejtsék el az egészet.

Bill Belichick azt mondta, hogy nem látta a felvételt és semmi köze a Patriots TV dolgaihoz, a Patriots viszont beismerte, hogy vétett a liga szabályzata ellen és teljes mértékben vállalja a felelősséget – azonban hozzáteszi, hogy tévedés, nem direkt csalási kísérlet volt.

2007-ben a SpyGate kapcsán hasonló volt egyébként a helyzet, akkor játékosmegfigyelők mentek médiához tartozó embernek kiadva magukat (Kraft Productions, Patriots TV) mérkőzésekre és videózták az oldalvonal melletti dolgokat.

56 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
56 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
vabu
vabu
2019-12-10 08:33

Én csak azt nem értem, hogy mi szüksége van a Patriotsnak a Bengals oldalvonal melletti jeleire, tök utolsó a csapat és a Pats csukott szemmel, Brady hátrakötött jobb kezével is simán verné a tigriseket.

DrBaji Mihály
DrBaji Mihály
Reply to  vabu
2019-12-10 11:04

Ez teljesen jogos kérdés…

Zoltán Debreczeni
Zoltán Debreczeni
Reply to  vabu
2019-12-10 11:26

Mert RK-nak nem jött be az A terve.comment image

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  vabu
2019-12-10 12:42

BB pragmatikus ember és jól tudja, hogy senkitől sem szégyen tanulni. Szerinted a SB-on nem lepné meg az ellenfelet, ha a Pats folyamatosan a Bengals playbookjából hívná a játékokat? Arra biztosan nincsenek felkészülve :)
EDIT: van egyáltalán playbookja a Bengalsnak?

Gergely Nagy
Gergely Nagy
Reply to  Megawatt Szvetozár
2019-12-10 14:29

Van az egyik legolcsóbb gyújtós a piacon :D

ahanem
ahanem
Reply to  vabu
2019-12-10 22:49

azt elemezték, hogy mit NE csináljanak

wolandrule
wolandrule
2019-12-10 08:33

Enélkül sehogy sem sikerült volna legyőzni a félelmetes Bengalst. Ennyire amatőr nem lehet senki, a mai világban ha beül valaki a nézők közé, akkor is tökéletes felvételt készíthet.

p. p.
p. p.
Reply to  wolandrule
2019-12-10 09:38

A meccs vasárnap LESZ. De ez ne zavarjon össze. :)

wolandrule
wolandrule
Reply to  p. p.
2019-12-10 10:14

Ezt a W-t előre behúztam már. :D

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  wolandrule
2019-12-10 12:42

Na tessék! Nem csak filmeznek, hanem az eredményeket is előre lezsírozzák!

Tizenkettes
Tizenkettes
Reply to  Megawatt Szvetozár
2019-12-10 13:48

:))))))) És ez csak a jéghegy csúcsa!

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Tizenkettes
2019-12-10 14:37

Brady süllyesztette el a Titanicot?

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Kopi3.14
2019-12-10 17:00

Azt nem tudom, de az biztos, hogy azért nem volt elég gumicsónak,mert Brady leeresztette őket ;) (inkább igen, mint nem)

Sestertius
Sestertius
2019-12-10 08:33

…. szervezeti kultúra :)

Zoltán Debreczeni
Zoltán Debreczeni
2019-12-10 08:43

Apró kiegészítés. A spygate során sem az volt a baj, hogy videózták az ellenfelet. Az legális. Ott volt a bibi, hogy nem az erre engedélyezett helyről tették.

keyser soze
keyser soze
2019-12-10 09:19

Középszerű profi munka :)

Gergely Angyal
Gergely Angyal
2019-12-10 09:33

Nem bírnak a vérükkel… 😬

Vicgeordie
Vicgeordie
2019-12-10 11:50

Tényleg annyira életszerű, hogy pont a sajtópáholyból, patriotsos uniformisban sunnyog a csapat…

ewzywv
ewzywv
Reply to  Vicgeordie
2019-12-10 11:56

igen valóban, végülis 2007-ben sem így történt.. JA DE :D

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  ewzywv
2019-12-10 13:35

Egyrészt nem így történt (a saját oldalvonali területükről filmeztek akkor).

Másrészt elképzelem a beszélgetést erről:
– Figyu “randompeccalkalmazott”, csináljuk már meg még egyszer ugyanazt, amiért korábban megbüntettek minket. De menjünk biztosra, mindenképpen a sajtópáholyból csináljátok és mindenkin legyen rajta a Patriots logós formaruhája, hogy mindenki láthassa
– rendben Bill. Egy igazi géniusz vagy!

cornerstone ducks
cornerstone ducks
Reply to  Vicgeordie
2019-12-10 14:18

jó de akkor mi történt?
legyünk őszinték mi a pélóért videozták volna a kövi heti ellenfelüket? hogy legyen vágókép? :D

Snagal
Snagal
2019-12-10 13:35

Kicsit valószínűtlennek tartom, hogy a 10-3as Pats az 1 győzelemmel álló Bengals akarja suttyomban levideozni de elfelejtik a pats-es “munkaruhát” lecserélni és lebuknak.

Ennek ellenére persze azt mondom Brady inkább valószínű hogy tudott erről mint hogy nem, úgyhogy biztos eltiltják :D

cornerstone ducks
cornerstone ducks
Reply to  Snagal
2019-12-10 14:18

lehet jobb lenne a csapatnak ha nem játszana :D

Snagal
Snagal
2019-12-10 13:48

Technikai kérdés: ha én xy csapat tulaja megkérek egy random csövest az utcán, hogy egy kevertért meg pár száz dolláért álljon már oda ahol tilos és kezdjen el jó feltűnően a kispadot kamerázni, plusz viseljeközbe a “gyűlölöm a n-..” feliratú táblát a “Patriots* cheating crew ” feliratú pólót (*bármelyik másik csapat behelyettesíthető, ideális esetben a következő opponens), és tegye mindezt addig amig le nem bukik, majd mondja azt, hogy Tom Brady* kérte meg erre (random QB a random csapatbólbehelyettesíthető)
akkor ez alapján megbüntetik a csapatot és/vagy az irányítót?
Tehát itt milyen bizonyítási felelőssége van a “vádlónak”?

Fetyke
Fetyke
Reply to  Snagal
2019-12-10 14:18

Azért olvasd el még egyszer a cikket figyelmesen, mert a sztorid és a történtek nincsenek köszönő viszonyban sem. :)
1.) Megvan a felvétel a kamerában, és azt is könnyen lehet ellenőrizni, hogy a kameraman kinek az alkalmazásában áll.
2.) Az illető nem magától ment a sajtópáholyba, hanem a Pats embereként, a Pats akkreditálásával, mindezt előre leegyeztetve a Browns-al. Tehát szó sincs random csövesről.
3.) A Pats beismerte, hogy vétett a szabályok ellen.
Még milyen bizonyítékokat hiányolsz?
A csapatot nyilván megbüntetik. Persze ezért is Goodell lesz a hibás…

ui.: A Brady részt is tök egyszerű rövidre zárni. Ha az illető azt mondja, hogy Brady tudott az ügyről, akkor elkérik Tom telefonját és megnézik, hogy találhatóak e benne erre utaló nyomok. Ha ez nem lehetséges, akkor úgy veszik, hogy inkább tudott róla, mint nem és természetesen őt is megbüntetik…

Snagal
Snagal
Reply to  Fetyke
2019-12-10 14:18

teoretikus kérdés volt, de ezek szerint nem voltam egyértelmű…

Fetyke
Fetyke
Reply to  Snagal
2019-12-10 14:18

Bocsi! :) Nekem is el kellett volna olvasni a hsz-t még egyszer. :D
A teoretikus felvetésedre a válasz az, hogy gondolom nem. Ha nem bizonyítható a közvetlen kapcsolat a személy és a klub között, akkor csak nem büntetnek. Az azért csúnya lenne…

Snagal
Snagal
Reply to  Fetyke
2019-12-10 14:29

Persze tudom más a két eset (meg amit leírtam is eléggé parodisztikus
tálalásban van:)) de azért itt érzek némi rést a pajzson, de remélem
igazad van :)

(mondjuk Cameron Diazból kinézem az Any given Sunday-ből :D )

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  Snagal
2019-12-10 19:57

Ott kezdődik, hogy random ember nem tud a Pats nevében akkreditációt kapni. Ott végződik a rés a pajzson, hogy a Pats elismerte, hogy ők voltak.

Tizenkettes
Tizenkettes
2019-12-10 13:48

Mindenki csak Lamar Jacksonról meg a Ravensről, esetleg a szenzációs Saints-49ers meccsről beszél. Ezt unta meg a New England. Belichickék úgy gondolták, ha egyszer már bejött a dolog, miért ne ismételjék meg még egyszer?!

Fetyke
Fetyke
Reply to  Tizenkettes
2019-12-10 14:18

Egyébként valóban sokkal több hozzászólást generál ez a cikk, mint LJ sérülése…

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Fetyke
2019-12-10 15:23

Amúgy a katonadani-ék pont most voltak az USA-ban videókamerával(!) a kezükben, és egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan cáfolniuk, hogy nem ők osontak be Pecces ruhában a Browns-os sajtóhelyre, ahol is jól láthatóan filmezték a Bengals edzőket.
(Ne feledjük azt a bizonyos Eagles vereséget hetekkel ezelőtt)

Fetyke
Fetyke
Reply to  conspiracy theory
2019-12-10 17:43

Valóban! Név szerint még nem ismerjük az illetőt! Lehettek Daniék is. :)

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Fetyke
2019-12-11 10:38

Nem mellesleg teljesen életszerűnek tartom, hogy a zebrák hétvégi produkciójáról Goodell egy ilyen összeesküvéssel akarja elterelni a figyelmet. ;)

Jakab Ádám
Jakab Ádám
Reply to  Fetyke
2019-12-11 11:18

Igen, mivel Pecces…bármilyen NE vonatkozású cikk alatt 3x annyi komment van mint bármelyik másik alatt. Ez évek óta így van. (A világ legnagyobb bandwagonja)

reszelo.aladar
reszelo.aladar
2019-12-10 16:01

Tehát most az van, hogy a soktucat kamerával közvetített mérkőzéseken valaki felvette a kispad tevékenységét? Csak mert ha jól láttam 1-1 kamera mindig van az edzőkön. Amúgy meg 65000 néző mászkál kamerával a zsebében.
Ezek után gondolja bárki, hogy egy kvázi nyilvánosan előadott bármi titokban maradhat?
Ha a Bengals/bármely edzőközpontból szereztek volna bizalmas megbeszélésekről származó felvételeket az már valóban kémkedés. Ez így vérgyenge.
Pedig nem vagyok Pats fan. Nagyon nem.

kitalaltnev
kitalaltnev
2019-12-10 17:16

Mértékadó szerkesztőségi vélemény esetleg erről a f…ságról?

rowi
rowi
Reply to  kitalaltnev
2019-12-10 21:59

nem szerkesztőségi, hanem saját. és az az, hogy valóban fa**ság ez… a patriots részéről, mert mi szükség volt erre? egy bengals ellen… így viszont egészen könnyedén számíthatnak visszaesőnek is, ennek összes következményével…

kitalaltnev
kitalaltnev
Reply to  rowi
2019-12-10 22:49

Értelek és egyetértek, ha és amennyiben irányított dologról van szó. ☝️ Amit viszont egyelőre nem tudok elképzelni a korábbiak okán. Azaz, h. ezt újból elkövessék. Ostobaság, illogikus, nem idő- és szükségszerű (a Bengals ellen és 10-3-nál), s szerintem még elhamarkodott azt feltételezni, h. ezt BB vagy a coach team-ből valaki más utasítására követték volna el. A jelző a düh, az értetlenség, meg a “már csak ez hiányzott” kifejezése lett volna…😲😟

katonadani
2019-12-10 17:33

Reporting from @pauldehnerjr: “According to sources who have viewed the tape, it shows about eight minutes of footage focusing on recording the Bengals’ sideline. It’s a direct view of the sideline as coaches make signals for plays.”

katonadani
Reply to  katonadani
2019-12-10 18:12

ezt a cikket meg ajánlom mindenkinek, akit kicsit bővebben érdekel a SpyGate, eddig én sem ismertem ennyire részletesen a sztorit (2015-ös a cikk)
https://www.espn.com/espn/otl/story/_/id/13533995/split-nfl-new-england-patriots-apart

kitalaltnev
kitalaltnev
Reply to  katonadani
2019-12-11 10:51

Köszi, nem egyszerű olvasmány, sok szempontból.
S ímhol egy gyűjtemény.
https://yourteamcheats.com/cheats/

ewzywv
ewzywv
Reply to  kitalaltnev
2019-12-11 11:39

ennek az oldalnak semmi értelme… :D konkrétan szabálytalanságokat könyvel el csalásként pl a Lions 3 “kamerás súlyosságú” csalást követett el mert Suh ottléte alatt durván játszott. Ellenben a Pats a sokat emlegetett spygate-re 2,5 “kamerás súlyosságú” csalást érdemelt

kitalaltnev
kitalaltnev
Reply to  ewzywv
2019-12-11 15:29

Meglehet. Nincs véleményem az oldalról.
Ua. jelenleg is a nagyvad van újra a célkeretszben, akik kilövését a leginkább és a legtöbben várják, és akinek az elejtése is a legnagyobbat szól. Viszont vadakkal tele az erdő.

Tizenkettes
Tizenkettes
2019-12-10 18:22

A Kraft-Belichick páros az első számú letéteményese annak, hogy az NFL (“újkori”) történetének legsikeresebb dinasztiája lett a New England. De a rengeteg győzelem mellett nagyon sokat tettek sajnos azért is, hogy a Patriotsról sokaknak ne csak a rekordok, hanem ezek a botrányok is eszébe jussanak. Összehozhat Belichick 400 alapszakaszgyőzelmet meg még 2 Super Bowlt, akkor is meg fogják említeni vele kapcsolatban a SpyGate-et. A hídépítő és a kecske…

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  Tizenkettes
2019-12-10 19:57

Ez olyan, mint az F1-ben a Schumacher jelenség.

Skyfire
Skyfire
Reply to  Tizenkettes
2019-12-10 20:39

Csak azóta tudjuk mások beszámolója alapján hogy mások is videóztak csak ők nem buktak le…

ahanem
ahanem
2019-12-10 22:49

nem hogy megköszönnék a Bengalsnál, ha már ők úgy sem fizetnek erre embert
legalább elkérhetnék a pecc elemzését, úk valszeg jobban tudják, mi a baj náluk

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  ahanem
2019-12-11 10:38

+ bekerültek a hírekbe úgy, hogy nem ők voltak valami negatív kontextusban.
Remélem van bennük annyi becsület, hogy kompenzálják ezért a Pecc-et az esetlegesen elvételre kerülű pick-ejiért.

Balazs Simon
Balazs Simon
2019-12-10 23:09

Milyen érdekes, hogy mikor arról kellene inkább az NFL köreiben beszélni, hogy hogy a francba lehetett ilyen bíráskodás a Pats- Chiefs meccsen…hirtelen előkerűl egy story, hogy a Pats csal a …papapaparaaam és dobpergés….a Bengals ellen.

Raist
Raist
Reply to  Balazs Simon
2019-12-11 10:23

comment image

Idézet Fetyke-től.

“1.) Megvan a felvétel a kamerában, és azt is könnyen lehet ellenőrizni, hogy a kameraman kinek az alkalmazásában áll.
2.)
Az illető nem magától ment a sajtópáholyba, hanem a Pats embereként, a
Pats akkreditálásával, mindezt előre leegyeztetve a Browns-al. Tehát szó
sincs random csövesről.
3.) A Pats beismerte, hogy vétett a szabályok ellen.

Még milyen bizonyítékokat hiányolsz?”

Most komolyan, mi köze ennek a hétvégi meccshez? A Pats MINDENT beismert, ne baxa már meg az ég hogy a Pats drukkerek már ebbe is összeesküvést keresnek.

Balazs Simon
Balazs Simon
Reply to  Raist
2019-12-11 10:38

Kedves Raist, kérlek mutasd már meg, hogy hol írtam, hogy hiányolok bizonyítékot?!
Csak az időzítésen morfondíroztam egy picit.

Raist
Raist
Reply to  Balazs Simon
2019-12-11 10:38

És én ilyet nem is állítottam, arra reflektáltam hogy “hirtelen előkerűl egy story, hogy a Pats csal a …papapaparaaam és dobpergés….a Bengals ellen”

Pont az általad furcsált időzítés miatt másoltam, hogy ezt a Pats elkövette MOST és ez nem egy régi story. Akkor mi köze a hétvégi Chiefs-Patshez? Jobb lett volna ha ne adj isten a Pats SB-be jut és előtte hozzák nyilvánosságra? Na akkor lehetne érdekesnek mondani az időzítést. De így… Ez ilyen “milyen furcsa hogy megint minket bántanak, pedig most is a meccsen Chiefsnek fújtak” sírás. Kettőnek semmi köze egymáshoz.

Balazs Simon
Balazs Simon
Reply to  Raist
2019-12-11 10:51

Ha már videóznak, akkor gondolod pont a Bengals ellen kezdték el?

Ha igen, akkor szimplán balfaszok és egyből lebuktak.

Ha nem és máskor is filmeztek, akkor kb. mindenkinek feltűnhetett ez (még az NFL-nek is) a Bengals féle lebukás körülményeit tekintve. Szóval ez esetben valószínűleg tudott róla az NFL és Goodell is, és csak a megfelelő körülményt várták, hogy bedobhassák a story-t a sajtónak. (olyan ez, mint mikor a Draft előtt 1-2 nappal jönnek ki a kompromittáló felvételek a prospectekről…nyilván az is tök véletlen).

Szóval szerintem mindkét verzió elképzelhető (nyilván nem azonos valószínűséggel), és ha ezért szemellenzős pats drukker vagyok ám legyen.

56
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x