A Bears elveszítette kezdő linebackerét, Roquan Smith-t egy mellizom-sérülés miatt. A kiváló védő így 101 tackle-lel, két sack-kel és egy INT-vel fejezi be karrierje második szezonját. A csapat egyébként Danny Trevathant is kénytelen nélkülözni, így a kezdő ILB-posztot Kevin Pierre-Louis és Nick Kwiatkoski örökölte meg.
Áldozatokkal járt a Falcons győzelme a Panthers ellen: Calvin Ridley egy hasizom-sérülés miatt idén már nem lép pályára. Smith-hez hasonlóan ő is másodéves (a védő 1/8-as volt 2018-ban, Ridley 1/26-os) és szintén remek éve volt: 63 elkapásból 866 yardot és hét TD-t szerzett ezidáig.
A Cowboys rúgót cserélt: Brett Maher repült, Kai Forbath érkezett. A döntés nem meglepő, a tavaly remekül teljesítő (29/36, 80,6 %) Maher idén pocsékul játszott, 30 rúgásából csak 20 volt jó (66,7 %), ezt pedig az sem menti meg, hogy mind a 36 extra pontját értékesítette. A helyére kerülő Forbath idén hibátlanul rúg mezőnygólt, bár ez nem sokat ér – eddig csak egy kísérlete volt a 13. héten még Pats-játékosként, ráadásul egy extrát azért már így is sikerült kihagynia.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
- A Browns nem árulja el, ki lesz a kezdő irányítója a héten
- Rengeteg a sérült, de a 14. forduló rangadóját ez nem befolyásolja
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 13. forduló
- Derek Carr kezd a Saintsben vasárnap
- FK! Preview #14
- Az arrogáns zsarnok, akiből soha nem lesz újra főedző – a Josh McDaniels-sztori
- Mindenki veszített a csütörtök esti rangadón
- Sean McDermott terroristákat hozott fel követendő példaként
- Poszttraumás amnéziája van a Panthers tight endjének
- A Steelers történelmet írt, de bár ne tette volna
- Justin Jefferson a sérülése ellenére is 1000+ yarddal akarja zárni az idényt
- Robbie Gould visszavonul
- Évi 12 milliós szerződést kapott a Dolphins RT-je
Legutóbbi hozzászólások