Mondtam már korábban, de elmondom megint: a Baltimore Ravens a liga legjobb csapata jelenleg. Ráadásul nem csak az idei mezőnyből emelkedik ki ez a gárda, hanem a valaha volt egyik legjobb alapszakaszt tudhatta magáénak – 1985 óta a hetedik legjobb DVOA mutatót produkálta!
És a csodálatos Baltimore Ravens az aranylábú Lamar “MVP” Jacksonnal most megindul a Super Bowl győzelem felé.
Offense
Ha a “várható hozzáadott pontok” mutatót (EPA) vesszük alapul, akkor a Ravens az idei év legjobbja futásban, amit talán kitaláltok egyébként is. Viszont emellett a legjobb passzolásban is, ami talán sokaknak meglepő lehet, de mégis igaz. Lamar Jackson vezetésével ez az offense megállíthatatlan a földön és a levegőben egyaránt, amin természetesen az MVP irányító pazar játéka mellett segít az elit támadófal, no meg Greg Roman támadókoordinátor, aki a PFF adatai és értékelése szerint Andy Reid mögött az év második legjobb playcallere, a Ravens pedig ennek is köszönhetően a liga legjobbja nyitódrive-okon átlagosan 4,5 szerzett ponttal.
Nem csinálunk semmi olyat, amit előttünk ne csináltak volna. Nem találtuk fel a támadófocit. Egyszerűen újragondoltunk pár dolgot
– mondta még nyáron Harbaugh, és teljesen igaza van.
A Ravens elég sok hagyományos játékot használ, azonban ezt nem hagyományos módon teszi, így pedig óriási előnyt szerez a többiekkel szemben. Van egy csomó játék, amit régen lenyomtak I formationből fullbackkel, azonban manapság ez már nem működne. Így a Ravens megcsinálja ugyanezeknek a játékoknak az alapját, csak újragondolja, modernizálja és tökéletesen a keret erősségeire szabja. Így rengeteg a motion, a mások által keveset használt personnel (22 és 13), különböző felállások (pl. inverted wishbone / diamond).
A Ravens offense legnagyobb előnye, hogy folyamatosan, több szinten is hezitálásra készteti a védőket, akik így folyamatosan lemaradnak – és érthetetlen, hogy más támadósorok miért nem használják ki ezeket eléggé. Hogy mivel érik ezt el?
Egyrészt rengeteget indul pistol formationből a játék, nagyjából 8-szor többször, mint bármely más csapatnál, a 400 ilyen snapet is átlépte a szezonban a gárda. Ez arra jó, hogy a védelem nem tudja, melyik irányba fogsz futni. Ha shotgunban állna fel Jackson és Ingram, akkor jóval korlátozottabbak lennének a lehetőségeik futásirány és játékvariációk tekintetében, így viszont minden opció nyitva, és a védelemnek borzasztóan nehéz dolga van kitalálni, mi is fog következni. Mikor meg rájönnek, már rég késő.
Emellett mindenkinél több option lookot használ a Ravens, ráadásul Jackson borzasztóan jól adja el ezeket a játékokat, így a védők nem is látják, hogy kinél van a labda (na meg azért, mert fekete). Tökélyre fejlesztette ezt a Lamar-Ingram duó, az utolsó pillanatban is képesek váltani a védelem (pontosabban a kipécézett védő) mozgására reagálva, és nagyon jól egészítik ki egymás játékstílusát. Ingramnek nyilván be kell tudnia menni a darálóba is, lerázva magáról a kontaktot, Jacksont pedig nyílt terepen lehetetlen megállítani. A védelmek több variációban is próbálták már megállítani a futójátékot és az optiont, azonban egyik sem működött.
Próbálták agresszívan a futót támadni a “read defenderrel” és a helyére linebackert küldtek az irányító megállítására (ezt használták az utóbbi években a legtöbben a hasonló read option offense-ek ellen), erre viszont kitalálta a Ravens, hogy egy extra tight endet hoz át a túloldalról blokkolni. Erre kitalálták a dupla “scrape” linebackeres megoldást a védelmek (49ers), ami egész jó volt, de a pistolból váltogatta az oldalakat a Ravens, és kiiktatta ezt. A Steelers megpróbálta azt, hogy a “read defender” nem támadja a futót, hanem vár az irányítóra, itt viszont szétfutotta ellenfelét a Ravens. Egyszerűen megállíthatatlan jelenleg ez a támadósor, bármit is találnak ki a védőkoordinátorok.
Tovább folytatva a védők hezitálásra késztetését, a Ravens a 49erst kivéve mindenkinél többször használ motiont, ami szintén plusz gondolkodásra készteti a védőket. És hogy még tovább bővítsük a listát, a Ravens mindenkinél magasan több play actiont használ, ami még akkor is hasznos lenne, ha borzasztóan futna a gárda, így pedig aztán extrán hasznos, hogy a liga legveszélyesebb futócsapatáról beszélünk. Ezzel ugyancsak a védők megtévesztését tűzik ki célul maguknak, és jobb helyzetbe hozzák irányítójukat, így nagyobb terület nyílik a passzjátékoknak is.
Mondhatnánk, hogy zseniális, ahogy ezt a Ravens csinálja, de igazából csak teljesen logikus, és valójában az az érthetetlen, hogy más csapatok miért nem teszik meg ugyanezeket a lépéseket. Nem kéne, de a Ravens ezekkel mindenki előtt jár nem csak egy, de sok lépéssel. És ehhez ráadásul semmi tehetség nem kell a játékosok részéről, csak egy kis logikára és kreativitásra ez edzői stábtól, ami pedig maximálisan jelen van Greg Roman személyében. Összehasonlítva a Seahawksszal, a Ravens négyszer nagyobb arányban használ motiont és 22%-kal többször veti be a play actiont (via Ben Baldwin) – mondanom sem kell, óriási különbség van a két csapat közt abban, mennyire segítik az irányítójukat.
És ha már passzjáték, térjünk is át erre. Itt pedig elsősorban azt említeném meg, hogy Lamar Jackson nem futni akar passzjátéknál, hanem passzolni. Nem rohangál össze-vissza, ha passzt hívtak, ő leginkább előre eltervezetten fut. Futkározós, atletikus irányítóknál legtöbbször elég magas a sack ráta, hiszen próbálják meghosszabbítani a játékokat, amik pozitív és negatív eredményekhez egyaránt vezethetnek. Jackson sack rátája viszont csak (6,1%), ami kevesebb a ligaátlagnál (7%). Ha passzjáték van, akkor elsősorban tehát az agyával és a kezével akarja megverni a védelmet, és csak ha nagyon muszáj, akkor a lábával – persze ebben is halálos fegyverként funkcionál.
És itt kell kiemelni, hogy jól olvassa a coverage-eket és jó döntéseket hoz folyamatosan. Itt nem lesz olyan, mint Watsonnak a zseniális menekülésénél, hogy Lamar nem tudja, hogy a hot elkapónak kéne gyorsan dobnia. Ő egyből odadobja, ha túl sok a blitzer. Ezen felül snap utáni mozgásokkal, coverage váltásokkal is elég nehéz zavarba hozni.
A jó döntéshozás és olvasás különösen látványos a red zone-ban, a Football Outsiders szerint a legjobb red zone passer volt idén Jackson. Elég sokszor használ ilyenkor empty formationt a Ravens (nincs futó a backfielden), és ilyen helyzetekben a legtöbb TD-t tudhatja magáénak Lamar, illetve egész pályára kivetítve az egyik legjobb passzonkénti átlagot.
“MVP frontrunner. If anybody else got something different to say about that they can come see me.”
Mark Ingram the hype man 😂pic.twitter.com/nRjkl3am85
— Complex Sports (@ComplexSports) November 17, 2019
Az egyetlen gyengesége ennek az offense-nek egyébként az elkapósora. Willie Snead, Seth Robert és Miles Boykin nem kelt félelmet senkiben, Marquise Browntól pedig egyértelműen több kell, mert a 9. heti visszatérése óta mindössze 29 yardot átlagol. Persze mindig benne van a nagy játék, de ha hátrányba kerülne esetleg a Ravens, akkor lehetnek problémák egy gyors comeback összehozásában.
Még szerencse, hogy a tight endek viszont kiválóak, és összesen 14 TD-t tettek fel a táblára a szezonban, ami a legtöbb bármely csapat tight endjeitől. A Mark Andrews, Hayden Hurst, Nick Boylte trió központi részét képezi a Ravens sikerének – mind futásoknál, mind passzoknál. A Vikings mögött a Ravens használta egyébként a legtöbb 2+ tight endes felállást. Az igazán különleges pedig a 22 (2 futó, 2 tight end, 1 elkapó), illetve 13 (1 futó, 3 tight end, 1 elkapó) personnelje a Hollóknak, előbbit 15, utóbbit 7 százalékban használják, míg a ligaátlag 4 és 3 százalék.
Defense
Nem csak a támadók, hanem a védők is nagy átalakuláson mentek át az utóbbi időben. Tavasszal elküldték / nem marasztalták a Za’Darius Smith – Terrell Suggs duót, így a tavalyi nyomásgyakorlásaik 35%-a távozott személyükben, illetve CJ Mosley-t is elengedték, tehát a front7 eléggé meggyengült, részben emiatt is kételkedtek sokan a csapat sikerében. A front7 helyett a secondary megerősítése lett a kiemelt cél, így érkezett Earl Thomas, a liga talán legjobb safetyje, majd év közben Marcus Peters volt az utolsó puzzle-darab ebbe a kirakósba.
Velük együtt nincs gyenge pont a secondaryben, a Patriotsszal vetekszik az egység (ha nem jobb), konkrétan a védelem a 2. legjobb volt (EPA alapján) Peters érkezését követően, aki a nagy játékait hozta magával, a hibáit viszont Los Angelesben hagyta. Thomas pedig nem csak a Seattle-ben megszokott mély zónázást nyomja, hanem sokkal diverzebb feladatköre van. Idén blitzeli a legtöbbet karrierje során, idén van a boxban legtöbbet, a Ravensnél a nem evilági ösztöneit használják ki a line of scrimmage-hez közelebb, ahol nagyobb impactje lehet, több játékhoz lehet köze.
És mivel ennyire elit a secondary, így a front7-nek is könnyebb dolga van. Humphrey-ék hosszabb ideig tudják őrizni az elkapókat, akik nem tudnak elszakadni, ezáltal az irányítónak tovább kell tartania a labdát, így pedig a front7 több nyomást tud generálni – ezért is lehet akár fontosabb a coverage a pass rushnál. Érdekes módon a Patriots – a Titans előző ellenfele – is hasonló módon építkezik.
A PFF adatai szerint a a Ravens pass rushban (egyénileg osztályozva) a liga legalsó negyedében tanyázik, ellenben nyomásgyakorlások arányában a legjobb negyedében! Tehát egyénileg nem igazán tudnak konzisztensen sok nyomást generálni a front7-ben a játékosok, viszont rendszerszinten igen, itt pedig Don “Wink” Martindale védőkoordinátort kell dicsőíteni.
Martindale ugyanis embertelen mennyiségben blitzel, amit az elit secondarynek hála tehet meg – ha nem lenne ennyire jó a coverage, blitzelhetne milliót is, gyors passzokkal szétszednék. Peters érkezése óta emelt turbó fokozatra a blitzek tekintetében egyébként Martindale, ez idő alatt pedig feljebb ugrott a sack- és nyomás rátája is a Ravensnek, ráadásul alacsonyabb passer ratinget is engedett a védelem. Harmadik kísérleteken egészen hihetetlen 70%-ban blitzel, miközben senki nincs a ligában 50,6% felett – a 70%-ot legutóbb a 2009-es Rex Ryan igazgatta Jets védelem érte el, ahol Darrelle Revis lenullázta a pálya egyik felét.
Emellé pedig stuntokkal is megkavarják az ellenfeleket. Ugyan csak a ligaátlaghoz közeli mértékben teszik ezt, mégis a leghatékonyabbak benne.
Special Team
Csak hogy teljes legyen a kép, egy gyors bekezdés erejéig ejtsünk szót a speciális egységről is. Justin Tucker kérdés nélkül, magasan a legjobb rúgó az egész ligában – az aktuális ellenfélnél pedig a liga messze legrosszabb rúgóhelyzetét láthatjuk. A punt egység csak átlagosnak mondható, de nincs is rá szükség, hiszen Harbaugh és Jackson fel sem engedi a pályára, úgyhogy még akkor is nagy előnyben van a Ravens, ha a legtöbb csapatnál puntra kerülne a sor. És azt is tegyük hozzá, hogy Harbaugh alapjában véve special team edző, és ennek ellenére vallja a negyedik kísérletes nézeteit, az analytics community nagy örömére. Azzal, hogy mindenkinél nagyobb mértékben megy neki negyedikre egy olyan extra előnyt nyújt a Ravensnek, amin meccsek dőlhetnek el – főleg a rájátszásban a legjobbak összecsapásain.
Mire elég ez a Titans ellen?
Igazából bárki is jönne szembe a csodálatos Baltimore Ravensszel, annak borzasztóan nehéz dolga lenne az offense megállításában, a Titans defense ráadásul egyik egységében sem igazán különleges, így véletlen turnovereken kívül nem nagyon látom, hogyan tudnák limitálni Jacksonékat. A belső futásokat ugyan korrektül fogják, de a szélen nagyon sebezhetőek, így jó eséllyel itt támad majd többet a Ravens a földön, és biztosak lehetünk abban, hogy Greg Roman sok újdonsággal is készül a rájátszásra a kvázi háromhetes pihenő után.
Ha a labda másik oldalára pillantunk, akkor a Titans offense nem nagyon találkozott még olyan jó védelemmel, mint a Ravensé. Oké, múlt héten a Patriots ellen, sikerült is kemény 14 pontot felpakolni… Ez most szombaton éjjel biztosan nem lesz elég, Lamar Jacksonék jóval több pontot tudnak szerezni, mint Bradyék.
Tannehill rendkívül sokáig tartja a labdát, az egyik legnagyobb százalékban nyel be sackeket a ligában, ez most hatványozottan probléma lesz a fent leírtak fényében. AJ Brown már a Patriots ellen is észrevehetetlen volt, ő főleg elkapások után halálos, ezt kell nagyon limitálnia a secondarynek. Talán Gilmore shutdown képességével senki nem rendelkezik, de Humphrey nem áll olyan messze tőle, és egységként is megpróbálhatják Brownt kikapcsolni.
A passzjátékot a Ravensnek is limitálni kell tudnia a Patriots után, aztán pedig a futásra kell figyelni és a Henry nevű szörnyeteget szerelni – ez persze nem egyszerű feladat, de nem is megoldhatatlan. A futások működhetnek a Titans oldaláról egyébként, a Ravens ebben csak átlagos, azonban ez csak addig tart, amíg nincs hátrányban a tennessee-i együttes, de ez előbb-utóbb be fog következni, utána pedig már nem lesz megállás a Ravens részéről, és be fogja darálni az ellenfelet.
[quote]Új olvasóink kedvéért mondjuk, hogy sokéves hagyomány az FK!-nál, hogy minden rájátszás-meccs elé mindkét oldalról írunk beharangozót, így ha ez a cikk túl egyoldalúra sikerült, akkor az nem véletlen.
Van egy párja is, azt pedig ERRE A LINKRE kattintva találjátok. Vagy keressétek fel a KIEMELT cikkünket, ahol minden mai meccshez találtok beharangozót, illetve a bold predictionjeinket is ott találjátok, ráadásul a meccsek alatt a kibeszélő is ott lesz.[/quote]
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
A toronymagas esélyese a SB-nak a Ravens, én csak azt várom, hogy nagyobb (több mint 2 labdabirtoklásnyi) hátrányban mire mennének. Pl. bepánikolna-e Harbaugh, elkezdenék-e sokkal passzoltatni Jacksont… Mert egyelőre túlságosan is rendben vannak, túlságosan is tökéletesek. A baj az, hogy itt érzem a legnagyobb különbséget a két csapat között. A PO másik 6 csapatát esélyesebbnek tartanám a Ravens ellen. Akár történelmi kiütés is lehet ebből.
csak AFC-ben maradva Texanst miért? sztem Titans simán jobb, mint a Texans
Valahogy a Texans védelmét inkább odaengedném a Ravens O ellen. Bár a számok alapján nem, mégis így látom. Több a PO rutin, ott van a Watt faktor. Az a helyzet, hogy a TEN védelméről nehéz elképzelni, hogy megállítsa a BAL-t. Persze kevés ilyen D van, nem is mondanám, hogy “bezzeg a HOU”. Ez csak egy tipp. A Texanst inkább tudom elképzelni olyan csapatnak, amelynek a védelme egy PO-meccsen hatékonyabb tudna lenni a Ravens ellen, mint Titansé.
Byard karrier napot tart 1 int 2 ff abból egyet összeszed egyet valamelyik dl és máris egy szinten van a két csapat
:))))))
Kitettél magadért, Dani, de azért ismerjük el, hogy a bácsiktól (RIP) nagyon messze van még a szakmai minőség!
Átugrottam a többi cikket, hogy a rávessem magam a bácsik disszertációjára, erre kiderült, hogy csak clickbait volt… :(
a nagybetűknek árulkódnak kellett volna lenniük :)
https://youtu.be/KXkkYwa0jh8
A ravens se veretlen, ez legyen mindenkinek a fejében azért meccs előtt 😉
Engem azért meglepett ez a vélemény, hogy a Ravens támadósor sikeréhez nem kell tehetség, csak edzői logika és kreativitás. Én abszolút azt hittem, hogy Lamar elengedhetetlen egy ilyen szisztémához, és az ő zsenije a kulcs. Te mit értesz az alatt Dani, hogy nem kell tehetség? Egy mobilis irányító és egy átlagos támadófal elég? Vagy zsebirányítóra is lehetne adatptálni egy hasonló rendszert?
wait, nem azt mondtam, hogy az offense sikerességéhez nem kell tehetség :D
azt, hogy olyan előnyöket tudnak szerezni, amihez semmilyen tehetség nem szükséges (legfeljebb edzői) – motion, play action, ezt bárki be tudja építeni a támadósorába és instant jobb lesz tőle
Ez így kevésbé lep meg. :D Azt hittem az egész előtte lévő részt summázza az a bekezdés, valószínűleg az elé berakott kép miatt. De ha már itt tartunk, szerinted pl egy viszonylag kilátástalan Bears offense-en mennyit segíthetne ez a fajta támadó szisztéma? Ott gyakorlatilag minden téren jóval kilátástalanabb a helyzet, de ha valamiben, akkor lábon Trubisky is elég jó, tehát papíron ott is megvannak az eszközök, amivel hizetálásra lehetne késztetni a védelmeket.
tavaly Nagytől is láthattunk tök jó dolgokat egyébként, idén valamiért visszavett ebből, talán egyszerűsíteni akarta Trubiskynek a dolgokat, de nagyon mellélőtt vele. Nagyon megnézném egy kompetens QBval mit csinál, de igen, Trubi lábait idén is jobban ki kellett volna használni. Tavaly ez ugye ment, nem tudom mi lehetett az oka, hogy idén nem nyomták ezt