Connect with us

Hír

A szombati lehet Brady utolsó (hazai) meccse a Patriots színeiben

Nem lesz épp újdonság Tom Bradyt a rájátszásban hazai pályán látni, azonban 2009 óta először a wild card körben is pályára kell lépnie a jövőbeli Hall of Famer irányítónak és a Patriotsnak. Ami már csak azért is érdekes és fontos, mert előfordulhat, hogy a szombati Titans elleni lesz Brady utolsó hazai meccse a Patriots színeiben. Vagy az utolsó meccse a Patriots színeiben. Vagy az utolsó meccse, evör.

Ugyan Brady azt mondta, hogy 45 éves koráig akar játszani, így pedig lenne még benne három szezon, az idei játéka egyértelműen nem a régi, a szerződése pedig lejár New Englandben, így jelen állás szerint szabadügynök lesz márciusban. Persze nem tudjuk, mit hoz a jövő, de a fenti három lehetőség mind előfordulhat a Titans elleni meccsen. A legrosszabb forgatókönyvet nézve kikap a Patriots és Brady visszavonul, így nem látjuk többet futballpályán ezt a mérkőzést követően. Ha kikap a Patriots és Brady távozik – ahogy sokan várják -, akkor is egy éra zárul le New Englandben. De ha tovább is jut a Pats, a papírforma szerint idén már nem fog pályára lépni a Gillette Stadiumban Brady, és ha tényleg beigazolódik a spekuláció, akkor lehet, hogy karrierjében sem (a következő körben mindenképp az Arrowheadbe utaznak, ha azt az akadályt is sikeresen veszik, akkor a konferenciadöntőben pedig papíron Baltimore-ba repülnek, amin persze egy Ravens-vereség változtathat).

A kiváló irányító azonban természetesen nem gondol még erre, nincs nosztalgikus hangulatban a wild card kör előtt.

Nem szeretek nosztalgiázni. Arra fókuszálok, amit tennem kell. Ez a hét nagyjából ugyanúgy telt, mint minden másik az elmúlt 20 évben. Úgyhogy koncentrálok arra, amit tennem kell, mert ez a csapat sok kihívást tartogat, nekünk pedig ki kell mennünk a pályára és nagyon jól kell játszanunk

– mondta Brady, via ESPN.

A szombati lesz Brady 41. playoff-meccse egyébként, amiből 30-at megnyert – a teljes rájátszásmezőny irányítói összesen nem értek el ennyit győzelmet karrierjük során. De vajon tudja még növelni győzelmei számát idén? És ha igen, mennyivel? Na és mi lesz vele márciusban? Nehéz kérdések, és nehéz rájuk magabiztosan válaszolni, Brady jövője ugyanis most először homályba burkolózik.

116 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
116 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vicgeordie
Vicgeordie
2020-01-03 10:19

” az évtizedben először a wild card körben is pályára kell lépnie”

Mondjuk ez nem meglepő, mivel 3 napja tart az évtized :)

rowi
rowi
Reply to  Vicgeordie
2020-01-03 10:26

ez véleményes:) hosszú és itt elég offtopic vitát eredményezne, hogy volt-e 0. év vagy sem (nem)

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  rowi
2020-01-03 10:26

Igen, tudom, olvastam az index cikkét erről :)

bjeela
bjeela
Reply to  Vicgeordie
2020-01-03 10:59

Ami úgy hülyeség, ahogy van. Merhogy minden koordinátarendszer honnan indul? Apicsába, há nem a nullától!

rowi
rowi
Reply to  bjeela
2020-01-03 11:36

na de ez nem koordinátarendszer:)

bjeela
bjeela
Reply to  rowi
2020-01-03 11:36

Na, szépen vagyunk, az időmérésből kizárjuk a matematikát… Éjjjen az érzelmi alapú időszámítás!

ahanem
ahanem
Reply to  bjeela
2020-01-03 14:31

az origótól, nem a nullától, ha már itt tartunk.

bjeela
bjeela
Reply to  ahanem
2020-01-03 14:32

Aztaszart olvasd te!

ahanem
ahanem
Reply to  bjeela
2020-01-03 14:38

: DDDDDDDDDDDDDDD (kellett egy fél perc, hogy leessen, btw)

bjeela
bjeela
Reply to  ahanem
2020-01-03 14:38

Dejaztán beleállt a papírhúszfilléres rezegve a betonba, ugyi?

ahanem
ahanem
Reply to  bjeela
2020-01-03 15:49

Azt a darab gyapotot egy fiók mélyében őrzöm, nem dobálom sehova inkább.

Zoltan Szilard v. Pinter
Zoltan Szilard v. Pinter
Reply to  bjeela
2020-01-03 15:29

Hát, az index-444-atv-gondolkodó-168óra vonal biztosan hitelesebb…ja, nem… :D

bjeela
bjeela
Reply to  Zoltan Szilard v. Pinter
2020-01-03 15:29

Ne politizájjunk, ha kérhetem! Itten szigorújan csak szakmaji szempontyok figyelembevételével történhet értékmérés, abban meg nem ismerek tréfát, mint humorban Karinthy.

Zoltan Szilard v. Pinter
Zoltan Szilard v. Pinter
Reply to  bjeela
2020-01-07 14:13

Nem én kezdtem… ;)

bjeela
bjeela
Reply to  Zoltan Szilard v. Pinter
2020-01-07 14:20

Fussunk ennek neki mégeccer: én nem politikai hovatartozás okán kritizálom az origót, hanem szakmai alapvetések teljes körű hiánya okán. Alávaló ocsmány gyalázat és az egyetemes szakmai értékrendek totális sárbatiprása amit azok művelnek újságírásnak álcázva. És ezt már a korábbi kommentemben is egyértelművé tettem.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-01-07 23:34

Kivéve, ha valami akkor keletkezik, amikor még nem volt nulla.

bjeela
bjeela
Reply to  Kopi3.14
2020-01-08 05:38

Ne fárassz, már Mezopotámiában képben voltak a kiindulási pontot illetően, még ha nem is írták le a nullát, különben nem lett volna geometriájuk, márpedig volt, nem is akármilyen. Ergo pontosan tudták, hogy egy akármi, amit felosztanak egyenlő darabokra, amiket egytől akármeddig számoznak, azoknál is van egy kiindulási pont. Ismerték a 60-as számrendszert, így ismerték a kört, rohadtul foglalkoztak a csillagászattal, az év meghatározásával, etc, etc. Így, még ha nem is nevezték nullának, de kiindulási pontként ismerték a ma nullának nevezett valamit. Olyan frankó naptáruk volt, hogy namég, miközben agyagtáblákat bökdöstek egy pálcikával írás gyanánt. Tehát tudták, hogy nincs olyan, hogy nulladik év, mert a kiindulási pontnak(nullának) nincs kiterjedése. Kiindulási pont(nulla) van, amitől az egyesig tart az első év. Amúgy meg sem a nullának, sem az egyesnek, sem semmilyen számnak nincs kiterjedése/mérete, mert ezek csak határpontok, márpedig a pontnak nincs kiterjedése. Így tehát mivel a nullának sincs, így nem is lehet nulladik év. Pont.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-01-08 11:55

De nulla, mint fogalom akkor sem volt, nem létezett olyan szám még a Gergely naptár megvalósulásakor sem. Az origó meg nem nulla. Nincs nulla év így. Lehetett volna, lehetne, még át is írhatnánk az egészet a csába, csak értelme nem lenne. Nulladik év lehetne, ha akarnák.
Viszont ha nincs nulladik év, akkor nem tudsz csak 1-gyel évtizedet, évszázadot kezdeni, így az mindig 1-töl fog 0-ig tartani, és nem 0-9.

bjeela
bjeela
Reply to  Kopi3.14
2020-01-08 14:02

Biztosan én vagyok agyalágyult, de ha a kiindulási ponttól – nevezzük az egyszerűség kedvéért origónak, de tőlem lehet nulla is, mert tök mindegy – az egyesig úgy lehet eljutni, hogy 0 év 0 hónap 0 nap 0 perc 0 másodperctől 0 év 12. hónap 31. nap 24 óra 0 perc 0 másodpercig tart az adott év és ezt nevezzük az első évnek. Következésképpen egy évtized a 9. év 12. hónap 31. nap 24. óra 0 perc 0 másodpercében ér véget. A 10. év csak egy pillanat, egy fikció, egy kiterjedés(itt időtartam) nélküli szám, ami a 10. év 0 hónap 0 nap 0 óra 0 perc 0 másodpercet követően meg is szűnik és máris elkezdődik a másik évtized. Olyan tehát, hogy nulladik év nem létezik, de lehet, hogy csak ökörségeket beszélek…
A nulla egy fikció, amire szükség volt a negatív számok kifejezése érdekében, ami a tartozások kezelése miatt vált szükségessé, de addig is volt kiindulási pont, amit a babiloniak pontként jelöltek. Nem nevezték nullának, de ennek ellenére létezett a számukra és igen csinos naptárat alkottak. És valahogy ők sem voltak idióták, hogy nulladik évet készítsenek, mert olyan nincs.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-01-09 00:00

Az origo nem csak a nulla lehet. Valamint ha nem létezik a nulla fogalom, akkor nem is lehet az az origo.
Mutasd meg a 0 január 5-ét! Nem tudod, mert nem lett nulla év definiálva.

bjeela
bjeela
Reply to  Kopi3.14
2020-01-09 01:22

Kérlek, legyen akkor a kedvedért másként: nincs nulla év, nincs nulla hónap és semmi ilyesmi, mindössze van a kiindulási pont, majd elkezdődik az első másodperc. Majd jön sorba a többi tétel – közte az általad kért január 5-ödike -, aminek a végén lezárul az első év a 12. hónap 24. órájában. Ez az első év. Tekintsük ezt egy körnek. A kör ugyebár végtelen számú pontból áll, és ezek a degenerált babilóniaiak egy kibaszott pontként ábrázolták az origót, vagy ahogy ők tekintették a kiindulási pontot. Nem volt szükségük a nulla fogalmára ahhoz, hogy egy időtartamot egy kiindulási ponttól számolva meghatározzanak.

Nem mellesleg ugyanazt állítjuk, csak én ökör belementem egy hülye csapdába és egy kibaszott számítógép kiírását véve alapul leírtam a 0 év, 0 hónap és társait, teljesen feleslegesen, hiszen olyan nincs. Ha definiálod, ha nem definiálod, akkor sem lesz nulla év, legfeljebb az év hiányát jelképezed vele, teljesen feleslegesen, mivel az első év az első másodperccel elkezdődött.

A nulla kialakulását és fogalmát meg már az előbb leírtam és a fene se ismételgesse magát. De azért érdekelne, mi lehet az origo még a nullán kívül… ;)

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-01-09 22:51

Simán lehet nulla év, ha úgy akarod meghatározni.Az csak a felvett rendszer része. A Gregoriánnak nincs ilyenje. Magyarul az évtized 1-gyel kezdődik minden esetben. Másképp nem tudsz tíz évet összeszedni.

bjeela
bjeela
Reply to  Kopi3.14
2020-01-09 23:23

Biztos én vagyok degenerált, de ugyebár az év mégiscsak igen sok napból, órából, percből meg miegymásból áll, ellenben a nulla az részint egy fikció, egy fogalom, ezen túlmenően egy pont, egy kiterjedés nélküli valami. Könyörgöm magyarázd már el nekem földi halandónak, hogy lesz a nem létező valamiből, a kiterjedés nélküli pontból egy kiterjedéssel rendelkező akármi, jelesül egy nulla év?(és most ne gyere nekem az ősrobbanással, mert azonnal rádküldök egy kiéheztetett jegesmedvecsordát)

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-01-10 08:46

Úgy, hogy úgy definiálom a naptáramat. Egy adott pillanattól mennyi idő telt el. Semmi más nem történik, csak a számegyenesre azt írom, napok/hetek/hónapok/évek.

bjeela
bjeela
Reply to  Kopi3.14
2020-01-10 08:46

Ez a nesze semmi fogd meg jól tipikus esete, tohuva bohu, egy igazán kósher hochmecolás. Nem vagy te rabbi véletlenül? Mert csak jelezném, hogy a libák már megdöglöttek… ;)

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-01-13 13:57

Ha teszem azt a pozitív egész számok halmazán dolgozol, akkor nincs nullád pl. A Gergely naptárat úgy definiálták, hogy nincs nulla éve, nulla napja, nulla hónapja. Adott pillanattól számított hányadik akármi. Ennyi. Lehetett volna úgy is, hogy mennyi telt el ugyanattól a pillanattól. Nekem azzal sem lenne bajom, de nem én határoztam, nem én döntöttem.

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  Vicgeordie
2020-01-03 11:21

Index pont egy olyan cikket írt, hogy elkente vele a kérdést, pedig a Gergely naptárban az éveket jelöljük számozással, nem az évfordulókat (van ilyen naptár is más kultúrákban), így Krisztus születése után az 1. év volt. De erre a témára már 20 éve is sikerült két ezredfordulót ráhúzni, mert marketing szempontból jó volt mindent kétszer eladni. Ha jól emlékszem, az index azért óvatosan, nem az évtizedről, hanem a tízes évek legjeiről ír.

Zoltán Debreczeni
Zoltán Debreczeni
Reply to  Vicgeordie
2020-01-03 10:26

A rájátszás a 2019-es szezonhoz kapcsolódik.

bjeela
bjeela
Reply to  Zoltán Debreczeni
2020-01-03 10:59

Mostakkor igaz az állítás, hogy a PO egy más műfaj és köze nincs az alapszakaszhoz, vagy nem? Ne szórakozzunk már! Ha már úgy alakult, hogy egy ökör döntése alapján már három napja másik év van, akkor vegyük komolyan.

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  Vicgeordie
2020-01-03 11:06

Ráadásul az évtized 2020.dec.31-gyel ér véget. Legalábbis a Gergely naptár szerint.

bjeela
bjeela
Reply to  Gáspár Bollók
2020-01-03 11:55

Mert Gergely egy idióta.

Gergely Nagy
Gergely Nagy
Reply to  bjeela
2020-01-03 12:51

😢

bjeela
bjeela
Reply to  Gergely Nagy
2020-01-03 12:59

Őőőőőő, izééééé, khm… Van közöd ahhoz a Gergelyhez?

Gergely Nagy
Gergely Nagy
Reply to  bjeela
2020-01-04 13:44

. Egyébként Lilius és Calvilus munkája szerintem nem oly rossz 😀

bjeela
bjeela
Reply to  Gergely Nagy
2020-01-04 14:31

Azért az mókás, hogy a 365 napos naptár kis túlzással 5000 év óta állandó. Fogalmazzunk úgy, hogy olyan nagyon nem feszítették meg magukat a problémakezeléssel, mert az egyiptomi és a Julianus naptár 400 évenkénti +3 napját lehetett volna másként is eltüntetni, de végülis tök mindegy.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-01-07 23:34

Ez nem Gergely miatt van. Akkoriban nem volt nulla, így nem volt nulladik év. Csak BC. 1 és AD. 1.

Balazs Simon
Balazs Simon
2020-01-03 10:19

Komolyan el tudjátok kepzelni, hogy Brady máshol játsszon, mint a Pats?

rowi
rowi
Reply to  Balazs Simon
2020-01-03 10:26

elképzelni nem, de manninget se láttuk kék-fehéren kívül másban…

ahanem
ahanem
Reply to  rowi
2020-01-03 14:11

comment image

ahanem
ahanem
Reply to  ahanem
2020-01-03 14:11

bár rögtön miután posztoltam elbizonytalanodtam, ugye nem Elira gondoltál?

Zoltán Debreczeni
Zoltán Debreczeni
Reply to  ahanem
2020-01-03 15:49

Rejtvény neked:comment image

ahanem
ahanem
Reply to  Zoltán Debreczeni
2020-01-03 15:49

a jobb oldali az Daniel Jones ugye?
egyébként szerintem könnyen megkülönböztethetők

Zoltán Debreczeni
Zoltán Debreczeni
Reply to  ahanem
2020-01-03 21:57

A jobb oldali tiszteletére viselte a 18-as számot.

Zoltán Debreczeni
Zoltán Debreczeni
Reply to  Balazs Simon
2020-01-03 10:26

Chargers.

István_Szamos
István_Szamos
Reply to  Balazs Simon
2020-01-03 10:26

Colin Cowherd tegnap belengette, hogy a Colts jó következő csapat lenne neki.

Na ne!

vabu
vabu
Reply to  István_Szamos
2020-01-03 12:18

Én Riversről olvastam ugyanezt, hogy jó lenne neki a Colts.

István_Szamos
István_Szamos
Reply to  vabu
2020-01-03 12:51

Most minden FA QB-t össsze fognak borolnálni a Colts-al, ugyyanakkor Ballard filozófiáját ismerve, nem tartom valószínűnek, hogy bárkit leigazolna QB1-nek az FA-k közül.

Balázs Árva
Balázs Árva
Reply to  István_Szamos
2020-01-03 12:51

Láttam, azért érdemes figyelni az arcizmai rándulásait közben, mármint ugye Ő diehard pats fan, és hát krva viccesnek gondolja a helyzetet. Paraszt, de bírom :D
Az idei Colts offseason lehet izgalmasabb lesz (nah persze ha eltekintünk JMD-től és Luck-tól :D )

István_Szamos
István_Szamos
Reply to  Balázs Árva
2020-01-03 12:59

Érdekes lesz az biztos, főleg draft táján. Brisett kezdő poziciója erőssen inog, ha a 13. pick-el értelmes QB lesz elérhető…
JMD kifarolását és Luck hirtelen visszavonulását nehéz űberelni, de tartok tőle a sors megoldja.. :-(

wolandrule
wolandrule
Reply to  Balázs Árva
2020-01-03 21:24

Colin Seahawks szurkoló.

Balázs Árva
Balázs Árva
Reply to  wolandrule
2020-01-03 21:28

ez biztos? nekem nagyon pats jött le

wolandrule
wolandrule
Reply to  Balázs Árva
2020-01-04 08:38

Igen, nagy rajongója Bradynek, de alapjáraton Seattle szurker.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Balazs Simon
2020-01-07 23:16

Valami megnyithatatlan Stelers oldalon a Vasashoz igazoláson polemizáló cikk is megjelent. (Területi korlátozás miatt buktam.)

bjeela
bjeela
2020-01-03 11:06

Értemén, hogy Tibit minden negyedik évben illik eltemetni, de ez úgy botorság, ahogy van. Tibi a mostani szezon előtt négy éven át hülyét csinált minden védelemből, erre most jött egy szar szezonnya. Ésakkormivan? Volt neki szar szezonnya korábban is, nem is egy, aztán utána meg tuggyuk mi lett. Majd lesz megint jobb. Fizikai korlátai nincsenek, egészséges, még futni is láttuk, a karja rendben van, még blokkolt is, mindössze zavar van egy cseppet a koncentrációban. A ficere simán fog tolni még egy jó szezont jövőre, vagy két év múlva. Sajnos.

Jakab Ádám
Jakab Ádám
Reply to  bjeela
2020-01-03 11:49

Értem én hogy el lehet mondani hogy korábban is volt ilyen. Ezen az alapon 100 éves koráig játszik. Egyszer eljön a pont, ahonnan nincs tovább mert öreg. Nála később, mint másoknál ez tény, de mikor ő a legnagyobb fék a csapatban akkor kezd gyanússá válni a dolog. Én haterként őszintén remélem hogy marad, mert szerintem rontja a Pats esélyeit a jövőre nézve, ti meg remélitek hogy marad és cáfol.Viszont ez után a szezon után az utóbbit tényként kezelni enyhén szólva is butaság.

bjeela
bjeela
Reply to  Jakab Ádám
2020-01-03 12:12

Tökéletes meglátás! Valóban, ha egy ember egészséges, képes azonos színvonalon játszani, ahogy korábban tette, akkor miért is hagyná abba? Nem a kora határozza meg, mikor kell abbahagynia, hanem a képességei. Azokkal meg sok baj nincs. Favre is bűnszar volt már a Packs-ben, aztán elment levezetni a Jetsbe, majd a Vikingsben karrierje egyik legjobb szezonját tolta le, ahogy PManning is Denverben. Jó, PM-nek megvoltak a fizikai korlátai, de Favre-nak nem, simán tolhatott volna még pár szezont. Ahogy Tibi is. Túl sok tudás, tapasztalat, rutin van a fickóban, amit épeszű HC sosem engedne veszni hagyni. És BB nem is fogja.

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  bjeela
2020-01-03 12:18

Azért 20 év ugyanazon a munkahelyen, ugyanabban a pozícióban … :)

bjeela
bjeela
Reply to  conspiracy theory
2020-01-03 12:18

Most mit okoskodol? Van olyan, hogy nem egy, hanem több generáció is egy cégnél tolja le az életét és sikeresen teszik. Más meg már a harmadik évben lelécel mindenhonnan. Kinek a pap, kinek a sarki fűszeres kikapós lánya…

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  bjeela
2020-01-03 12:18

Na jó, de az asszony biztos megkérdezi nála is, hogy nem kéne már váltanod egy rendesen fizető céghez? :)

bjeela
bjeela
Reply to  conspiracy theory
2020-01-03 12:34

Azt már megtette két évvel ezelőtt is, és megkapta a választ… ;)

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  bjeela
2020-01-03 12:34

De akkor azt is hazudta TB, hogy “two more SBs” ;)

bjeela
bjeela
Reply to  conspiracy theory
2020-01-03 12:51

Jójó, de győztesre gondolt…

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  conspiracy theory
2020-01-07 23:16

A tizenkettes családban az asszonyka hordja a pénzkereső nadrágot. Tibi meg bohóckodik.

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  bjeela
2020-01-03 12:18

De most komolyan. Piszok nehéz lehet ilyen karrier után minden hajnalban (no days off!) felkelni. Otthagyni a családot, hogy aztán meccsenként 2-3 busz átgázoljon rajtad. És a következő héten újra, és újra.

bjeela
bjeela
Reply to  conspiracy theory
2020-01-03 12:34

Persze, minden tevékenységnél az a kérdés, hogy képes vagy-e minden nap megtalálni a motivációt, indítékot, hogy csináld és nem csak ímmel-ámmal, hanem totális koncentrációval, merthogy egyedül úgy van értelme. Nekem nem tűnik úgy, hogy ezzel Tibinak bármi gondja lenne. Kisebb problémák vannak, de semmi olyan, amit ne lehetne orvosolni.

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  bjeela
2020-01-03 12:51

Szerintem mondjuk simán benne van a pakliban az, hogy fingja nincs hogy mi a f*szt kezdjen magával, ha leteszi a vállvédőt. És nem kevésbé tart ettől.
Persze, orrba szájba hívnák szakérteni, meg mehet a budira egy újabb reklámban, de ő nem egy Romo, +100 milla $ meg már sokkal kevésbé hiányzik neki, mint p. nekem.

bjeela
bjeela
Reply to  conspiracy theory
2020-01-03 12:59

Ez minden sportolóra igaz. Ez az élete, nagyjából úgy van vele, mint a 30 év börtönből szabaduló nyugger, aki nem tud élni a falakon kívül és qrvára be van szarva attól, hogy kikerül ebből a zárt, de számára biztonságos, ismerős világból. Agyonverik, kergetik, kínozzák, szenved, mint malac a jégen minden nap, a legdurvább stressz az egész, de ez neki a megszokott. És a csávó akármit csinál, ha fingik egyet az ebédlőasztalnál, az is dollármilliókat ér. Ergo a pénz már rég nem motiváló tényező.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  bjeela
2020-01-03 15:29

“Itt járt Tom.”

bjeela
bjeela
Reply to  Bélabá a csótány
2020-01-03 15:29

Az milyen rohattnagy film!

atis123Juve
atis123Juve
Reply to  bjeela
2020-01-03 13:05

Az a baj, hogy már látszik, hogy ez a csapat a védelemre van építve. Már a Brady utáni érára készülve. Nem biztos, hogy megfeszülnek már hogy neki hozzanak célpontokat.

bjeela
bjeela
Reply to  atis123Juve
2020-01-03 13:05

Mindig is a védelemre volt építve a Pecc, ebből BB sosem engedett. És ha csak középszar volt Tibi, akkor is nyertek már korábban is. Volt kivétel, nem is egy, de nem ez volt a tipikus.

atis123Juve
atis123Juve
Reply to  bjeela
2020-01-03 13:30

Azért a támadósorban mindig akadt tehetség. Egy-két skillplayer személyében. Most csak Edelman van. Nyilván siklott ez-az, de nem lennék meglepve, ha BB azt mondta volna, hogy oldjátok meg ezekkel.

euskadi68
euskadi68
Reply to  bjeela
2020-01-03 12:51

Kíváncsian várom a rájátszást, hogy akkor most altat, vagy temethetjük? :)

Ugyanakkor ha választani lehetne, akkor inkább maradjon, és BB menjen! Ilyen úgysem lesz, tudom, bilibe lógott a kezem. :)

bjeela
bjeela
Reply to  euskadi68
2020-01-03 12:59

Ha BB megy, akkor Tibi is. Annyira azért nem hülye Tibi… ;)

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  bjeela
2020-01-03 15:29

Majd a pistagyerek átveszi a stafétát.

bjeela
bjeela
Reply to  Bélabá a csótány
2020-01-03 15:30
Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  bjeela
2020-01-03 15:30

Szimplán “BFP” a JFK(Jimmy Fia Krisztián) nevezéktant követve.

bjeela
bjeela
Reply to  Bélabá a csótány
2020-01-03 15:31

Már az elején tuttam, kire gondolsz, de ezt nem hagyhattam ki. Amúgy ügyes gyerek, de szvsz még nincs készen a feladatra.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  bjeela
2020-01-03 16:55

Pedíg a poszt közte és Josh között fog öröklődni.

bjeela
bjeela
Reply to  Bélabá a csótány
2020-01-03 16:57

Én annyira nem bíznék Joshban…

John Rambo
John Rambo
Reply to  bjeela
2020-01-03 17:33

Ez a fos NE offense nem TB12-ről szólt, hanem arról, hogy se fal nem volt előtte, se WR nem volt (Edelmanon kívül) aki képes lett volna egy épkézláb elszakadást megcsinálni. Antonio Brown azonnal meg lett vádolva nemi erőszakkal (egy olyan ribi által, akivel egyáltalán nem erőszakosnak tűnő képeket postoltak az ágyból), Josh Gordonnak meg túlságosan hiányzott a szép zöld gyep. TE-det kipróbáltak vagy ötöt, egyik se nyújtott értelmezhető teljesítményt, a támadófal közepén meg kiesett Andrews.

A szezon végére a D is elfáradt, az utolsó meccseken a “pók a falon” kombinációban futottak össze-vissza. De hát ők hozták a meccseket, meg is értem. Annyi punktot mint idén, szerintem sose látott a Pats az utóbbi 20 évben. A D meg birkózott, interception-öket csinált – és elfogytak a végére. Számomra ez már a szezon felénél világos volt.

Akkor járna a legjobban a Pats, ha meg tudná tartani TB12-t – aki viszont kijelentette, hogy nem akar a fociban dolgozni a karrieje után. Állítólag R. Craft eltökélt, hogy Brady maradjon, és állítólag Darth Vader inkább megújulna. Ez egyenes út egy hosszú, agóniával telt lecsúszás felé. Brady akkora intézmény lett, hogy ezzel ellehetetleníti a saját örökségét – egyszerűen lehetetlen utódot nevelni mögé, erre Garoppolo esete a példa.

bjeela
bjeela
Reply to  John Rambo
2020-01-03 18:56

Hogy klasszikust idézzek: megmagyarázni én is tudom, csak nem értem. Teóriagyártásban hidd el, hogy nálad is jobb vagyok, ennek ellenére a tények azok, hogy erre a Peccre a szezon elején mindenki aszondta, hogy ha most nem csinálnak 100%-os bajnokságot, akkor soha. Merthogy a védelmük fasza, a támadóoldal is rohadtul rendben van, Tibi már tavaly is bitang jó volt, már csak ez kellett neki és hab a tortán, hogy ilyen kibaszott könnyű sorsolásuk még nem volt. Ehhez képest van az, amit látunk. És bármennyire is kaparsz azért, hogy indokokat és főleg mentségeket találj, ennek ellenére erre a szarra csapatszinten nincs mentség. Valamit elvesztettek út közben – motivációt, önbizalmat, lelkesedést, akármit -, mert azt nekem ne mondja senki, hogy a bűnszar Titans, amelyik égett, mint az ausztrál erdők mostanában amint rátalált Tannehillre hirtelen megtanult játszani. Pedig nem lett jobb a csapat, pláne nem jobb, mint a Pecc játékosállománya. Mégis most úgy fest, hogy csak a múltra való tekintettel és BB miatt adják meg a Peccnek a 4,5 pontos favorit státuszt, amúgy mindenki meglepetést szimatol.

Én mindössze azt mondtam, hogy ezért temetni Tibit, merthogy ez a támadóteljesítmény az ő sara, mert már öreg és elkopott, hibás következtetés. Igen, leginkább az ő sara, de majd kikecmereg belőle. Nem tűnik úgy, hogy ne lenne meg hozzá minden eszközrendszere és képessége.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-01-07 23:13

z elmúlt napokban gondolkodom azon, hogy melyik pozt jelenleg a támadások sikerességének legfontosabbika, és kezdem azt érezni, többek között a Pats és a Vikings példáján látva, hogy a minél dominánsabb TE játék. A multifunkciós TE, multifunkciós RB, amelyekkel a legkönnyebb sikeres offenset építeni. A Vikes esetén láttuk, mennyire tudta hozni Thielen jó játéka mellett “rossz” Uncsitesók mellett is a csapat a W-ket, a Pats esetében Gronk hiányát nem kell szerintem ecsetelni.Szerintem a Pats idei rosszabb teljesítménye Gronk visszavonulása miatt volt, mert egy állandó, duplázva is mismatch helyzet megszűnt. Hisz elméletben tudott volt a Pats elleni fegyver, csak ott Gronk egyénileg is olyan volt, hogy miatta sem lehetett megvalósítani.Amikor a Pats a 2TE felállásokkal operált meg Hernandez idején, akkor végképp bedarált minden ellenfelet.

bjeela
bjeela
Reply to  Kopi3.14
2020-01-08 05:38

A TE a befejezéseknél és vészhelyzetben hasznos, mert egy böhöm nagy állatot nehéz levédekezni. De a területnyerésnél a villámgyors törpéket használták és használják most is, lásd Welker vagy az utóbbi időben Edelman.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-01-08 11:55

Vagy Gronk go routeon.

Tamer Link
Tamer Link
2020-01-03 11:06

“A szombati lehet”

Ott a lényeg az utolsó szavacskán! Lehet! Lehet, hogy jövőre én is megdöntöm Megan Fox-t, DE nagyobb az esélye Brady következő szezonbéli rájátszásának. Ez megnyugtató Pats szurkolóként!

Gergely Angyal
Gergely Angyal
Reply to  Tamer Link
2020-01-03 11:42

A rájátszást hogyan érted? :D

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Tamer Link
2020-01-03 15:29

Megan Fox?
Ok boomer.

bjeela
bjeela
Reply to  Bélabá a csótány
2020-01-03 15:29

Hogy te mekkora egy rohadék csótány vagy… :DDDD

Tamer Link
Tamer Link
Reply to  Bélabá a csótány
2020-01-03 16:00

Nem is olyan öreg még. 33 éves! Legszebb női kor!

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Tamer Link
2020-01-03 16:51

De nem 3 pulya után.

Attila
Attila
2020-01-03 12:51

az ilyen cikkek arra jók, hogy generálják a kommenteket :D

bjeela
bjeela
Reply to  Attila
2020-01-03 13:05

Más célja nem is volt.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Attila
2020-01-03 15:29

Én biztos nem fogok kommentelni!

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Attila
2020-01-03 15:31

Mondjuk lassan itt az offseason és akkor majd meg lehet vitatni végre valahára a goat, systemqb kérdést is. ;)

bjeela
bjeela
Reply to  conspiracy theory
2020-01-03 15:48

Hál’ Istennek, már épp itt volt az ideje, hogy értelmes témákkal foglalkozzunk.

Fetyke
Fetyke
2020-01-03 13:23

Reméljük vasárnap pedig Brees is elbúcsúzik a ligától…

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2020-01-03 13:30

Legfeljebb ettől a szezontól, mert Bríz tuti tovább tolja, ha nem lesz gyűrűje. És a teljesítményét látva nincs is miért visszavonulnia.

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2020-01-03 13:30

Lecsaptok rá?
Mert a Saintsben nagyjából akkor tud játszani jövőre is, ha fizet érte.:)

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2020-01-03 13:30

Azonnal eladnám érte a kocsit/lovat! Ja, már eladtuk? Picsába… Azért nyugodtan aludhacc, hogy megoldják Nyúorlinszban…

reszelo.aladar
reszelo.aladar
2020-01-03 13:30

A legnagyobb QB-k sajátja, hogy tapasztalatuk szerint OC-ként vannak fenn a pályán. Peyton sem tudott már rendesen passzolni a végén, de egy tűrhető fal mögött pörgött a futás a D mdg egyenesen pusztított.
Amennyiben elfogadjuk, hogy a QB jövőbelátó (olvasási) képessége fontosabb, mint hogy pontosan passzoljon 20 yardon túlra úgy az öreg de okos QB-nak hosszú lesz a karrierjük.
Nem láttam ilyen statot, de szerintem a tíz legidősebb QB átlagéletkora idén volt a legmagasabb. A QB fizetések javát is biztosan viszik, ami részben a ligában eltöltött éveknek szól, de leginkább a teljesítményüknek, amit inkább tekintsünk hozzáadott értéknek. Az olvasás minősége nehezen mérhető, de komoly a korreláció a megszerzett yardokkal.
Brady pedig egy intézmény. Nehéz elképzelni másik mezben, viszont előbb látom bele, hogy résztulajdont kap Mr Crafttól, hogy érdekelt legyen a franchise aktív pályafutása utáni sikereiben is. Elvégre pályán Brady és BB sokszorozta meg a csapat értékét.

John Rambo
John Rambo
Reply to  reszelo.aladar
2020-01-03 17:06

Bár így lenne!

bjeela
bjeela
2020-01-03 15:29

“Csodás beszélgetés zajlott le Bill Belichick és egy újságíró között Tom Brady jövőjével kapcsolatban:
– Furcsának találja, hogy kis eséllyel ez lesz az utolsó közös meccsük?
– Hát, most a Titansszel foglalkozunk.”

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

116
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x