Connect with us

Hír

Az onside kick helyettesítésével kísérletezik az NFL a Pro Bowlon

Az NFL már egy ideje próbálja minimalizálni a kirúgások jelentőségét, hiszen ezek a legveszélyesebb játékok szeretett sportunkban. A liga pedig most újra a Pro Bowlon kísérletezik egy lehetséges szabályváltozással – ez ráadásul kifejezetten izgalmasnak ígérkezik.

Egy sikeres mezőnygól vagy extra pont után két opciója lesz a csapatnak. Egyrészt átadhatja a labdát az ellenfélnek, amely így a saját 25-öséről kezdene. Ebben ugyebár semmi különös nincs, simán a kickoff eltörlése. Az onside kicket viszont meg kell oldani, erre pedig azt találta ki az NFL, hogy alternatívaként megpróbálhat a pontot szerző csapat a saját 25 yardos vonaláról egy negyedik és 15 helyzetet. Ha sikerül, akkor onnan folytathatja a támadást, ha viszont nem, akkor az ellenfél jön a játék végpontjától (tehát sikertelen passz esetén a 25 yardosról, előrehaladás, de sikertelen first down esetén pedig a 25-40 yardos között valahonnan).

Most vasárnap a Pro Bowlon minden bizonnyal sok ilyet láthatunk majd, hiszen nincs tét, viszont érdekes lenne, hogy mennyire használnák ezt a lehetőséget a csapatok az egyértelmű onside kick szituációk helyett tétmeccsen. De még ha nem is használnák, még mindig jobb esélyük lenne ezt megcsinálni, mint egy sikeres onside kicket, ami manapság már kvázi lehetetlen (kivéve ha Younghoe Koo-nak hívnak).

Tavaly az AAF-ben egyébként próbáltak hasonló szabályt alkalmazni, de az a liga nem volt túl hosszúéletű, hogy sok következtetést levonjunk belőle…

68 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
68 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
pritek
pritek
2020-01-22 09:40

Meeeeeh. Nem tetszik. Sokkal jobban orulnek valami rugas alapu megoldasnak. De az a minimum, hogy a ST-nel hagynam a helyzet megoldasat.
Amugy ebbol lehet tamado TD-t szerezni (vedot gyanitom lehet) ?
Illetve mi van ha sikerul egy 25 yardos passz? A felpalyarol folytatatodik, vagy a negyvenesrol?

Remete
Remete
Reply to  pritek
2020-01-22 09:58

Az egy sima 4&15 játék lesz, ha TD akkor TD, ha 25 yard akkor annyi. Lehet INT, fumble, bármi, egy sima játékról beszélünk. Az eddig onside kick sem tért el semmiben, azzal is mehetett bárki bármerre, és onnan folytatódott, nem csak megszerezni lehetett…. Az AAF.ben volt ilyen, mint ez lesz.

Hámori Zoltán
Hámori Zoltán
Reply to  Remete
2020-01-22 17:22

És mi van ha INT-et szerez a védelem? Akkor onnan jönnek, ahova lejutottak a labdával (már ha vissza tudják hordani). Mert ha a védő csak leüti, akkor az ellenfél 25-öséről jöhetnek, tehát így a legtöbb esetben az INt éri a legkevesebbet.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Hámori Zoltán
2020-01-22 21:08

Szabály, hogy 4. kísérletnél a védő csak akkor szerezhet INT-et, ha valami oltári nagy esély van visszahordásra (a LoS-en túlra, értelemszerüen). Ettől még néha előfordul, hogy a kevésbé rutinos védő mégis INT-et szerez, hiszen benne van a vérében és javítja is vele a saját statjét, de egy hosszú passz elfogásával simán 20-30 yard hátrányba is hozhatja a csapatát.

d zoli
d zoli
2020-01-22 09:58

Nekem tetszik. A lutrit helyettesíti egy nehéz feladat. (49ers: run. Touchdown.)

Fetyke
Fetyke
2020-01-22 10:15

Csak egy kérdés! Megcsinálom a 4 és 15-öt, de bedobnak a falra egy offensive holdingot. Akkor mondhatom, hogy most már inkább rúgni szeretnék, és rúghatok egy onside kicket?

d zoli
d zoli
Reply to  Fetyke
2020-01-22 10:27

Holding. Offense. Number 56. 10 yard penalty. Replay 4th down. Fucking good luck to that.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Fetyke
2020-01-22 21:13

Nem, mert akkor minden offense bepróbálkozna mindenféle szabálytalansággal (holding, OPI, bármi). Ha bejön, OK, ha nem, akkor inkább rúgunk.

Gergely Nagy
Gergely Nagy
2020-01-22 10:50

Nem értem, hogy miért kell erőltetni ezeket a negyedik negyedes +14 pontos fordításokat 😀. Tessék pontokat szerezni az előző negyedekben. Vagy kivedekezni az ellenfél támadását.

ahanem
ahanem
Reply to  Gergely Nagy
2020-01-22 16:59

Így van, ha mindkét csapat ugyanazon a szinten van, akkor legyen végig izgalmas, ne csak az utolsó perc.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Gergely Nagy
2020-01-22 21:13

Ha a meccsnek csak mondjuk a fele izgalmas, akkor az legyen inkább a vége, mint az eleje.

bjeela
bjeela
2020-01-22 11:01

Gyönyörű gondolat, de ezzel eltűnik a játék egyik legszebb mozzanata, amikor egy játékos az elkapott lasztit visszahordja 98 yardon keresztül TD-re. A legnagyobb ordibálások ezeket a játékokat kísérik. Kinyírják a special team-eket…

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  bjeela
2020-01-22 11:07

dehogy szűnik meg. a játékos most elkapja a lasztit a QB-től, és benyargal TD-re úgy.
azt gondolom erre a szitura külön trükkös playeket kell kitalálni. nyilván negyedig és 15 yardra nem indítasz futást saját 25-ösön. ezért 80 elkapóval fognak felállni támadni, és összevissza mozgások, váltások a védelem zavarására, aztán az egyik megkapja a lasztit aki üresen áll, vagy kicsit lerázta a védőt. aztán vagy elkapja, vagy nem. a qb vagy megdobja, vagy nem.

bár mondjuk király lenne ha mindezt csak ST playerek csinálhatnák mind védő mind támadó oldalon. kicker dobná a lasztit, returner védekezne, ilyesmi :)

Győri Gábor
Győri Gábor
Reply to  Hurrá Torpedó
2020-01-22 14:33

“…15 yardra nem indítasz futást saját 25-ösön,..” Hacsak nem Derrick Henry a futód! :)

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  Győri Gábor
2020-01-22 14:33

Vagy Kyle Shanahan a coach.

bjeela
bjeela
Reply to  Hurrá Torpedó
2020-01-22 15:07

Azért az nem ugyanaz, hogy tuti, hogy tiéd lesz a laszti vagy INT-t kell szerezz.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-01-22 16:59

Fumble is lehet benne.Ráadásul a 15 yard eléggé hosszú játékot célzó, vagyis ha elkapja az INT, akkor megéri visszahordani is utána.
Túl sok visszahordás már nincs manapság, úgyis kirúgják a stadionból is a lasztit.

ahanem
ahanem
Reply to  Kopi3.14
2020-01-22 17:01

nagyobb stadionokat!

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-01-22 21:01

Megnéztem a szezon kimutatását: 62 Onside Kicket hajtottak végre a csapatok, aminek 13%-a, nyolc lett sikeres. 4&15-öt 6/25 sikerességgel, ami 24%.Ennek szerintem több csapat mer nekienni majd, bár egy sikertelen passz után a szinte red zoneból jönni nagy kockázat. Gyakorlatilag azonnal megkísérelhető egy FG onnan.

bjeela
bjeela
Reply to  Kopi3.14
2020-01-22 23:26

Ezt mondom én is, hogy kézzel könnyebb.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-01-23 00:04

De nem csak az INT esetén nem sikerül. Egyrészt az a huszonpár százalék sem egy hatalmas arány, ha nekifekszenek, tuti romlani fog.

reszelo.aladar
reszelo.aladar
Reply to  Kopi3.14
2020-01-23 10:07

Ebbe bele kellene venni a sikeres 3&15-öket is, mert előrehaladásra gyakorlatilag ott is csak egy lövés van. A ráta sanszosan ugyanaz lesz.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Hurrá Torpedó
2020-01-22 16:48

Shanahan: Hold my playbook.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  bjeela
2020-01-22 16:59

Most mi van? Minden TD után egy Free Mairy Arodtól. Ellenetek?

Másik: a védöfoci szerelmeseinek kifejezetten jó, plusz ordibálási lehetöség a minél több yardos sackért.

Gergely Angyal
Gergely Angyal
2020-01-22 11:21

Azt lehet tudni már, hogy kik lesznek az edzők a Pro Bowlon?

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Gergely Angyal
2020-01-22 13:49

NFC:Pete Carroll
AFC:John Harbaugh

Gergely Angyal
Gergely Angyal
Reply to  Bélabá a csótány
2020-01-22 14:27

Danke :)

ahanem
ahanem
Reply to  Bélabá a csótány
2020-01-22 16:59

elkapók nem is kellenek majd

juhaszvik
juhaszvik
2020-01-22 11:48

“Ha sikerül, akkor onnan folytathatja a támadást, ha viszont nem, akkor az ellenfél jön a játék végpontjától (tehát sikertelen passz esetén a 25 yardosról, előrehaladás, de sikertelen first down esetén pedig a 25-40 yardos között valahonnan).”

Az a “25-40” gondolom 0-40 akar lenni, kiindulva abból, hogy negatív yardos is lehet a támadás.

Egyébként nem tetszik az ötlet, mivel egy hátrányban lévő csapatnak megadja a lehetőséget, hogy kihasználja a védők meccs végi fáradtságát. Egy meccs végi formában lévő védelem nem ugyanazzal az eséllyel védekezi le a 4. és 15-öt, mint az ST az onside kicket.

Ha pedig megnő az esélye az ismételt támadásra, akkor többet játszanak egyszerre megállás nélkül az adott poszt játékosai, ami szintén sérülésveszélyes, ez pedig értelmetlenné teszi az eredeti problémafelvetést (a rúgás kiiktatásának okát).

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  juhaszvik
2020-01-22 14:15

Az NFL egy show műsor, ahol egy meccs végi drámai szituáció csak fokozza a hangulatot, tehát jót tesz a nézettségnek, ami jót tesz az üzletnek. Amúgy meg utána még a maradék sok yard-ot is meg kell csinálnia a csapatnak.

juhaszvik
juhaszvik
Reply to  conspiracy theory
2020-01-22 14:27

A show részét értem, csak ugye a sérülésekkel magyarázzák a rúgások elhagyását. Na már most egy olyan esetben ahol egy drive majd közvetlenül még egy drive, ne adjisten még egy drive követi egymást és folyamatosan fenn vannak nagyjából ugyanazok a játékosok, azt ne mondja nekem senki, hogy nem sérülés-veszélyes.
Nem azt mondom, hogy gyakran lenne ilyen, de sikeres onside kicknél biztos gyakrabban, onside kickes sérülésnél pedig még inkább.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  juhaszvik
2020-01-22 16:59

Szerintem a reklámszünetek ugyanúgy megmaradnak.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  juhaszvik
2020-01-22 16:59

Vagyis 0-99 yard között valahonnan.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Kopi3.14
2020-01-22 21:25

“előrehaladás, de sikertelen first down”
Ez elég pontos definíció. 40-25 yard. Pontosabban 25yard, mert 25-nél nincs előrehaladás, 40-nél meg már first down :)

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-01-22 22:17

Elfelejted, hogy létezik fumble is. Meg annak visszahordása.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Kopi3.14
2020-01-23 02:12

Nem felejtem el, de egy visszahordott fumble nem igazán nevezhető előrehaladásnak.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-01-23 09:08

Egyrészt a negatív növekedés is növekedés, másrészt attól még nem csak a 25-40 közötti területről jöhet a védekező csapat. Ahogy egy negatív yardos passz után sem.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Kopi3.14
2020-01-23 15:49

“Egyrészt a negatív növekedés is növekedés!
Űdv a blogon, Matolcsy úr! :)

ahanem
ahanem
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-01-22 22:47

TFL / Sack simán előfordulhat egy 4&15-nél.

Bár ha hail mary van akkor meg jobban járnak egy leütött labdával mint egy INT-tel, de hát ez most is így van.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  ahanem
2020-01-23 02:16

Igen, de sem a TFL, sem a sack nem “előrehaladás”.

ahanem
ahanem
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-01-23 02:21

ja most olvastam el az oc-t, vedd semmisnek, a kommentelő valszeg nem olvasta el rendesen… :D
meg igazából 2 soron belül ellent mond önnön magának, de ez már nem az én bajom

juhaszvik
juhaszvik
Reply to  ahanem
2020-01-23 08:18

“meg igazából 2 soron belül ellent mond önnön magának”

mire gondolsz?

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  juhaszvik
2020-01-22 21:25

“Az a “25-40″ gondolom 0-40 akar lenni, kiindulva abból, hogy negatív yardos is lehet a támadás.”
Nem, mivel előrehaladást ír (“előrehaladás, de sikertelen first down”).

juhaszvik
juhaszvik
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-01-23 08:18

A zárójelen kívüli részben a cikk azt írja, hogy “az ellenfél jön a játék végpontjától”, ami nem csak a két, a cikkben említett esetet jelenti, hanem más eseteket is. Egy angol szabálymagyarázat szerint:
“If Team A is unsuccessful in making a first down, the result will be a turnover on downs and Team B will take possession at the dead-ball spot.”
A sikertelen first down kísérlet feltételezem nem csak sikertelen előrehaladást jelent, ezért a lehetséges “dead-ball spot” 0-40 között van, vagy ahogy fentebb írta valaki, ha az INT lehetőségét is idevesszük (ami nagy h*lyeség lenne ilyen helyzetben), akkor 0-99. Vagy tévedek valamiben? (no offense, tényleg érdekel, hogy mit gondolok rosszul).

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  juhaszvik
2020-01-23 15:49

Félreértetted, nem a szabályt vitatom, hiszen az világos. A cikkben az van, hogy amennyiben _tőrtént előrehaladás_ (tehát nem tackle for loss, sack, fumble return, stb.), azaz az offense pozitív számú yardot tett meg, de az nem volt elég a first downhoz, akkor a labda nyilván a 25-40 között lesz halott. A játék egyébként nyilván végződhet bárhol, de a cikk azon részében nem az volt a kérdés.

Vicgeordie
Vicgeordie
2020-01-22 12:49

“Tavaly az AAF-ben egyébként próbáltak hasonló szabályt alkalmazni, de az a liga nem volt túl hosszúéletű, hogy sok következtetést levonjunk belőle…”

Miért, egy darab Pro Bowl-nak csúfolt sörmeccsből lehet bármilyen következtetést levonni? :)

bjeela
bjeela
Reply to  Vicgeordie
2020-01-22 13:07

Hogyne, pl. azt is, hogy fizetőképes az ellenfél vagy sem.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Vicgeordie
2020-01-22 21:37

Sör? Hol van az USA-ban sör? :(

Mr Foherty
Mr Foherty
2020-01-22 13:37

És mi lesz, ha van egy vedő szabálytalanság automatikus first down-ért? Előrébb jön a 4&15, vagy first down?

juhaszvik
juhaszvik
Reply to  Mr Foherty
2020-01-22 14:27

Ugyanez jutott az eszembe. Egy “Illegal use of hands” miatt kap az ellenfél egy plusz drive-ot? Valahol nem tartanám igazságosnak.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  juhaszvik
2020-01-22 16:48

Vagy offside, vagy DPI. Esetleg roughing the passer, de holding is lehet gyakorlatilag bármelyik playben.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Mr Foherty
2020-01-22 21:37

Nyilván first down, ahogy pl. intentional grounding esetén az ellenfélé a labda.

László
László
2020-01-22 14:15

Ha valóban el akarnák kerülni a sérüléseket akkor már rég XBOX-on játszanák le a meccseket.

Antal Kovacs
Antal Kovacs
2020-01-22 14:27

“Egy sikeres mezőnygól vagy extra pont után két opciója lesz a csapatnak.” és ha nem sikerül az extra poont? Vagy 2 pontosra mennek? :)

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Antal Kovacs
2020-01-22 21:37

Az mindegy, most is rúghatsz onside kicket sikertelen extra után.

Antal Kovacs
Antal Kovacs
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-01-23 08:42

Én értem, igazából ezzel tisztában vagyok, a megfogalmazással volt probléma, mert nem volt helyes, pont e miatt amit leírtál. Szóval valójában így kellett volna írni, hogy “pontszerzés – kivéve safety – után két opciója lesz a csapatnak.” De ez tényleg szőrszál hasogatás, ezért is tettem egy smiley-t a végére, mert igazából nem is vártam választ a kérdésre :)

demonsss
demonsss
2020-01-22 14:53

Nem kell eltörölni ! Pont a képen látható úriember mutatta meg , hogy simán meglehet csinálni és egy tök izgalmas elem ! A 4 és 15 szerintem egy hülyeség csak kedvez az olyan brutális támadó gépezeteknek mint a tavalyi Rams vagy saints , illetve a chiefs ! Én azt mondom , hogy ha meccs közben nem tudtak semmit se kezdeni , akkor ne kapjanak már még nagyobb lehetőséget , hogy végig vigyék a labdát , ha a kis százalékú onside kicket megcsinálják akkor hajrá!

Zoard
Zoard
2020-01-22 16:07

A meccsek eredményeit leíró cikkhez írtam,d e valszeg később, már senki sem ovlassa, ezért idemásolom.
Szabályváltozás. Sztem leglább iylen fontos mitn az onside kick.

A puntoláskori időhúzásról tennék megjegyzést.
Minjárt mondom is hogy semmiképpen nem ezen múlt a 49’s – Packers meccs kimenetele!!!
Reméljük a jövőben egy szoros PO vagy SB meccsen nem egy ilyen eset befolyásolja majd döntően az eredményt.

Az öreg bostoni kócs már az idény elején direkt megjátszotta a támadóidő lejárást, hogy megmutassa ez így nem sportszerű, de zavartalanul használható eszköz minimum 40mp elégetésére (még lehet fokozni).
Változatni kellene a szabályokon.
Példa: A mexikói foci vb-n tömegesen előforduló kapusnak hazaadogatós, labdaölelgetős időhúzáscunami után
megváltoztatták a szabályt és a kapus azóta csak elrúghatja . Ez azért jelentős mértékben megváltoztatta a játék tartalmát.
A gurulósfocihoz hasonlóan valamit itt is ki kellene taláni.
Milyen tippetek van erre?

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Zoard
2020-01-22 21:37

“A gurulósfocihoz hasonlóan valamit itt is ki kellene taláni.”
Goodell tiltsa el Bradyt 4 meccsre! :)

Zoard
Zoard
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-01-22 23:00

Akkor is ha a következő évre a Bengalshoz ír majd alá? ;-)

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Zoard
2020-01-23 02:16

Bradyt mindenképpen el kell tiltani, abból baj nem lehet! :)

reszelo.aladar
reszelo.aladar
2020-01-23 10:18

Érdekes gondolatkísérlet. Nekem tetszik, mert további izgalmat hoz a végjátékba. Amerikáról beszélünk, ott a szurkoló nem tolerálja a döntetlent és egyéb időhúzó/időrabló dolgokat. Ha egy meccs eldőlt elkapcsol, a stadionból meg elindul haza. Ha van esély rá, hogy tovább maradjon, akkor azt az esélyt meg fogják ragadni. Amúgy erre szolgál, hogy a 2. és 4. negyedben másképp mérik az időt az utolsó 5 percben: ha megállt az óra, akkor csak a play indulásakor indul újra. A meccs többi szakaszában pedig akkor, ha a spori lerakta a labdát. Ez is csak arra szolgál, hogy az előnyben lévő ne tudja csak úgy lepörgetni, a hátrányban levő pedig könnyebben meg tudja álltani az órát.
Ha ez egy mezei sima 4&15 lenne, akkor nincs kérdés, ha olyan a védőbünti, akkor jár a 1st down. Ha egy goalline játék lenne és csak feleznék a távolságot, akkor addig jönnének védő szabálytalanságok, amíg egyszer a támadók nem hibáznak.
Amivel lehet játszani az a játék hossza, ha túl könnyű a 15 yard akkor lehet 20 is.
Persze a kick-offot sajnálom, nézni tényleg frankó, megsérülni benne nem annyira.

68
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x