Az NFL közzétette annak az öt csapatnak a listáját, ami szerepelhet a 2020-as Hard Knocksban. Mivel ez a legtöbb franchise-nak nyűg, így pontosabb az a megfogalmazás, hogy megvan az az öt csapat, amit kényszeríthet a liga, hogy szerepeljen a Hard Knocksban: a Cardinals, a Lions, a Broncos, a Jaguars és a Steelers.
Ahhoz, hogy egy csapat megússza a HK-t, a következő feltételek valamelyikének teljesülnie kell: új főedző, vagy rájátszásrészvétel az elmúlt két évben, vagy a franchise már szerepelt az elmúlt 10 évben a Hard Knocksban. Mivel ezek közül egyiket sem tudja kipipálni a fenti ötös, így közülük kerül ki a “szerencsés”.
A Cardinals és a Broncos Kyler Murray és Drew Lock miatt lenne elsősorban érdekes, míg a Lions azért, mert betekintést nyerhetnénk Matt Patricia állítólag félelemalapú öltözői kultúrájába. A Jaguars a Foles-Minshew párharc miatt (hacsak Folest el nem cserélik addig) lenne vonzó, a Steelers pedig azért lehetne izgalmas, mert az ilyen hagyományosan topcsapatnak számító franchise-ok mindennapjaiba eddig nem nagyon volt lehetőség betekinteni.
A Hard Knocksban szereplő eddigi csapatok:
- Baltimore Ravens (2001)
- Dallas Cowboys (2002)
- Kansas City Chiefs (2007)
- Dallas Cowboys (2008)
- Cincinnati Bengals (2009)
- New York Jets (2010)
- Miami Dolphins (2012)
- Cincinnati Bengals (2013)
- Atlanta Falcons (2014)
- Houston Texans (2015)
- Los Angeles Rams (2016)
- Tampa Bay Buccaneers (2017)
- Cleveland Browns (2018)
- Oakland Raiders (2019)
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Steelers lenne talán a legjobb választás, nem hiszem hogy sokszor kerülnek ilyen mélységbe, ráadásul Ben sem sokáig fog már játszani vélhetőleg, az Ő visszatérése is érdekes lehet.
Nem is kérdés, hogy a Steelers.
Rudi vs Ben?
Én is a Steelerst nézném leginkább, de szerintem a Lions lesz, 2 AFC év után, amiből 1 ráadásul AFC North, szerintem NFC lesz..
Bár ha a Steelers mondjuk első körben kivinné Herbertet esetleg Tuát, akkor azért no brainer választás :D
Herbertet?
Nála még Rudi-val is beljebb vannak.
Rudinál kintebb nem is lehetnének sehonnan
Nincs első körünk Fitzpatrick miatt.
Hopsz, ezt el is felejtettem :)
Vagy ha leigazolják Bradyt akkor mindenki szívesen nézi ahogy Rookie feliratos sapkában parodizálja Tomlint.
Duuuval
Az a feltétel mit jelent hogy rájátszásrészvétel az elmúlt két évben? Ha bent voltál te nem leszel kamerazva? A végén még kiderül az igazi előnye a playoffnak.
elég egyértelmű szerintem a feltétel :D
Ha voltál a PO-ban az elmúlt két év valamelyikében, akkor nem kényszeríthetnek HK-ra
igen ezt en is ertem inkabb a feltetel miertjen gondolkodom. tul hosszu volt a valamelyik elozo szezon? mi koze az offseasonnak a tavaly elotti POhoz. inkabb ez nem vilagos a felteleben.
Pedig egyszerű: a TOP csapatokat a Pats filmezi, az NFL nem küldhet még egy stábot a nyakukra :)
jutalmazzák a PO-csapatokat azzal, hogy nem kell HK-ban szerepelniük. Szóval ez ilyen ösztönző
Ergo mindenki tudja még maga a a liga is hogy mennyire zavaró a felkészülésben hogy a s..gedben a kamera. Így ezt fel lehet fogni ösztönzésnek vagy büntetésnek. Ha nem jutsz be a po-ba megbuntetunk. Szóval igyekezzetek.
Lehet ebben is az egyensúlyra kéne törekedni és hátráltatni mindig a regnalo bajnokot egy kamerával. :)
Az a feltétel mit jelent, hogy az elmúlt 10 évben nem szerepeltek a Hard Knocksban? Eddig sem igazán tartották be ezt a feltételt, már ha volt/van egyáltalán ilyen.
mióta ez a szabály, azóta tartották
Koszi, nem kerjuk.
Így, hogy elment TC Duuuval-ból nem tartom kizártnak, hogy Floridában kötnek ki. Jó lenne, nekünk úgyis tök mindegy, nem változtat a “jó” szereplésünkön!