A liga legjobb védőfala. A liga egyik legjobb cornerbackje. Kiváló fiatal linebackerek és defensive backek. A liga legjobb fullbackje. A liga legjobb tight endje. Egy nagyon jó tackle-páros. Egy hihetetlen háromfejű futószörnyeteg. No meg a liga egyik legjobb támadózsenije. Nem csoda, hogy ez a csapat konferenciadöntőbe jutott és nem lesz csoda, hogy a Super Bowlba is be fog jutni.
A 49ers fogadta már a Packerst idén, akkor kiütéses 37-8-as hazai győzelem jött össze. Aaron Rodgers karrierje legrosszabb meccsét játszotta, mindössze nettó 1,7 yardot hozott össze passzjátékonként, ami a legrosszabb volt idén a ligában (még a Luke Falk vezette Jetsnél is rosszabb!). A Packers nem utazott túl jól idén a nyugati partra, ezen kívül a Chargerstől is csúnyán kikapott a csapat, ez sem jó előjel a Sajtfejeknek Santa Clarában.
[quote]
Aaron Rodgers az utóbbi öt vereségét a rájátszásban mind olyan csapatok ellen hozta le, amelyektől abban az évben kikapott egyszer az alapszakaszban. Emellett 0-13 az olyan csapatok mérlege a rájátszásban, amelyek az adott ellenféltől már egyszer kikaptak az alapszakaszban 20+ ponttal.
[/quote]
A támadósor
Egyszerűen imádom ezt a támadósort és Shanahan kreatív zsenijét. A főedző nagyon jól tudja kompenzálni, hogy nincs kiváló, csak korrekt irányítója, ráadásul az elkapói sem épp világsztárok, és a passzjátékban is olyan helyzeteket tud kialakítani, ami megkönnyíti a játékosok dolgát – Garoppolónak elég sokszor nagyon üres területekre kell dobnia a labdát, ahol senki sincs az elkapói körül. Emellett pedig ott van az apja, Mike Shanahan által rengeteget használt zónablokkolás a faltól, amellyel a futójáték tud ligaszinten is kiemelkedni, igazából elit futók nélkül, bárkit behelyettesítve a képletbe – a lényeg csak az, hogy gyors legyél.
Ki kell emelni a támadófalat is, amely a 8. helyen zárt “adjusted line yards” mutatóban, ami tömören annyit jelent, hogy mennyire nyomták el az ellenfelek védőfalát futások során – a Packers DL-je ugyanebben a mutatóban a 31. helyen zárt. Nem nehéz tehát megállapítani, hogy óriási előny van a játék ezen részén a 49ersnél.
Shanahan a legtöbbekkel ellentétben nem azért fut, hogy “megalapozza a futást”, illetve rövidebb yardos szituációkat hozzon létre harmadik kísérletre. Ő azért fut, hogy már ezekkel is egyből nagy játékot csináljon, nem véletlen, hogy az egyik legmagasabb arányban szerzik a csapatai a 20+ yardos futásokat 2017 óta – ezért is kell nagyon a sebesség a running backektől. Emellett nem a futással alapozza meg a passzjátékot és a play actionöket, teljesen más irányból közelít. A mérkőzések elején több gyors, rövid passzt alkalmaz, ezzel megalapoz egy előnyt, majd utána kezd el futni ennek tudatában. Vagy ha nem is vezet, a védelem akkor is berendezkedik a passzjátékra 2 high safetyvel, így pedig könnyebb lesz a futás is.
Összességében elég sokat fut a 49ers, de ezt nagyon hatékonyan teszi, ráadásul nem is hagyományos módon bele a fal közepébe. A play action sikeréhez viszont Shanahan is tudja, hogy nem a hatékony futójáték a kulcs, hanem az, hogy úgy tűnjön, futsz. Nem a jó futások miatt sikeres egy PA játék, hanem azért, mert eladják futásnak. Ezt pedig Shanahannél talán senki nem csinálja jobban a ligában felállásokkat, formációkkal, personnellel.
Nem véletlen, hogy Shanahan támadósorai találkoznak már több éve a legtöbb base formációval a védelmektől (így kevesebb nickel vagy dime), tehát több linebackert tartanak fenn a pályán a defense-ek Shanahanék ellen, ez pedig megkönnyíti a play actionök használatát. Ebből következik, hogy Jimmy Garoppolo a második legtöbb yardot hozta össze play actionök után idén (1438) – ez most is sikeres lehet, hiszen a Packers mindössze a 24. az ilyen játékok levédekezésében.
És hogy mivel éri el ezt a sok base formációt és sok linebackert a 49ers? Azzal, hogy mindenkinél többször használ 2 futós felállást (21, 22 personnel), és mindenkinél kevesebbszer 11 personnelt, azaz három elkapót, 1 futót és 1 tight endet. A két futós felállások (akár RB+RB, akár RB+FB) Shanahan rendszerének alapjai, minden évben top5-ben van ebben a mester támadósora, ráadásul a leghatékonyabban is használja ezt. Idén 32%-ban használ 21 personnelt (legtöbb a ligában) és 16%-ban 22 personnelt (4. legtöbb), ezzel szemben mindössze 25%-ban 11 personnelt (2. legkevesebb).
Ez azt is eredményezi, hogy sokkal nehezebb készülni erre a támadósorra, mert az ellenfelek sehol máshol nem találkoznak ilyen összetételű offense-szel. A linebackereket pedig rendkívül jól tudja Shanahan zavarba hozni, amihez persze nem árt, hogy nála játszik a liga legjobb fullbackje és a liga legjobb tight endje is.
Juszczyk parádésan blokkol, emellett pedig egy elég jó elkapó is, így simán lehet mozgatni a pálya bármely részén, ez pedig szinte mindenkinél zavart szokott okozni, vagy legalábbis nehézséget. Mivel nagyon ritkán találkoznak az ellenfelek fullbackkekkel, így nem annyira tudják kezelni a levédekezésüket, akár futójátékról, akár passzjátékról van szó (de főleg utóbbinál, vagy ha futójátéknál nem lead blokkol, hanem mondjuk kimozog snap előtt szélre). Shanahan már csak azzal is nagy előnyre tesz szert, hogy ide-oda mozgatja snap előtt Juszczykot, így a defense elárulja, hogyan fog védekezni.
A Packersnek is borzasztóan nehéz lesz mit kezdenie vele, ami ugyanúgy igaz a másik kulcsfigurára, George Kittle-re. Egyrészt futásblokkolásnál is domináns tud lenni Kittle, simán kivesz a játékból defensive endeket is, másrészt a passzjátékban is halálos fegyver. A legutóbbi Packers elleni találkozón 6 elkapása volt 129 yardért, és a Sajtfejek a Football Outsiders mutatói szerint 24.-ek csupán a TE-k levédekezésében. A coverage-ben nem túl erős Blake Martinezre mindenképp játszani fog Shanahan, Kittle-től óriási nap várható megint. A Packers a “számok közt”, tehát a pálya közepén borzasztóan védekezik, a 49ers pedig kiváló ennek a területnek a támadásában, ez óriási mismatch a hazaiak javára (mindkettő sokkal-sokkal magasabb a ligaátlagnál).
Még pár rövidebb gondolat. Shanahan használja a ligában a legtöbb motiont, ráadásul nem csak idén, hanem 2014 óta minden évben. Ennek hatásairól a múlt heti Ravens oldali beharangozóban írtam bővebben, így most nem fejteném ki újra, de a lényeg, hogy ezzel a védelmeket hezitálásra késztetik, tehát megnehezítik a dolgukat – és ehhez semmiféle tehetségre nincs szükség a játékosoktól, ez olyan előny, ami egyes egyedül az edzőkön múlik. Ez különösen hasznos a Packers ellen, amely 15%-kal nagyobb sikerességi rátát és passzonként közel 4 yarddal többet enged motionök esetén.
Az elkapóknál egyébként annyira nem áll jól a 49ers, habár Sanders és Samuel is korrekt játékosok. Jaire Alexander elég jó esélyekkel indul egyikük ellen, jók az irányváltásai, azonban Kevin King bajban lesz a másikuk ellen, hiszen ő nagyobb darab játékos, ezáltal lassabban fordul, rá lehet játszania a 49ersnek. Végezetül kiemelném, hogy Weston Richburg hiánya nagyon fájó lesz most, a centerek egyébként is fontosabbak Shanahan rendszerében, mint máshol, ráadásul most cseréjének, Ben Garlandnak a parádés Kenny Clark ellen kell meccselnie, ami problémákat okozhat. A falnál maradva pass protectionnél Za’Darius Smith okozhat problémákat akár szélről, akár belülről indulva, de a futásblokkolásnál tarolnia kell a 9ers falának.
[quote]
Shanahan mérlege Mike Pettine ellen két meccsen: 67 pont, 286 futott yard, 5,5 yardos átlag futásonként. És az egyik meccsen CJ Beathard kezdett… Kettejük kapcsolata pedig Clevelandbe vezet vissza, ezt a jelenetet pedig imádom:
[/quote]
I hope Kyle Shanahan used this moment as motivation to hang up 40 on Mike Pettine tonight 😂 pic.twitter.com/L2TbKM5DLu
— Adam Lefkoe (@AdamLefkoe) October 16, 2018
A védelem
A 49ers védőfalát nem kell bemutatni senkinek, ráadásul DJ Joneson kívül mindenki egészséges, így ismét elszabadulhat a pokol. A Packers fala elég jó, akár top10-esnek is mondható, mégis hátrányban van ezzel az elit védőfallal szemben. Jobb oldalról indulva Bulaga inkább futásblokkolásban hasznos, passzsiettetésnél Nick Bosa előnyben lesz. Billy Turner a leggyengébb pontja az egységnek, egyértelműen sebezhető, szintén pass protectionben gyengébb. A center Corey Linsley relatíve kistermetű, így DeForest Bucknernek szintén fölényben kell lennie. Elgton Jenkins elég jól játszott idén, de azért mégis csak egy rookie, Bakhtiari pedig egy nagyon jó tackle, így a támadók bal oldalán kevesebb sikerre számíthat a 49ers.
Pass rushban biztosan el fog szabadulni ez a védőfal és szét tudja szedni a Packers OL-jét, így hasznos lenne a falnak, ha előnyben tudna játszani a gárda és több passzjátékra tudná ezáltal kényszeríteni a Sajtfejeket. A futás ellen nem emelkedik ki ennyire az egység, de megkérdezhetjük Dalvin Cookot, mekkora lyukakat talált múlt héten.
A linebacker-sor is nagyon pofás. Jimmy Grahammal nem lesz nehéz tartani a lépést, csak arra kell figyelni, hogy ne tudja őket testtel kizárni a labda elől. Aaron Jones levédekezése már nem lesz egyszerű feladat, főleg a passzjátékban. Viszont Jones eléggé sebezhető pass protectionben, így érdemes lehet blitzeket küldeni rá, amivel az LB-k zavarba hozhatják majd (és alkalmanként bent tarthatják a zsebben, elvéve az elkapások veszélyét).
A nagy feladat Davante Adams levédekezése lesz, de az első meccsen ez nagyon jól sikerült. A sztárelkapót elég jól mozgatják ide-oda a támadósorban, és mivel Sherman nem szokott “utazni” a WR-ekkel, így több ember feladata is lesz Adams levétele. Érdemes lesz őt duplázni szinte egész meccsen, hiszen egy-az-egyben Shermanen kívül senki nem képes levédekezni, szóval mindenképp felé kell a legnagyobb figyelmet és erőforrásokat fordítani.
Szinte biztosan nem ez lesz a terve Salehnek, de akár mehetne is vele Sherman. Előfordult ez már, 2018-ban a meccs utolsó drive-jában ment vele mindenhová, szóval érdekes lesz figyelni, kulcsszituációkban rászabadítja-e Saleh legjobb cornerét Adamsre. A meccs nagy részében azonban biztosan Shermané lesz a védelem bal oldala, le is zárja ezt a felét a pályának, Rodgers alig fog felé nézni az egész meccs során. Ez akár egyébként akár jobban is elsülhet összességénen, mint az “utazás” Adamsszel, de ehhez kellenek a jó teljesítmények a társaktól.
Nagy kérdés, ki tud fellépni a Packersnél Adams mellett, de ebből a védelemből kiindulva könnyen lehet, hogy senki.
[quote]Shermannek NFC-konferenciadöntőkön (kettő ilyenben volt része, mindkettőt megnyerte) pontosan ugyanannyi elkapása (interceptionje) van, mint ahány elkapást engedett (1). [/quote]
Összességében
A 49ersnek nem kell túlzottan kreatívnak lennie ezen a meccsen, legalábbis az alap kreatívitásán felül. Azt kell tennie a csapatnak, amit egyébként is jól csinál, hiszen minden matchup Shanahanéknek kedvez támadóoldalon – minden, amiben jó a 49ers, abban rossz a Packers. Mehet a futójáték bőven, futó “felállásokból” jöhetnek majd a play action játékokok, a passzok középre, no meg a motionök, Shanahan pedig majd csinálja a shanahanes dolgait, amivel hatalmas előnyt alakít ki Garoppolónak.
A védőoldalon hagyni kell a félelmetes védőfalat, hogy tegye a dolgát, és egyedül Adamsre kell extra figyelmet fordítani, leginkább duplázással a jobb oldalon, miközben Sherman leveszi a teljes bal oldalt.
El kell viszont kerülni, hogy a Packers hamar vezetést szerezzen, hiszen ezáltal Garoppolo vállán lenne a teher, akinek pedig nem szabad beleesnie megint egy “nem láttam a linebackert” esetbe. A 49ers korai előnye azért is lenne fontos, mert akkor még jobban tudják ölni az órát a futásokkal, illetve a védőfal is jobban el tud szabadulni, ha kevésbé kell a futás megállítására figyelni.
[quote]Új olvasóink kedvéért mondjuk, hogy sokéves hagyomány az FK!-nál, hogy minden rájátszás-meccs elé mindkét oldalról írunk beharangozót, így ha ez a cikk túl egyoldalúra sikerült, akkor az nem véletlen.
Van egy párja is, azt pedig ERRE A LINKRE kattintva találjátok. Vagy keressétek fel a KIEMELT cikkünket, ahol minden mai meccshez találtok beharangozót, illetve a bold predictionjeinket is ott találjátok, ráadásul a meccsek alatt a kibeszélő is ott lesz.[/quote]
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Zsírkirály lett Dani. Köszi szépen!
#GONINERS
“Emellett 0-13 az olyan csapatok mérlege a rájátszásban, amelyek az adott ellenféltől már egyszer kikaptak az alapszakaszban 20+ ponttal.”
Ez a statisztika biztosan nem stimmel. 2010-ben a New England 45-3-ra nyert a Jets ellen az alapszakaszban, majd a rájátszásban 28-21-re kikapott tőlük.