A Coltsnál – teljes joggal – nagyok a kérdőjelek az irányító posztot illetően. Még a general manager Chris Ballard is úgy állt ki a nagyközönség elé, hogy nem tudja, Brissett franchise irányító vagy sem.
Ezt még nem lehet megállapítani. Ezért is kötöttünk vele rövid távú szerződést.
Ballard elmondta, hogy látott pozitív dolgokat is Brissett játékában, és negatívakat is, és hozzátette azt is, hogy “jelenleg” Jacoby a csapat kezdő irányítója. Ha valakiben bízik az ember, akkor nem így fogalmaz, ez elég egyértelmű jele annak, hogy a Colts irányító után fog nézni a holtszezonban – emlékezzünk csak Steve Keimre, aki ugyanígy beszélt Josh Rosenről tavaly ilyenkor. Ha nyilvánosan ennyire bizonytalan valaki az irányítóját illetően, akkor jó eséllyel meg vannak számlálva a napjai kezdőként.
Brissett ugyebár Luck visszavonulásával kapta meg a karmesteri pálcát, és egy közepes/gyenge évet tudhat magáénak, ahol nagyon kiütköztek a limitációi, amik a legtöbbek számára egyértelművé tették, hogy nem ő lesz a franchise irányítója hosszú távon. Így természetesen megindultak a találgatások, hogy ki is lehet majd a kezdő QB jövőre Indianapolisban.
Természetesen szóba jön a draft, azonban a legjobb prospectekről – hacsak fel nem cserél – lemarad a Colts, így nehéz helyzetben van. A veteránok közül felmerült például Philip Rivers neve is elég sok helyen, hiszen ő jelen állás szerint valószínűleg távozik a Chargersből, de áthidaló veterán megoldásnak tökéletes lehet az egyébként jó erőkből álló Coltsnál.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Riverst szívesen elnézném Colts mezben. Hátha kivehető belőle a Chargers/suckers.
Én viszont nem.
És kit igen?
A mostani leendő FA QB-k közül? Senkit.
Brees?
Érdekes lesz ez a draft, Ballard eddig lefelé cserélt és halmozta a draftcetliket. Most alakulhat úgy, hogy felfelé kell cserélnie mert ésszerű áron elcsíphető lesz egy QB.
Amúgy egy újonc QB számára kedvező lesz a helyzet, lesz előtte egy jó fal, 2 jó RB segíti és Hilton személyében elit elkapója is van. Már-már luxus…
ha Ballard eddigi hozzáállásából extrapolálok:
1. vagy Rivers (vagy akár Brady) csak bagóért jöhetne Brissett felváltójának, ha bevállalja
2. vagy marad Brisset
Mindkét esetben draftolni fog 2, de lehet 3 qb-t (vagy free agentekkel felcsapva). Nem fog felcserélni, max picit, de nem 1/1 meg ilyenek
Persze aztán lehet flip-table lesz, de szerintem van annyi tartalékjuk Irsaynál, hogy ez marad..
Ballard eddigi hozzállásából nekem pont nem jön le, hogy nagy nevet szerezne a Free Agency-ben. Rivers-el nem járnák jobban, Brady meg hááát…szerintem inkább visszavonul semmint a Colts-ban játszon és a szurkolók sem fogadnák lelkesen.
Azzal viszont egyetértek, hogy nagyot nem fog felcserléni. Ha a 13. pick környékén elérhető lessz QB azt behúzza, de nem fogja ingét gatyáját kiadni, hogy irányítót draftoljon.
Nem látok Ballard fejébe, de nem lennék bánatos ha a Herbert-Lawerence-Fromm hármasból valakit kihúzna (már ha elérhető lesz bárki is).
Szerintem olcsón elhozná most mindkettőt 1 évre “levezetni”…
redditen eléggé valami Love gyereket mondanak második kör elején
Ez esetben ki kéne vágnia Brisett-et és Hoyert. :-)))
Love? Nem rémlik… “What is Love…baby don’t hurt me, Don’t hurt me, no more.”
~95 M cap space van, simán belefér h kivágja mindkettőt és csak ezt az 1 évet bukja. Ha Casonzo visszavonul akkor meg főleg.
https://www.youtube.com/watch?v=0ki92VlkEic
Kell az a cap space… Továbbra se tudom elépzelni Riverst a csikóknál… Esetleg 1 évre, de akkor Ballard úgy gondolja, hogy a jövő évi drafton jobb QB prospectek lesznek.
Bold:Brissett marad a kezdő irányító,de összeomlás lesz a helyzetből a jó keret ellenére már a szezon elején és megindul a #suckforLawrence.
Ez nem nagy bold…kb. 85% az esélye annak, hogy ő lesz a kezdő QB. Rivers szerződtetésére kicsi az esély, a drafton meg kétséges, hogy lemegy-e a 13. választásig irányító.