Connect with us

Beharangozó

Van még kérdés?

Idén másodszor láthatjuk a Watson-Mahomes csatát, ami úgy gondolom, hogy nem csak a két csapat szurkolóinak üdvözlendő, de a semleges drukkereknek is. Az alapszakaszban kisebb meglepetésre a Texans tudott diadalmaskodni, de az egy teljesen más időszak volt a két gárda szempontjából és ezúttal erre sokkal kisebb esélye lesz. Mahomes ugyanis a jobb irányító kettőjük közül, a Chiefs pedig messze jobb csapat, és most meg is mutatja miért.

Ahogy említettem, találkoztak már az alapszakaszban és egy látványos mérkőzésen akkor a Houston örülhetett, de mégis úgy gondolom, hogy nem feltétlenül túlzó, hogy a fogadóirodáknál csaknem 10 pontos favorit a hazai gárda.

Minden megváltozott azóta

A két csapat közti különbséget furcsa mód nem a két irányító közti differencia döntheti el, hanem a védelmek. A Chiefs egysége évek óta le van sajnálva, pedig idén koránt sem olyan rossz ez az egység, mint gondoljuk. A Football Outsiders hatékonysági mutatóiban ugyanis a 14. legjobb védelem a Főnököké, de passz ellen, ami Watson ellen fontos lehet például, a hatodik legjobbak voltak.

Nem rossz számok, de ez a védelem egyértelműen szintet lépett az idény második felében, ez ránézésre és statisztikákban is megmutatkozik. A Titans elleni csalódást keltő teljesítmény után ugyanis Spagnuolo összekapta a védelmet, és ha innentől vizsgáljuk a statisztikákat, akkor a teljes hatékonyságban a hetedik legjobbak, passz ellen pedig a negyedik legjobbak voltak. Ezek már nem csupán közepes, hanem elit közeli defense számok.

Watson tehát rendesen felkötheti a gatyáját, ráadásul a Chiefs védelem pont abban jó, amiben kell egy ilyen irányító ellen. Szintén az FO statisztikái szerint a Chiefs defense az egész szezont tekintve a harmadik legjobb a 15 yardnál hosszabb passzok ellen, mindössze az ilyen átadások 32%-a sikeres ellenük, pedig Watson átlagosan 46%-át teljesíti az ilyen passzoknak és ez a Houston egyik legnagyobb fegyvere is. Amennyiben Will Fuller visszatér, akkor hatalmas csata fog kialakulni a mély labdák terén, de a Chiefs eddig abszolút jelesre vizsgázott ebben.

Fuller visszatérése egyébként nagy segítség lehet a Texansnak, de még ha a pályán is lesz, akkor sem mondhatjuk el, hogy 100%-os állapotban és felkészültségben várja majd a találkozót, másrészt pont a Chiefs ellen volt két nagyon csúnya dropja az alapszakasz mérkőzésen. Valószínűleg a Chiefs sokkal több Cover 2 felállást fog választani, hogy a Texans nagy játékait és ezáltal a méregfogát elvegye az offense-nek. Ez Thornhill kiesése miatt egy fokkal nehezebb feladat lesz, de szerencsére a secondary feljavulásnak két főszereplője ott lesz a pályán.

Tyrann Mathieu – aki nagyon jól ismeri a Texanst – ugyanis a harmad-virágzását éli, decemberben nem hiába lett a hónap játékosa, és ismét elit playmaker szinten jásztik. Coverage-ben konkrétan egészen zseniális, a ProFootballFocus adatai szerint mindössze két touchdownt engedett egész szezonban, négy interception és hét leütött labda mellett. A másik vezér meglepetésre a másodéves Charvarius Ward, aki egészen hihetetlen milyen szintet lépett karrierjében. Ő konkrétan mindössze egyetlen touchdownt engedett a szezonban, de leszedett mellé kettő interceptiont és van öt leütött labdája is.

A secondary harmadik kulcsfigurája Juan Thornhill volt, aki sajnos sérülést szenvedett, így pedig meg kell oldani a pótlását. A Chargers ellen láthattuk, hogy ezt a Chiefs nem egy emberrel képzeli el, hanem többen veszik át a szerepkörét és abból a meccsből kiindulva ez egész jól is sikerül. Valószínűleg Thornhill helyett a másodéves Armani Watts, Daniel Sorensen és Kendall Fuller fog beszállni. Fuller helyzete érdekes, mert alapvetően cornerback és biztos játszik majd ilyen szerepkörben is, de feltűnt free safetyként is és nem mozgott rosszul. Leginkább abban lehet Watson ellen a kulcs, hogy sokat variálják majd a felállásokat és alapvetően biztos sok lesz a Cover 2, Watson játéka miatt, de sok Cover 1-re is lehet számítani, sőt sok olyan felállást is mutatott a Chiefs, ahol a pálya egyik felében zóna, a másik felében emberfogás van, így pedig elég furcsa hibrid képeket kapunk majd.

A másik nagy változás a Chiefs védelmében a közös mérkőzés óta, hogy Chris Jones azon a meccsen nem volt a pályán. Márpedig továbbra is Jones ennek a védelemnek az abszolút sztárja és láthattuk, hogy meddig jutott a Texans, amikor a Bills D-line dominálta őket a mérkőzés elején. Jones 58 nyomásgyakorlásnál jár a szezonban, egy ilyen erő pedig teljesen megfordíthatja a játék képét, amíg Watsont nem tudják megvédeni. A Bills ellen az első félidőben ez nem sikerült, a hét sack nagy része ekkor érkezett, a Texans pedig konkrétan 0 pontot pakolt fel.

Fontos még kiemelni, hogy azon a mérkőzésen a Texans szétfutotta a Chiefs védelmét, de azóta itt is változások történtek. Beküzdette ugyanis a kezdőbe magát a rutinos Mike Pennel és Khalen Sanders is, akik azóta kiválóan játszanak és rengeteg plusz súlyt adtak ennek a D-line-nak. Ketten együtt mindössze kettő szerelést rontottak el, ami még akkor is bámulatos, ha csak fél szezonról beszélünk esetükben. Carlos Hyde akkor az NFL NextGenStats kimutatásai szerint csak 7.7%-ban találkozott 8+ emberes boxokkal, ezt várhatóan megemeli a Chiefs, bár mivel több tömeg került a falba, igazából nem is feltétlenül szükséges.

Mahomes továbbra is a jobb irányító

A Chiefs regnáló MVP-je nem játszik a tavalyi formájában, de ez mindössze azt jelenti, hogy nem lóg ki rémesen felfele, hanem hoz egy tartósan jó szintet. Nem is biztos, hogy igazán feltűnt bárkinek, de a Football Outsiders támadóoldali hatékonyság mutatójában idén is harmadik a Chiefs, ez nem mutat akkora lassulást. Mahomes számai a sérülése miatt közel sem lehetnek a tavalyihoz, de ha nem a tömeg statisztikákat nézzük, akkor továbbra is az élcsoportban tanyázik.

Egyik fontos mutató, hogy ha nincs rajta a nyomás, akkor a passzai 71.5%-a ér célba, márpedig a Texans nehezen fog nyomás generálni. Az első találkozásukon hiányzott a támadófalból két kezdő, Mahomes lába nem volt egészséges és akkor még Watt is teljesen 100%-os volt. Ennek ellenére mindössze négyszer ütötték meg Mahomest, egy sacket mutattak be rajta. Wattnak például csak négy siettetés jött össze, teljesen súlytalan volt.

Meg kell még említeni, azt is, hogy a Chiefs támadóoldali szekerét nem csak Mahomes, de Reid mester is tolja. Sokat kritizálják az öreg Rozmárt, mert a playoffban néha csúnyán elmenedzsel dolgokat, de például bye után az egyik legjobb edző valaha és biztos vagyok benne, hogy most is sok ötlet maradt még a tarsolyában. Múlt héten a szezon egyik legkevésbé kreatív csapata is meg tudta lepni a Texanst, akkor most az egyik legkreatívabb mekkora előnyt fog kiépíteni? Az extra hét amúgy is jól jött a Kansas Citynek, mert talán a szezonban először mindenki full egészséges a keretben, ott lesz a Hill mellett Watkins és Hardman is, teljesen szét tudják húzni a Texans szenvedő secondaryjét.

Összességében megtévesztő lehet, hogy az alapszakasz meccset a Texans behúzta, de azóta szinte minden megváltozott a Chiefs védelmében, náluk van a jobb irányító, náluk van a jobb edző, kipihentebbek és náluk a hazai pálya előnye is. Van még kérdés?

[quote]Új olvasóink kedvéért mondjuk, hogy sokéves hagyomány az FK!-nál, hogy minden rájátszás-meccs elé mindkét oldalról írunk beharangozót, így ha ez a cikk túl egyoldalúra sikerült, akkor az nem véletlen.

Van egy párja is, azt pedig ERRE A LINKRE kattintva találjátok. Vagy keressétek fel a KIEMELT cikkünket, ahol minden mai meccshez találtok beharangozót, illetve a bold predictionjeinket is ott találjátok, ráadásul a meccsek alatt a kibeszélő is ott lesz.[/quote]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!