Draft

A jövő sztárjai – CeeDee Lamb

Published on

Az idei draft hihetetlenül mély elkapó poszton, ami nem csak azt jelenti, hogy sok jó képességű játékos érkezik a börzére, hanem azt is, hogy igazán prémium játékosokat is találni az első körben. Ezek a játékosok nem csak jók, de nagyon különbözőek is. Közülük az egyik legkülönlegesesebb CeeDee Lamb, aki hihetetlenül összetett játékos.

 

Lamb három évet húzott le az Oklahomában Lincoln Riley kezei alatt és olyan irányítók dobáltak neki, mint Baker Mayfield, Kyler Murray és Jalen Hurts. Könnyen hihetnénk azt, hogy egy ilyen kiváló edző kezei alatt, a háta mögött jó irányítókkal szerencséje volt és ezért emlegetik a top elkapók között, de aki látta játszani, annak egy pillanatig nem fordul meg ez a fejében.

 

Testi adottságait tekintve elsőre semmi különöset nem tudunk felfedezni, viszonylag magas és erős felépítésű, de elmarad a legfizikálisabb elkapóktól és nem is az erejét használja általában. Ami a gyorsaságát illeti, szintén nem esünk hasra tőle, sőt sokan pont a lineáris sebességet vélik az egyik legnagyobb gyengeségének. Tipikusan az az elkapó, aki steril körülmények között – mint például a Combine – kevésbé tűnik fel az embernek. Ennek ellenére nem vallott szégyent, nagyjából a középmezőnyben végzett 40 yardon.

 

Erősségek

 

Azonban minden más, amit kapunk tőle az már figyelemre méltó, sőt csodálatra méltó. Ha egy mondatban kellene megfogalmazni, hogy mi az amiben igazán különleges, akkor nem is fog igazán sikerülni. Tipikus példája a playmaker definíciójának, aki egyszerűen megcsinálja a játékot és csak bámulunk ki a fejünkből, hogy mégis hogyan.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

Ő egy született elkapó, aki elképesztően jó abban, amit csinál. Talán az egyik legjobb tulajdonsága, hogy jól lát a pályán és meghosszabbít minden játékot. A folyamat azzal kezdődik, hogy könnyedén és természetesen szakad el az őrzőjétől, rugalmas csípője van, ritka gyors irányváltásokra képes és nem veszít az egyensúlyából sem. A fordulások után rögtön képes azonnal teljes sebességből gyorsítani, amivel még nagyobb előnyt szerez. Ebből következik, hogy sokszor kapja szabadon a labdát, így tudja folytatni a varázslatot.

 

 

 

Labdával a kezében ugyanis ha lehet még jobb, mint labda nélkül. Nagyon jól lát a pályán, szépen használja a blokkokat, így elkapás után nagyon nehéz földre vinni. Általában nem az első, második szerelési kísérlettel terítik le, hanem csak a sokadikkal. Szerintem itt kezdődik az igazi Lamb varázslat. Gyors irányváltásainak köszönhetően könnyen ülteti hintába a védőket, veszélyes a spin move-ja és nagyon atletikus, ahogy közlekedik a pályán. Sokszor az az érzése az embernek, hogy valósággal kicsúszik az ellenfél kezei közül, őt csak akkor lehet földre vinni, ha az ember nagyon határozottan érkezik meg.

 

Az elszakadási képességének egyik fontos pontja, hogy jól futja az útvonalakat, nincs felesleges mozdulat, jó időzítései vannak. Nem annyira sokoldalú, mint Jeudy vagy mint a profi elkapók, de a leggyakrabban használt útvonalakat kiválóan érzi. Különösen veszélyes a pálya közepét támadó route-oknál, slanteknél vagy más olyan útvonalnál, ahol gyorsan a kezébe érkezik a labda.

 

 

A footballintelligenciája a második lépcsőfoka kiváló játékának. Mint említettem, gyorsan szakad el és könnyedén kapja üresen a labdát, és ez nem csak azért van, mert jók a fizikai tulajdonságai, hanem azért is, mert nagyon jól lát a pályán és okosan játszik. Képes megtéveszteni az ellenfelet kisebb mozdulatokkal, látja a coverage réseket és a gyengeségeket ki is aknázza. A pályát teljes szélességében kihasználja, rengeteget mozog labdával és labda nélkül is laterál, hogy nagyobb helyet és zavarodottságot okozzon a védelemben. A zónák közti réseket jól használja ki, megteremti a lehetőséget irányítójának, hogy nagyjából üres térbe kelljen bedobnia a labdát.

 

Nem mehetünk el szó nélkül a labdaérzékenysége, ügyessége mellett sem. Hihetetlenül finom kezei vannak, keveset droppol, jól nyúl a labdáért és ilyen típusú elkapótól szokatlanul, az elkapási ponton is szinte legyőzhetetlen. Videós összeállításai jó részében inkább olyan játékok vannak, ahol jól szakad el, nagy játékot csinál már kezében a labdával, ettől függetlenül nagyon jó olyan elkapásoknál is, amikor védő van a nyakán vagy a közelében. Jól időzít felugrásnál, harcos a kezeivel és végig egyensúlyban marad. A súlypontemelkedése szintén kivételes, főleg ha párosítjuk az ütemérzékével, így sok olyan labdát is be tud gyűjteni, ami elsőre elveszettnek látszik.

 

 

Meg vagyok győződve róla, hogy nem igazán lesz gondja a profik között, mert elképesztően jó játékos, legtöbb helyen a DeAndre Hopkins párhuzamot olvasni vele kapcsolatban, ami meg is állja a helyét.

 

Negatívumok

 

Nyilván vannak vele kapcsolatban is negatívumok, amik közül a legtöbbet a gyorsaságát lehet hallani. Tény és való, hogy ő nem egy mély útvonalfutó, aki vertikálisan használható főleg, de ez senkit nem fog vele kapcsolatban érdekelni. Nem lassú játékos, de Ruggshoz képest tényleg lassúnak tűnhet például.

 

Hasonló kritika vele kapcsolatban, hogy főleg off coverage-ben lubickol és keményebb emberezés ellen már nem ennyire lehet kihasználni az erősségeit. Ha jammelik a line of scrimmage-en, már könnyebb kizökkenteni és az egyetemen sok puha védelemmel találkozott. Ettől függetlenül nem biztos, hogy bajba kerül a magasabban jegyzett cornerek ellen, mert jó testkontrolljának és egyensúlyának köszönhetően jól ütközik és jön le a blokkokról. Valójában tényleg néhol vicces volt ellene a védekezés és ennyi elrontott szerelést az NFL-ben nem fog tudni kierőszakolni, de ettől függetlenül nem szabad azt hinni, hogy az ellenfelek tették naggyá.

 

És ha már blokkok, akkor érdemes megemlíteni, hogy a futójátékot is képes segíteni, legalábbis az akarat megvan hozzá. Nem fél az ütközéstől és jó a testkontrollja, de meg kell tanulnia jobban szögeket választani, valamint erősebben bele is kell állnia majd az ütközésekbe.

 

Ami a draftot illeti jelenleg nagy a vita, hogy Jeudy vagy ő a class legjobb elkapója, de én azt mondom, hogy ezt nem is igazán lehet meghatározni. Teljesen más képességű játékos ő, mint az Alabama sztárja és éppen ezért más-más csapatoknak is fognak megtetszeni. Lamb először talán a Jaguarsnál lehet esélyes, legkésőbb viszont a Broncos viheti ki. Nehéz elképzelni, hogy még ennél is tovább csúszik.

[/ppp_patron_only]

12 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group