Az idei edge class nem épp a legerősebb, legfeljebb három játékos megy majd ki az első körben. Chase Young nyilván egy külön szintet képvisel, mögötte viszont egyértelmű másodikként ott van az LSU pass rushere, K’Lavon Chaisson, akinek jó eséllyel az első kör első felében ki fogja mondani a nevét Roger Goodell a saját pincéjében.
Chaisson tipikusan egy olyan passzsiettető, aki egyből feltűnik a pályán robbanékonyságának és sebességének köszönhetően. Nem rendelkezik prototípus edge méretekkel: alacsonyabb, vékonyabb és a karja is rövidebb. Ellenben baromi atletikus, a sebessége pedig vonzza a szempárokat.
Erősségek
Az első lépése parádés, rendkívül robbanékony és agilis játékos. A hajlékonysága pedig egészen szürreális, annyira laza a csípője és a bokája is, hogy lehetetlen szögekben tud bebújni a tackle hóna alá – a legtöbben simán pofára esnének, ha ezeket megpróbálnák. Ezek az adottságok pedig azt eredményezik, hogy speed rusherként halálos fegyver tud lenni, a szélen szinte bárkit megver: olyan gyorsan elsuhan a támadófalemberek mellett, hogy észre sem veszik.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Azonban nem egy “one trick pony”, tehát nem csak egyféleképpen tud nyerni. Méreteiből adódóan meglepő lehet, de jól alakítja erővé a sebességét, így be is tudja nyomni a tackle-öket. Furcsa, hogy a combine-on a méredzkedés alapján elég rövidek a karjai, ennek ellenére jól használja őket és egyáltalán nem tűnik fel, hogy ebből hátránya származna, sőt, sokszor ennek ellenére kiválóan használja a karjait és tartja el magától a falembereket.
Ezen kívül a spin move-ját is megcsillogtatta már a repertoárjából. Passzsiettetésnél ki kell még emelni, hogy stuntoknál halálos fegyver. Agilitásának köszönhetően rendkívül gyorsan kerüli meg társát és ér egy lyukkal beljebb, ezt pedig sokszor lekövetni sem tudják a falemberek, így nagy sebességgel teljesen üresen érkezhet meg és sackelheti az irányítót.
Méretei ellenére futás ellen sem vall szégyent, sőt. Kifejezetten jól tudja megtartani a szélen az emberét, nem nyomják el, ami köszönhető annak is, hogy mivel alacsony játékosról van szó, így ő tud irányítani, jó a “leverage-e”, hogy angol szakkifejezéssel éljek. Ezen kívül jól is jön le a blokkokról, ha meg kell csinálni a szerelést.
Sok negatív yardos szerelést is várhatunk tőle a profik közt, ugyanis futásnál is nagyon jól be tud vágni a backfieldre, kikerülve emberét és még a line of scrimmage vonala előtt végrehajtva a tackle-t.
Okos játékosról van szó egyébként, futójátékoknál mindig tudja, mi történik körülötte, tudja, merre akar majd menni a futó, ez is segíti a játékok megállításában. Fontos még megemlíteni, hogy jól is szerel.
Ideális esetben 3-4-es OLB-ként fogják használni a nagyok közt, ahol legjobban tudja kamatoztatni képességeit és sokoldalúságát. Simán hátra lehet ugyanis küldeni coverage-be, hiszen laza a csípője, könnyedén éri el a kívánt helyet zónázásnál, ráadásul emberezésben is használható, a backpedalja jó (egy edge rusherhez képest meg kiváltképp) és fel tudja venni a futókat és akár a tight endeket is. Oké, 30 yardon át azért ne futtassuk őt egy Kittle-lel, de posztjához mérten jóval átlag felett képes ellátni ezen feladatait.
Nem mehetünk el természetesen amellett sem, hogy megkapta a 18-as mezszámot az LSU-nál, amit mindig jó karakterű játékosok, vezéregyéniségek viselhetnek a csapatnál, ez is sokat elmond a jelleméről.
Gyengeségek
Természetesen ő sem tökéletes és valid kérdéseket lehet felvetni a játékával kapcsolatban. A legnagyobb kérdés az, hogy ilyen adottságokkal mégis miért nem volt jóval produktívabb az egyetemen. Mindössze 9,5 sacket szerzett karrierje során, ami nem igazán szémít top edge rusher pedigrének. Sosem volt igazán domináns meccse, ahol folyamatosan bolondját tudta volna járatni az ellenfelekkel – ellenben olyan meccse sem nagyon volt, ahol teljesen eltűnt volna, ami persze pozitív. Ettől függetlenül ilyen adottságokkal sokkal többet ki kellett volna hoznia egyetemi pályafutásából és joggal merülhet fel a kérdés, hogy erre vajon miért nem került sor.
Nem a legerősebb játékosról van szó, és kérdés az is, hogy mennyi plusz izom fér rá a testalkatából adódóan. Jó lenne ebben fejlődnie, hogy még sokoldalúbb játékos lehessen, enélkül nem tud majd igazán domináns edge rusher lenni a profik közt. Fejleszteni kell még a kéztechnikáján, ami egyelőre elég nyersnek mondható, és igazából nagyon ritkán láttunk tőle counter move-okat, tehát második szándékból ritkán tudott nyerni, ami szintén problémákat szülhet.
Alapvetően nagyon jól számolja ki a snap pillanatát és ezáltal mindenki előtt tud belőni a backfieldre, ez azonban azzal is jár, hogy a kelleténél többször lehet őt beugrasztani, a hard countokat néha megeszi. Volt sérülése is, ami mellett szintén nem lehet elmenni, a 2018-as szezont az idénnyitó kivételével teljesen kihagyta térdszalagszakadás miatt.
Összességében
Chaisson egy nagyon ígéretes pass rusher, hiszen altetikussága rendkívül jó alapot nyújt neki, amivel már első évében kifejezetten veszélyes lehet az ellenfél irányítóira. Az ideális helye 3-4-es rendszerben lenne egy odd frontnál outside linebackerként, főleg ha kreatív védőkoordinátort kap maga mellé, aki kreatív blitzekkel meg tudja bonyolítani a dolgokat.
Eleinte leginkább speed rushra lehet majd jól használni, illetve be lehet küldeni belsőbb lyukakba is stuntokkal, ahol szintén hatékony lehet. Mindenképp a sebességét, robbanékonyságát, agilitását kell kihasználni első évében, mellette pedig fejleszteni kell a technikáját és rá kell pakolni még pár kiló súlyt, hogy második-harmadik évében még nagyobbat robbantson és egy teljeskörű pass rusher lehessen belőle, minimális negatív tulajdonsággal.
Engem kicsit Von Millerre emlékeztet egyébként a stílusa. Nem mondom, hogy olyan jó játékos, mert nem az, jó eséllyel sosem lesz annyira jó, de felépítésre, stílusra hasonlítanak és Miller is bőven megállja helyét coverage-ben is, amire Chaisson is képes lehet. Legtöbben a Falconshoz vagy a Cowboyshoz várják/mockolják őt, így nagyjából az első kör közepén kelhet majd el.
A gifekért köszönet Stephen White-nak.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”