Érdekességek

Már a fogadóirodák szerint is Herbert lesz a második kiválasztott irányító

Published on

Úgy vágtunk neki a 2019-es szezonnak, hogy a Dolphins tankol és Tua Tagovailoára fáj a foga. Tavaly nyár óta elég sok minden változott – nem csak az NFL-ben -, most pedig úgy tűnik, a Dolphins mégsem Tuát akarja, hanem Justin Herbert lehet a kiszemelt. A fogadóirodák szerint ennek megfelelően már nem az Alabama, hanem az Oregon egykori irányítója számít a favoritnak, hogy második irányítóként elkeljen a drafton (természetesen Joe Burrow lesz az első).

Az MGM-nél Herbert -125-ös, Tua -110-es oddsszal rendelkezik, tehát előbbi esetében 125 dollár tét megrakása után nyerhetünk 100 dollárt, utóbbinál pedig 110 dollárt kell feltennünk, hogy ugyanígy 100 dollárt nyerjünk. Jordan Love lehet egy “dark horse”, neki +2000-es az oddssza, tehát 100 dollár téttel 2000 dollárt nyerhetünk, ha ő lesz a másodikként elkelő QB.

Trade-ek nélkül a Dolphins az első irányító-hiányos csapat a Bengals után, így elsősorban rájuk gondolhatunk, ha erről beszélünk, de egy csere mindig benne lehet a levegőben és például a Chargers átugorhatja a Delfineket. Sőt, az is lehet, hogy a Dolphins nem akar majd 1/5-re irányítót választani, csak egy későbbi pickkel Jordan Love-ot.

Nehéz jósolni jelenleg, de csütörtök éjjel minden kiderül, és minden történést követhettek majd az élő videós draft shownkban, amit nézhettek majd a facebookon, a youtube-on és itt az oldalon is.

1 Comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group