A 2020-as egyetemi szezon veszélyben van: a koronavírus járvány miatt reális esély van rá, hogy idén egyszerűen nem lesz NCAA. Ez természetesen mind a fiatal prospecteknek, mind az egyetemeknek, mind pedig az NFL-csapatoknak óriási érvágás lenne, de a sok rosszban is van valami jó. A New York Post riportja szerint a liga vezetői azt fontolgatják, hogy a college szezon elmaradása esetén szombaton is rendeznének meccseket.
Az NFL és az NCAA szimbiózisban létezik egymás mellett, mindkét bajnokság úgy szervezi a programját, hogy az ne vegyen el nézőket a másiktól – ezért rendez az NFL csak akkor meccset szombaton, amikor már véget ért a college-szezon. A járvány miatt viszont ez az akadály megszűnhet.
A riport szerint a liga nem bántaná a hétfő- és a csütörtök esti meccseket, vasárnapi mérkőzések kerülnének át szombatra. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor a héten négy nap is lenne NFL.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Ha nem lesz egyetemi foci, akkor NFL sem.
De.
College szinten “csak” 10 millió dollárok repkednek , NFL szinten viszont százmilliók.
Elmaradt szezon miatti 200-300 milliós mentőcsomagot még csakcsak összeraknak ncaa szinten,viszont NFL-nél milliárdokról lenne szó.
na meg az NFL az csak 32 csapatot érint, az egyetemi foci meg megszámlálhatatlant
130 első- és 127 másodsoztályú
a problémához hozzáadódik hogy az egyetemeken nem lehet csak a focit újraindítani, minden más sportot is kéne
ha a kormányzat betiltja a nagyobb rendezvényeket (mint pl. koncertek, színházak), akkor hiába a milliárdos tétel. Trumpból egyébként pont kinézem, hogy leszarja az egészségügyi kockázatokat, csak hogy újraválasszák. Míg az NFL, NCAA szezon sorra kerülne, addig az NBA, NHL, MLB szezonnal is kellene kezdeni kellene valamit, amit ott kitalálnak, az működhet majd az fociban is. Ha nem találnak ki semmit, akkor a focinak is kasza. Pláne, ha esetleg játékosok, edzők, vezetők betegednek meg súlyosan, halnak meg (vagy családtagjaik). Lehet, hogy az NFL-nek a pénz a fontosabb, de ha a játékosok azt látják, hogy az ő életük a tét, akkor nem fognak játszani.
1.Őszintén nem értem, hogy ha college football nem lehet, akkor NFL mégis miért.
2.A kép az gurulós focira vonatkozik :)
3. Azért az nem teljesen igaz, hogy úgy szervezik, hogy ne vegyen el nézőket a másiktól. A college football döntőjének időpontjára még mindig nem tudtak megfelelő időpontot találni. Mert azt ne mondja nekem senki, hogy a hétfő az ideális lenne.
Azért az mókás, hogy zömmel minden fórumon arról értekeznek, hogy a vírus a fiatalokat alapvetően nem báncsa, erre épp az egyetemi focit gyilkolásszák le, az NFL-t meg elindítják. Óóóóóókos.
Usában az áldozatok jó része 40 alatti.
Másik meg az, hogy egy college játékos sokkal több emberrel érintkezik mint egy NFL-es.
ez van, ha a healthcare-en spórolnak az emberek
De legalább olcsó a zikszbox!
és drága hozzá a gyenge zinternet!
Febaj, puftuljanak a befédhibáfok!
És akkor mi van, ha egy ember potensebb? Ennyi irigy impotens lúzert… mindjárt kitör belőlük a diszkrimináns attitűd, ha merevedést lát.
hányan dolgoznak egy egyetemi csapatban vs hányan egy NFL csapatban
plusz az egyetemen a campusra is bejárnak, az meg nem járja, hogy a focistáknak külön joguk van az egyetem épületeit használni, másoknak meg nem
Ne érveljünk az egyetemi sport sikerességével a lezárása mellett! Ez nem fair, hogy a lúzereket támogatják. Tisztára mint a bringasáv…
sehol nem említettem hogy mennyire sikeres vagy sem, szimplán annyit, hogy jóval több embert tenne kitetté egy hipotetikus covidnapalm támadással szemben
Mi van veled? Elvesztetted az iróniaérzékedet Doberdónál? Amúgy meg inkább a fiataloknál nem okoz komoly károsodást a vírus a statisztikák szerint, ergo akkor már inkább az NFL-t kellene becsukni, de persze a pénz…
végső esetben az nfl meccseket izolálva is meg lehet oldani, ncaa szezonokat kevésbé
az iróniához majd visszatérünk, ha valami történni is fog, addig maradjunk a szarkazmusnál
Minek?
Így is van egy csomó silány meccs, amikor azt látod, hogy a játékosok csak tántorognak a pályán a fáradságtól és a regenerálódás hiánya miatt.
A pénzt a madden statromlások elé szokták helyezni, ez főként így van egy profitorientált vállalatnál. Úgy meg főleg, ha egy keretvégi játékos viszonylag redundáns, könnyen pótolható, még ha ez minőségbeli romlással is jár.
Most az, hogy ez néhány nézőnek kevésbé nézhetővé teszi adott produktumot, addig nem releváns, amíg ez profitcsökkenést nem okoz, amihez valljuk be, mi vajmi keveset tudunk tenni. 1-1 mez vagy sapka ára nem oszt, nem szoroz azokban a nagyságrendekben, ahol az NFL mozog.
p.s. elég nagy idiótaság a 17 meccs 2 pihenőhét nélkül, főleg az általad említett ok miatt…