Connect with us

Hír

Lelőtték a Sky Judge ötletét, még csak nem is szavaznak róla a tulajok

Két javaslatot is benyújtottak a csapatok (egész pontosan a Ravens és a Chargers) a SkyJudge ötletére alapozva – a bíró stábot segítették volna egy plusz személlyel, aki fentről beleszólhatott volna a döntésekbe -, azonban végül egyikről sem fognak szavazni a tulajdonosok a mai virtuális találkozó alkalmával, már most elvetették mindkét ötletet, számol be Tom Pelissero.

Ennek leginkább két oka van. Egyrészt a liga fél a “váratlan következményektől”, ahogy félt tavaly a pass interference visszanézhetőségnél is, ahol végül az aggályok valósággá váltak. Másrészt pedig úgy érzik, hogy nem tudnak “kinevelni” 17 új bírót, aki megfelelő képesítéssel rendelkezne és kiválóan tudná megoldani feladatát. Ezen kívül egyébként arról is hallani, hogy a plusz költséget sem akarja vállalni a liga a koronavírus közepette, ami azért kicsit bagatellnek tűnik.

Ennek ellenére a liga az előszezonban tesztelni fog egy rendszert, ahol ugyan nem adnak plusz embert a bírói stábhoz, de a visszanézésért felelős személynek nagyobb hatásköre lesz beleszólni döntésekbe, azonban csak nagyon objektív esetekben lesz erre felhatalmazása (tehát például pass interference-nél nem).

50 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
50 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
bjeela
bjeela
2020-05-28 09:38

Szélhámos simlis banda. Azt meg nehogymár beadják, hogy képtelenek kinevelni egy új bírót. Itt rothadunk a 21. században már 20 éve és ezek még mindig 1960-as szinten igyekeznek konzerválni az NFL-t. Az a láncos méricskélés meg aztán tényleg mindennek a teteje…

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  bjeela
2020-05-28 10:08

Szákörben ennél is konzervatívabbak,

bjeela
bjeela
Reply to  Bélabá a csótány
2020-05-28 11:43

Aztinkábbhaggyukis

LG
LG
Reply to  bjeela
2020-05-28 13:45

Főleg úgy, h hányszor van az h adnak egy-egy yardot az aktuális csapatnak 😂😠

bjeela
bjeela
Reply to  LG
2020-05-28 14:20

vagy elvesznek…

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
2020-05-28 14:40

A méricskélésben egyrészt igazad van, de másrészt mérhetnek mikrométerrel is, ha a eleve onnan mérnek, ahova a bíró teljesen önhatalmúan leteszi a labdát. Mindig nevetek kínomban, amikor nagy ünnepélyességgel viszik a láncot és a bíró bemutatja, hogy 1 centivel megvan a first down, vagy éppen annyi hiányzik hozzá. A legutóbbi szezonban egyszer úgy nem adták meg, hogy a bíró be tudott dugni egy papírlapot a lánc vége és a labda közé. Szóval tized milliméteres pontossággal döntöttek (parasztvakítás a köbön), miközben a labda helyét néha több yarddal is elvétik – nem is csoda, a futóra három védő rohan, közben hátulról tolja előre két falember, a safetyk 5 méterről ugranak a kupac tetejére, összeomlik az egész, de a bíró olyan pontosan tudja, hogy hol ért véget a játék, hogy utána érdemes tolómércével méregetni :D

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-28 16:57

Közben egyszoftver teszi a down vonalakat valós időben a közvetítésre.
Miliméter pontosan.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Bélabá a csótány
2020-05-28 17:02

Az nincs milliméter pontosan. Sokszor ugrál is.

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-28 18:38

“…ha a eleve onnan mérnek, ahova a bíró teljesen önhatalmúan leteszi a labdát.” Hát ezaz! Ezek a tahó gurulósok már képesek voltak egy gólvonalnál és lesállásnál megállapítani, hogy hol van az a nyüves labda. Ha lenne egy ilyenjük és egy rendes robot, ami azt is nézi, mikor halt meg a laszti – de úgy rendesen, késsel a hátában -, akkor nem rohanna be Kovács 113 Kázmér a lasztival és tenné le másfél yarddal odébb, ahogy szokta.

Persze, van a kupac, ahol ember és gép sincs, aki megmondaná, hogy hol pusztult el a bőrlaszti, de jobbára ez a legritkább eset. A zöm olyankor téved legalább fél yardot, amikor simán mérhető lenne, hová kellene letenni azt a szaros bőrt.

László
László
2020-05-28 10:11

Ja mert a mostani bírói csapatok aztán tényleg olyan magas színvonalat képviselnek, hogy lehetetlen lenne még 17-et összeszedni. A megfizetésükön problémázni meg finoman szólva is röhejes.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  László
2020-05-28 14:45

Én vállalom mellékállásban meccsenként egy ezresért. Mivel úgy is videót kell csak nézni, itthonról is simán tudom csinálni a fotelból, sörözve.

László
László
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-28 15:44

Home office játékvezető?

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  László
2020-05-28 19:44

Csináltam is rá szakkifejezést: Home official :)

Fetyke
Fetyke
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-28 17:02

A Vikings meccseken ingyen is vállalom!
A bíráskodás színvonala feltehetőleg nem lesz jobb, sőt, de cserébe SB-t nyerünk azt garantálom.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Fetyke
2020-05-28 19:44

Na de kinek lenne jó ez? Rajtad kívül, persze…

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-28 20:57

Nekem, mert akkor végre megadná azt a sült ökröt egy rekesz sörrel, amit tavaly beigért.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
2020-05-29 18:41

Asszem meglepődnél, ha leborítaná a ház elé azt a sült ökröt. Hány adag jöhet ki abból? Mindenesetre egy rekesz sör biztos kevés lenne hozzá.

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-29 19:53

Annyira nem szomorodnék el, bár nem a ház elé kértem.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-28 23:25

Ami nekem jó, az mindenkinek az. Látod még Bjeelanak is.

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-28 20:57

Ezresért? Mármint úgy érted ezer dollárért? Mert forintért… tiszta ráfizetés, hacsak nem állsz szerződésben a fogadási cégekkel.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
2020-05-29 18:07

Nyilván USD. Ezer forintból még a védőital (sör) sem jönne ki. Ez is Soros miatt van :(

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-29 19:53

nem soros, sörös.

Fetyke
Fetyke
2020-05-28 11:00

Azért a sok elégedetlenkedés közepette jegyezzük meg, hogy ez a SkyJudge egy álmegoldás lenne és semmivel sem vinne előrébb a célhoz. Ha 7 bíró tud rossz döntést hozni, és el tudja vezetni a meccset, akkor ugyanez 8 vagy akár 28 bíróval sem lenne másként.
Sőt! Ez több elégedetlenséget szülne, mint a mostani helyzet. Így legalább Bjeelának is lesz mire fogni, hogy miért nem nyerik meg mégsem azt a gyűrűt az elkövetkező 12 évben.

De azért továbbra is csak azt tudom javasolni, hogy nem kell ennyit foglalkozni ezekkel a zebrákkal. Felesleges.

Kristóf Győrffy
Kristóf Győrffy
Reply to  Fetyke
2020-05-28 11:24

Ezzel abszolút egyetértek, a rossz döntések nagyon nagy részét plusz egy ember sem oldaná meg. Fociban is hatalmas várakozás volt, hogy hurrá, a videóbíró mindent megold majd, aztán jött a hasraesés, hogy egyrészt rengeteg a nem fekete-fehér szituáció, másrészt itt is egy ember hoz döntést, aki ad absurdum időnként téved.

LG
LG
Reply to  Kristóf Győrffy
2020-05-28 13:45

De ott jó példának a jégkorong, ott miért tud teljesen jól működni? 🤔
Nem értem, miért nem akarják, vagy ki nem akarja ezt, szerintem jobb lett volna, mint most. Persze abban lehet vmi, h akkor mit szűrjünk, mit lehet visszanézni és mit nem…

reszelo.aladar
reszelo.aladar
Reply to  LG
2020-05-28 14:06

Ott csak gólbíró van, ami azt nézi meg, hogy a korong áthaladt-e a gólvonalon. Minden mást szemmel ítélnek meg.
Egy adott szabálytalanságnak pedig ritkán van meccset eldöntő súlya:
– tojásfociban jöhetsz 1&Goal helyzetből
– guruósban kaphatsz 11-est
– hokiban kaphatsz egy emberelőnyt és jöhet a buli a támadó harmadban, eseleg kaphatsz egy büntetőt, amit 50% alatt szoktak értékesíteni.
Ebből következőleg hokiban nehéz “elfújni” egy meccset.

Kristóf Győrffy
Kristóf Győrffy
Reply to  reszelo.aladar
2020-05-28 16:26

Hokiban is, ahol rendesen van videóbíró, ott pont ugyanolyan hatásfokkal működik, mint fociban. Nagyon sok esetben tök jó segítség, viszont bizonyos szituációkban, amik nem fekete-fehérek (kapus támadása, zavarása gól előtt, kiállítások, stb.) ugyanúgy sokszor nem tud tökéletes döntést hozni, időnként hibázik is. Azért ez elég komoly hatás tud hokiban is lenni, egy hibásan érvénytelenített gól, vagy egy emberelőny (25% körüli eséllyel gól) jelenthet annyit, vagy közel annyit, mint egy 1&goal bizonyos helyzetben.

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Kristóf Győrffy
2020-05-28 14:20

Persze, a gurulósban bevezetett videobíró sem tökéletes és van amikor ők is wtf ítéletet hoznak, de az kétségtelen, hogy kevesebb lett a rossz ítélet. Nem oldott meg mindent, de szignifikánsan csökkentette a bakik számát.

És ha a sky judge-al csak annyit érnének el, hogy a jelenlegi sz*r helyzet jobb lesz (nem tökéletes, csak jobb), akkor már megérné bevezetni

bjeela
bjeela
Reply to  Vicgeordie
2020-05-28 14:21

Pont erről van szó. Erre fogja magát az NFL és lexarja az egészet vastagon.

Kristóf Győrffy
Kristóf Győrffy
Reply to  Vicgeordie
2020-05-28 16:31

Én se ellenzem alapvetően a videóbírót, sőt, örültem, amikor fociban is bevezették. Inkább csak azt mondom, hogy csodát nem kell várni tőle, nem fogja hirtelen drasztikusan csökkenteni a bírói tévedéseket. Már csak azért sem, mert ezeknek a legnagyobb része nem is konkrét tévedés, inkább olyan határeset, amit akár így vagy úgy is lehetett volna fújni.

Ezzel együtt persze, biztos némileg csökkenne a hibák száma. Viszont szerintem ez inkább hosszú távon lehet alternatíva, mondjuk 10 év múlva simán lehet, hogy már csak három bíró marad a pályán, a többi meg föntről szól csak le mikrofonon a képernyő elől.

bjeela
bjeela
Reply to  Kristóf Győrffy
2020-05-28 20:57

“…nem fogja hirtelen drasztikusan csökkenteni a bírói tévedéseket.” Őőőőőőőőőőőőő… De.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Vicgeordie
2020-05-28 17:12

“Nem oldott meg mindent, …”
Sőt! Lassan már az Isten se mossa le az egészről a szándékos csalás vádját! Rómában például tudnának erről mesélni…

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Kristóf Győrffy
2020-05-28 14:55

Mindent nyilván nem lehet megoldani videobíróval, de évekig tiltakoztak az elektronikus gólbíró rendszer bevezetése ellen is, pedig az tényleg egyszerűen megoldható és minimális a hibalehetőség. A teniszben McEnroe kis túlzással a reklamálásból élt évtizedekig (ok, játszani is tudott), érdekes lenne elképzelni, hogy mi lett volna, ha már akkor is van HawkEye.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-28 16:57

“…érdekes lenne elképzelni, hogy mi lett volna, ha már akkor is van HawkEye.”
Az ütőgyárnak tetszett volna mindenesetre. :)
It’s in!

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2020-05-28 11:57

Ez baromi olcsó kifogás, kérem!

Előszöris megnyerjük. Mindatizenkettőt. Pont.

Másoccor rohattul nem álmegoldás. Hét bíró az hét látószög, de vénségükből és az emiatti látáskorlátozottságból kifolyólag, nomeg a szem sajnálatos képtorzítási struktúrájának okán még a temérdek bíró ellenére is túl sok a hibalehetőség, amit a repkedő bíró jelentősen csökkenthetne. Csak ezzel az a gond, hogy igen hamar kiderülne, hogy a pályán lévő bíró minden jóindulata, akarata, szorgalma ellenére korlátosabb, mint a robot. És ezt a bírók nem akarják. Az NFL meg pláne nem, mert a “tradícióra” való képmutató hivatkozással fenntart egy – a kor technikai színvonalához képest gyalázatosan – elmaradott struktúrát, amivel konzerválhatja a hibákat, amivel tudatosan hergeli a nézőt, kialakítva benne egy permanens figyelmet, kikényszerítve egy soha le nem záródó polémiát. Lásd Gábor Zsazsa mindegy mit mondanak rólam, csak mondjanak.

Amivel viszont az a gond, hogy az NFL ezzel úgy viselkedik, mint az in flagrantin kapott férj, aki felháborodva vonja kérdőre a nejét, hogy akkor most a szemednek hiszel vagy nekem? És ott áll kiakadva a néző és nem érti, hogy ezt hogy lehet megtenni vele? Lesz ebből még palotaforradalom… Ugyanis az NFL ezzel konkrétan azt kényszeríti ki, hogy rengeteget foglalkozzunk a zebrákkal. És fogunk is.

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2020-05-28 13:39

“az NFL ezzel konkrétan azt kényszeríti ki, hogy rengeteget foglalkozzunk a zebrákkal. És fogunk is.”
Valakit csak kell szidni! Amerikában ez nem úgy megy mint a Fradi-Újpesten (nem a tegnapin), az ellenféllel nem annyira foglalkoz(hat)nak a drukkerek. Így maradnak a zebrák. Ez így kerek kérem szépen. :)

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2020-05-28 14:16

Dején éppen azért kedveltem meg a rendes focit, mert itt legalább rengeteg bíró van és igyekeztek már 30 évvel ezelőtt is korrektebb ítéleteket hozni, szemben a rúgosfocival(ezt a mostani mineknevezzemet ne nevezzük focinak, én utoljára 1982-ben voltam meccsen és már az is szar volt, de ez…). Ahhoz képest ez most a leépülés irányába mutat és ez nagyon nem kóser tendencia.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
2020-05-28 15:01

Támogatlak. Fiatal bírókat az NFL-be! Sőt, fiatal nőnemű bírókat! Csinosakat! !!
Meg is van a megoldás: elég lenne, ha a bírók helyet cserélnének a cheerleaderekkel. Az bíráskodás színvonala nem romlana sokat és egy téves ítéletnél szerintem a játékosok sem haragudnának annyira. :)

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-28 18:27

Én értem, hogy te arra bazírozol, hogy az általad elképzelt felállásban egyszer végignézhess egy feldúlt játékos ellenkezését a bírói ítélet ellen orálisan, de az egy másik műfaj.

Abban viszont igazad van, hogy a bíráskodás nívója nem romlana számottevően.

Amúgy de. Haragudnának. És ezt meg is mutatnák a bíróknak. Többször…

Mindenesetre a helycserét követően csak összexarnám magam a röhögéstől, ahogy a 60 éves zebrák bohóckodnának a nejlonpompommal és sikoltoznának mindenféle lelkesítőt, miközben ráznák a tomporukat.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
2020-05-28 19:44

A játékosok jól viselkednének, igyekeznék benyalni magukat a bíróknál!

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-28 19:49

Áááhh, ugyan, baxnának rá, inkább sz.patnák a bírókat mindenféle trükkel…

pritek
pritek
2020-05-28 16:11

Tok jogos. Nem jon ki a szotagszam. Az egesz az angol nyelv miatt van. Nagyon szeretnek, hogy a regi focis “harom hulye” mintajara maradhasson a “seven stupid”. Nyolccal mar nem mukodne. Ott van, csak ki kell szamolni.

Raist
Raist
Reply to  pritek
2020-05-28 17:32

Na igen, nyolccal már az Aljas nyolcas lenne, az meg ugye nem túl szép :D

bjeela
bjeela
Reply to  Raist
2020-05-28 20:57

Szépnek nem szép, de korrekt.

Delfi
Delfi
2020-05-28 18:34

Szerintem a legnagyobb baj azzal van, hogy hiába süket, vak és félkegyelmű a bíró, a következő alkalommal ismét ott van, mintha mi sem történt volna. Semmiféle retorzió nem éri őket akármit is csinálnak. Semmi sem ösztönzi őket arra, hogy odafigyeljenek.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Delfi
2020-05-28 23:25

Ez minden más sportágban is pontosan ugyanígy van.

Zotya
Zotya
Reply to  Fetyke
2020-05-29 11:46

És elég nagy probléma is minden sportágban… az ne legyen már érv, hogy mindenhol máshol sz@r, akkor itt se legyen jobb :D

Delfi
Delfi
Reply to  Fetyke
2020-05-31 18:37

Annyiból nem értek egyet, hogy azért a fociban látjuk, hogy 1-1 igazán durva bénázás után már nemigen kap rangos mérkőzést az adott bíró. Példának ott van a Kassai Viktor, akit mindenféle év bírójának megválasztottak, de amikor elkezdett hülyeségeket fújni, akkor kihagyták a VB bírók közül.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Delfi
2020-05-31 19:27

Nem értek egyet és pont a legjobb példát hoztad.
Kassai nagyobbnál nagyobb hibákat vétett, hogy úgy mondjam egyik ordító hülyeséget fújta be a másik után, és mégis sorozatban kapta a fontos hazai vagy nemzetközi mérkőzéseket. Szó sem volt nála nemhogy 1, de még 10 durva hiba után sem arról, hogy levették volna a rangos mérkőzésekről (szerintem csak simán kiöregedett). És úgy is megválasztották az év bírójának itthon többször, amikor már rég össze-vissza fújt hülyeségeket. Abban sem vagyok biztos, hogy valaha jó bíró volt e egyáltalán.
Tökéletes példát hoztál az állításod megcáfolására.

Delfi
Delfi
Reply to  Fetyke
2020-06-01 15:49

Ha megnézed, akkor a VB-ken már nem kapott szerepet és nem kiöregedés miatt. Nem keresem vissza újra, mert még a végén a google azt hiszi, hogy szeretem a focit, pedig nagyon nem. :) Az, hogy itthon mindennek megválasztották, az igazából nem releváns, hiszen a falábúak bármekkorát is égnek, sztárolják őket tovább.

50
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x