Connect with us

Minden ami NFL

Az Évtized Játékai – Cardinals

A nyárra egy újfajta játékot találtunk ki, ami valószínűleg a szezonkezdetig ki fog tartani. Ennek a játéknak pedig az lesz a lényege, hogy megpróbáljuk minden csapatnál megtalálni az elmúlt évtized legjobb játékát.

A játék úgy fog kinézni, hogy az elmúlt évtizedből minden csapathoz kerestem 7  playt. Ezeket a playeket az alapján választottam ki, hogy mennyire voltak emlékezetesek, mennyire befolyásolták egy adott csapat szezonját, és mennyire történtek fontos pillanatokban. Értelemszerűen a playoff meccseken történt playek valamilyen szinten előnyt élveznek, de nem csak onnan válogattam.

Ebből a 7 playből lehet szavazni kettőre, amiről úgy gondolod, hogy szerinted e kettő közül érdemelné meg valamelyik az évtized játéka címet (azért kettőre lehet szavazni, mert az egy kevés, a három meg sok, illetve így kicsit többet kell gondolkodni).

Egy fontos információ még, hogy az NFL az évtizedet a 2010-es éveknek tekinti, tehát a 2009-es playoff meccsekkel kezdődik (amik ugye már 2010-ben lettek lejátszva) és egészen a 2019-es alapszakasz végéig tart. Az elejét átvettem tőlük, de úgy gondoltam a ’19-es playoff meccseket is beraktam ebbe a játékba (ki tudja lesz-e még ilyen). Szóval olyan játékok fognak jönni, amiket a 2009-es playofftól kezdődően az idei Super Bowlig bezárólag estek meg.

Ezen a héten az NFC West csapatai érkeznek, ma pedig a Cardinals kerül sorra.

Szavazni a Cardinals playeire szombat este 19.00-ig lehet, ekkor fogom lezárni a szavazást. Eredményhirdetés majd hétfőn lesz, mikor már a csoport többi tagjánál is eldőlt, melyik play nyert. Természetesen nem csak az adott csapat szurkolója szavazhat, sőt az lenne a legjobb, ha mindenki más is szavazna, hiszen nem csak egy szurkolótábor számára lehet emlékezetes egy-egy play. Ha pedig úgy érzed, szeretnéd megindokolni, mire adtál szavazatot és miért, vagy épp melyik playnek kellett volna még bekerülnie a listába, akkor nyugodtan megteheted kommentben. Valahol az is a célja ennek a játéknak, hogy beszéljünk arról, mik is történtek az elmúlt évtizedben.

De elég is ennyi bevezetőnek, a lényeg a playeken van.

#1 Carlos Dansby GW fumble TD-je a Packers ellen – 2009 wild card meccs

Ahogyan írtuk fentebb, a 2009-es playoff meccsek még beleszámítanak ebbe az „évtizedbe”. Így a rájátszás egyik leglátványosabb mérkőzésének végjátéka az első play, ahol egy 45-45-ös rendes játékidő után a hosszabbításban dőlt el a továbbjutó sorsa. Megelepő módon pont egy védelmi playnek köszönhetően, ugyanis a Cardinaés védői kiütötték a labdát Rodgers kezéből, Dansby pedig visszavitte. Ezzel nyert a Cardinals.

View post on imgur.com

2# Patrick Peterson 99 yardos punt TD-je a Rams ellen – 2011 week 9

A meccs maga szót sem érdemelne, két borzalmas formában lévő csapat szerencsétlenkedett, és 60 perc nem volt elég, hogy eldőljön, szóval jöhetett még 15 perc szenvedés. De aztán jött Peterson, aki egy 99 yardos punt returnnel lezárta a meccset. Talán ennek a (Cardinals szempontból) silány időszaknak az egyetlen pozitív jelenete volt. Vagyis nem egészen, még egy másik playt ki lehet emelni ebből a korszakból.

View post on imgur.com

3# James Sanders 93 yardos fumble return TD-je az Eagles ellen – 2012 week 3

2012-ben nagyon jól kezdett a Cardinals, aztán csúnya vége lett a történetnek. Itt azonban még minden szép és jó volt, és az Eagles elleni meccs sok szurkolónak adott reményt. A Cardinals végig kordában tartotta az Eagles offense-t, ami csak az első félidő végén került pontszerző helyzetbe. A Cardinal defense azonban nemcsak megakadályozta a pontszerzést, de egy kemény ütéssel labdát szerzett, és visszafutott vele TD-re.

View post on imgur.com

4# Michael Floyd véget vet a Seahawks hazai veretlenségi sorozatának – 2013 week 16

2013-ban a Seahawks hatalma csúcsán volt, és 14 meccs óta nem kapott ki otthon. A Cardinalsnak sem adtak sok esélyt (egy évvel korábban 58-0-ra kaptak ki), de a csapat hatalmas meglepetésre nyerni tudott a Century Link Fielden. Ezt a győzelmet pedig egy 31 yardos Palmer-Floyd összjáték hozta össze a Legion of Boom ellen.

View post on imgur.com

5# David Johnson 47 yardos TD futása az Eagles ellen – 2015 week 15

Ezen a mérkőzésen a Cardinals újfent megsemmisítette az Eaglest, ezúttal azonban nem a defense hozta a legnagyobb játékot. David Johnson átment Beats Mode-ba, és végigfutott a fél Eagles védelmen.

View post on imgur.com

6# Fitzgerald két playben megnyerni a meccset a Packers ellen – 2015 NFC divisional round

Oké, itt kicsit csaltam, mert valójában két playről van szó. De annyira egymás után jöttek, és mivel ugyanaz az ember a főszereplő, így megengedtem magamnak egy kis csalást. A Packers elleni playoff meccs megint hosszabbításba torkollott, de ott jött Fitzgerald, aki újfent bebizonyította, miért ő az egyik legjobb. Ezzel a két playjel nyert a Cardinals.

View post on imgur.com

7# Patrick Peterson egykezes INT-je a Bills ellen – 2016 week 3

Ehhez nagyon nincs mit hozzáfűznöm. Nem kulcspillanatban történt, és nem volt nagy befolyása a meccs menetébe, de attól még egy hihetetlen játékot hozott össze megint Peterson.

View post on imgur.com

A szavazás:

4 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Staten Island
Staten Island
2020-06-26 10:38

Egy fél éve megnéztem azt a 2009-es Cards-Packers meccset, fenn van a neten az egész. Számomra egyértelműen Dansby TD-je nyeri, mivel a PO történetének legpontgazdagabb csörtéjét egy D# play zárja le, ez annyira sorsszerű. Kurt Warner pedig elképesztően jól játszott, ajánlom mindenkinek azt a meccset unalmasabb napokra.

pritek
pritek
Reply to  Staten Island
2020-06-26 10:43

En tegnap hallgattam vegig a meccs Cardinalsos play by play radio adasat. Ugy is zsenialis volt (Az egyik helyi radio ado fontos Cards meccseket ismetelget a nyari szunetben es pont ez volt a soros.)

shagi
shagi
Reply to  Staten Island
2020-06-26 18:31

Megnéztem már vagy 5x elejétől a végéig :)

pritek
pritek
2020-06-26 10:38

En az egy kezes int helyere besunyiznam a Mathieu fumblet a Rams ellen. Persze csak szemelyes, de az mindig eszembe jut ha ilyesmirol van szo. Szamomra az egyik legemlekezetesebb vedo jatek, ha nem nezzuk a fontossagat (asszem amugy azt a meccset is elbuktuk).

https://youtu.be/IXBg0_C2mqk

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x