A Cam Newton-Patriots házasságról mindenkinek megvan a véleménye, sokan világgá is kürtölik a gondolataikat: vannak, akik újra top formát várnak tőle, a Patriotstól pedig emiatt dominanciát, mások szerint viszont nagyon csúnyán fog elsülni a dolog. Kurt Warner – aki pontosan tudja, milyen Newton cipőjében járni – az optimisták táborát erősíti.
“Én vissza tudtam térni, a legmagasabb szinten játszani, ráadásul a Super Bowlba is eljutottam a Cardinalsszal. Ismerve Cam múltját és azt, hogy mekkora benne a versenyszellem, nem lepne meg, ha ő is képes lenne ugyanerre a Patriotsszal”
– írta az egykori irányító az NFL.comon.
Warner draftolatlanként kétszer lett alapszakasz MVP a Rams játékosaként, kétszer jutott Super Bowlba a csapattal, egyet pedig meg is nyert (ahol ráadásul MVP is lett). A második MVP-címét 2001-ben szerezte, utána viszont Newtonhoz hasonlóan folyamatosan romlott a teljesítménye, sérülések is hátráltatták, 2004-ben úgy vágta ki a Rams, hogy még három év volt hátra a szerződéséből. Ezután a Giantsnél próbálkozott, ahol inkább Eli Manningnek szavaztak bizalmat, mindössze egy évet töltött New Yorkban.
Ezután került Arizonába, ahol szintén nem indult minden zökkenőmentesen, de végül sikerült összekapnia magát és karrierje végén kétszer is rájátszásba juttatta a Cardinalst, egyszer ráadásul a Super Bowlig sikerült menetelni (bár nyerni már nem sikerült). Ha neki sikerült, Newtonnak is sikerülhet.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
mondjuk azért az nem ártott, hogy ő tudott passzolni, és ezzel volt veszélyes :)
“Kurt Warner – aki pontosan tudja, milyen Newton cipőjében járni –”,
?w=600
Egy lófaszt tudja! Warner egy normális ember.