Connect with us

Hír

A Chiefs visszaigazolta Matt Moore-t

A bajnoki címvédő Chiefs már eddig is jó offseasont tudhatott magáénak, hisz sikerült egyben tartani a liga legjobb kezdőjét, ami a pandémia miatt különösen nagy előny lehet. Mostantól pedig akkor sem kell kétségbe esni, ha a legfontosabb kezdő, Patrick Mahomes pár meccsre kidől, ugyanis a csapat visszaigazolta Matt Moore-t.

Moore egy nagyon érdekes játékos, tavalyi portrénkban azt írtuk róla, hogy “a középiskolában Ed Reed megtestesítője volt, majd irányítóként lett az ország egyik legnagyobb tehetsége. A baseballhoz is értett, még le is draftolták, de inkább a futball mellett döntött, bár soha nem lett belőle klasszis. Ennek ellenére rájátszásba vezette a Dolphinst és most a nyugdíjból visszatérve a Chiefst segítheti ki”. És segítette is.

Mahomes sérülése után két meccsen kezdett, a vezetésével legyőzte a csapat a Minnesota Vikingst és nem sokon múlt, hogy a Green Bay Packers is meglegyen. E nélkül a meglepetés győzelem nélkül a Chiefs nem lett volna kiemelt, így tényleg alaposan kivette a részét a csapat sikeréből.

Moore tavaly 659 yardot dobott 2,5 meccsen négy TD és nulla INT, illetve 100,9-es passer rating mellett. A szerződése egy évre szól, állítja Terez Paylor (Yahoo Sports), a megállapodás részletei egyelőre nem ismertek.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!