Connect with us

Hír

Justin Simmons a hétvégén aláírja a franchise taget

Tegnap számoltunk be arról, hogy öt játékos még nem írta alá a franchise taget, de ez hamarosan megváltozik: a Broncos remek safetyje, Justin Simmons a hétvégén szignózza a szerződést, állítja Adam Schefter. Ez azt jelenti, hogy a védő nem fog holdoutolni, illetve idén 11,44 millió dollárt kereshet.

Simmons 2016-ban harmadik körös volt, a tavalyi volt az első igazán jó szezonja. 2017-ben és 2018-ban 100 fölötti passer ratinget engedett az ellenfél irányítóinak, de a safety-mágus Vic Fangio belőle is kihozta a vadállatot: 2019-ben 32,1-es passer ratinget engedett, ami Earl Thomas után a második legjobb volt, de míg utóbbi meglehetősen szürkén játszott, addig Simmons sorra hozta a nagy játékokat. A szezont nulla engedett TD-vel, négy INT-tel és 11 leütött passzal zárta, ami parádés mutató.

A pandémia miatti bizonytalanság miatt nem valószínű, hogy idén bármelyik tagelt játékos új szerződést kapjon (ez alól talán csak Dak Prescott kivétel), de Simmonsnak nem kell aggódnia: ha lesz szezon, akkor Fangio kezei alatt csak nőni fog az értéke.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Tibor Cseh
Tibor Cseh
2020-07-12 00:01

Kicsit csalódott vagyok.Sehol egy szó,hogy mely életek is matteringolnak leginkább az NFL-ben,avagy DeSean Jackson kanossza járása.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x