Connect with us

Hír

Antonio Brown már megint visszavonult

Antonio Brown azt mondja, végzett a focival. Ismét. Megtette már ezt tavaly augusztusban és szeptemberben is, megtette ezt tegnap is a Twitteren.

“Itt az ideje lelépni. Mindent megtettem ebben a sportban és most a kockázat nagyobb, mint a jutalom. Köszönöm mindenkinek, hogy részese volt ennek az utazásnak, őszintén köszönök mindent! Az élet megy tovább! Jöttem, láttam, győztem, a küldetés teljesítve.”

Az persze jó kérdés, hogy ez végleges döntés vagy sem.

A 2010-ben hatodik körben draftolt elkapó a liga egyik legjobbja lett az elmúlt évtizedben, elkapásokban és elkapott yardokban is kétszer-kétszer vezette a ligát, az egyik legmegállíthatatlanabb játékosa volt a ligának. Aztán egyszer valami bekattant, nehezen kezelhetővé vált, a Steelers pedig elcserélte a Raidershöz, ahonnan a szezon kezdete előtt kivágták – a játékos alapos közbenjárásának köszönhetően. Tavaly egy meccsen játszott a Patriotsban, majd ismét kivágták, mikor előjöttek újabb ügyei.

Nem tudni, idén játszott volna-e, leginkább a Seahawks érdeklődéséről lehetett hallani, de állítólag egyből többmeccses eltiltás várt volna rá, amint leigazolta volna valamelyik csapat, mivel több helyen is vétett a liga személyes magatartásra vonatkozó szabályzata ellen.

12 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
12 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
bjeela
bjeela
2020-07-21 08:24

Szomorú vagyok. A srác olyan eszeveszetten tehetséges/kivételes/káprázatosan jó játékos, hogy oltári tragédia veszni látni ennyi fantasztikus képességet/tudást. Simán benne lenne még 5-6 év a legmagasabb szinten. Hát nincs egy lódoktor, hogy meggyógyícccsa?

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2020-07-21 09:25

Erre nincs gyógymód! Bár a minap láttam a tévében, hogy elméletben már gondolkoznak azon, hogy hogyan lehetne helyettesíteni az emberi agyat számítógéppel. Brown karrierjét ez már nem fogja megmenteni, de talán ebbe a kutatásba érdemes lenne beszállnia a ligának.

Zsolt75
Zsolt75
Reply to  Fetyke
2020-07-21 12:48

Rögtön lenne is valaki, akinek éppen van szabad hely a koponyájában… Az agy kivételére szánt erőforrásokat megtakarítják AB-nél.

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2020-07-21 20:04

Ez egészen csinos terv, bár azt azért meg kell hagyni, hogy hülyén nézne ki egy monitor, klaviatúrával bezárva egy sisakba és rohadtul nem tom, hogy sikerül majd a kocka gömbformára alakítása, de ez legyen a legnagyobb probléma. Viszont ha mindenkinek a legjobb programot adják, akkor hol marad az egyéni képességekben megmutatkozó különbség, illetve hogy lesz így egyetlen győztes, ha mindenki ugyanolyan programmal versenyez? Azért ezen még van mit finomítani…

pritek
pritek
Reply to  bjeela
2020-07-21 10:42

Már rögtön az elején hagymát kellett volna tenni a hóna alá, hogy azt szoríjja és akkor nem jöttek volna ilyen problémák.

bjeela
bjeela
Reply to  pritek
2020-07-21 19:58

És a hétféle macskaszőrrel kevert dohánnyal mi van? Hajazt nem szíjja kee, akkor a hagymával nem sokra mén a csodavárást illetően. No meg hát minden értéket el köllött vóna vinni a háztú, amit megfertőzött a nyavalya.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  bjeela
2020-07-21 22:30

Tekintettel AB tehetségére és érdemeire a NFL úgy dönt, hogy megfizeti a világ legjobb agysebészeit, hátha rendbe tudják hozni. Meg is történik a műtét. Goodell izgatottan kérdezi a csapatot vezető professzortól, hogy hogyan sikerűlt.
– Meg kell mondjam, hogy ilyen esettel még nem találkoztam, az eddigi hosszú praxisom során és a szakirodalomban sem. Felnyitottuk a játékos koponyáját, de üres volt, nem találtunk benne semmit, csak egy keresztben kifeszített vékony gumiszalagot. Mivel tanácstalanok voltunk és a kollégáknak sem volt más ötlete, elvágtuk a gumit.
– És…és… mi történt????
– Leestek a játékos fülei.

ahanem
ahanem
Reply to  bjeela
2020-07-21 23:04

murikába nem lehet a niggert rákényszeríteni hogy szedje a gyógyszerét, mert az is fehér, meg a gyapot is, aztán előjön a genetikai ptsd

László
László
2020-07-21 10:22

Ő egy korszakos legenda lehetett volna, de így úgy fognak rá emlékezni, hogy maradt benne egy csomó yard mert a pályafutása második felére megőrült.

atis123Juve
atis123Juve
2020-07-21 10:37

Győzőtt? Hmm…..

reszelo.aladar
reszelo.aladar
2020-07-21 11:21

Mondjuk jó fej lenne a liga, ha közölné, hogy pontosan hány meccses eltiltás vár is rá. Csak az átáthatóság kedvéért.

Fetyke
Fetyke
Reply to  reszelo.aladar
2020-07-21 23:19

Az NFL-ben mindez attól is függ, hogy a játékos elfogadja e a kiszabott büntetést, és ezzel lemond a fellebbezés jogáról és minden más jogorvoslatról is (ekkor kevesebb meccses eltiltást ad a liga), vagy sem.

12
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x