Connect with us

Hír

Igazságtalan lenne a csapatok részéről, ha nem fizetnék ki a garantált fizetéseket

A pandémia miatt jelentős mértékben fognak csökkenni a liga bevételei, ezáltal pedig a fizetési sapka, arról nem is beszélve, hogy a szezon is veszélyben van. Az NFL emiatt azt szeretné, hogy a garantált bérek és bónuszok csak meccsarányosan legyenek kifizetve – magyarán mintha nem is lennének garantáltak (erről itt írtunk bővebben). Ez egy kifejezetten igazságtalan kérés.

A jelenleg érvényben lévő kollektív szerződés szerint, ha csak egyetlen meccset alapszakasztalálkozót is megrendeznek, akkor a csapatoknak maradéktalanul ki kell fizetniük minden egyes játékost. Tehát eleve meredek az az elképzelés, hogy a játékosok mondjanak le például a fizetésük feléről, ha csak nyolc fordulót rendeznek meg, de ez a nem garantált tartalmak esetében még valahol jogos is lenne. A garantált tartalmak megvágása viszont minimum igazságtalan, erre pedig Chris Jones szerződése a legjobb példa.

A Chiefs védője nemrég kapott egy 4 éves, 80 millió dolláros szerződést, amiből 37,626 millió dollár teljesen garantált. Ez így mind szép és jó, viszont ebből az összegből a játékos még egy centet sem kapott meg – a szerződésben ugyanis nem szerepel aláírási bónusz, a teljesen garantált tételeket az alapfizetés teszi ki.

Ez a csapatnak nyilván kényelmes, hisz így két év után halott pénz nélkül küldheti el a játékost. Jones viszont nagyon durván megszívná, ha a szezont egy forduló után lefújnák, hisz így a 16 milliós garantált alapfizujából csak 1 milliót kapna meg.

Ez egyébként egy többnyire bevett szerződéskonstrukció: a játékosok lemondanak a nagyobb aláírási bónuszról (amit azonnal kézhez kapnának), cserébe a kiesett összeget megkapják teljesen garantált roster bónuszok és alapfizetés formájában. A módszer tulajdonképpen csak a csapatnak jó, így minimum visszás most azokon a játékosokon leverni a kieső bevételeket, akik korábban alávetették magukat a csapatérdeknek.

14 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
14 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vicgeordie
Vicgeordie
2020-07-20 17:08

Alapvetően egyetértek, de Jones sztem rossz példa azért, mert ő pár napja, a jelenlegi helyzet és annak esetleges következményei tudatában írta alá ezt a fura szerződést….

pritek
pritek
2020-07-20 18:17

Én egyetértek azokban az esetekben amikor egy szerződéssel szabályozott részt akarnak megmásítani így utólag, mert mire föl? Ha egy meccsért jár minden, akkor tessék a kasszához fáradni. Mindenki látta, mindenki elolvsta, mindenki aláírta tartsák magukat hozzá.

De az nekem annyira nincs meg, hogy miért kéne bárkinek is fizetnie a játékosoknak azért, hogy egy évig otthon kondizzanak. Ha nincs szerződésük arra, hogy akkor is kapjanak pénzt ha piros hó esik, akkor ez van.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  pritek
2020-07-20 18:23

Ha a játékosoknak nem adnak pénzt, akkor éhenhalnak és jövőre nem lesz , aki játsszon.

Gergely Nagy
Gergely Nagy
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-07-20 18:55

Hát ez így nem egészen igaz, hisz sok játékosnak vannak tartalékai. Azoknak rossz akik.most kerülnek be a rendszerbe, meg akiknek nincs megtakarításuk. Szerintem az lenne a legtisztább, ha elmarad a szezon hogy mindenkinek küldenének egy 100-150ks csekket aki már valamelyik csapatnál rajta van a rosteren. A veteránoknak maradna a szerződésük. Aki még újonc szerződés alatt játszik az meg dönthet hogy ment-e év a szerződésből természetesen a garantált az marad.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Gergely Nagy
2020-07-21 02:11

Az éhenhalás nyilván irónia volt, de azért senkinek sem könnyű egy évet váratlanul bevétel nélkül lehúzni.

pritek
pritek
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-07-20 21:00

Ezt nem tudom eldonteni, hogy csak viccbol mondod e.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  pritek
2020-07-21 02:11

Nyilván irónia volt (annak ellenére, hogy sok NFL játékos nem éppen a pénz józan kezeléséről és a megfontolt, körültekintő befektetésekről híres, hogy finoman fogalmazzak).

pritek
pritek
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-07-21 10:48

Én kérek elnézést :)

bjeela
bjeela
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-07-21 00:04

Némelyiknek már ki is látszik a bordája…

László
László
2020-07-20 18:51

Mondjuk én nem fizetnék a semmiért, de ha a kollektív szerződésben az van hogy minden garantált részt ki kell fizetni akkor a tulajdonosok kénytelenek lesznek fizetni, ha csak a játékosokkal meg nem egyeznek másban, amire azért én nem látok sok esélyt.

ahanem
ahanem
2020-07-20 22:16

milyen érdekes, a bankok meg a kormány el tudja rendelni azt, hogy ne kelljen törlesztőrészletet fizetni, de az NFL szükség következtében nem teszi meg azt, hogy ha nem lesz szezon, akkor minden szerződés egy évvel tovább tart, de most nem kap senki semmit, elvégre nem tettek érte semmit.

RvBalazs
RvBalazs
Reply to  ahanem
2020-07-21 05:36

Azért az éves munkájuk kisebbik része, amikor már szezon van.
Nézz rá pár játékos insta oldalára, elég brutális edzéseket csinálnak

ahanem
ahanem
Reply to  RvBalazs
2020-07-21 23:04

hát az teljesen mindegy meg engem nem is érdekel (és igen, követem a csapat nagy részét instagramon, meg látom, milyen edzéseket végeznek[vagyis azt a részét, amit szeretnék, hogy lássak] ), nem a munkáért fizetnek, hanem azért, amit annak következtében elérsz

ha a szerződésben az van benne, hogy meccs után kapod a pénzt, akkor nem az számít, hogy te mennyi munkát tettél bele, hanem hogy ott legyél, meg igen, vannak workout bónuszok, de általában a szerződések nagy részét nem azok teszik ki

acsdav2
acsdav2
2020-07-20 23:18

Annyi korrekció, hogy egy olyan csapat esetében amely kimaxolja az adott évben a sapkát pont, hogy az aláírási bónusz az ami nyerő konstrukció.

14
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x