A nyárra egy újfajta játékot találtunk ki, ami valószínűleg a szezonkezdetig ki fog tartani reményeink szerint. Ennek a játéknak pedig az lesz a lényege, hogy megpróbáljuk minden csapatnál megtalálni az elmúlt évtized legjobb játékát.
A játék úgy fog kinézni, hogy az elmúlt évtizedből minden csapathoz kerestem 7 playt. Ezeket a playeket az alapján választottam ki, hogy mennyire voltak emlékezetesek, mennyire befolyásolták egy adott csapat szezonját, és mennyire történtek fontos pillanatokban. Értelemszerűen a playoff meccseken történt playek valamilyen szinten előnyt élveznek, de nem csak onnan válogattam.
Ebből a 7 playből lehet szavazni kettőre, amiről úgy gondolod, hogy szerinted e kettő közül érdemelné meg valamelyik az évtized játéka címet (azért kettőre lehet szavazni, mert az egy kevés a három meg sok. Illetve így kicsit többet kell gondolkodni).
Ezen a héten az NFC North csapatai érkeznek, ma pedig a Bears kerül sorra.
Szavazni a Bears playeire vasárnap este 19.00-ig lehet, ekkor fogom lezárni a szavazást. Eredményhirdetés majd hétfőn lesz, mikor már a csoport többi tagjánál is eldőlt melyik play nyert. Természetesen nem csak az adott csapat szurkolója szavazhat, sőt az lenne a legjobb, ha mindenki más is szavazna hiszen nem csak egy szurkolótábor számára lehet emlékezetes egy-egy play. Ha pedig úgy érzed szeretnéd megindokolni, mire adtál szavazatot és miért, vagy hogy szerinted mi maradt ki, akkor nyugodtan megteheted kommentben. Valahol az is a célja ennek a játéknak, hogy beszéljünk arról, mik is történtek az elmúlt évtizedben.
#1 Tillman-Moore INT – 2010 week 2
A Bears mindig is a kemény védelméről volt híres. Hogy miért, arra Charles Tillman sokszor emlékeztette a szurkolókat. A Cowboys ellen például akkorát ütött a labdát váró Miles Austinon, hogy az képtelen volt elkapni a játékszert, ami egyenest a safety D.J. Moore ölébe hullott.
#2 Matt Forté egymásnak küldi a Bucs védőket – 2011 week 7
Forté emlékezetessé tette a londoni bemutatkozást. A meccs elején mindjárt egy 32 yardos TD-t szerzett, ahol úgy beültette a Bucs defense-t a hintába, hogy két védő még egymásnak is futott.
#3 Earl Bennett fejre áll, miközben TD-t szerez – 2012 week 13
Néha keményen meg kell küzdeni egy-egy pontért. Ezt a legjobban Earl Bennett tudhatja, akit szó szerint fejre állítottak a Seahawks védői. Nem lehetett kellemes, de a TD-szerzés öröme kárpótolta.
#4 Leonard Floyd fumble TD a Packers ellen – 2016 week 7
Floydot nagy reményekkel draftolták Chicagóban, és ugyan nem hozta az elvárt szintet, de néha képes volt megvillanni. Ha pedig ezt a Packers ellen tette, akkor az duplán jó volt. Floyd sackelte Rodgerst, kiütötte a labdát a kezéből, és az end zone-ban is ő vetődött rá a játékszerre. Ilyen játékokat várnak el egy Bears védőtől.
#5 Tarik Cohen rossz irányba indul el… de TD-t szerez – 2017 week 13
John Fox valószínűleg nem volt boldog, mikor meglátta, hogy a puntot fogadó Cohen elkezd visszafelé futni. De aztán mosolyra nyílt a szája, mert Cohen még így is át tudott surranni a 49ers játékosok között, és egy 61 yardos TD-t szerzett.
#6 Trubisky futott TD a Patriots ellen – 2018 week 7
Trubisky megirigyelhette Cohen TD-jét, mert a Patriots ellen ő is az ellenkező irányba kezdett el futni. De ő is jól járt ezzel a döntéssel, a Pats védők nem tudták levinni, és ő is be tudott surranni az end zone-ba.
#7 Mack pusztító sackje a Lions ellen – 2018 week 10
Khalil Mack egy szörnyeteg. Ezt mind tudjuk, de ha valaki esetleg nem hitte volna, annak a Lions ellen bizonyított. Mack konkrétan két blockról vált le, sőt a falembert egy határozott mozdulattal a földre is küldte mielőtt sackelte Staffordot.
Szavazás:
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Hát gyakorlatilag 7ből 6ot jelőltem volna.
Trubé se volt rossz, de olyanból többet is lehet látni.
Egyik játék unalmasabb, mint a másik. Na majd holnap!
Persze, mert Viking vagy. 😃